Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-10-02 / 40. szám

330 V

ADÁSZ- ÊS YERSEXY-LAP. OKTOBER 2. 1879. hozott nagy áldozatot, e kérdésre majdan csak sarjai válaszolhatnak határozottan. Mind e mellett, és csak annyit bizva csillagzatuukhan, a mennyit clbizakodás nélkül bíznunk szabad és biznunk kell, — talán kecsegtethetjük magunkat ama reménynyel, hogy megszerzése által nem csupán valamely támadható íir esetleges betöltéséről, hanem egyúttal telivér-tenycsztésünk hathatós emeléséről is gondoskodva lett. A ki nem vak, vagy épen vak lenni nem akar, avagy kit a bármily okból eredó' gáncsoskodási viszketege arra nem ösztönöz, hogy szájával szemét meghazudtolja, kénytelen bevallani, miszerint népünk birtokában évről évre szebb és értékesb lett a lóanyag. Vásárainkat nagy számban keresik az idegen vevők, — hadseregünket magunk látjuk el lóval ; s ki lovasezredeink állapotáról valóságos képet óhajt birni, nézze meg azok lóállományát fárasztó és hosszas gyakorlatok és táborozás után, és meg fog győződni, hogy nincs hadsereg, mely egészben és általában hasonló SZÍVÓS paripákkal rendelkezik. — Hazai versenypályáinkon ma már nem igen jut nyeremény az idegennek, ellenben mi sok szép diját ragadjuk el a külföldi versenytereknek ; — telivér-tenyésztesiink jövő biztosítására ínég mindig birtokunkban Buccaneer, Cambuscan, Ostreger s ma már Verneuil is ; Oroszvár és Nngy-Szalánez pedig hü szövetségeseket tart és ápol falai közt és virányain, hogy hazai telivér-tenyésztésünk folyton kellő állapotban lehessen, megkezdett diadalainak tovább fo'ytatására. A felhozottak tényen alapulnak, s mindezekből bátran arra számithatnánk, hogy országos lótenyésztésünk jövőjének gyökerei máris ugy megfogamzottak, hogy a/.oknt kiirtani s magát az erősre nőtt törzsöt szétrombolni, nincs semmiféle zivatar mely képes lehessen. És mégis, és mindezek mellett, tisztelt szerkesztő ur, aggályaim, gyötrő aggályaim vannak lótenyésztésünk jövőjét illetőleg. — Nem rettegek attól, hogy népünk az elvezni kezdett előny értékét fel nem fogva, közönynyel for luland el a lótenyésztéstől ; nem aggaszt az sem, hogy az ügyről való fogalmak még tenyésztőink több rétegénél zavartak és helytelenek. — E feltevések rosz következéseitől megvédi az ügyet amaz anyagi érdek, mely mind jobban és világosabban követeli népünktől a tenyésztés terjedtebb és józan kezelését, — de rettegek igen is attól, hogy telivér-tenyésztésünk, az ország általános lótenyésztése jövőjének emez első és leglényegesebb tényezője, daczára a rendelkezésére álló rendkivül kedvező és bőséges ' forrásnak s daczára az eddig tapasztalt szerencsének, hanyatlani, igen hamar hanyatlani fog, ez által meg leend akasztva az általános lótenyésztés haladásának ama mérve, mely most már azt megilletné, s a mely mérvre törekednünk kell, hacsak némileg akarjuk is, hogy önjólétünk érdekében felhasználhassuk a lótenyésztés által kiuált előnyöket. Talán csodálkozni fog tisztelt Szerkesztő ur az általam előbb elősoroltak és következtetéskép épen most mondottak összefüggéstelenségé a ? ! Bár csodálkozha'nék tisztelt Szerkesztő ur, s bár szétmorzsolhatná állításomat, mit azonban — sajnos — tenni alig lehet ! Kimondom, lmgy miért látom én oly sörét szinben telivér-tenyésztésünk jövőjét. Telivér-tenyésztésünk s az ettől elválaszthatlau versenyügy nincs mind ama kezekben, melyekben lennie kellene ; s fájdalom hegy épen és leginkább azok vonják el kezeiket annak ápolásától, a kik leginkább volnának hivatva az ügyet nagygyá és hatalmassá nevelni. — Az ön lapját olvasók, valamint ön maga is tisztelt Szerkesztő ur, jól tudják, hogy minő feltételek kellenek egy ország telivértenyésztésének szilárd alapon történő fentartására és fejlesztésére, s igy legyen szabad nekem e feltételt csak összevontan jelezve, hangsúlyozni, mikép ; »hazai telivér-tenyésztésünk csak akkor juthat és jutand megállapodottságra, ha annak felkarolására az országnak иду vagyonra mint befolyásra leghatalmasb férfiai — hazánk főurai, készek lesznek vállalkozni.« Igaz, hogy az ügynek egypár hü és lankadatlan bajnoka megfeszített erővel ápolja és gyámolítja azt; de kérdés, nem fog-e ezeknek izma, miután csak néhányan emelik azt, mit százaknak kellene tartani, — végre is elzsibbadni ; s nem fog-e széttörni az egész alkotvány, ha azt, — a bármily hü, de a teher elviselhetéséhez mérten csekély számú jó barát végre is elejteni lesz kénytelen. Egy pár, alig egy pár lelkes és áldozatkész férfiú tartja ma a versenyügyet kezében, kiknek vajmi kevéssé segiti megoldani feladatukat ama szórványos segély, mely itt-ott szövetségükre jelentkezik s mely mintegy átfutólag tűnik fel, hngy csakhamar ismét leáldozzék. Ennyi erővel, ily kevés részvéttel Eines c's nem is lehet biztosítva Magyarország telivér-lótenyésztése és versenyügye. Tart addig, mig tart egy pár támasza, virágzik addig, mig a szerencse tőle, — ha csak egy idényre is — el nem fordul, s el fog pusztulni, mert nem lehet meg az a kitartás, melylyel a szerencse kerekének esetleges visszafordulását megvárhatjuk. Magyarországon nem három-négy névnek, de legalább is harmincz vagy negyvennek kellene mint rendes versenye

ivönek szerepelni. — Azonban hol késüek azok a nevek, melyeknek tulajdonosai anyagi viszonyaik és társadalmi állásuknál fogva leginkább hivatvák, s tehát majdnem kötelezvék a versenyekben való résztvételrc, s igy a telivérteuyésztés ápolására ? — Hol vannak, vagy hova lettek a Károlyiak, az Andrássyal;, Butthyányak, Széchenyiek, Wenckheimok, Zichyek, Dessewffyek, CseIconicsok, Pálffyak, Hunyadijai;, Telekiek, s. t. b. szinei? Hovatünt el Nádasdynak győzelemhez szokott meggyvörös testű lovarj 11 Vagy talán a Festeticsek és Esterházyak sárga-kék vagy Blaskovicsnak *) kékfehér, s még egy vagy két versenyegyesület szinei hozzák az összes áldozatot, mit a telivér-tenyésztés és a versenyügy igényel és követel ? lia nigyjaiuknak a verseny-pályáról eddig távol maradt része, attól jövőre is távoltartbatja magát, ugy telivér-tenyésztésünk eddigi sikerének végéveit kezdjük élni, s ezzel tisztán láthatjuk azt is, hogy országos lótenyésztésünk, haladása pályájának közepén leend kénytelen megállni; hogy minden törekvése daczára is hanyatlásának alig elhagyott örvényébe sodortaesék \issza! Ez az én keserves meggyőződésem, ez az én vigasz nélküli hitem! — De h i az ügy jó szelleme, hatalmasaink közre működését téuynyé varázsolhatná, lia főuraink a telivér-tenyésztés és verseny felkarolását, higgadt számítás mellett viselendő feladatokul és kötelességekül tekintenék, akkor diadalról diadalra hordanák színeinket telivéreink, országos lótenyésztésünk pedig oda fejlődnék általa, hogy abban mindig meg lelhetnénk anyagi létünk ama takarék-tárát, melyhez bizton és számítással nyulhatunk, lia a mostoha sors egyéb törekvéseinket megsemmisíteni látná is jónak. — Ez viszont az én renditlietlen meggyőződésem és éltető hitem. Hányszor és hány embernek beszéltem én ezt el, hányszor és mily sok hivatott egyént kértem fel e kérdés ezöuyogre hozatalára, s ezek közt önt i

3, tisztelt Szerkesztő ur. Szavaim és kérésem elhangzott, s ime magam, az én letört szellememmel s nehézkes tol'ammal kell hogy sorompóba lépjek » *) Mert Blaskovics Ernő úrra is reá kerülhet a sor — terhét is vinni a legnemesb állat tenyésztésének, mint vitte azelőtt, s viszi kevésbbé szerencsés bátyja Miklós, — türelemmel már régen. A műlovarok világa. (Folyt, és vége.) TI. Itenz-cirJms lovai. A Kenz-cirkus »Marctal-ja« melynek berendezése mintaszerű, átlag 144 lovat foglal magában, a melyek közül évenkint körülbelöl — 5 — 6-ot eladnak, ezeket ugyanannyi számú lóval pótolva, — nem is számitva 22—24 ponyját. E 144 ló közül körülbelöl 80 iskola-és dressurló, melyekre nézve megjegyzendő, hogy ezek nem csupán egy, de rendesen többféle dressur-mutatványokra gyakorolvák be. A többi ló quadrille-ló és pameau-ló (vagyis lovak, állva lovaglók számára, mert »pameau« az a madráczszerü nyereg, melyen az dllvalovaglást végzik.) Ezek szabatosan, tökéletesen be vaunak lovagolva, mert, mint minden lovas tudni fogja, föltétlen kellék cz quadrille-lovaglásnál; a Renz cirkusában azonban szabály, hogy, nemcsak a quadrillc-ra alkalmazott, hanem valamennyi pameau-ló ege'sz a quadrille-ke'szségig be legyen lovagolvaA Renz istállójának összes lóállománya körülbelöl 200,000 forintnyi értékot képvisel s vaunak köztök egyes iskolalovak, melyekéit Reuznek 15,000 ezer forintot is ajánlottak, a nélkül hogy ő ez ajánlatot elfogadta volua. A lovakra való ügyelet egy fő-istálómester, 3 al-istálómester, 18 lovász és 1 állatorvosra van bizva, ki napjában kétszer az egész istálót végig járja s szemlét tart a lovak fölött ; azoukivül még a művészek közül is a legszakavatottabbak és lóismerők bizvák meg istálómesteri tisztséggel s ezek — mivelhogy az istálló a cirkus főeleme — tekintélyben vannak a társaságnál s az istáló matadorjai. A Renz ciikusában e tisztséget Ilagcr, Renz Ferencz (az igazgató fia,) Renz Adolf és Robert urak teljesitik. Bajos lenne e szük keretben valamennyi jeles lóról biográfiái rajzot adni, e itt csupán azokat emiitjük föl röviden, melyek részint különös szépségük, résziut egyéb tulajdonságaik folytán, lényegesen kitűntek a többi közül. Ama jeles és kitűnő iskolalovakból, melyekot Ilager oly művészileg lovagol elő, első helyet érdemel »Klladros« eredeti trakeni telivér, szürke, 5 éves mén. — E ló oly szabatosan vau teremve oly hatalmas és vastag lapoczkával, mélységgel, rövid, erőteljes csiiddel, szeles rövid szárcsontokkal, hatalmas kereszttel, magas mar, szép hosszú nynkéllel, — kis száraz fővel bir, — úgyhogy az ember valóban nem tudja, u it bámuljon rajta inkább ; és midőn Ilager с lovat »Piaffe« lépésben egy helyütt 10 perczig tánczoltatja, mig csaknem leül e hatalmas ló, — csak akkor veszszük igazán észre, hogy hátulja, keresztje és esánkja páratlan ; ilyenkor a nagy erőmegfeszités következtében izmai a hátsó lábain ujjnyi vastagságra kiduzzadnak, bámulat fog el, hogy ily eiőt képes egy ló kifejteni és azt oly hosszasan, oly békén tűrve, kiállani. Második helyet foglal el Renz istállójában — D. B. telivér angol kancza, Plumpuddingtól, »Svan« — telivér kancza után. E ló vékony csonttal és talán igen hosszú szárlábakkal bir ; de oly erős izmai vannak, — oly rövid a keresztje — s ép, széles, szárazok lapoczkái, kellő mélységgel, hogy a borzasztó ugrások, miket e ló megtesz, ha bár bámulatra ragadnak is, kimagyarázliatók. HagerRenz Amanda asszony lovagolja, illetőleg ugratja e lovat, — és 6 láb magas, — csaknem 8 lábszéles akadályon — 3-4-szer egymás után repül vele át oly közönyösséggel, oly bravourral, hogy a közönség ujjongó tapsban tör ki és a szakértő sportsmant is bámulatra ragadja. E ló azelőtt az angol gyepeken vadászversenyeken is szerepelt, többször győzött, s nagy ugrási képessége által tűnt ki ; de azutáu annyira tüzes lett, hogy mindenütt elragadott, és senkisem bírt vele. 1874-ben vagy 75-beu hozta át Angliából a fiatal br. Heine, de nem boldogult vele, s Bécsben Renzct kinálta meg vele, csakhogy szabaduljon. Renz állítólag GOOO márkát adott értté, s leányának, Ilager-Amanda asszonynak szánta ugrólóul, ki teljes biztossággal és félelem nélkül teteti vele а legmerészebb ugrásokat. Van még 12 fekete trakeni-ivadék cső lör, melyeket Renz Ferencz tanított szabadon, azaz nyereg nélkül s melyek öaszhangzó menetjeik által tűnnek ki, hatalmas csonttal és izommal biruak