Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-02-19 / 8. szám

62 VADÁSZ- ÄS VERSENV-LAP. FEBRUÁR 26. 1880. most — pedig aránylag ez nem kevés ahhoz képest amit az egész országra nézve tehet az állam — ez is kevés lenne arra, hogy az erdélyi tenyésztést zöld ágra hozza. Nézzük csak számokban; — ha mondom, hogy 2500 drb 10 frankos aranyat adhatna is az állam — s ez, azt hiszem, jóval több mint amit magok is kívánhatnak a jelen viszonyok közt; — s ha volna 10 versenyző istállójok s legalább is ennyinek kellene lenni, hogy csak egy kis versenyhez is juthassanak egymás közt, esnék egyre-másra egy-egy istállóra 250 arany (azaz körülbelül 1200 frt); — ezzel lehetetlennek tartom (még ha a tételek s más díjakból megkétszereztetuék is amaz összeg), Hogy egy versenyistálló fentarthassa magát, — kivált ha ez arra lenne kárhoztatva, hogy Erdélyből ne menjen ki, s csak az ott tartott versenyekből éljen meg ; pedig jobb anyag hiányában mást nem tehet Jobb anyag kell tehát, hogy vele más pályákon is szerezhessenek valamit. Ekkor az egész világ nyitva áll számukra, és annak sem lesznek kitéve, hogy magyarországi ló is elviheti a nagyobb díjakat. Ha most nem szereznek jobb tenyész- s verseny-anyagot, mikor concurrentiájuk van, — miért hozatnának akkorjobbat — ha csak maguk közt maradnak? Én legalább nem képzelhetem, hogy e megszorítás arra bírná az embereket, hogy folytonosan nagyobb költségekbe ereszkedjenek a nélkül, hogy arra szükség legyen. — Hogy Erdélyben jó lovakat lehet nevelni, azt, ugy hiszem, senki sem tagadja; br. Wesselényi Béla legalább megmu- 1 tatta, hogy tenyésztményeivel ép ugy Magyar- és Németországban, mint Erdélyben tudott sikert aratni; ha megtehette ő, megmegteheti más is, csak a kellő tenyészanyag legyen meg; — de nézetem szerint ez az, a mi hiányzik ott, és azt, hogy a mostanában ott létező, régebben behozott s részben elhanyagolt s elfajzott telivér anyagot idővel oda fejleszszék ismét, liogy az a mostani vagy jövendőbeli máshol tenyésztett anyaggal a versenyt kiállhassa, azt hiszem, igen lioszszadalmas, fárasztó, költséges, s végre is hiábavaló munka lenne. Azt állítják, hogy eme kizárás egyik főoka az volna, hogy Erdélyben az idomítás annyi nehézséggel jár, hogy az ott idomított lovak máshol idomítottakkal nem versenyezhetnek ; meglehet, noha nem hiszem el egészen; nagyon sokat foglalkoztam e dolgokkal s szereztem is elég tapasztalatot; most azt állítják az erdélyiek, hogy náluk nem lehet lovat idomítani a talajviszonyok miatt; ép igy mondták sokan, hogs a talajviszonyok miatt az Alföldön, a Tisza mellett a fekete földön nem lehet lovat idomítani; s én még is legszebb sikert arattam alföldi fekete ugy nevezett kemény földön idoinitott lovaimmal : persze egy kis gond és fáradsággal járt a pálya rendbentartása; de azt sehol sem lehet elkerülni, — a pályák gondozása s ápolása ép oly szükséges a megyeri, gödi homokokon mint Tatán, vagy a fegyvorneki fekete földön — s én azt tartom, e^y kis fáradsággal lehetne Erdélyben is csinálni használható pályákat; sőt azt hiszem, hogy a Maros vagy Kisküküllő völgyeiben még jobbakat is, anynyival inkább, mert bátran merem állítani (saját tapasztalataimból beszélek) — hogy a legrosszabb, legveszedelmesebb pályák a homokos talajúak, kivált száraz időben, mert legegycnetlenehbek, és sokszor meg som tudja ítélni az ember: biztos vagy bizonytalan lépése van-e a lónak. Azután, főleg a sebesség kifejlesztésére nagyon káros a homok — ép ugy mint a mély föld; — jó réteken való pályák, azt hiszem Erdélyben sokkal könnyebben találhatók, mint Magyarországban, s mindenesetre használhatóbbak, mert az az ország nincs annyira kitéve a szárazságnak mint az Alföld, s a kétévesek munkája nyáron át ott czélszerűbben vihető keresztül, mint itt. De azt sem tudom belátni, miért okvetlenül szükséges, hogy az Erdélyben tenyészett ló ott idomittassék is? Nagyon jól tudom, hogy igen kellemetes, élvezetes dolog az, ha az ember versenylovai mindig szeme előtt vannak, s azok mindennapi munkáját s fejlődését figyelemmel kisérheti; de nemcsak mulatságról van szó, hanem anyagi érdekekről is, s miután egy verseny-istálló tartása pénzbe is kerül, kell hogy e költségeket, amennyire lehet, be is hozza; mert azt hiszem, elébb-utóbb mindenki a hiábavaló kiadást megunja, már pedig bármily kedvező körülmények közöttt nem fizetheti ki magát versenyistálló, mely 2 legfeljebb 3 napi versenyekre szoritkozhatilc csak, azaz tisztán a kolozsvári versenyekre; ha pedig a többi versenypályát is fel akarja keresni, a sok ide-oda utazás költségbe kerül, mintha itt a központ körül lenne. Vannak még más nehézségek is, melyeket csak röviden említek; nehéz még Magyarországra is értelmes idomárt szerezni, hát még Erdélybe, mely még távolabb van s ismeretlenebb, s az idomárnak kevesebb kilátása is van jövedelemre a kevesebb versenyek miatt; s ha a lovak több időt Erdélyen kivűl töltenek versenyzés miatt, nem záratnak-e ki az erdélyi dijakból?... minthogy az azon kivűl töltött idő alatt is idomíttatnak; hol itt a határ? mikor szabad kimenni, s meddig szabad künn maradni? Mindezekért nem pártolhatom azt, hogy ahhoz szigorúan ragaszkodjanak az erdélyiek,miszerint lovaik is ott idomítassanak. Mert minek is tegyék ki magukat annak, hogy — jó idomárt oda nem igen kaphatván — a jó anyag azoknak ügyetlensége által tönkre legyen téve, vagy a viszonyok által oda legyen kényszerítve, hogy valódi értéke soha elő ne tűnhessék; vagy végre, ha valaki talál Erdélyen kivűl valami jó idomító helyet és véletlenül ügyes embere akad, ez is kizárassék, mert - lovai künn voltak idomítva? Vagy ha nem, akkor ez az egyes maga fogja a kizárás hasznát élvezni, s az egészre nézve nem sok haszon lesz, kivéve ha Erdély többi tenyésztői ismét annak nagylelkűségére lesznek utalva — mint Wesselényi Béla barátom tette, ki — hogy másoknak is jusson valami, kötelezte magát, liogy némely lovát bizonyos dijakra nem indítja. Sem elvben sem a kivitelben nem találhatom helyesnek eme kizárásokat; mentül jobban szorítjuk meg a dolgot, annál inkább szolgál az csak is egyeseknek, de nem a közügy javára. Igen, azt pártolom, hogy legyen egy vagy egynehány dij kizárólag csak Erdélyben nevelt lovak számára is, legyen talán külön dij is Erdélyben idomított lovakra; vagy a versenyfeltételekben némi teherkönnyebbséy az Erdélyben idomított lovak számára; — de ne zárjuk el egészen az országot; — adjuk meg a lehetőséget, hogy erdélyi ember is vehessen Kisbéren vagy máshol telivér csikót, melylyel otthon is versenyezhessen, s saját tenyésztményét adhassa bárhová identitásba; s ha jó ivadékot nevel vagy vesz — az fizesse meg a költséget s fáradságot, mibe került; — azért hogy nem idomíttatik Erdélyben valamely ló, — mint tenyészanyag ott sok hasznot csinálhat. Nézetem szerint, ismétlem, nem a szigorú elzárással fogják az erdélyiek tolivér-tenyésztésüket emelni, sem azzal, hogy tenyésztményeiket ott idomíthatják, hanem jobb anyag bevitele szükséges oda inkább; s ez, vagy kanczák vétele által eszközöltetnék, vagy hogy a versenyt kedvelők Magyarországon, főleg Kisbéren, pár csikót vennének, melyek a versenyeken kihasználva, jó vérök következtében becses tenyészanyagot képeznének. Mindkettővel czélt lehet érni. Prince Paris, Zebra, Bánkbán sat. megmutatták, hogy az erdélyi telivér nem rosszabb mint más; ha jó vérből származik, lehet azt ott is jól felnevelni. Csikók vétele Kisbéren sokszor kevés költséggel jár; ha ezt is tekintetbe akarjuk venni, csak pár jó lovat emlitek meg, melyek nagyon olcsón keltek el. Kronprinz, Altona, Dagmar, Lőrincz — alig kerültek valamibe; ha akarat van, felhasználva a kedvező alkalmat, ez uton is szép siker várható. Keresztül éltük mi is Magyarországon azt a kellemetlen időt, midőn minden nagyobb dijainkat nemcsak saját országbeli de külföldi vitte el; történt itt is akkor ily felszólamlás, hogy zárjunk ki minden idegent; alig maradtunk egy páran, kik elleneztük e kizáratást — komolyan aggódván, hogy eme kizárás által nemhogy nem fogunk haladni, de még hátrább esünk — és nagy fáradtsággal sikerűit nemcsak a kizárás elvét elvettetni, de mindig több-több versenyt megnyitni, s mi lett az eredmény ? azt hiszem ma nem áll lótenyésztésünk alsóbb tokon, mint körülbelől 10—15 év előtt, mikor mihelyt egy külföldi ló megérkezett, előre tudtuk, hogy nagy dijainkat kiviszik. De hát épen ez ösztönzött, hogy mi is jobbat szerezzünk. Azért is nem tartom czélszerűnek Erdélyre nézve Magyarországgal szemben azt, mit nein tartottam czélszerűnek Magyarországra nézve Németországgal szemben; annyival kevésbbé, mert az eredmény igazolta akkori nézetemet; és nem tarthatom czélszerűnek azt, hogy az erdélyiek maguknak a tenyész- és versenyanyag beszerzésének legkönnyebb útját s a beszerzett vagy nálok tenyésztett anyag legelőn} ösebb kihasználását magok zárják el. Remélem is, hogy higgadtan meggondolva a dolgukat, s gondolkozva a következményekre is, erdélyi barátaim is be fogják látni, hogy ama túlnyomó elzárás nem lehet még saját érdekükben sem; de egyszersmind még bátorkodom őket figyelmeztetni, liogy szintén nem nagyon czélszerű uton haladnak, ha a lótenyésztés ügyét félvér versenyekkel akarják előmozditani. A félvér lónak más hivatása van, mint versenyt futni; a telivérek versenyzése elég a félvér javítására, annyival inkább, hogy a félvér, már az által, hogy félvér, nem ama biztos átörökítő tehetséggel bir, minta telivér-, ha ez utóbbi jó, jók lesznek félvéreink, s ezek jóságát csak a napi használatban Ítélhetjük meg leginkább; félvért versenyczélokra nevelni ugy sem érdemes. Azonkívül nem tarthatom czélszerűnek oly versenyek kizárását, mint a milyen dij alapíttatott a mult évben a kolozsvári pályára, t. i. nem idomított félvér lovaknak urlovar alatt 6 angol mfd. Bocsássanak meg, de az ilyet nem annyira versenynek, mint egy kis állatkínzásnak tarthatom csak. Hogyan kívánhatunk ily hosszú távolság megfutását oly lótól, mely arra nincs előkészítve; ép ugy tűnik nekem ez, föl mintha távgyaloglást Írnának ki Pestről Füredre ama kikötéssel, hogy az illetőnek a verseny napjáig ne legyen szabad szobájából kimenni; de ha tesz is a paripa némi munkát, e verseny nyerésére több esélye van valami öreg jukkernek, ki egész életén át kocsiba járva és sokszor megzavarva, ha lábaira nézve eléggé használt is, de a folytonos munka által izmai megerősödtek, tüdején nincs zsir, s a hosszú uton szabadon lélekzik, mig a 4—5 éves félvér nagyobb munka nélkül nevekedvén, s jó tartás mellett csak séta-lovaglásra használva, idomítás nélkül, izom nélkül s zsirral megrakott tüdővel állván ki a síkra : öregebb, munkához szokott társa által csúfosan megveretik, s szerencse még ha nagyobb baj, letörés, tüdőgyuladás, vagy más efféle baj nem éri, — mig kellően e versenyhez idomítva megmutatta volna mennyire jó ló, — s ép ily nehéz körülmények közt, nem tarthatom helyesnek az urlovar versenyt; mert nagyon ritka az, ki ily verseny lovaglásához szükséges fejjel, erővel, s conditióval bir, — legyen lova hajtós, vagy nehezen tartható — maga kifárad, már pedig ha a lovas meg van verve, lovát is ez a sor éri. Még idomított lovon is nehéz megítélni ily hosszú versenynél, minő sebességgel lovagoljunk, hát még idomítatlan lovon! Egyáltalán versenyt lovagolni nem-idomított lovon—egyenlőtlen fegyverrel való küzdés szerintem; s az egész verseny, ily körülmények között inkább játék,