Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-01-23 / 4. szám

26 VADÁSZ- LS Y'KRSKNY-LAP. JANUÁR 23. 1-78. legyen; és legyen bár a teher, melyet a hunternek vinni keilend tiz vagy husz stone, — azért nem szabad kocsiló kinézésével birnia. Ugyanis kell, hogy nyaka erős, válla hosszú, erőteljes és izmos, lágyékja széles, croupja hosszú és inas, lábai pedig tiszták és egyenesek legyenek. A talaj egyenetlenségénél fogva, melyen mindenféle iramban keilend mennie, szükséges volna, hogy actiója még correctebb legyen mint a steeplechaseré. IJe itt figyelmeztetnem kell olvasóimat, hogy a hunter actióját össze ne téveszszék a carossierével. A hunter actiójának nem szabad a térdből, hanem kell hogy mindig a vállból kiinduljon. IIa a vállnak megfelelő actiója nincs meg, akkor a hátsó résznek is bármely jeles actiója paralysálva van ; mert ha a váll nem képes a terhet az előlábakról a hátsókra átvetni, másféle testrész erre képes nem leend. Ez az, a mit műnyelven ugy neveznek, hogy a ló meghajlik, a mi lehetetlenség volna, hátgerineztörés nélkül az esetben ha a váll rosz. Igen veszedelmes dolog oly huntert lovagolni, melynek rosz vállai vannak ; mert a helyett, hogy átugraná az akadályokat, rájok fog támaszkodni, s ha nem engednek — el fog bukni. Azért mindig veszélyes ily lovakat szilárd akadályoknak neki vinni. A hunter lábai egészségesek legyenek ; a nagy paták minden lehető fatálitásoknak vannak kitéve, mert minden kirándulás alkalmával néhányszor bizonyosan megsérülnek. Azonkivül igen gyakran elveszti az ilyen ló a patkóját, a mi hunternél igen nagy baj. Igen elterjedett nézet pedig, hogy a hunternek nagy patájunak kell lenni, hogy mély talajon átmehessen a nélkül, hogy térdig elsülyedjen ; igenis kell hogy a hunternek nagy patája legyen, ha különben nagy ló. De soha nem szabad a patának a lábakhoz arányítva szerfölött nagynak lenni, — azt különben akárki is egyszeri látásra helyesnek fogja találni. Legyen bár a ló nagy vagy kicsiny, a paták mindig kellő arányban legyenek a viendő teherrel. Én részemről, megvallom, előszeretettel viseltetem a magas és erős ''paták iránt; az alacsonyakat, gyengéket pedig ép annyira kerülöm. lőttem. A füst alatt átpillantva, állani látom a bakot melyre először lőttem, s azután egész testében megrázkódik, s holtan omlik össze. A kupgolyó — a rövid távolnál fogva is — az állat egész testén átrepült, a szivet járva át, ugy hogy azt hiszem, miként a vad még álltában megszűnt élni. A lövésre agaram Jack is tűzbe jött, s eltépve pórázát, a menekülő Antilopok után rohant, melyek közül az egyik szintén meg lön sebesítve. Még ma is megfoghatlan előttem : honnan tudta meg az öreg e vadak közeledtét, mert a mögöttünk fekvő magasb parton történt dolgokat fekhelyünkről teljes lehetlen volt látnia. О azonban megfejté a titkot, mindegyre füleire mutogatva. Annyi tény, hogy ez emberek haliszervei más szervezettel látszanak birni, mint a mieink európaiaké. Az oly kényelmesen szerzett zsákmányt azonnal kizsigereltük, s a mintegy 600 fontnyi állatot, hárman a tanya helyére átczipelve, reggelink elkészítéséhez láttunk. — A reggeli után embereim elővették varázsbotjaikat — melyek minden kirándulás előtt megkérdeztetnek — sa kis elefántcsont darabocskát, melyre mindenféle jegyek és rovátkok vannak vésve, a levegőbe feldobálva, mintegy negyed óráig foglalkoztak további utunk szerencséjének kutatásával : az ö módjuk szerint. Végre felálltak s mindegyik egy-egy puskámat vállára kapva, a folyó jobb partja felé mutattak. Tehát arra lesz szerencsénk ! No derék, majd meglássuk. A nélkül hogy egy szót is váltottunk volna, Nem szabad sohasem szem elöl téveszteni, hogy a pata képezi a hunter működésének alapját, s ha az alap rosz, akkor az egész alkotvány működése igen tetemesen meggyengül. Az egyetlen ellenvetés, melyet kis paták ellen felhozni lehetne, az, hogy lágy talajban igen csekély felületet nyújtanak, melyen a teher nyugszik ; másfelől azonban szintoly igaz az is, hogy a magas és kicsiny pata rendszerint sokkal keményebb és tartósabb mint a nagy. Azonban az extremitásokat ebben is kerülnünk kell. A vadászló patkója kell, hogy pontosan ráüljék a patára, de ne legyen szerfelett nehéz. Ugyanis a vasnak akármilyen csekélynek látszó túlsúlya is, mivel az emeltyű végén működik, az actiót nagyban megnehezíti. »Egy unczia a ló lábán, felér egy fonttal a hátán« — olyan régi, de igaz mondás, melyet sajnos hogy gyakran tévesztenek szem elől. Sok embernek azon helyrehozhatlan rosz ideája van, hogy köves utak nehéz vasakat igényelnek. Soha ennél balgább tévvélemény ! Igenis a patkónak ilyenkor jobb, és több aczéltartalommal bíró vasból kell lenni, de világért sem súlyosabbnak. Kevés súlyt fektetek arra, valljon több vagy kevesebb szeggel kelljen-e a patkót megerösiteni. Fődolog, hogy a patkóvas jól legyen felillesztve; nem szabad sem igen hosszúnak, sem igen rövidnek lennie, hanem kell, hogy mindig a sarokfalakig érjen, és ezekkel együtt a sarkok felé húzódjon. Némelyek azt akarnák, hogy a vas csak a pata oldalfalai felett menjen el; de ez téves vélemény. Ugyanis ezek azt képzelik, hogy valamely magnetikus vonzerőnél fogva a pata pontosan meg fogja tartani azon irányt, melyet a vas elébe szab. E hit azonban, a mint ez a gyakorlatból ugy mint a theoriából kitűnik, egyaránt gyerm4*G£. Ha a patkóvas nem simul a legpontosabban a patára, akkor az erre gyakorolt nyomás sem lehet egyenletes, és ha a nyomás nem egyenletes, annak egyes részei kelleténél jobban lesznek megterhelve. Mily hátrányai lehetnek az ilyenféle patkólásnak, azt bárk' is könnyen átlátandja. lia a lónak azon rosz szokása van, hogy ugrás vagy menés közben lábát az akadályhoz vagy más tárgyhoz súrolja s érteti, akkor legjobban teszszük, ha egy kétrétre összerakott bőrdarabot alkalmazunk patájára , ugy hogy a csüdöt egészen körülzárja, de az úgynevezett patent-surlóbőrt, mely csak a megtámadott helyét fedi el, mellőzzük ; mert minden lovas, a ki ilyet valaha alkalmazott, tudni fogja, hogy sohasem marad meg helyzetében, hanem a ló mindig félreés leüti, — s igy nemcsak hogy nem használ, haneui a csukló felett rendesen seb is marad, a melyet a szij okoz. Türelem és a conditio megjavítása képezik az egyetlen megbízható gyógymódot ; de a vason világért sem szabad változtatást tenni, mert ha ezeket jobban kifelé akarnók alkalmazni, csak még inkább gyöngitenők vele a sarkizületeket. Oly lovakat, melyeknek rendeltetése, hogy éles kövecsekkel behintett talajon menjenek, a legjobb és legszívósabb bőrből való talpakkal kellene ellátni ; ugyanezek alkalmazandók körömrothadás, kavicsnyomás stb. eseteiben is. De e talpak nem ajánlhatók merevség esetében, mert a pata falára gyakorolt nagyobb nyomás csak fokozná a lobos tüneteket. Az oly ló, mely correct actióval bir, ugrásnál vagy más alkalmakkor hátsó-részén paríroz, s azért az útjába eshető sima kövek és meredek lejtők miatt hátsó patkói kapaszkodókkal (Stollen) kell hogy ellátva legyenek ; különben azon veszélynek lehetnek kitéve, hogy lábai kicsuszamlanak s igy elbukva ágyékban veszélyesen megsejthetik magukat. Fagy esetében a lónak mindig élesített srófoe kapaszkodókkal kellene ellátva lenni. Ha valamely lónak azon rosz szokása vau, hogy patkoláskor hátsólábaival kirúg, akkor legjobb hurkot vetni a megpatkolaudó lábra s annak végét a nyakra erösiteni. Ha már most rúgni akar, vagy lábát a kovács kezéből kiszabadítani akarja, — feje és nyaka ugy megrándul, hogy nemsokára elmegy a kedve a fiezánkolástól. Ez sokkal czélszerübb eljárás, mint a ló »megdöntése,« mely mindig veszélylyel jár, — a mellett hogy a ló oly helyzetbe kerül, mely majdnem lehetetlenné teszi a kovácsnak a patkó vasakat helyesen ráilleszteni a patákra. már vagy egy félórán át mentünk a szálas Mopani erdőben. Különös érzést költ az emberben egy ily vadászat, Afrika végtelen rengetegeiben, hol nincs sehol a reviernek vége, s a vadászterület addig a mienk, a meddig menni képesek vagyunk. Másrészt az ezernyi váratlan meglepetés tudata, mely minden bozótot, sürüt gondosan kikémlelni int, mert ép ezekben vonul meg legszívesebben a bivaly, vagy a félelmes, apró u. n. fekete orrszarvú (a Pedjami), melyek már annyi vadász életét olták ki. Egyszerre kise'rőim friss bivaly nyomot mutatnak, s megállva saruikat leoldják. Engem is kényszerítenek levetni csizmáimat. Kegyetlen mulatság volt. A száraz, éles avar, s a talajt fedő ezernyi apró tövis, minden lépésre uj fájdalmat okoztak. Alig száz lépést haladva azonban, egy hatalmas fa árnyékában rátaláltunk a bivalyokra. A fa körül oly sürii volt a bozót s a homály, hogy jó ideig nem tudtam megkülönböztetni az állatok elő- vagy hátrészét sem. A hozzám közelebb álló bivaly hátán egy madarat pillanték meg. E fekete, serogelyszerü szárnyas, melyet a természet-búvárok Textor Erythrorhyuchus néven ismernek, a bivaly bőrén élő rovarokkal táplálkozik, s e hatalmas állatoknak valódi őrszellemét képezi. Most is a madár vette észre megjelenésünket. A légbe felröppenve, élesen felkiáltott, s aztán újra a bivalyra szállt, szárnyaival verdesve a lomha állat hátát. Az intés használt, a bivaly felhorkolt, s megfordulva, hatalmas szarvakkal diszitett fejét felénk forditá, kémlelve békés nyugalma megzavaróit. Mi, mindhárman egy bokor alján lelapulva néztük a vadat, mely nem látott meg. Am nem volt időnk késni. Nehéz 10-es caliberü puskámat a vállhoz szorítva, czéloztam. A csőben aczél végű ólomgolyó volt, minő 5 nyomott egy fontot. A ravaszt elnyomva, menydörgés szerű moraj kelté fel a rengeteg alvó visszhangját, vad dübörgés hallatszék a tova száguldó falka után, s a felvert por az első pillanatban nem engede semmit látui. A mint a falka eltűnt, embereim hosszú lándzsáikat felkapva, előre törtettek, a puskákat nálam hagyva. Én vissza maradtam, csizmáimat felhúzni, mi által pár perczet vesziték. Azután gyorsan újra töltve a fegyvert, én is előre siettem. A meglőtt bivaly is elrohant, s a löhelyeu még egy csepp vérnyoma sem volt látható. A folyam jobb felén, egy bozótból azonban siralmas bögés hallatszott, s látám, hogy embereim a bokort körül-körül futják. Oda érve, bent a bozótban egy sötét tömeget láték. Ez az ! az Inyaty, a meglőtt bivaly. Egy megsebzett bivaly a legveszedelmesebb állatok egyike, mert gyakran ínég utolsó pillanataiban is megtámadja üldözőit, s életereje a csodával határos. A mint oda értem, Ramurpisi is bátrabb lett, s mintegy 50 lépésnyire közeledett a bivalyhoz, s egy kővel meghajitá. A dobásra a bivaly megfordult s lehorgasztott fővel kissé előre jött a sűrűből. Apró szemeiben zöldes fény égett a dühtől, s gyorsan zihálva az erdölakóra bámult. Egész nyugalmamra volt szükség e perezben, mert a következőben bizonynyal a sebzett vad vette volna át a támadó szerepét. Mintegy 40 lépésnyire közelitve tüzeltem, s a nagy vad hörögre omlott össze.