Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880
1880-01-29 / 5. szám
40 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JANUÁR 22. 1880. Megbrávóztam szomszédomat, mert tudtam, hogy első őze volt s épen ő lőtte, a kinek a két napon folyvást pechje volt. A hajtás után átkiáltottam hozzá, suta-e vagy bak? „Bak" volt a felelet. — Ezzel előre menve, hallom a mint a mögöttem jövő két vadász vitatkozik. Az egyik gazdánk, a másik az uradalmi erdész. „De bizon suta", mondá az erdész. „Már hogy lenne suta, hiszen agancsa van," replicázott gazdánk. „Naturspiel" válaszolt az erdész. Már erre magam is kíváncsi lettem, viszszamentem tehát az útra fektetett vadhoz s ugy találtam, hogy az erdésznek volt igaza. Hybridum volt, azaz hogy agancsos suta. Azonban csak egy tülke volt, a jobbik, s ez is ág nélkül s nem fölfelé, hanem vízirányosan nőtt ki fejéből, a bal agancs helyén csak egy bőrrel bevont protuberanciát találtam. Azonfelül pofacsontjai kiesi, domborúan kiállók s egyik szemén hályog volt; — éppen ezen •szeme oldalán állott czimboránk, a ki lelőtte, az őz tehát ez oldalról nem is láthatván a vadászt, egész csendesen ' ment halálának elébe. Azonban ezen csodaszülött nagyon jó condítióbau volt, s ezért feldaraboltatásra Ítéltetett egy négy hónapos frischlinggel, melyet a sumárok megérkezésünk napján másodmagával kilőttek „L'appetit vient en mangeant", ennélfogva negyedik napra még egy kirándulás határoztatott a jerszegi erdőbe. Ehhez annál nagyobb kedvünk támadt, mert Jerszeg erdei határosak a sósdiai erdőkkel, hol tiéhai báró Lopreszti, az a híres kűlöncz, a vaddisznókat szigorú gonddal őriztette s ápolta, a nélkül, hogy valaha vadászta volDa. Ezen sósdiai erdőket most vágják, s ebből azt következtették, hogy az erdővágás folytán a vaddisznók a jerszegi erdőkbe menekültek annál inkább, mert ott ezidén kis makktermés mutatkozott. Ezen kellemes hirre lett köztünk nagy ahndungolás, s reá másnap deczember 8 án kora felkelés és utazás. Alig értünk azonban a hegyek felé vezető úton a második faluba, egy fagyott tenger tűnt föl előttünk. Ez szeget ütött gazdánk fejébe. A falu közepén megállította a kocsikat s a mellettünk levő ház udvarába átkiáltott gazdája, egy fiatal haszonbérlő után „Ugy látom, hogy kiöntött a Szoganyitza" — ez a kis folyócska volt az elébb látott tenger. — „Lehet-e a frasznyetbe eljutni?" Frasznyet azon erdő neve a jerszegi határban, melyet megvadászni akartunk. „Dehogy lehet — volt a válasz — az egész erdő körül van árasztva." Akkor nincs más hátra, mondám én, mint Buziásra mennünk, ott a postán fogatot rendelünk s a legközelebbi vasúti állomásra, Lúgosra hajtatunk." És ugy tevénk. Azonban Buziáson az uradalmi tisztekkel találkozván, ezek felbíztatták czimboráimat, hogy onnan mégis be lehet menni Jerszegre és a frasznyetbe, s ők, miután a tisztek is vállalkoztak, a nagy ahndung befolyása folytán uj kisérletre határozták magukat. Én azonban nem ahndungoltam többé vaddisznót, s a reám bízott őzzel s malaczczal bementem Lúgosra s éjjel itthon voltam Szegeden. Buziáson maradt társaimat Jerszegen nem bántották a vaddisznók. Az egész határban nyomát sem látták, csak egy farkasnak hallották hírét, mely azonban jobbnak látta az ötös golyók bűv övéből jó eleve kimenekülni. A köveresi és bakovári napok összes eredménye egy őz-unicum, nyolcz róka, huszonegy nyul és egy karvaly volt. Semper idem. VIZSLÁSZAT. Egy kis pr o grammféle. T. Szerkesztő ur! Becses lapjában „Egy lcis elmélkedés tapasztaltak éz olvasottak felett" czimü ép oly humorteljes, mint magvas igazságokat tartalmazó czikknek igen t. szerzője, ki, ha jól sejtem, segédismeret tekintetében mindnyájunk mestere lehet, — az értekezés végén oly feladatot szab előmbe, mely egyrészről örömmel tölt el, miután äz általam oly melegen pártolt ügynek egy határozott lökést ad, — másrészről némileg megdöbbent, mert ugy érzem magamat vele szemközt, mint azon jongleur, ki tűrhetően ügyesen játszik fontokkal, s egyszerre pár száz kilót nyomnak markába, mondván : „nosza mutasd meg mestorségedot ezzel is." Pár éve lesz idestova, mióta a magyar Sport közlönyében — a nélkül hogy e lap olvasóin kivül itthon valaki észrevette volna, vagy a napi journalistika, mely vadászati közleményeit a „Vadász és Verseny "-lapnak gyakran reproducálja, csak tudomást is szerzett volna róla — a tiszta fajú ebtenyésztés terén (at. szerkesztő ur igazolhatja, nem feltolakodásból, de általa felhíva) ugy a hogy de bizonyosan nagymérvű ügyszeretettel mozgolódom. Theoretice nem mondom, hogy minden siker nélkül, sőt talán gyakorlati téren is némi eredménynyel. Utóbbi téren a resultátum — a fájdalom nagyon sovány ebtörzskönyv itthoD 1) s malgré moi inditványozóvá feltolatva az „Illustr. Öster. Ungar. Jagdzeitung" szerkesztője által — Lajthántul is ugyanaz, mily stádiumban ? nem tudom. Theoreticus téren az eredmény már nagyobb, habár az én érdemem e téren is csak annyi, mint azon emberé, ki a csolnakot a parton állva ellöki. Az eredmény alatt értem a jelen firkám alapjául szolgáló czikk igen t. Írójának 2) az összes — és nemcsak az ebtenyésztőket bizonyosan lekötelezett magvas és megnyugtató értekezését az „infectiót" illetőleg. Legyen itt szabad megjegyeznem, hogy u. e. kérdés tárgyában egyidejűleg Lipcsében is provocáltam, s eredménye egy czikksorozat lett a Hundban, Nathusius úr könyvéből a Tenyésztésről, mely a „Vadász és Verseny"-lapban várja közlését s méltó pendantja T . . . . úr e tárgyú közleményének. 3) Tulajdouképen tehát többet nyertem, mint remélhettem — at. szerkesztő úr buzgó támogatását, s oly szakértők méltánylását, mint T... ur és Schmiedeberg ur. S ezzel talán én el is hallgathatnék ; — hiszen a mihez némi képességem volt: „a mozgalmat megindítani" elértem; — ami ezután jön, s mire igen t. ügyfelem e téren felhív, ahhoz nem tudom mit mond részemről a „quid valeant humeri" ? A logikai egymásutánt több elszórt czikkemben elmondtam. — Az az ember vagyok, ki a theoriát, mint tanítómestert minden részben nagy becsben tartom, — de a ki egyszersmind practicus eredményt — azaz hasznot akar ebből húzni, — s ezen szempontból amazt jóformán a bordónak tartom, melynek szerepe megakadályozni, hogy a becses fluidum el nc folyjon; törekvésem ezélpontja tehát az utóbbi volt s lesz. ') Ebbe ez ideig — mint az a „Vad. és Vcrseny"lap 1879-dik évi 245. ős 392. lapjain kimutattatott — 25 telivér eb hitelesített leszármazása van bevezetve; s miután ez az ország különböző részeiben feltalálható — aki tiszta vért akar szerezni, elég alkalma van rá. Szerk. 2) Ez Tormay Béla úr, az orsz. állatorv. intézet igazgatójának egy közleményére vonatkozik a „Vad. és Vers."-lap mult övi folyamában. Szerk. ") Gondoskodunk, hogy alkalmilag a tiszt, értekező szívességéből beküldött czikket is minél előbb közölhessük. Szerk. Prograijimom, melynek realísálására mindig nagyobb erőre vártam magamnál, következő volt: Mindennek alapja vaz anyag." E téren és innen kell kiindulni, s azt beszerezni, vagy — miután minden körülmények s viszonyok között nem minden válik be egyaránt — lia másként nem megy a dolog, átalakitva azt megteremteni. Első lépésnek tartottam erre a ,.fajismeret u terjesztését, másodiknak a bevallott faj (midőn erről szólok, csakis az angol fajokat tarthatom akár constautia, akár czélszerüség szempontjából szemelőtt, mig a német faj mint olyan még reeonstruálásra vár, s alig hiszem, hogy nálunk, ha ez megtörtént is, megfeleljen) czéljaink elérésére való alkalmassá tételét, világosabban „az idomítás kérdését." Ezen irányban irott czikkeim a V. és Vers. lap mult évi folyamában lelhetők fel. Igen természe tes, hogy — miután nem az a czél, hogy az értekezések minden áron ere detiek legyenek, de hogy azok az (igy maiszinvonalán álljanak, — a fajismeret tekintetében Idstone és Stonehenge nyomán indultam; az idomítás és ehhez hasonczélú kérdéseket pedig a „Hund" ez irányú közleményei után adtam, legfeljebb imitt-amott változtatva valamit, specziális viszonyainkhoz mérten. Ezen cyclus refrainje mindig és ma is: „szerezzünk anyagot," s hogy ez is megtörténhessék, hozattam — körülményeimhez mérve magam is, és közöltem (felhívás folytán) az angol- és németországi legrenomirtabb firmákat, tájékozásul az approximativ árakat is; fájdalom — uti magyar v. e. exemp. docet — alig hozatott valaki. Harmadik lépésnek gondoltam a „ Vadászeb törzskönyvet \" először azért, mert ily institutib nélkül a constantia, a tenyésztés ezen sine qua non-ja nem eonstatálható; másodszor azért, hogy tájékozást nyerhessünk, mily mérvben existál a constans, vagy legalább használható anyag honunkban; harmadszor és végre azért, hogy kiki Ízlése szerint tudja, hol keresse azt mire szüksége van, s hogy a szegényebb ember is, kinek passiója s bizonyos fokig áldozatkészsége is megvolna, de módja a külföldi enormis árakat viselni nincsen, fedezhetné szükségletét itthonról. Ezen pontnál már oly exquisit közönyre bukkantam a t. szerkesztő úrral egyetemben, mely párját valóban ritkítja.'') Negyedik megálló — persze idő multán — lett volna a „kiállítás" (show,) hol az anyagnak a tömeges és cnntemplativ összehasonlítás utján való egybehasonlítása által a „faj jelleg" ismerete practice terjedt, tisztult, a közönség pedig dijak által buzdíttatva, a haladásra ösztönöztetett volna. Ötödször; pár ily kiállítás után, vagy azzal egyetemben jött volna „a mezőverseny" (Field-trial,) ezen magasabb fokú eritérium, hol azután a bevállott anyag bemutatná, mennyire volt érdemes az előző fáradság és áldozat, s ha mindezen dolgokon az ország határain belől már túlvagyunk : hatodszor: az internationalis verseny. * * * Nézzük mármost, mennyire jutottunk eddig közelébb czélunkhoz, mi az amit remélhetünk és mely út az, melyen a czél elérhető lenne ? Törzskönyvezésünk nem is annyira az anyag hiányában, mint a bejelentéssel járó csekély fáradságon akad fen. A következő lépések némi gátja —- bocsánatot kérek — az angol faj vizsla (mindig csak erről beszélek) nem alapos ismerete, vagy mi ennél roszabb felületes megítélése folytán 4) Csakugyan csodálatos. .. . Tudunk esetet — hogy lapunk rendes olvasója — midőn tudomása lehetett 3—4 eladó és minden módon gnrantirozott vizsláról, — addig nem szerezte meg, mig megvolt és válogathatott bennük; de 14 nap múlva — más kézből kétszeres úron vette meg. Szerk.
