Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-01-23 / 4. szám

JANUÁR 23. 187 8. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 27 Щ l v s t a I @ Meghivás a dunántuli lóverseny-egylet közgyűlésére. A .dunántuli loverseny-egylet február hó 5-én Sopronban a Casino tőzsde termében tartandja déli Ví 12 órakor 5-ik évi rendes közgyűlését, melyre a t. ez. tagok ezennel meghivatnak. Tárgyak: 1. Az igazgatóság 1877-ik évi jelentése. 2. 1877. évi gyepkönyv bemutatása. 3. 187 7. évi zárszámadás előterjesztése. 4. 1878. évi költségvetés. 4. Netalántáni inditványok. Sopron, 187 8. január 19. A titkárság Hanny Károly, ny. alez. 11. Falinizza 2é. р. k. a. Rothschild a. Abbess. 12. Vihar 2é. sga k. ap. Rothschild a. Wawe. 13. Judith 2é. fek. k. a. Rothschild a. Jezabel. ASIâfiE. kire még Ránk, Nagy-Szaláncz és Kemencze oly sok élvezetet igérve várnak. De ezúttal csak ennyit, majd később — ha szabad lesz — ismét bekopogtatok. Őszinte tisztelettel Blásy Ede. Idomítás alatti lovak. Br. Wesselényi Béla istállója. Dalhwitz-ben. 1. Zebra 5é. p. h. ap. Zetland a. Wave. 2. Bánk-Bán 3é. sga m. ap. Bois-Rousel a. Wave. 3. Banilla 3é. fek. k. ap. Bois-Roussel any. Jezabel. Zsibón. 4. Zebetla 5é. fek. k. ap. Zetland a. Eugenie. 5. Zalán 4é. p. m. a. Zetland a. Carronade. 6. Finum-Rozsi 4é. sga k. ap. Zetland a. Freudenau. 7. Báthory 3é. p. m. a. Bois-Roussel a. Can­tatrice. 8. Babám 3é. р. k. a. Bois-Roussel a. Car­ronade. 9. Bálvány 3é. p. k. a. Bois-Roussel a. Eugenie. 10. Bokréta 3é. p. k. a. Bois-Roussel a. But­tercup. Nagy-Szaláncz január 17. 1878. Igen tisztelt Szerkesztő ur ! Bizonyára némi csodálkozással fogja olvasni tudósításomat, — hogy elhagyva a magas hegy­ségeket, idejöttem a Tiszavidékre vadászni. Pedig ugy van; már 10 nap óta vagyok gróf Forgách Kálmánnak és bárom fiának vendégszerető köré­ben. A nemes grófnő, egy kedves levelében min­den mentséget, a mi elmaradásomat indokolta volna kizárt, s igy én igen szívesen vettem bucsut egy időre a magas hegységektől s e hó 6-án útra kelve, Miskolczon találkoztam a nemes gróf háziurral és vendégeivel, honnét kitűnő szán­utban Ároktőn keresztül Csegé-re utaztunk. A vadásztársaság 21 urvadászból állt, kik által 3 napi vadászaton 753 nyul és 3 róka lövetett ; — a túzokoknak megkegyelmeztünk. Ez a vadászat valóban nagyszerű volt, de engem nem lepett meg annyira mint egy másik hajtás, a hol egy alig 64 holdas ligetben — melyre a kastély, a tiszti lakok és gazdasági épületek is épitvék — alig 15 pereznyi időközben 128 nyul ós 1 róka ejtetett el, s mintegy 60 — 80 db elmenekült. Ezen vadászaton részt vettek : a háziúr gr. Forgách Kálmán és fiai László és Sándor, gr. Szirmay Vincze, gr. Lónyay Menyhért, gr. Lónyay Gábor, br. Vécsey Lajos és Sándor, Czobel Ist­ván, Keczer Miklós, Semsey Jenő, Moesonyi Zeno, Halm.igyi Lipót, Reviczky Tamás, Komis Ferencz, Bodjitzky Ferencz, Balázsy István és az én csekélységem. Ezen 3 napi vadászatot Újvároson Semsey Jenő ur birtokán folytattuk, hol 1 1 2 oap alatt ismét 196 nyul lövetett. Sokat lehetne ezen gyönyörű hajtásokról irni, főkép nekem, ki még mindig a nemes grófi csa­Eger, jan. 13. 1878. Mult év február havában, a Leleszi erdőben tartott nevezetes vaddisznó-vadászatot, melyben a két Benyiczky testvér, Pál és György társasá­gában két nap alatt hat darab sörtevadat lőt­tünk — köztök egynehány szép kifejlett példányt is, és pedig dicsérendő egyes golyó lövésekkel — leirván e becsee lapok hasábjai részére, mi­után azok nem közöltettek — megvallom duzzo­góba estem, és letettem a tollat egy időre, áten­gedvén a tért a szellemes kecskeméti vadászraj­zok és szegedi levelek Íróinak. Azonban a vadászat kezdetével kezdett vissza­térni az irói viszketeg is, mely annyira rokon a valódi Sportsman vadászláza, s indulási izgatott­ságával. Hanem egy időre ismét elfojtottam azt, várva a még mindig késett felvilágosítást, és mea culpát, a mi mind ez ideig bizony szépen elmaradt. *) Ha tehát a hegy nem megy Mohamedhez, ez utóbbinak kell a hegyhez menni ; — s ime itt va­gyok — és kezdek számot adni eddig viselt dol­gaimról. A mult évi vadászat a fürj és haris-va­dászattal kezdődött ; és jó sikerrel nagy gyö­nyörűséggel — az eredmény megközelítette a 190 darabot, mely szám, tekintve e kellemes szárnyas évenkinti fogyását, elég kielégítő akkor, midőn a vadászat kedvelő nem élhet egészen szenvedélyének. September havában igen szép napokat töltöt­tem Vámos-Györkön visontai Kovách Lászlónál, hol а fiatal nagy reményű sportmau K. Zoltán­*) Talán mégsem ; külön , levélben excusáltuk magunkat, hogy a tárgyhalmaz miatt csak kivo­natosan jelenhet meg az ; a minthogy a »Vissza­tekintések a lefolyt vadászatokra« czimü hosszabb cziksorozutban a leleszi vadászatról és megemlé­ládnak vagyok oly szívesen látott vendégje s keztünk. Szerk. E jellemző, panaszos bőgés a vad biztos el­ejtésének jele, s a mily kellemes zene a vadász füleinek, ép oly szükséges hogy azt bevárjuk, mielőtt az állathoz közelítenénk. A mint a zsákmányt megszemléltük, tudtam meg hogy az első golyó egészen fönt a bal lapoczkán hatolt be. A tábortól messze esvén a hely, hol a vadat elejtém, azt kísérőimnek engedém át, kik bozóttal befödve az állatot, nagy tüzeket gyújtottak a ragadozók elriasztására, s visszame­net lándzsáikkal a fák kérgén jeleket vágtak, törzsrokonaikat a nyomra vezetendök, mert egy két erdölakó mindig bolyong a rengetegben. E nap még négyszer vezettek bivaly nyomra bámulatosan ügyes embereim, s mindannyiszor vérnyomok bizonyiták hogy a golyó talált. De a vad után iramlott négerek mindannyiszor azzal tértek vissza: »ayko na chaya« »a vad elment, nem találtál !« Valószínűbb azonban hogy a ravaszok nem mondtak igazat, tudva, hogy ha a bivalyt felta­lálom, ők kötelesek a hatalmas szarvakat — az én diadal jelvényeimet — a táborba szállítani; a mit pedig bizonyosan nem találtak kellemes dolognak. A nap már letünőben volt, a mint a hazaté­résre gondolva, a vadászatot befejezni akarám. Embereim biztos kalauzolása mellett vissza for­dultunk tehát, s már közel egy negyed órát ha­ladtunk, a mint az erdő-lakók egyszerre megálla­nak, s a homokban egy helyre mutatva — hol egy hatalmas állat heverésének nyomai látszottak — felkiáltanak: »Ilamba umlilo.'« A fekete rhi­noceros, a Pedjami ! Mintegy 100 lépésnyire előttünk, halkan ügetve láttuk a vadat, s a benszülöttek — kik ismét átvették tartalék puskáimat — minden áron utánna akartak futni, hogy egy pár lövéssel kö­szöntsék. Csak nagy nehezen birtam őket vissza­tartani ; — ámde a Pedjami már neszt hallott, s a következő pillanatban ő lett a támadó, s mint a villám megfordulva, egy ziháló mozdony zajá­hoz hasonló hörgéssel tört a bokorra, mely mö­gött megvonulva, mi rejtet kerestünk. A fekete rhinoceros sajátságosan ideges állat; ha veszélyt érez, vagy ellent lát — mely őt azonban még nem vette észre — elmenekül, de hi valami szokatlant szimatol, mielőtt azt meg­látná — s szagérzéke rendkívül finom — rende­sen egész dühvel ront elő bozótjából. Ez által igen sok szerencsétlenség történik, mert például a lovak sokszor annyira megrémülnek megjelenése által, hogy egy lépést se lehet őket odább haj­tani. Igy Oswell — Liwingstone egykori kisérője — egyszer Edward-dal a Matebele földön va­dászván, a kirohanó Pedjami alatta ölte meg lovát, s maga is csak Edward gyors megjelené­sének köszönheté életét. Dubois, natali gyarmatos kiséretéből, az Amatonga sikján egy feldühödt Pedjami három kaffirt ölt meg, csaknem ugyan­annyi perez alatt. Szerencsére ez állat roszul lát, s ha a vadász csak kissé gyakorlott, s nem veszti el nyugalmát, kikerülheti a bozótban a támadást, — mindaz­által elég izgató érzés marad mindig, egy dü­hös Pedjamit tudni sarkunkban. Afrikai vadászataim alatt 15 orrszarvú közül, melyekre lőttem, 7-et ejtettem el, s mégis nyilt síkon — nem tagadom — én bizony kitérek a Pedjtmi útjából. — John Duu itt is kikötött velők, — ámde Sir John az afrikai vadászatok egyik legelső veteranja ! A támadó rhinoceros mintegy 30 lépésre kö­zelitvén a bozóthoz, egy pillanatra megállt, s figyelve mozgatá széles füleit előre és hátra. En elől állottam, — az erdő-lakók jobb és bal felöl mögöttem a tartalék fegyverekkel — s készen minden pillanatban a lövésre. A roppant állat bámulatos vigyázattal és biz­tossággal közeledett feléuk, s ugy látszott, hogy még nem tudja biztosan rejt helyünket, s még 20 lépésnyire érve is nyugodtnak látszott. Itt megállt, s egyik lábát — mint valamely szolgáló eb — felemelve előre nyujtá. Azután szügyébe vágta izmos fejét, sima rövid szarvát előre sze­gezvén. Ez volt a döntő pillanat! A mint e helyzetben épen lehetett, a bal vállra czélozva, elsütém a fegyvert, gyorsan 4—5 lépést oldalra ugorva. Egy hangos mormolás, por, lőporfüst, a lezú­zott és taposott ágak recsegése, ez minden a mi hallható és látható volt. Körültekinték. Embereim tőlem vagy 50 lé­pésnyire vad futásban, s csak akkor fordultak meg, a mint a Pedjamit elmenekülni látták. Már egészen bealkonyult, s az üldözésre nem lehete gondolni, bár a sürü vérnyomok erős seb­zést gyanittattak. — Néhány nap múlva azonban embereim feltalálták az elesett állatot, s a rövid agyart utánnam hozták Tátiba. (Folytatása következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom