Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-12-04 / 49. szám

418 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. DECZEMBER 18. 1879. legkitűnőbb lovakat, a legnehezebb teherhordót, a kitartó postalovat s a legértékesebb fényűzési lovat, az anglo-normant. Az »Aurjeron« fajta Calvados és Eure departementekbcn diszlik s gyakran összetévesztetik a legnehezebb percheron-fajtával, melyhez szürke szine által is basonlit. Óriási teherhordóképességére nézve csak a boulonais éri el, melynél azonban könnyebb, bár magasabb termetű. E nehéz teherhordó normandiai fajta eredetileg, mint már neve mutatja, az Auge völgyéből származik, de ma már Calvados és Eure tartományok sikságain általánosan elterjedt az ott nevelt értékes fényűzési ló mellett. E ló alakja némileg hasonlít a mi pinkafői lovunkhoz. E nehéz teherhordó válfajtához sokban hasonlít egy másik normandiai válfajta, mely »

Cheval Cauchois« név alatt igen ismeretes és általánosan becsült nehéz munkás ló. Páris utczáin a nehéz kétkerekű talyigában gyakran látjuk e többnyire veres-deres hatalmas állatokat, melyek az Augeronoknál valamivel alacsonyabbak, de szélesebbek és tagba-ezakadtabbak. Ezek a Seine Inférieure département Havre, Dieppe és Yvetot arrondissementjaiben tenyésztetnek. Számuk mintegy 50,000-re rug. Eme két nehéz teherhordó válfajtanál sokkal általánosabban van elterjedve egész Normandia területén a könnyebb, szárazabb és nemesebb alapú normán kocsis- vagy postaló. (Bidet normand ou Postier Normand.) Többnyire pejek vagy sárgák, csinos alakú, nem nagy fővel, kicsi vastag, de jól illesztett nyakkal, igen jó dongás és jól zárt testtel, rövid, széles csontú lábakkal. A legjobbak Manche tartományban tenyésztetnek és »Chevaux de la Hague« nevezet alatt, mint nyergesek és kocsilovak igen becsültek. E válfajta, mely a breton postalóra leginkább hasonlít, ma már többnyire keresztezve tenyésztetik s ritkán található egészen tiszta minőségben. Nyereg alatt is igen jól használható. A normán és anglo-norman fényűzési ló képezi azt a válfajtát, melyre nemcsak Normandia, hanem egész Franeziaország, mint legszebb, legértékesebb lovára, büszke. E fajtának ősforrása ama termetesebb, szélesebb liintóslovakból áll, melyek évszázadok óta a Calvados, Manche és Arne departementokben tenyésztettek, még pedig Calvados és Manche tengerparti tartományok termékeny talaján s majdnem egész éven át tartó dus rétéin és legelőin főleg Caen vidékén „

Cheval de Cotentin

u nevezet alatt ismeretes termetesebb hintós lovak, az Arne tartomány szárazabb és magasabb völgyein és síkjain a »

Cheval de Merlerault« név alatt ismeretes nemesebb, szárazabb és könnyebb kocsisés nyerges lovak. E két válfajta azonban ma már alig található tisztán, miután már részint a mult század második felében, főleg azonban 1820 óta angol telivérrel nagy mértékben kereszteztetett. Az anglo-norman lónak jelenlegi kitűnő minőségben való végleges megalapítása azonban a második császárság müve. Az ötvenes évek eleje óta Napoleon császár a lótenyésztés ügyét teljhatalommal Fleury tábornok és főlovászmester kezeire bizta. Amaz idő óta óriási pénzáldozatokkal roppant nagy számú és kitűnő minőségű angol telivér lovak alkalmaztattak egész Francziaországban, de különösen Normandia öt departementjában. Egy időben péld. 380 angol telivér ló állt az állami méntelepekben a tenyésztő közönség rendelkezésére. A császári udvar példáját követve az egész születési és pénzaristocratia megszűnt külföldről hozatni fényűzési lovait s ez irányú szükségletét Normandia tenyésztőinek istállóiból fedezte. Az anglo-norman hintós lovakért fizetett roppant árak (páronkint 6 — 20,000 frk.) oly óriási lendületet adtak az ottani tenyésztésnek, melyhez hasonlót néhány évtizedből álló rövid időszak alatt sehol másutt nem észlelhettünk. A jóalkotású, hibátlan és erős csontú, rövidlábú, de nemes alakú angol telivér mének következetes alkalmazása a régi Cotentin és Merlerault válfajták keresztezésénél megteremtette a mai anglo-norman lovat, mely ma már Francziaország határain tul is nagy hírnévre tett szert ; söt az | utolsó évtizedben már a külföldön is javító anyagként használtatik hintós lovak nevelésére. E tekintetben való biztos használhatósága iránt azonban alapos kételyeink vannak, mert alig képzelhető, bogy egy alig néhány évtized előtt alakult válfajta minden tökéletessége mellett a megállapodottság azon fokát elérhette volna, mely a biztos átörökitésnek egyedüli alapja. — Ausztriában, hová egy évtized óta számos anglo-norman apalovat importáltak, az átörökítés eme bizonytalansága tényleg tapasztaltatott is. A franczia tenyésztők azonban tagadják e nemzeti büszkeségüket kép2zö fajtáuak emiitett hiányát s azt ma már teljesen megállapodottnak és javításra alkalmas tenyészforrásnak állítják. Tény az, hogy több generation át tisztán tenyésztett anglo-norman mének nemcsak Normandiában, hanem az egész termékeny tengerparti vidéken, söt Bretagne, Anjou, Vendée, Isle-France és más több jobb talajú és termetesebb anyaggal bíró tartományokban, mint apalovak általánosan használva, oly sarjadékot adnak, mely gondos felnevelés és bő táplálás mellett az anglo-norman typust szépen képviseli. A régi normán fajta jellegét, nagy nehéz fő, kos-orral, nehéz vastag nyak, széles, de nem elég hosszú lapoczka, öblös, mély test, nem épen erős derék, csapos és hasitott kanfar, igen erős csontú, de kevéssé szilárd, bár széles izületű rövid lábak s kissé terült paták képezték. E mellett a bajdani normán hintós lovak egész alakja puhaságot árult el. A mai aoglo-norman ló magasabb és karcsúbb, feje kisebb, egyenes és igen nemes, nyaka hosszú, karcsúbb és gyönyörűen illesztett s Hajlított, marja magas és éles, lapoczkája a régi szélesség és izmosság mellett jóval hosszabb és sokkal jobb fekvésű. Rövid dereka, jól zárt ágyéka, egyenes és hosszú fara egészen elüt a régi normán lótól, melynek azonban roppant mélységével és öblös alkatával sem bir többé egészen. A lábak magasabbak, de nem sokkal vékonyabbak ; az izületek, inak cs paták hasonlithatlanul szilárdabbak. A »

Percheron« fajta 64 mén és kancza által volt képviselve. E lovakat Magyarországon is általánosan ismerik, miután az utolsó két évtized alatt több uradalomban tétettek kisérletek tenyésztésére ; kiváló sikert azonban seholsem értek el vele hazánkban. Albrecht föherczeg féltoronyi uradalmában, a kisbéri államménesben, Széchenyi grófnál Somogyban, Hideghéty Antalnál Szlavóniában, s még több más helyen tettek kísérletet a Percheron-lónak tiszta vagy keresztezett tenyésztésével; de a legtöbb helyen azt tapasztalták, hogy e fajta extensiv gazdasági viszonyainknak, szélsőségekre hajló égaljunknak, s főként mély talajunknak s kezdetleges útjainknak meg nem felel. Sok helyen kevés tevékenységet, máshol szembajokra való hajlamot tapasztaltak tenyésztőink e lovaknál ; ugy hogy ma már nálunk általánosan kijózanodott a gazdaközönség az 50-es években divattá vált Percheron-rajongásból. Tulaj donképeni hazájában, azaz Francziaországnak Percbe és Beace nevü termékeny talajú halmos tartományaiban, bő tartás és korai erős muuka mellett kitűnően díszlik a PercheroD-ló. E két tartományban mintegy 120,000-re rug a lólétszám, de a terület egy nagy részén nem ott született, hanem a szomszédos tartományokból, sőt messzebb vidékekről is vásárolt csikók felnevelésével foglalkozik a gazdaközönség. A Percheron régi jó birneve ez idegen tájról hozott s a Percheben felnevelt lovakra is átmegy, s jó áruk a felnevelést bőven kifizeti. A Percheronok többnyire almás-szürkék vagy vasderesek, de van számos fekete és pej percheron is. Az egészen nehéz igás-percbcron s a középmincségű koesis-percheron ugyanazon válfajtához tartozik és csupán nehezebb és könnyebb termetet képez. A Percheron-ló roppant élénk kereskedelmi és kiviteli czikket képez, mi azonban, tapasztalt franczia tenyésztők állítása szerint, nem vált a fajta előnyére. A kereslet ugyanis az utolsó évtizedek alatt oly roppant mérveket öltött, bogy a Perche tenyésztői lovaik létszámát szaporitandók, mindenféle más hasonló lovakkal egészítették ki istállóikat s a tenyészállatokat túlságosan korán használták tenyésztésre. Másfél éves hágó csődör, kétéves vemhes kancza nem tartozik ott a ritkaságok közé; s ez által a fajta az elkorcsosulás veszélyének van kitéve. — Legjobb percheronok tenyésztetnek Nogent le Rotrou, Château d'Un, Chartres, Montagues és Mort-Douleau vidékén. A » Boulonais« nevezet alatt ismert legnehezebb igás fajtát miuden tekintetben jobbnak tartjuk a nehéz Percherotinál. E fajta Pas de Calais tartományban főleg Bologne, Montrieul, Sanct-Omer, Avas, Betbune és Sanit-Pol vidékén tenyésztetik. Az egész tartomány lólétszáma mintegy 70.000 főre rug. E lovak sokban hasonlítanak az alpesi lóhoz, melynek valószínűleg egy keleti vérrel vegyült származékát képezik. — Nehéz testalkatuk és bámulatos vonóképességük mellett aránylag igen könnyű mozgással birnak. Többnyire feketék és sötétszürkék, mely szinek e válfajtában legkeresettebbek. De van sok pej boulonnais is. E fajtát valóban kitűnőnek tartjuk s nem csodáljuk, hogy egy barátunk, a boulonnais kitűnő tulajdonai által elragadtatva, azt a muraközi lovaink javitására kivánja alkalmaztatni. Nem csodáljuk, — de nem és osztozunk eme nézetben, mert a muraközi lónak legjobb, legbiztosabb javitója, nézetünk szerint, maga a muraközi, azaz a gondos beltenyésztés. A picard-i fajta, mely hajdanában szintén jó hírnévnek örvendett, ma már idomtalan lövid, nehéz testével, hajlott derekával, csúnya nagy hasával rosz zártságával, rövid csapott hasított farával, roszul illesztett csúnya farkával és durva, kevéssé kitartó lábaival kevés becsülésnek képezi tárgyát. Durva munkás ló, melyet leginkább а hazánk nyugati megyéiben található u. n. : »hiencz« lóhoz hasonlíthatunk. — Picardia tartomány lólétszámának legnagyobb részét képezi e fajta. — A párisi, szállítók és kocsisok jellemzően »

chevaux du mau- vais gays«nek nevezik a picardi lovakat. Nevezetesek még a fracziaországi nehéz igásfajták között a, belga határon tenyésztett »flamand« e's »ardennais« lovak, melyekről azonban már szólottunk. Ha felemlítjük még a »Poitevin«, »Bsrry«, »Nivernais« és »Burgundi« közönségesebb és durvább válfajtákat. ezzel a francziaországi lótenyésztés rövid vázlatát befejeztük. Ama bámulatos gazdagság, melylyel a francziaországi tenyésztők a legkülönbözőbb használati fajták terén birnak, valóban irigységet kelthetne bennünk ; ha nem tudnók, hogy e gazdagságot nem ajándékba kapták, hanem öntudatos észszerű törekvés által érték el ; mely tudat az irigységet elnyomva, tiszteletre és utánzásra ösztönöz. Budapesti és győri lóvásár. Budapest decz. 1. (S. G.) November hónapban volt két legnagyobb vásárunk Magyarországban : a budapesti Lipótvásár és a győri Katalin-vásár. A budapesti vásár a lótenyésztési részvénytársaság felügyelete és pedig közvetlenül br. Podmaniczky Géza alelnök és Piday Géza vezérigazgató vezetése alatt tartatott meg a kerepesuti vámso rompó közelében. Gödöllő felöl jőve, az uj vásártér impozáns látványt nyújt, minthogy a volt-omnibuszépület kerítésétől megszabadult s ez a százház mentében levő útra tétetvén át, azáltal az istálók e homlokzata egyenesen a vásártérre néz. A vásárt a társaság két osztályba osztá és pedig az elsőben, mely fényűzési vásárnak neveztetik, minden ló után 60 kr fizettetik, mig a másodikban, az úgynevezett gazdaságiban, minden lóért 20 krt kell fizetni. A fényűzési vásárt a gazdaságitól korlát választja el s csak gyalogosan lehet az első osztályból a másodikba átmenni. A fényűzési vásár tökéletesen megfelel a hozzá kötött igényeknek s méltó Magyarország fővárosához. — A gazdasági vásár — valószínűleg az idő rövidsége miatt, még nem leven tökéletesen elegyengetve, ez oldalon a vásár cs-k a legkisebb egyengetett térre szorult. A társaság által fölállított megbízási istálók k---