Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880
1880-06-24 / 26. szám
254 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JU L IUS 15. 1880. Az ötödik világrész vadjairól. Oly ritkán lehet hallani valamit az Ausztráliában lelhető sport-ról, hogy nem tartjuk érdektelennek, a „Field" után a következőket adni. Nagyon csalódnak, a kik azt hiszik, hogy Ausztráliában kevés a vad. Ellenkezőleg a vadállomány elég nagy és változatos, csakhogy az égalj általában nagyon forró lévén s lankasztólag hatván az emberre, ritkán akadunk vadászemberre, ki szembeszállaua ezen kellemetlen körülményekkel, — s igy terjedt el annak hire, hogy az ötödik világrészben nincs sport.*) A négylábúak közt első helyen kell említenünk a kengurút; ennek a husa olyan, mint a mi szarvasunké, — a farkából pedig jóizű levest lehet főzni. — A hasonfajúakból csakis a ravasz opossum érdemes az említésre. A vad kutya, az úgynevezett „dingo" Ausztrália „rókájá"-nak nevezhető, mert kitűnő hajtásokra nyújt alkalmat. Jó szimattal pompásan sikerülnek a „hajrák" ; nem kell ugyanis attól tartani, hogy váratlanul elmeneküljön a föld gyomrába, mert ha egyszer űzőbe van véve, fut és fut a mig csak utói nem érik. A „dingo", ott a hol nagy számban tartózkodik, nagy kárt tesz a birkákban és bárányokban, s e miatt a lakosság irtó háborút visel ellenük. Stryehninnel megmérgesitett hus darabokat szórnak szét a számukra. Vannak oly kerületek is, a hol öttől egész husz shillingig terjedő dijak vannak meghatározva egy-egy dingó-farkért. Uj déli Walesben és Victoriában tartanak két vagy három kopó-falkát „dingo-vadászatra". Minthogy azonban a czikk írója ezeket nem látta, részleteket nem Írhatott róluk. Az ország némely részein vaddisznó is van, — és habár nem vadásznak rájuk ugy mint Indiában, t. i. lóháton és lándzsával,**) azt hiszem, azért mégis nyújtana elég élvezetet a rájuk való vadászás. Egy mulatságos esetet mesél a czikkiró, hogy miként szedett rá egy Warrego folyómenti lakos egy chiuai kereskedőt. Az előbbinek ugyanis sikerült vagy 200 vaddisznót „égy birkaállásba beszorítani, s igy olcsó pénzért kinálta őket a chinainak. Az ár nagyon jutányos lévén, az üzér a kitűnő vásártól elkbáitva, nem nagyon vizsgálgatta az állatokat, hanem fizetett, s csak mikor a disznókat hajtani kezdte kifelé s azok szépen eltünedeztek a bokrokban, vette észre, hogy bizony a disznók vaddisznók voltak. A szárnyas vadra nézve a legkedvezőbb terep a „brigalow"-i bokrok. E vidéken azonban nem tanácsos egy odavaló „bushman" nélkül járni. Legkellemesebb a törpe-pulyka-v adászat. Eme szárnyas állat liasonlit a mi házi pulykánkhoz, csakhogy kisebb, s nem oly méltóságteljes. Kutya nélkül bajos rájuk vadászni, mert nem szeretnek felrepülni, — inkább szaladnak. IIa felrepülnek, a legközelebbi fára szállanak, s innét kényelmesen össze lehet őket szedni, szépen egyiket a másik után. E pulykák a földre, jobban mondva a földbe tojnak, s az egész sereg mind egy helyre tojik. Nem ritka eset, hogy százával is találni pulykatojást egy rakáson, földdel betakarva. A tojások kitűnő izűek, nemkülönben maga a pulykák husa is jó; izre nézve inkább hasonlít a nyirl'ajdéhoz, mint a mi szelid pulykánkéhoz. *) Cariudo (japán nyelven „vadászt" jelent) tollából pár év előtt a „Vadász- és Versenylap"-ban igen érdekes czikket közöltünk az Ausztráliai vadászatokról is. Cariudo - Coburg Fülöp hg ő fensége. Szerk. **) 1875-ben gr. Batthyány Elemér, br. Orezy Elek, hg Czetwertynski szintén vadásztak ily módon Indiában (Belga, heeban), mint ezt akkor a „Vadászés Versenylap" közölte. Szerk. A sikságokon a pusztai pulyka tartózkodik, melyet a czikkiró inkább túzoknak tart. Igen nagy és súlya néha megüti a 25 fontot. Husa igen jóizű. A nyugoti tengerpartokon nagy számban lehet őket látni, nein falkában, hanem kettesével, hármasával. Gyalogosan csak nagyon nehezen lehet hozzájuk férni, legfelebh a napnak legforróbb részében — tehát akkor, midőn a vadász ember leglustább. A gyalog cserkészésnél okvetlenül vontcsövű legyen puskánk, mert 100 yardnál közelebb nem juthatni hozzájuk, — a szekeret vagy kordét azonban nagyon közelre bevárják. A pusztai szárnyasok között legelső helyen mint legnagyobbat, az emut kellett volna említeni. Ennek a húsát európai gyomor meg sem emészti, — az csak a bensziilötteknek való, s ezek nagyon kedvelik is. Az emura lóháton kell vadászni, kutyákkal vagy azok nélkül. Az ember addig kergeti, mig össze nem rogy. Kutyával hajtva a vadászat hamarább éri végét s ilyenkor gyengébb paripa is megteszi. Ellenkező esetben lovunknak kitűnő állatnak kell lenni. Az emu bőréből lábtörlőt szoktak késziteni. Az emut ezenkivül még a következőkép lehet megkeríteni. Ezen szárnyas állat rendkívül kíváncsi, s ha meglát valami szokatlan tárgyat, nem nyugszik addig, amig azt meg nem tekinti. A vadász ennélfogva odalovagol a falkához és körülbelül egy negyedmértföldnyire attól, leszáll lováról, és lefekszik a földre, folyvást arra ügyelve, hogy a madarak ezt lássák. Aztán elkezd az ember forgolódni, ágaskodni, bukfenczet hányni, fütyülni, kiabálni s több efféle bolondságot művelni, s mentül furcsábban viseljük magunkat, annál hamarább közelednek az áldozatok. Eleinte .csak néznek, majd közelebb meg közelebb jönnek, utoljára szinte meg lehetne őket fogni. Ekkor aztán sorban lelövi az ember őket, mert a lövésre nem szaladnak el, hanem egyet fordulnak s csak még kiváncsiabbak lesznek. Az emu kevés fűből kaparja össze fészkét s abba hetet vagy kilenczet tojik. A tojások sötétzöld színűek és átlag véve két fontot nyomnak Sülve felségesek, s jó étvágya legyen annak, a ki egy ülőhelyében meg tud birkózni egygyel. Fürjet kétfélét találtunk Ausztráliában. A közönséges kis fürjet, mely nagyon hasonlít az európaihoz, és egy nagyobb fajtát az úgynevezett fogoly-fürjet. Galamb többféle van. A legszebb a „wongawonga." Nagyobb a mi vadgalambunknál, de sokkal vadabb s nagyon ritkán jön lövésre. Megemlítendő még a falkás galamb, mely amint neve mutatja roppant nagy falkákban található. Párzáskor feloszlanak kisebb tálkákra s ugy élnek mint a mi foglyaink. Szép állat a búbos galamb is; akkora mint a gerlicze, s búbja olyan mint kakadujé. A vízimadarak között találtunk több fajta darut, kanalas állatot, gödényt, kárakatonát, (Seeraa.be), szárcsát, (Scliw. Blassliulm), mindenféle szalonkát, — továbbá a kacsának minden nemét. Ez utóbbiak itt is nagyon jóizűek — csakhogy a nagy forróság miatt aznap kell megenni, amikor lövetnek, mert másnap már nagyon is nagy a „haüt gout." Ez áll különben a többi vadra nézve is. Szép vadászati eredmény. Hogy a vadtenyésztés és vadászás körül követett ész szerű, tapintatos és szigorú eljárás minő eredményeket szül, arról eclatans bizonyítékot nyújt a hg Schwarzenberg csehországi és stájerországi uradalmaiban az 1879-iki vadászévben elejtett vadakról összeállított lőjegyzék. Mikor leszünk ml ott, hogy a mi uradalmaink ily eredményeket fognak felmutathatni? Hosszas, számos éven át soha nem lankadó gond, ügyelet és szigor alkalmazása által, segítve a vadtenyésztésre és vadászatra vonatkozó helyes törvények hozása által, hisszük, hogy Magyarország js, mely a vad bősége és változatossága folytán, e téren az első helyre lehetne érdemes, képes lesz néhány év alatt az alábbihoz hasonló eredményeket felmutatni. Az emiitett uradalmakban ugyanis a mondott időszak alatt lövethetett: (lövethetett mondjuk, mert tudvalevő, hogy ily jól kezelt helyeken csak b-zonyos meghatározott százalékot lőnek le a hasznos vadból.) A. Hasznos vadak közül: Fővad 187 Császármadár 151 Dámvad 131 Fogoly 24836 Zerge (Stajerorszb.) 37 Fáczán 1584 Őzvad 1162 Vadlúd 15 Sörtevad 385 Vadkacsa 3119 Nyúl 23400 Erd. szalonka 380 Siketfajd 158 Vizi szalonka 6 Nyirfajd 246 Vadgalamb T7 Hó fajd 2 Összesen: 55816 B. Kártékony vadak leözül: Vidra 25 Bagoly 2 Borz 3 Gém 436 Róka 405 Sólyom, vércse 918 Nyest 267 Különféle 15184 Görény 222 Összesen: 18250 Menyét 788 A. Hasznos vadak 55816 drb B. Kártékony vadak 18250 drb Főösszeg: 74066 drb Vizslászat. Szerény megjegyzések az ideigl. törzskönyv alapszabály-tervezetéhez. A t. barátom Bárczy István tollából eredt ideiglenes vadászebtörzskönyv alapszabályokért bizonyára mindnyájan csak köszönettel tartozunk. Az utolsó ülésen nem lehettem jelen, — igy nézeteimet el nem mondhattam; midőn pedig t. barátomhoz pár perezre szerencséin volt, a szabályok épen nyomdában voltak, ő utra-készülőben, én is tele dologgal voltam, igy discussiókra idő nem volt. Reménylem, t. barátom jelen felszólalásomért nem fog megneheztelni, s nem fog abban egyebet látni, mint az ügy minél hasznosabb lebonyolítására való komoly törekvését. Nézetkülönbségek tárgyilagos nyilvánítása végre is csak tisztázhatják a helyzetet. Habár a bizottság első ülésén a kétféle könyv vezetésének ellene voltam, s vagyok ma is, mivel viszonyaink s az ügy mai állása mellett csakis ugy vélek czélt érni, ha a magasabb szempontokból talán nem indokolt ambitióknak is tért nyitunk egyelőre — túlszigorral s teljes correct eljárással csak annyit érhetünk el, hogy az egyik könyvbe a bejegyzések igen gyérek — a másikba = 0 lesznek ; végre a többség ellenvéleménye előtt meg kell hajlanom. Nem látok azonban ma sem semmi veszélyt, ha a pedigrees és nem pedigrees ebek ugyanazon könyvbe jegyeztetnének, — hiszen nagy a különbség az ideiglenes és végérvényes — a tenyésztési és primitiv törzskönyv között, látjuk ezen procedúrát Németországban is, hol még mindig fordulnak elő efféle epithetonok : „Abstammung unbekannt" — pedig hol vannak már ők, és hol vagyunk még mink? Sok anyag kell már ahhoz, hogy végérvényes correct törzskönyv vezettessék. Utalok a berlini legutolsó internationalis kiállításra, hol p. o. a német vizsláknál (lásd nro 612, 616, 653, 654, 706, 707 stb.) mindenütt ott áll „Züchter unbekannt", s ennek daczára kiállításra felvétettek. Sőt az angol Settereknél is a 842 sz. — valamint a Gordon setterek között a 849 sz. alatti Tom, mely Wemeth Parkból a Jas. G. Platt tulajdona — szintén azon epitheton-
