Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-12-19 / 51. szám

376 \ APASZ- ÉS VERSENY-LAP

. NOVEMBER 14. 1877. lővonalban állítottak fel. mig a korhely a kopúkkal hajtatni indult. Hosszan álltunk s hallottunk elég csaholást, de mind igen rövid volt. nyulat vag}- őzet vervén fel kis időre a kopó. melynek csakhamar elhagyja csapáját, ha disznóra akad. Kürtölni is hallunk, de nem értjük meg a jelt. Egy lövés is eldördül, s mi még mindig állunk, mig mellénk jön egy kerülő s azt mondja, hogy az ur már régen átment a gerinczen s lőtt is már, tartsunk mi is arra felé a merre most a hajtás eshetik. Elindulunk s vagy egy fél órai jó hegymászás után egyszerre csak javában csahol a kopó, két lövés is dördül, mi elválunk, én a hegytető felé tartok s néhány perez múlva Sz. Ö. alattam is duppláz. Azzal elcsendesül egy időre a vidék, de meg nemsokára sivitó vékony hangon szólal meg a kürt — már azt tudtuk hogy hallali — s megindulva helyünkből az emberszó és nesz felé, csakhamar a hely színére érünk, hol a kopók egy része fülön-farkon ránczigál egy megdermedt derék koczát, melyet a korhely lőtt volt az utolsóelőtti két lövéssel. De meg a háziúr is ott terem, s mondja hogy az ő kanja feljebb fekszik, jerünk affelé, mig a vadászlegény, ezorkára kötve a disznót, levontatja a völgybe. Kis jártatra megtaláljuk a másikat is; szép nagy állat, egyetlen egy remek golyólövéssel elejtve, vagy 100 lépésről — mint a helyszínén a situatióból meggyőződtünk. A kan egy kis tisztáson jött ki a pukásra, s egy pillanatig megállt,,mi alatt Sz. Árpád biztos golyója jobb szeme alatt fúródott fejébe és a mint fekvéséből is látni lehetett, ugy ledöntötte, hogy rugdalózás nélkül maradt fekve a ledölés helyén. Sz. O. kevésbbé volt szerencsés. Feléje három disznó tartott, illetőleg állt meg előtte, de látatlanul a sűrűben. A legény lövésére pedig megugorva, oly sebességgel vetette át magát a keskeny erdei ösvényen, hogy biztos golyólövést nem engedett. A kutyák azonban tovább hajtottak, és állt a gyanú, hogy egy darab meg van sebezve; de teritékre nem került. Egy kis tanyázás a májusi zöldben pompázó 'erdőben, szemben az elejtett két derék vaddal, pattogó tüz mellett, pompás hegyaljait, — a kelleténél is gyakrabhan — kínálgató kedves házigazdánk társaságában oly pompás két intermezzo volt, hogy a délutáni eredménytelen hajtást könnyen elszenvedtük és »emelkedett hangulatban« tértünk haza. hol először volt szerencsénk a szeretetreméltó háziasszonynak és serdülő bájú leányának bemutattatni. Az első nap rám nézve — bármi kellemes volt — minden nagyobb hevély nélkül folyt le, sót némileg száraz kortyot nyeltem. Yadat nem láttam csak lelőve; lövést nem szemléltem, csak a durranást hallottam ; járás se sok volt — igy nem csoda, ha rendkívülinek nem tekinthettem a vaddisznó kopászatot. Ámde, ha továbbra se volt is szerencsém az egész vadászat alatt, melyben hat darab vaddisznó ejtetett, egy lövést se tehetvén, mégis kijutott a hevélyéböl is. Másnap a Tornaijától éjszakkeletre fekvő hegységekben voltunk vadászandók. A hasonnevű derék család vendégei levén, a fiatal házi ur és testvére is velünk tartott és itt kellett megismerkednünk a vidék leghíresebb vaddisznó vadászával : D—

y Zsigával. Eredeti megjelenés, valódi Nimród hive. Középtermetű szikár alak, kissé megnyúlt sasorral, fátyolozottnak látszó, mégis éles tekintetű kis szemmel, kevés szavú de barátságos modorral; az ember amerikai »Hinterwäldler«-nek tartaná. A mint értesültem, nála már életczéllá lett a vadászat. Kopói száma légió ; külön házat is építtetett nekik, s mert nagy létj számban — a statistika szerint is — gyakori a betegség, kórházi szoba is van számukra ; berendezve. »Labancz« nevü öreg kutyája a leghíresebb disznóhajtó hét megyében, s nem tudom a hányadik százban Járja most, ejtett vaddisznóinak száma. Sz. 0. — hogy saját szavajárását idézzem — csakhamar ki is szagolta e nemes tulajdonokat, s az nap többé el sem szakadt tőle — de kárát se vallotta. Később, mikor már a két ujjoncz is beletanult volna ez uj sportnembe, mérlegeltük magunk közt a .két derék vadász fölsőségét. Én Árpád mellett szavaztam, ki elegánsabb, azért mégis SZÍVÓS alak, az udvarias és előzékeny házigazda prototypja ; de a mellett lakik a szeme szélében egy kis hamisság is, s ha az ember ezt a szikrát megérti, oly jóizün közbe lehet fogni egy harmadikat — csupa jóizü élez közé — hogy ez nem csodálom, ha Zsiga felé vonzódott. Ezt egyébiránt már jellemeztem s ha megemlítem, hogy mindkettő érti a mesterségét, jól is ló : ugy fentartom Ítéletemet, csupán a löva,dászt méregetve, márcsak azért is, mert Sz. Á. jó vontcsövű fegyverrel egy golyóval működik, mely egy lövésre is elejti vadját, mig Zs. sima csövei, egyikben futóval dolgozik, de néha csakugyan kénytelen quadruplázni is. De hova vetődtem ? Hiszen már benne vagyunk újra a zöld erdőben, s miután a már kieresztett kopók — ezúttal vagy tizenhat darab — csengettyüszava még nem hallik, magunkba szivjuk az informatiót, melyet a két nagy mester e vadászat-nemben szívesen szolgáltat. Ezen vadászathoz ugyanis nem szükséges a lővonal betartása, sőt ilyet nem is igen állítanak. Kevesebben szoktak együtt vadászni s ez a leghelyesebb, legalább — mint a következmény mutatni fogja — a legkevésbbé veszedelmes. A vaddisznó ugyanis fektében be szokta várni a kopót, mely azt néha egy-két perczig néha félóráig is megugatja (helyben ugat = Standlaut-ot ád) Megunván a disznó a zavartatást, főkép ha több kutya gyűl össze a vezéreb hangjára, megindul ; de menetközben is meg-megáll, neki fordul a kutyának s csattogtatja fogait, mire ez ismét megugatja s csak futtában hajtja csaholva. A gyakorlott vadász tehát oly vidéken, hol a disznók tartózkodását sejti, oly helyre áll fel, honnan leginkább hallhatja a vadászatot. Árpád barátunk oly elővigyázatos, hogy a hosszú hallgatózás unalmát kikerülendő, folyvást valami regény-félét hord tarisznyájában, melyet a vadászati időközökben elő-előránt ; de csakhamar zsebre rak, lia szól a »Vezér« vagy a »Pisze.« Helyben ugatást neszelve, affelé indul a vadász. Persze, hogy itt nem csinincs még tgészen elkészülve, vagy Doyle nem tud belőle annyit kifejteni, mint Sam Burton. — Bocsánatot ke'rek, Sir, — vÍ3zonzá Darlington, — de egy kevés időre van szükségem, hogy с fölött gondolkozhassam. Megvallom, nagyon elfogott az álmélkodás. Hát ön, Mr. Laceby miliő véleménybe" van ? Nekem az tiinik fel különösnek, hogy Doyle ép я kellő pillanatban érkezett be s látszólagos kiszámii ássál. — A mi a Shoting Star-t illeti, én részemről nem is futtatnám őt most, — szólt Laceby. — De kérem uraim, — viszonzá Darlingtcn, — tekintsék meg közelebbről, s látni fogják, hogy e ló a legnagyobb conditióban van. — Ugy látszik látszólag többet ér, mint a valóságban. — Én azt hiszem, — szólt Harold, — hogy Coriolanus kissé tul van idomítva, Doyle pedig nem egészen jól lovagolta Shoting Star-t. Jónak látnám, ha szombaton még egy futtatást kísérelnénk meg, és pedig ugy, hogy Sam Burton lovagolná a Shoting Star-t. Darlington semmi megjegyzést sem tett s a heljett Coriolanust vizsgálgatta meg részletesen. Megnézegette a szemét, megtapogatta a szügyét, ineghuzngatta füleit, megsimogatta vékonyát s kétkedöleg csóválta a fejét, de mit sem szólt. A lovakat — gondosan bevonva újra a takarókkal — haza vezették. — Megfoghatatlan előttem az egész, — szólt Jim, mikor a kocsira újra felültek. — Tartok tőle, — viszonzá Harold keserű mosolylyal, — hogy a vörös-fekete szin nem fog oly diadalt aratni, mint azt mi egyelőre álmodtuk A mi kedvenezünk nem oly jó most, mint volt az utóbbi hónapban. Mit tegyünk ? koczkáztassunk-e még egy próbát szombaton? — Bizzuk azt Darlingtonre ; én ugy hiszem, ö azt mondja, fölösleges lesz. — Én azt tartom, legjobb ha az ember a legroszabbról is egyszerre tudomást szerez ; nemde ? szólt Harold. — Mi e reggel már eleget tapasztaltunk, — viszonzá Laceby. — Én nem gondolom, hogy egy hét lefolyta alatt nagyobb sikert mutathassanak föl. — Lehet hogy igaza van önnek Jim s én ugy hiszem, legjobb lesz, mindent Darlingtonre és a sorsra bizni. Egyébiránt a csapás nem talál előkészület nélkül ; a jövő bét megmutatja, enyém marad-e Liddington. Eközben a kocsi a ház elé robogott s a két barát leszállva, a folyosón lépdeltek fölfelé. Mikor az ebédlő ajtajához értek, Darlington igy szólt Haroldhoz: — Bocsánat, Sir, ha kissé igénybe veszem idejét, — s megnyitá előtte az ajtót. — En azt gondolom Mr. Luxmoore, hogy Sam Burton meg van vesztegetve s valamit adott be a lónak. Jim nagy szemet meresztett, de mit sem szólt. — Hátha csalódik ön Darlington, — szólt Harold ; — ha ö itt volt, miért nem lovagoltatta vele Shooting Star-t ? — Későn érkezett, Sir, s nem tudta, hogy mikor tartjuk meg a kísérletet. — Szándékosan nem tudattam ezt vele. — Miért nem ? — kérdezte Harold. — Alapos gyanúm van ellene. Első tanúm dr. Slocombe ki bizonyságot tehet, hogy Berkley Holt, ki a »Felon«-nak egyik tulajdonosa, folyvást a Sam Burton társaságában ebédel és vacsorál a Challis-fogadában. Aztán Mr. Plyant is azt állítja, hogy a Two Thousand nyeremények oroszlánrésze a Mr. Holt és társainak a zsebébe került. Harold mit sem szólt; de eszébe jutott a szegény Richeton Theodora ama sora, mely őt óvakodásra 'ntette Holttal szemben. Mikor Darlington látta, hogy Harold mit sem akar mondani, folytntá: — Ön tudja uram, mennyi ellensége van Coriolanusuak. Nos, uram, az ellenfél tudja, hogy The Felon a legveszélyesebb versenytársat leli föl b nne a Derbyhen, — és igy mi sem látszott természetesebbnek, mint a ló joekoy-jét megvesztegetni. Jót állok érte, hogy Sam Burtont megvásárolták. — Nincs okom e föltevésen kétkedni, — szólt végre Harold, — s én fölfogom őt szólítani, küldje vissza a jacket-et ; de csak közvetlen a verseny előtt hivom föl erre. — Bocsásson meg, uram, de én azt hiszem, ön egészen rám bizza ezt a dolgot. Derbyt nyerni jó lovar nélkül átalában hiu reménykedés. Megtörténhetik elvétve, hogy egyszerű lovászgyerek is nyer, de ez mindig kétséges. Tartok tőle, ha ön Sam Burtonnak kiadja az utat, már késő lenne hirtelenében egy valamirevaló jockeyt kapni. — Igaz, — jegyzé meg Laceby. — De hát mit tegyek ? — töprengett Luxmoore. — Ha sonló körülmények közt, uram, bőkezűnek kell lenni. Vissza kell öt hóditanunk minden áron. — Micsoda? — kiáltott föl Harold. — Igaza van Darlingtonnek, — szólt Laceby. — Önnek vissza kell öt hódítania. DarÜDgton aztán majd elrendezi azt a dolgot.