Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-07-31 / 31. szám

JÜLIÜS 31. 187 9. VADÁSZ,- ÉS VERSENY-LAP. 261 A saint-brieuxi versenyen e napokban sajátságos jelenet fordult elő. Ugyanis a 400 frankos »Prix Moggy«-ban, melyben a vidéken nevelt s a tulajdonosok által lovagolt lovak szerepelnek ; egy fiatal ficzkó jelentkezett a mázsálóban nehéz kabátban, s megvasalt nehéz csizmákban, óriási nyeregszerszámmal. A ficzkó bizton remélte, hogy győzni fog, s e meggyőződését hangsúlyozta is mindenki előtt s midőn a stewardok kijelenték hogy 15 kilogramm túlsúlyban van, kicsordultak a könnyei. Néhány pillanatnyi gondolkozás után azonban lehúzta nagy csizmáit, félredobta a nyerget, könnyű kantárt kölcsönzött ki, bekötő kendővel a fejét s ugy lépett újra a mázsálóra. Miután az ottani szabályok nem tiltják, hogy valaki nyereg és csizma nélkül lovagoljon, a bírák nem tettek semmi további ellenvetést. Két ló küzdött lova ellen, de sikertelen, mert ő több hoszszal nagy éljenzés és taps közt éit elsőnek a pályafőhöz. A birák üdvözölték a ficzkót, öreg anyja pedig oda sietett a rnázsálóhoz, hogy szeretett magzatát össze-vissza ölelhesse. * * # Az »

International Gun and Polo club« büküldte idei programmját a Nemz-ti Casinohoz, mint szokása minden évben ; s mely szerint első nagy nemzetközi lő- és lapta-versenyeit f. évi aug. 2-án 4 és 5-én t irtja a brightoni partokon. E club most a legelőkelőbb lövész club Európában. Elnöke: ő kegyelmessége Hamilton hg. alelnökei Sir W. Millner és Benett-Stanford lovag. A Stewardok névsora 24 tagot mutat, Europa minden országaiból ; tőlünk hg Esterházy Lajost és gr. Kinsky Zdenkót. A club helyisége Londonban a Piccadilly uton 173. sz. alatt van. Mellőzve a Programm igen terjedelmes részleteit, mik többnyire 3 — 5 galamblövéezeti elegy- és tét-versenyek, csak annyit emiitünk meg, hogy augustus 4-én Sir. J. D. Astley br. és ezredes és C. J. Alexander esquire közt egy 200 £ értékű lóverseny fog tartatni; mindenik 50 galambra (a kis fajta, kék tolluakra) lő; távolság 22 yard lesz. — A következő napokon lesznek aztán a lovas-lapta játékok ; kurddal és lándzsával viadalok ; valamint szurony, lándzsa ёз kard egymás ellen ; s minthogy a Polo-játékhoz sok és ügyes pony ló kell, lesz egy pony-kiállitási vásár és verseny is. — Augustus 12-ére inár Ostendebe teszi át a club lőversenyeit ; September elejére pedig BadenBadenbe. Egyáltalában e club, mely 187 4-ben alakult, azon czélból bogy Angliában és a contincnsen a lövészetet, nyilazást, lóról laptázást, vivást s más testgyakorlatokat mint testedző mulatságot minél inkább megkedveltesse a gazdagabb körökben : — igen nagy tevékenységet fejt ki. Az évi tagsági dij csak két guinea. * * a Fehér varjak vonták magokra Lincolnshiroben, a figyelmet, melyek egy ligetben hol vagy ötven pár varjú fészkelt, láttak napvilágot. Egy uvi ember irja a »Field«-nek, hogy ö 1877-ben lőtt ott egy fehér varjut. Tavaly szintén jelentkezett két fehér varjú s ez évben két különböző főszekbó'l újra két fiatal fehéret látott kikelni, melyek tökéletes fehérek voltak. Neui j sajátságos-e az — kérdi, — hogy három egymás j után következő évben, ugyanazon a fészkelő heben je'entkezett fehér varjú? A felett tiinődik j most az illető uri ember : hogyan van az, hogy I azon a tanyán minden évben ily abnormalis ' szinü varjuk találhatók, s hogy vájjon nem áll-e ' uj állandó faj elő két fehér varjú párzása folytán. Mire a fenemiitett lap szerkesztősége au,a véleményét koczkáztatja, hogy a tenyészet törvénye szerint az ivadékok csak ugy örökölhetik át a szint, ha az lis szine. szülök mindenikének normáAz elefántok mayassága felöl értekezik, ugyancsak a »Field«-ben egy Indiában járó gentleman, ki részint saját észlelete részint hiteles egyének tapasztalása nyomán állítja, hogy Indiában soha sein láttak tizenkét lábnál magasabb elefántot válláig mérve. Ritkaság — ugy mond — 10 lábnál magasabbra bukkani. Mr. Corse egv állítólag 15 láb magas elefántot látva, egyelőre 12 lábra becsülte azt; azonban a megmérés után csak 10 láb magasnak találta. Értekező említi még, hogy ő a Calcuttái muzeumban látott egy roppant elefánt-vázát, de ez sem több mint 11 láb és 8 hüvelyk magas. VADÁSZAT ÉS LÖVÉS2ET_Vadászképek Erdélyből. A keselyű Erdélyben. I. (Folytatás.) Osz volt, abban az időtájban, mikor a szalonkavadászat javában szokott folyni, midőn Tusch erdömesterhez Z—be lovagoltam, hogy vele együtt 1 cserkészni menjek a cserjés és fiatal erdős előhegyekre. Mig mi az erdészlakban indulásra készültünk, az erdész kis fia, Arthur, — akkoriban 7—8 éves — kérte atyját, hogy kis puskájával ö is elkísérhessen miuket, a mi meg is lön neki engedve. Ama területen, melyen mi cserkészni szándékoztunk, elváltunk, mindenikünk külön akarván vizsláját elbocsátani. A kis Arthurt utasítottuk, hogy mögöttünk maradjon, nehogy minket zavarjon, rigóra, pintyőkére sat. puskázásával. Én a hegyoldal krsszában mentem keresni, mig az erdész, mintegy 600 lépésnyire völgynek lefelé, velem rgyenirányban maradva. Igy mult el körülbelül két óra, s mint rendesen történni azekott, az eredeti iránytól letértünk, egyikünk s;m törődve a másikkal. Már jó darab idő óta egyetlen lövést sem hallottam, azt sem tudtim merre van az erdész, merre a fia. Mély csend honolt az őszi verőfénytől megvilágított hegyeken, csak koronkint zavarta azt meg a kereső vizsla zöreje. Egyszer ugy rémlett előttem, mintha panaszos hangokat hallanék ! Megálltam hallgatództam s tisztán hallottam, a mint a kis fiu siró hangon kiabálta : Apám ! apám ! Az a gondolat, hogy a fiút medve vagy farkas támadhatta meg, borzalommal töltött el, annyival inkább, mivel fegyverem csak 6 sz. göbecscsel volt töltve. A mily gyorsan csak lehetett, törtettem át a bokrokon, a hogy túlsó oldala felé, a merről t. i. a fiúnak a kiáltását hallottam. A völgybe le, az erdész felé, néhányat kurjantottam, megállapított jelszavunk szerint: »Fölfelé! fölfelé! Vizslám nem tudta, mit jelentsen gyors futásom, ugatni kezdett s nagy ugrásokkal szökdécselt körültem. A magaslatra érve, két-háromszáz lépésnyire tőlem, észrevettem, a mint két nagy keselyű az alacsony bokrok felett le-lecsap, úgyhogy szárnyai a galyakat érintők s onnan hallottam folyvást e kiáltást: »Apám, apám!« Sebesen futottam lefelé, de alig végeztem utam felét, midőn a keselyük engem megpillantva, tova repültek. Bármennyire kevés lehetett a reménységem elejtésükre, mégis rájok tüzeltem mind a két csövemmel, hogy legalább a göbecset zúgni hallják kopasz fejők körül. Most azután előjött a kis Arthur is, könybelábadt szemmel. Ovjén pár apró madár csüngött. Elbeszélte aztán, hngy egy hurost megszárnyalván, annak keresésére indult, anélkül hogy elébb megtöltötte volna fegyverét. Ekkor, egyszerre fölötte lebegett a két keselyű és ö feléjük csapkodott puskájával, kiáltozva ; de ezek uem tágítottak, mindig közelebb jöttek s oly mérges tekintetet vetettek felé ! . . Ezalatt oda érkezett nagy lélekszakadva az az ősidőktől keletkezett rosz szokás ellen s mégis, ha jött az Oculi, ugyancsak szállitgatták haza a lopva lőtt szalonkákat. A vadászok nagy többsége azonban minden habozás nélkül lövöldöz soraink közé, s ha elvétve mégis föltámad bennök a »vadász-lelkiismeret«, — ha arra gondol, hogy hátha egyezer eljő az az idő, midőn fajunk kivész, ezzel a frázissal könnyít kebelén : »Mig én élek, ez nem valószinü, s ha én meghaltam, mit törődöm azzal, hogy utánam mi fog történni 1« De legyen elég e szomorú fejezetből. A tél utómérgét is kiállottuk s a tavasz minden bájával elárasztotta a tájat. Mi, kik megmaradtunk, a kiállott szenvedések után hamar visszanyertük előbbi ruganyosságunkat és életkedvünket s csakhamar fölhangzott a vidám »Pszt, pszt ! Kvar, Kvar !« hajnalonkint és alkonyatkor az erdőségekben, melyeket pihenő állomásokúi választottunk. Örömmel emlékezem vissza e szép időkre, midőn elöször élveztem a szerelem boldogságát; de egyszersmind mély fájdalom fogja el szivemet, ha arra gondolok, hogy én a szerelem első tavaszában három férjet vesztettem el, kik mindnyájan az emberek gyilkossági ösztönének estek áldozatul, úgyhogy én, ki még menyasszony is alig voltam, már özvegy lettem. Férjeim egyike hajtóvadászat alkalmával esett el; a másodikat, orozva lőtték le, mikor egy szép este ezereleroittasan a sűrűségben röpkedett, melybe én besurrantam, bogy valódi női fogással, tartózkodó magamvisclete által, szerelmi vágyát fokozzam. A harmadik a legszerencsétlenebb volt mindannyin közt; mert neki ugyanily alkalommal, mind a két lábát ellőtték a térd fölött. Néhány nappal később, miután irtózatos fájdalmakat szenvedett, egy szánakozó róka megtalálta, s ez meg is szabadította öt földi szenvedéseitől. Negyedik férjem tulajdonképen csak tápláló apja volt gyermekeimnek, kiket én ez évben fölneveltem, mert mindjárt ismeretségünk ötödik napján már az első tojással örvendeztettem meg. Mi épen egy hegyrészben tanyáztunk ekkor, hol a mult nyarat is töltöttem. Az anyai öröm kissé korán meglepett, mert tulajdonképen a messzebb északon kellett volna fészkelnem ; azonban kedvező csillagom ép ide vezérelt. Itt háboritlanul élvezhettük a mézeshetek hátralévő napjait, mielőtt a költés munkájába belefogtam volna. Nem is itt történt az, hogy férjemet, ki minden szürkületkor szerte csapongott a fészkem közelében, orozva lelőtték. Nem mintha a vadászok hiányzottak volna, sőt ellenkezőleg, voltak ott néhányan ; de békét hagytak nekünk, mert ép akkor a dürgő fajdkakasokkal, voltak elfoglalva. Különben is, a hegyi vadászok, kiknek vadászható vadjuk tulajdonkép a fajdnál kezdődik, nem sovárognak ugy a pecsenyénk után, mint a sikföld éhes vadásza, kinek fegyverétől minden fürjnek és fenyömadárnak remegnie kell. Mit mondjak még el egyebet tinektek? Elmondjam-e, hogy én az előbbi évben négy s a következőben hat gyönyörű s szeretetreméltó szalonkácskát költöttem ki, akármit mondjanak is a természettudós urak, kiknek bölcs meghatározása szerint, nekünk csupán négy fiókot szabad kiköltenünk. Vagy kétségbeesésemet rajzoljam-e előttetek, midőn tavaly az az ártatlannak kikiáltott süldisznó egész fészekalj tojásomat fölfalta ? Avagy azt közöljem-e veletek, gyermekeim, hány úgynevezett »sárga« és »kéklábu« vagy bagolyfejü« volt férjem ez utóbbi években ? Jobb lesz, lia hallgatok, mert különben ama vadászok összes tanulmányát, kik ez erdei szalonkafajokban hisznek, halomra döntenem. Még csupán egy tanácsot adok nektek elválásunk előtt: »Legyetek okosak, miut a kigyó!« Akkor talán sikerülni fog nektek a sors ama csapásait elkerülni, hogy vagy a ragadozó madarak gyomrában leljétek föl sírjaitokat, vagy pedig ama különös ember к asztalait díszítsétek, kik tisztességes társaságban tartózkodnak ama rövid szócska kimondásától, mely G-vel kezdődik s mégis élvezettel fogyasztják el bensőnk tartalmát ! '