Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-09-09 / 37. szám

Előfizetés Egész évre 12 frt Félévre 6 „ „Vadász- és Verseny-lap.' szerkesztőségébe PESTEN, Nemzeti Casino épület intézendők. Szerkesztőségi iroda: Pesten Nemz. Casino II. em. hatvani-u. Ide küldendők a kéziratok is. Megjelenik a lap minden csütörtökön. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A PESTI ÉS VIDÉKI LOVAK-EGYLETEK S AS ÖSSZES MEGYEI LÓTENYÉSZ-BIZOTTMÁNYOK HIVATALOS KÖZLÖNYE. 37. sz. TELIVÉREK és VERSENYEK. Körültekintés. A baden-badeni versenyek, melyek rész­leteit mai számunk alább egész terjedelmé­ben hozza, már rég nem voltak annyira meg­rakva lovakkal mint az idén, 70—80 ló volt jelen. Hogy Berzencze a Városi-dijban első nem lett, csak annak tulaj donitható, mert utja el volt zárva, s Grimshaw kétszer hiába kisérlé meg az előnyomulást; harmadízben aztán kivülről került, s megkésett; hogy Berzencze mindemellett is roppant tulterhével a 2-dik helyre szaladt — mutatja, mily nagy tehetséggé nőtte ki magát, gróf Festetics Tasziló e derék ménje, mely Elemér után főkedvencz volt a nagy dijra is: amaz ellen csak egyenlő pénzt adtak, emez ellen 2:1; Künstlerin, mely letört 3: 1, Tallós ellen 5:1, aligha vették azonban nagyobb összegben, mert tulajdonosa sem volt jelen; ellenben Eleméren annak kedvelői — mint halljuk 15,000 frtnál többet vesztettek. * * * Elemért egy, gr. Zichy Béla által ujon szerződtetett jockey: Lemaire lovagolta, Me­rényi pedig Little, mert Smart és Osborne, kik addig a gödi istállónak lovagoltak : a frankfurti versenyek óta megváltak attól. Os­borne utoljára Frankfurthan Künstlerint győ­zelemre lovaglá Merény ellen, s meglehet hogy ez szülé a viszszásságot. Őt a legjobb lovasnak tartják, s ámbár Merényt könnyű terhével (52 kilogram) nem lovagolhatá, s an nak Smartban szintén a legjobb lovasa akadt, Budapest, 1880. szeptember 9. de ha Osborne nem lovagolja Künstlerint — talán Merény győz. # * * A másik nagy újdonság hogy Blaskovics Ernő ur Tápió-Szent-Mártonban külön ido­mitó pályát rendez be lovai számára. Idomár­nak és jockeynak Smart-ot szerződtető, s lo­vait a debreczeni versenyek után alkalmasint haza viszi Gödről. — Kincsem most otthon van Szent-Mártonban, s látszólag — a Verneuil által tett egyszeri fedezésre — meddő maradt. * * * Baden-Badennel a nyári versenyek so­rozata Németországban befejeztetvén, lovaink hazajöttek, s egy részök Soprony, Bécs és Pestig pihen — mig a Németországban nem szerepelt anyag a napokban (szeptember 11 és 12-én) Debreczenben megnyíló őszi cam­pagnera indul. A Hortobágyon fekvő pályára az idén több és kiválóbb lovak neveztettek mint már néhány év óta, s a mint halljuk a General Hope, gr. Sztáray istállók erősen lesznek képviselve; amabból Pista, Vadoncz, Homespun és a Hope-mén; gróf Sztáraytól a Kolozsvárra is átutazó Altona, Dagmar, a 2 éves Kis baba; Blaskovics Miklóstól egy 2 éves (Gogó), Blaskovics Ernőtől a 3é Bájos; a T. B.-féle erdélyi szövetségtől: a Kolozs­várra menő 3éves Csicsó, s a 2éves Repkény; ellenben Sárgacsikó — a mint halljuk le­tört; Hesp istállójából elmegy még Kégl György ur Confraterje is. Mint látszik Göd­ről annyi ló megy — hogy egymaga is elég a debreczeni néhány dijra. Pedig ugy tudjuk hogy még a baden-badeni nagy dij győztese: Tallós is útban van Debreczen felé, hogy az ara­nyokat beseperje, bár Hesp mesternek nagy kedve és elég lova lesz ott, hogy a badeni ku­XXIV. évfolyam. darczért boszút álljon ha lehet.Nil-Desperandum azt hiszszük nem megy Debreczenbe, ellenben gróf Esterházy Miklóstól várjuk Luikát és a 2éves Giraud csikót. Meglehet, hogy hg Es­terházy Pál és elküldi Palestinát és Bospo­rust. Ügy halljuk, hogy gr. Apponyi szintén elküldi a badeni győztes No-Surprise csikót. Ellenben nem mennek el: gr. Károlyi Gyula 2é Erzsébet csikaja, mert még fejlődésben van; Blaskovics Miklós 2é Kedvencze és 4é Kedvese, gr. Lónyay 2é Palmyrája stb. — Mindent összevéve mégis azt hiszszük, hogy a versenyek elég jól lesznek megrakva, kö­vetkező lovakkal, és terhekkel: Első nap szombat szept. 11-én. 1. Kétévesek futása 2000 frank 800 meter 8 nevezés. No Surprise (2'/ 2k.k.)56 Kisbaba 53' h Repkény-k 53'/ s Mile Giraud m. 53»/, Gogó-k 53 " 2 A három utolsó még nyilvánosan nem futott. 2. Nagy-handicap, 800 írt, 3600 meter ; 5 nevezés. A terhet elfogadták : 5é Dagmar 56'/ 2 3é Luika 457, 3é Hope mén 51'/ 2 E verseny azt hiszszük Dagmaré lesz. 3. 2000 frank államdij 2400 meter, kor te­her, nyertesekre külön. 6é Tallós (5 kii. k.) 73 3é Vadoncz 56 5é Altona (4 k. k.) 707 2 3é Hope mén 56 4é Confrater 65 3é Bosporus 56 3é Pista (27, k. k.) 58 >/ s 3é Bájos 54'/, Kivévén Tallóst és Bosporust, a többi mind Hesp istállójából való ló. Nem hisszük hogy a sopronyi, pesti és bécsi gyepeken nagyobb dijjakért futható Tallóst nagy ter-

Next

/
Oldalképek
Tartalom