Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-01-09 / 2. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 13 Szegedi levelek. (Folyt, és vége.) Az első napi vadászat a fenntebbi eredménynyel nap lementekor este öt óra után végződvén, tanyánára visszahajtottunk, bol már fényesen teritett asztal várt ránk ; nem is csodáltuk, inert liárom nő rendezte, gazdánk édes aDyja, nővére és neje. Az e.-tebéd után, minthogv egyikünk se volt elfáradva, megszólalt a zene és az ének, mely mellett csaknem éjfélig elmulat unk anélkül, hogy a kártya valakinek eszébe jutott volna, pedig hasonló alkalmakkor nálunk is megszokott szólalni Mokány Bérezi csendese. Másnap hétfőn november ötödikén a Temesvárhoz és a Bega folyóhoz közelebb eső dragsivai n-döséghez kocsiztunk. Itt a találkozón még több hajtó volt mint tegnap, s a vadászat azonnal elkezdődött. Az első hajtásban két őz volt, melyeket egy társunk szerint, lövonalából szomszédjának köhögése elriasztott ; persze a köhögés nem való a vadászatra, különösen erdeire! Volt ezenfelül a hajtásban egy róka s néhány nyul, s ezekre bár a nyúlra váló lövöldözést kikértük magunknak, több lövés esett, de csak kettő ejtetett el. — A második hajtásból ismét kitört egy őz, — a lővonalra pár nyúlon livül csak egy róka jött, melyre midőn a vadászvonalon illetve az általunk elfoglalt uton már átment, R. K. barátom rápörkölt, a lövésre a ravasz összerogyott ugyan s mi különcs, ehrditotta magát s bizion hittük, liogv beadja a kulcsot, de biz ö kigyelmo nem késett magát az üdvözlet után azonnal összeszedni s meglehetős lassú galoppban elinalni ; — A harmadik hajtásban a hajtók állítólag egy solo vaddisznót láttak, de ez szintén visszatört, ezentúl csak néhány nyul bakdácsolt elő s a hajtók már a vad iszvonulhoz értek, magam pedig e mi itt, a közel levő ebéd-helyhez menendő, állásomat elhigytam, midőn előttem az erdő uton, tőlem tizenkét lépésnyire a tegnap lábán megsebzett vad-macska lassú szökésben a íuloldali erdő felé igyekezett; de én se voltam rest s golyós fegyveremi ől rápörköltem s ö kigyeiine ugy helyben maradt mintha odaszegezték volna, azaz hogy maustodt volt; golyóm jobb lapoczkája felelt be s baloldalán kiment; s mikor fölvc'tiik mindjárt láttuk, hogy a tegnapi macska, mert hátsó lába egy göbecstöl volt átlyukasztva a seb még friss és körülte a láb dagadt volt. Ezután az erdő közepette egy kereszt-utnál a tegnapihoz hasonló < ollaiio járta, azonban rao-t már akadt kanál bőven s ez/.el meritgettük a bográcsból а marha paprikást, de nem volt már szái ma s igy a kanálnak csak félszerep jutott. Ebéd után egy nagy hajtást tettünk, akkor.t, hogy bal szárnyán jócska nyilas maradt, mert oda se lmjtó se puskás n m jutott; eme nyilason aztán két őz elmenekült. Ezen hajtásban egy öreg sumár egy négy törzságu gvertyánfa mögött jelölte ki helyemet s én a jobboldali kissé hátlahajló ágára támaszkodva vártam a történendöket. — A jeladó sip megszólalt s erre kevés vártatva a hajtók távoli lármája is megindult. Nemsokára a tőlem jobbra álló második és harmadik vadász dupláztak, s mint a hajtás bevégeztével értesültem, egy derék vaddisznóra, mely azonban — noha harmadik szomszédom, ki már nem egy vaddisznónak oltotta ki életét, erősen állította, hogy jól oldalba lotte — totaliter elmenekült. — Én azonban kényelmes állásomon meg se rí oezczantam ; »andungom« volt, s ez nem is csalt. Mert a mint a hajtók mindig jobban hallható zajongására fiileltem s tekintetemet magam előtt félkörben járattam, egi szerre velem szemben mintegy ötven lépésnyire megáll egy őz, s tervezget : merre vezesse mögötte baktató társait, — bizonyosan a hajtók lármája után tracirozgatta elméjében a Flankenbewegungot s ezért engem észre nem vett, midőn én bátradölt helyzetemből kiegyenesedve, stutzomat arezomhoz emeltem s az őz jobb lapoczkáját czélba vévén a ravaszt elnyomtam. Lövésemre az öz eltűnt s mert bokor volt előtte nem tudtam azonnal : eiesett-e vagy nem? s hajlandó voltam azt hinni, hogy elinalt, mert jobbra tőle egy menekülő őz villant meg s eltűnt az erdő sűrűjében. Hitem azonban téves vala, mert Andungom sugallatára néhány t előre lépve, azonnil megpillantottam vonagló őzemet. »Kapitalbot k« volt ö kigyeline, s hu-eméhez tartozó két hölgygyei járt, melyeket én a fáktól nem láthattam s esak a lövésem után menekülök egyikét vettem észre egy pillanatra. — Ozbnkom, melynél sze' bet pingálni se lehet, teljes, üzekedési idény előtti conditioban volt s lövésemre rögtön összerogyott, mert golyóin jobb lapoczkáján felül röpült belé s baloldalán tört ki. Meg volt tehát valahára a satisfactio, először, mert mindjárt első két golyó lövésemre egy » admacekát és egy gyönyörű özbakot lőttem. másodszor, mert eddig bár ezelőtt már kétszer vadásztam ezen erdőségben, rám semmiféle vad se jött soha. Aztán meg golyóval se lőttem még ezelőtt soha! m

;l ől következik, hogy Kirnerféle golyós puskával és kellő nyugodtsággal golyólövész is válhatik a városi emberi ől, ki már nagyba van vele, ha néha napján egy vadludat, vagy egy rókát elejtenie sikerült. Az ezután következett hajtásban, bár az állítólag megsebbzett vaddisznó erre vonult nem volt semmi, a mint ezt gazdánk előre megjósolta s csakis azon vaddisznó, tehát, messze rándulásunk főczélja kedveért tartatta meg ezt a hajtást, mert ő legjobban restelte, hogy vaddisznó, a miért minket meghívott, ekkoráig nem esett, sőt alig talált itott. Azonban a vadász, mig a vadásztéren van, nem igen szok. tt lemondani. Hajtsuk meg még azt a két sürü vágást, monda gazdánk, a hol tegnap ebédeltünk. »Hiszen azokat tegnap mái megh íjtottuk, mondáin én.« »Az mit se tesz, volt a válasz, a vaddisznó éjjel oda válthatott, mert ezen két vágás a legsűrűbb s a vaddisznó a sürüt szereti.« Szenvedélyes vadásznak n.m kell sok biztatás, még csak két óra mult el, se éh sek se fáradtak még n m voltunk, tehát megindultunk újból a köveresi határ felé s az első hajtás kelet és délkeleti széleit elfoglaltuk. Nekem az erdőnek az országút melletti sarka jutó t, gazdánk pedig két sumárral tőlem balra az. országúton foglalt állást, hogy a netán arra felé vagyis inkább az országul; uiásik oldalán levő sürübe t rtó vadat üdvözölhesse. Azért hogy az országúton állt, mégsem állotr nyílt helyen, mert az országút szélei mindkét old don jó mélyen kiárkolvák, az árok földje pedig az erdők szélére felhányva s az árok maga it-ott gazos, tehát fedett állást is nyújt. Alig hatoltak a hajtók a vág.

s egy harmadába, kettőztetett lárma támadt köztiik, fortissimo kiabálták hogy »porcu, porcu« (vaddisznók) ! s többfelé is hallatszott a vad töltetese, s erre a vadászvonal közepe táján tőlem jobbra egy dupla lövés, s néhány pillauat múlva tőlem mintegy tizenöt lépésnyire keresztben erős törtetés, a milyen csak a vaddisznóé lehet. Izgalmas pillanat volt, mint mindig, ha a nagyobb vad nem lassan, fontolgatva s ólálkodva közeledik ; de a közel csörtetés daczára mit se láttam, s minthogy a vad felém nem jött, s törtetése az erdő, illetve az országút szélén egyszerre megszűnt, azt kelle gondolnom, hogy bármi legyen ő kigyelme, akár farkas, akár vaddisznó, alkalmasint az országúton át fog a túloldali vágásnak tartani, s ott nekem jó lövésem eshetik, ezért az árok szelére felsiettem; — a mint azonban itt megnyílt látkörömön végig tekintek, azonnal szemembe ötlik házi gazdánk alakja az árok felé czélzó positurában, a másik pillanatban már eldördült lefaucheuxje, s rá ennek duplája s erre elővánszorog az árokból egy derék vaddisznó az országútra, s itt gazdánkkal szemben megállt s fájdalmában vagy mérgében a földet túrja ! Mindez néhány pillanat müve, magam se vagyok rest, lancasteremet vállamhoz emelem ; hogy a vadnak netaláni támadási kedvét egy friss golyóval- !eloliaszszam, de a nap fényes csöveimen végig s egyenesen szemembe süt, nem czélozhatok, de vigasztalásomra eszembe jut, hogy hiszen gazdánknak hátultöltöje van s a disznó nem állt volna meg s nem túrná a földet, ha eiösen találva nem lenne. Combinatiom csakhamar beválik, mert a sebzett vad a mint a gazdánk felé siető »Verstärkungot« két sumár alakjában észreveszi, kereket old s menekül az ut túlsó oldalán levő vágás felé ; jaj de az ut másik szélén is árok s ennek erdő felőli oldalán meglehetős meredek földhányás van, ezen már alig bir felkapaszkodni s alig terem rajta, gazdánk -—- ki mellesleg legyen mondva még csak 27 éves ifjú — újból két golyót röpít bele, egyiket bordái közé, a másikat füRövébe, mire a vad összerogy, s ezzel a hajtásnak is vége ; s mert a disznó a harmadik lövésre nagyot orditott s ezt a sűrűből elősiető hajtók is meghallották, hajtó és vadász unisono a zsákmány felé rohan, s a ki csak szerit teheti, egy csomó sörtét tép ki a disznó hátából s tűzi kalapjára, a szerencsés vadász pedig minthogy ez első váddisznója, legidősb vendégét fölkéri keresztapjának, lefekszik zsákmányára s olt három lassú puskavessző-csapással s a szokásos formulával felavattatik, a vadászok a felavatást férfiasan kiállott czimborát megéljenezik, ez pedig mint vadászulkettős örömmel felkiált; »csakhogy vaddisznó is esett. « ' Az imént emiitett kis hajtásban öt, sőt mint egy-két hajtó állitotta, hét vaddisznó volt^ de ezek közül három, vagy ha ugy tetszik öt a roppant sűrűségben a hajtók között visszatöfrt s lövés nélkül elmenekült. Ezután még a többször említett átellenes vágást hajtattuk meg, ebből azonban semmiféle vad se tört elő, s ha volt is benne elébb valami, az a hajtókmk az előző hajtás alatti s az elejtett vaddisznó körüli irgalmatlan lármájára bizonyára tovább állt. így végződött temes-tnegyei kirándulásunk, mely ha mindjárt valauiennvünket ki nem elégitett is, ce mindenesetre élvezetes volt s kedvet keltett ismétlésére, s ezért őszinte viszhangra talált, gazdánk utolsó búcsúszava »a viszontlátásra jövő évben.« Semper idem. Hattyú vadászat. 18 77. január havában, irja egy sportsman a párisi »Figaro«-ban, Pávisból a vidékre},, mentem, meglátogatni szülőföldemet. Szülőházain, magánosan áll a Grand Lieu tó partján, elrejtőzve egy vén tölgyfa mögött. A tó huszonkét kilométernyire fekszik Nantestól s télen harminczöt kilometer kerülettel bir. Hat mértföld tőle az óczeán, kettő a Loire. A tavon hattyúk tanyáznak, melyekre vadászni szándékoztunk. Hat órakor reggel útra keltünk, négyen három vitorlás csónakon. Az én csónakom a legnagyobb volt; egy ritka erejű suhancz volt benne velem. A második csónakban egy József nevü paraszt ült, óriási madárpuskával fölfegyverkezve ; a negyediket Daniaud inasom foglalta el. Az ilyen csónakok villaalaku hosszú póznákkal hajtatnak. A vadász hasra fekszik, inig a vad közelébe ér. Töltött puska fekszik a csónak előrészében. Fegyverem egyik csöve golyóval, másika nyolez futóval volt megtöltve. Kisérömet hasonló vadászatoknál okvetlenül szükséges fegyverrel láttam el : hosszú, vastag egycsövű puskával, megtöltve kettős töltéssel és futóval Kutyám elszökött s most utánunk úszott. A huttyuvadászatnál fölösleges az eb, ez egyszer azonban jó hasznát vehettük. Az éjjeli szél lecsendesült; hajnalodott. Csónakaink sok madarat vertek föl, melyek a félhomályban szárnyra keltek s melyeknek nevit roptuk különös zaja szerint találtuk ki. Kezdetét vette а szokásos reggeli húzás. Vadludak, vadruczák, szalonkák, bölonbibák, gémek sat. jöttek a tenger vagy a szomszéd mocsarak felől ; olyik magasan szállt, olyik egész alant. Szárnycsatto-