Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-11-21 / 47. szám

D

ECZE

MBER 5. 187 7. VADÁSZ- ÉS VERSENY-T.AP. 35 9 lom erdésze a hegygerinczen egy nyúlnak egészen friss hulláját találva, azt strycbninnel megmérgezte és ősapájától jó messze az erdőben eldobta; — s már másnap egy 74 fontos hiúz, falánkságáért bőrével számolt be. A murányi uradalom, nébány évvel ezelőtt egyike volt hazánkban a leggazdagabb őzállománynak ; — a ki ezt akkor ismerte és most tesz összehasonlítást: csak az fogja tudni és belátni hogy mily veszélyes a hiúz és mennyire kívánatos annak kiirtása. Midőn két évvel ezelőtt éppen ily módon néhány hiúz a lépre jött, jól emlékezünk reá, hogy egyik vidéki lapban valami szelid kedélyű természetbarát, a hiuzokra vetett ilyetén esel ellen, siralmas panaszra fakadt; — állítván hogy a hiuzt mint európai ritkaságot, mely ma már Magyarország felső vidékein is csak ritkán fordul elő, kímélni kellene és megmenteni e fajt a végkiveszéstől; egyúttal a hiuzoknak ilyetén elpusztítását vadászhoz nem illőnek és eljárását barbarnak nevezve. Mily ferde felfogás ez ! — melyre alig érdemes némi megjegyzést is tenni. Hát a vadász, midőn tenyészti a nemes és hasznos vadat, — éppen az által, hogy azokat a ragadozóktól megóvja — mi a kártékony állatok kipusztítása nélkül nem képzelhető — teszi a legfontosabb és a nemes vadászhoz legillőbb cselekedetet. — Egy-kettőt, melynek létezése nemzét gazdászatilag is káros, elpusztít, hogy százakat megmentsen; — hol van itt a barbárság? A mily ferde ezen okoskodás, épen olyan az argumentum is a mit felhozott, hogy t. i. »Olaszországban féltékenyen őrzik egy kiveszésnek indult kőszáli kecske (capra ibex) utolsó sarjadékait.« — Tehát összehasonlítja a hasznos és kártékony vadat, — egy kertben kiván tenyészteni kecskét és káposztát, — mi csak a baklövések számát szaporítja s elárulja, hogy az illető nem hive szt. Hubertnek. * * * Ugyanonnan a sertevad túlságos elszaporodását is irják ; melynek a vad különös óvatossága mellett nem igen tudnak véteni — A kutyákkal való vadászat, az egyedüli mely majdnem mindenkor czélhoz vezet ; — ugyanis, midőn a vad a kutyákkal fölhajtatva azokkal szembe száll, kínálkozik a vadásznak a legkedvezőbb pillanat, — belopni a vadat, s egy jól irányzott golyólövéssel vadászatát sikeresen bevégezni, — Bécsben »Krebs«-nek sajátságos golyói vannak e czélra, melyek sima csőből lövetnek ki s okvetlen halálos sebet ejtenek. Ugyanily golyókkal Diószeghy Zsigmond és Szent-Iványi Árpád is mint tudjuk, mult télen 100-nál több vadat ejtettek, s igy nagy vadra e golyók igen előnyöseknek Ígérkeznek. * * * Felfalvárói irják, hogy ott a napokban Szent Iványi Árpád ur egy 3 mázsás medvét lőtt. Kutyái ugyanis a medvét felzavarták , mely azok előtt — egy gyáva nyul módjára — circa fél órahoszant baktatott s végül a comédiát megunva szembeszállt a kutyákkal, de e kedvező pillanatban beközelittetett és egy szerencsés lövés után beadta szép fekete bundáját. * * * Medvehistoria. A Nemerében beszeli egy vadász : A Hargita, Erdővidékre lenyúló erdős bérczein, olosztelki br. Rauber László és Otto urak által e hó 4-én rendezett medvevadászaton, érdekes, de vérfagyasztó jelenet fordult elö. Az első napi vadászat második hajtásában, Rauber László báró, ki a puskásokat állitá fel — két vadászt elfoglalt állásán előre küldött — ezek még helyökre se juthattak, már hallottam, hogy a hajtók felől a száraz levelek között valami törtet előre ; egyelőre őznek hivém, de a báró Rauber László által tett lövés után ellenkezőről győződtem meg. Jött a medve egyenesen a bárónak, ki tőlem mintegy 100 lépésre lehetett egy bükfa előtti kövön ülve, itt várta be a medvét 10—12 lépésre. Az első lövésre a medve elesett s halálos küzdelme után itélve a báró megöltnek hivé, de csalatkozott, mert a medve iszonyú bőszültséggel emelkedett fel s észrevett ellenére rohant s bár a báró a második lövést is megtette — reá tört s a bárót már-már elveszettnek hivők. De lélekjelenléte megmentette. Fegyverét a medve tátott szájába döfte s mig a medve a fegyverrel kínlódott, azalatt egy bükfa mellé vonult. De a halálosan sebzett vad ide is követte s a báró jobb lábát, melyet szerencsére hosszúszárú csizma takart — megharapta s talán szét is marezangolja, ha a lövések folytán beállott vérveszteség következtében látását nem veszti — ha a fájdalmak'miatt el nem szalad s egy fa mellett a bárótól 50 lépésnyire halva össze nem rogyik. * * * Farkasok garázdálkodásairól hallottunk nemrégiben melyek Mike-Buda környékén nemcsak a jubokban, de a lovak és szarvasmarhákban is tetemes károkat okoztak. — Ugy halljuk, hogy az ottani és vidékbeli lakosság, ezen fenevadak ellen tartandó nagyobbszerü hajtó-vadászat engedélyezése iránt, a belügyminisztériumnál már megtette a kellő lépéseket. * * * t. A sümeghi erdőségekben — mint bennünket tudósítanak — szarvas bőgés után kezdetét vette a mustra tehenek lelövése, mi elég szerencsésen indult. — Ugyanis nov. 4-én volt az első próba, melyen egyenkint 7 drb tehenet, 1 db 18-as és 3 kisebb bikát találtak ; — a Sz. A—i posta— Ön és Sam, tudják legjobban, hogy tud futni, — viszonzá Harold ; — ha csökönyös lesz, vissza kell vonni. Laceby és Luxmoore aztán egy téresebb helyre vonultak vissza, nem messze a nyeröponttól. Ott voltak már Florensteinné és leánya és Mrs. Richeton, kik Herricket egészen lefoglalták. — Jó birt hoztak önök nekünk ? — kérdé Mrs. Richeton. — Mi semmiféle hirt nem hoztunk kegyeteknek, — viszonzá Harold, — kivéve azt, hogy a fekete-vörös csikó iránt fokozódott a bizalom. — Derék! — kiáltott föl Mrs. Florenstein; — egyébiránt mi tökéletesen meg voltunk arról győződve s a legnagyobb érdeklődéssel viseltetünk az ön szép debutant-ja iránt. — Hát még ba majd iramát látja, Mrs. Florenstein; akkor fogja csak igazán méltányolhatni e versenyló becsét. — De nem egy második Hypocrite lesz az, ugy-e ? — kérdé Lady Florenstein nevetve. — Jó volt önre nézve, Theodora, hogy Doncasteren nem volt jelen. Siralmas hét volt az mindnyájunkra. Könyes szemmel néztünk a »Champagne« után, mig csak »Shooting Star« ki nem nyujtókodott a zivataros idő után, mint valami szivárvány a »Cup«-ben, a remény sngárait vetve előre a jövőre nézve. Mig a társaság ekkép beszélgetett, az indulásra jelt adott a birói páholy csöngetyüje. Vagy tiz futó képezte a mezőnyt, melyek közül azonban csupán három-négy jő említésbe, mint a melyek történetünkhöz tartoznak. Az első helyen mutatjuk be Ptolomy1, e Rumeses-ivadékot, a jól ismert zöldtest és ezüstszinü szalaggal ; aztán jő Caraway rózsaszín testtel fekete sapkával ; aztán jött még két- három számfeletti ló — és Coriolanus, némi ideges nyugtalanság látszatával, a mint az állvány előtt fölnyargalt. A The Felon a mezőnyben leghátul érkezett ki a gyepre, s a legnyugodtabb kedélylyel vágtatott föl, mintha öt mit sem érdekelné az egész dolog. Kis vártatra fölhangzott : — Indulnak !. .. Nem !... false start ! Theodora a szeméhez emelte látcsövét s érdekkel szemlélte a mezőnyt. — Most már megindultak ! — hangzott újra. A mezőny tömegben, gyors iramban száguldott előre s a bookmaker fölkiáltott: »A kedvencz nincs köztök!« Egy ló jóval hátrább maradt a csomótól. — Teringettét, Harold, — kiálta föl egyszerre Jim, — Coriolanus egészen elmaradt tőlök. — De most, ugy látszik, fölküzdi magát, — jegyzé meg Mrs. Florenstein. — Nem nagy előny az, — szólt Harold ; — azon az oldalon soha sem érkezhetik be elsőnek a czélponthoz. Nyilván lehetett látni, hogy a fekete-vörös szin ezúttal nem arathat diadalt. Caraway vált ki a mezőnyből vezetőnek, de a pálya feleútján The Felon küzdé föl magát a csapat élére. Gyö nyörüen futott, de a tehertöbbletet megérezte s hatalmas ellenfelet látott Ptolomyben, mely előre szökkent s kevés másodpercz malva egy nyakkal nyertes lett a Middle Park Plate-ban s a zöld test s ezüstszin vállszalag tulajdonosának üdvözlésére siettek barátai. Coriolanus utójára érkezett be. E futó hivei nem győztek eléggé csodálkozni ez eseten. — Jöjjön, Jim, keressük fel Darlingtont, hallgassuk meg őt, mit mond mindezekre. Darlington ép egy barátjával volt heves vitában s a mint meglátta a feléje közeledőket, elibök sietett. — En meg nem foghatom ezt a dolgot, — szólt Harold. — Hiszen a ló pompás conditióban látszik lenni és semmi legkisebb baja sem vehető észre. — Legalább a fölnyargalásnál semmi jelét sem mutatta olyasminek, — jegyzé meg nyugodtan Darlington. — Mit gondol ön, mi lehet sz oka e ló magaviseletének ? — En semmi okát sem gondolom; uram, — viszonzá Darlington. — E ló olyan jó, a minő csak lehet, — s akár e perezben újra futhatna a Middle Park Plate-ért. Sam Burtont kell önnek megkérdezni, a lónak e mostani magaviselete miatt — Es mit mond Sam ? — Epen beszélni akart velem ; de én azt mondtam, jobb lesz, ha önnek fogja mindazt el beszélni, a mit tud. — Jól van ; tehát küldje el öt hét óra előtt a szállásomra. — Ugy látszik, Darlington valami csinyt sejt az egész dologban, — szólt Jim a barátjához, midőn az idomár tőlök eltávozott. XXIII. A verseny után. Sokat beszélgettek a verseny után a Middle Park Plate végbement futamáról ebéd közben. Némelyek ugy vélekedtek, hogy a Coriolanus ellen gálád csinyt követtek el, némelyek valamely esetleget gyanitottak, mig Mr. Plyant ugy nyilatkozott, hogy ő, — bármikép történt légyen is a dolog — ha e csikó a Derbyre nevezve lesz, tizenötre nem ad többet száznál. Harold és Jim kiváncsian vártak a Sam Burton által való fölvilágositásra. Ajtókopogtatás halatszott s utána a Harold szava : »Come in !« — sa jockey lépett be, némi zavarral arezán. — Üljön le, Sam, — szólt Luxmoore. — Azért hivattam önt, hogy megtudjam mint vélekedik a nap eseményéről ? Fölteszem önről, hogy kellő figyelemmel kisérte a verseny minden mozzanatát. — Nagyon sajnálom, Sir, az egész dolgot. A ló, a melyen most lovagoltam, a legjobb azok közül, melyeken valaha ültem — és én egészen meg voltam lepetve a sikertelenség fölött, holott egyelőre azt reméltem, biztos diadalra vezethetem s mégis oly kudaezot vallottam vele ! — Ez mind igaz ; de hát nem mondhatná meg, mi volt annak az oka, hogy ön annyira hátramaradt, mintegy száz yardnyira a mezőnytől. — Azt hiszem, Sir, Darlington már elbeszélte ezt önnek. A csikónak semmi baja sem volt a fölnyargalásnál, csak némi idegességét lehetett volt észrevenni ; nem volt roszul hangolva, csupán a fejét rázta, nagyokat szökkent, mintha megijedt volna valamitől. Mikor a zászlóval jelt adtak az indulásra, elkezdett velem körben fo-