Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-04-05 / 14. szám

94 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁRCZIUS 1. 1876. elszólított, hogy egy, már neh íny nap óta rendkívül nyugtalan csikóját vizsgálnám meg. — Mielőtt azonban még az állatot megnéztem volna, felszólitám az illetőt az anemnaesis tudatására, mely következően hangzott: »Az állat egy Furioso apától származó, világos pej szinü, 15 hónapos csődör-csikó. A csikó eddig oly szelíd volt, hogy 4'Л éves fiacskám is lovagolhatott rajta. Az állat mai napig a legkisebb bajban sem szenvedett, mig 4/III. este a kocsis állítása szerint az itatásnál ijedezett, folyton feléje rugdalt, sőt egyszer harapott is. 5/III. reggel az ápolónak karját ködmenén keresztül vérzésig marta s oly bőszen viselé magát, hogy képtelenség volt őt a kútnál itatni; miért is csöbörben vitetem a vizet hozzá, melynek megpillantására azonban bőszen neki ugrott s a vizet harapva, ivott néhány kortyot. Szénát, zabot 5-éu egy keveset, de 6 án semmit sem evett. Kiürítéseit erőtetve végezte. — E tünemények perczenkint hevesebbek lettek s minthogy a többi ló általa veszélyeztetve volt, saját életünk koczkáztatása mellett, vastag rudazókötélből készült hurok segélyével megkötöttük. Ez állapotban pedig legczélszerűbbnek találtam az állatot orvosi vizsgálat alá bocsátani.« Ezeknek hallása után azt kérdem a tulajdonostól, hogy vájjon a napokban, betek vagy hónapok előtt, nem mutatkozott-e veszett eb a tanyán, vagy annak környékén? »De igen,« mondá »mult év aug. közepe táján, azaz 8 hóval ezelőtt, egy veszettségben gyanús kutya harapta meg 2 vizsla s 1 komondor kutyámat, miért is ezeket később lelőni valék kénytelen. E gyanús ebet látták ugyan a lóaklok körül, de a csikó netáni megsértéséről nem tudok semmit. E hó 2 káu szinte mutatkozott egy gazdátlan eb a tanyán, de hogy vájjon dühös, vagy ebben gyanús volt-e, azt nem tudom.« A fentemiitett napon 9'/

a órakor tehát megvizsgáltam a beteget s az elmondott módon megkötve, has alá támasztott lábakkal; a gégeföt s nyakát folyton a jászolhoz dörzsölve, sietőbb légzéssel s fénytelenül elfátyolozott szemekkel, állva találtam. Közelítésnél bőszen nekem ugrott, egy még általam nem ismert ordítást hallatva. Fogait hámorként veré össze, úgyannyira, hogy harapási vágyának kielégítési hiányát saját testén pótolá. — Kísérletül egy tárgyat (seprőt) veték oda, melyet egy dühös ugrással megragadott, de azonnal elbocsátá ; igy bánt egy hozzá bevetett kutyával, melyet nyakon ragadva a rácshoz vágott s csak is a rövidre húzott kötél ellenzé további marczangolását, mit azonban saját szügyén pótolt ki. Dühe azonban a legnagyobb fokra csigázódott, midőn egy csöbör vizet rúdon nyujtaték be, ekkor leirhatlan dühvel ugrott neki, de oda érve rémitö fájdalom vagy tán félelem külemével szökött vissza s összerogyott. Ez alkalommal szemei oly vad düh kifejezésével bírtak, melyet tán életemben sem fogok elfeledni. — Vagy l'

/з p. pihenés után csendesen fölkelt, de meglátván a vizet, ujolag bőszen neki ugrott s egész orrát beledugva nyelt harapva néhány kortyot oly szortyogó hangon, mint azt torokfájós lovaknál észleltem. Ezek után egy nyugott epyrexia következett be, mely idő alatt a patiens csakis álkapcsaival tett harapási mozgásokat. Különös, hogy ez idő alatt az állat tekintete, de egész valója borzongási félelmet árult el. Ezen fél óráig tartó nyugodt állapotból egy, az udvarban lévő kutyának ugatása riasztá föl, melyre oly bőszen s dühvel rohant a jászolnak, hogy a vastag rudazó kötél elszakadt, az állat felénk visszahanyatolva összerogyott s megszűnt légzeni. En óvatosan közeiedém feléje s megtapintám szívverését, ez azonban nyugodtan állott. Miután azt hittem, hogy ez utóbbi tünet, a nagy ingerültség miatt beállott appoplexia, érvágó hiányában hegyes kusztarával megnyitám a nyak s sarkantyuviszereket, honnan azonban kevés, de szénenydus vér csurgott ki, mely gyorsan megaludt s rostonyos szalonnát képzett. — Miután a halál bekövetkeztéről meggyőződtem, a hullát egy félreeső helyre vitetve, fekve hagytam. Feltűnt előttem, hogy a hullamerevség mindjárt jelen volt s a bonczolásig, mely délután 2 órakor eszközöltetett, csak fokozódott. Bonczolási adatok. A bonczolásnál, melyet sajátkezüleg kellett végeznem, minthogy a babonás cselédség semmikép sem akart segiteni, következőket találtam : A belek kevés bélbennékkel, de nagyon sok légnemüekkel voltak tele. — A gyomor, több ezrekhez közelítőleg volt ellepve (gistrus) lóbögöly-áAezákkal, különben pedig, egy kis folyadék kivételével, üres volt. — Л sziv koszorús véredénye duzzadt, a savós hártya alatt állomány vérzés mutatkozott. Kamrái nagymennyiségű szénenydus s megaludt vérrel voltak tele. — A torok s gégefó takhártyája lobos állapotot mutatott, az utóbbinál a hangburok mellett szintén kis takhártya vérzés volt jelen. — Az agy-állomány rendes kamrácskái üresek, hártyáiban azonban nagyobb vérbőség mutatkozott. A' többi szerv nem tért el a rendestől, kivéve, hogy a véredények mindenütt telve valának. Most, miután az állaton mind az életben, mind a bonczolásnál észlelhető symptomákat öeszpontopontositám : a kimúlt ló kórságát a még csak elméletileg ismert duh-re (rabies) tettem. Jelenleg csak ama kérdés kétes előttem, hogy ezelőtt 8 hóval történhetett-e a befertözés, avagy az utóbbi napokban (2 nap a betegség kitörése előtt), továbbá képes-e lóról emberre átvitt düh befertözést létre hozni ? minthogy ennél sem fejlődik ki eredetileg. Ama kéréssel, hogy soraimat — ha azokat a »Vadász és Verseny lap« igen tisztelt olvasóira nézve érdekesnek találandja *) — becses lapjában közzé tenni szíveskedjék, maradok Mezőhegyes, 187 6. márcz. 11-én, Klein Samu, ösztöndíjas állatorvos. Ménes- és gyep-ujdoosâgofc, Ellés. Ilenckel Hugó grófnak Hugó-Telepén a következő kanczák hoztak csikót, u. m. : a) Fern Leaf márczius hó 28 kán egy pej kanczacsikót fehér kigyózással, — Digby Grandtól. Bejelentetett az 1879-ben tartandó doberaui tenyészversenyre s »

Little Digby« nevet nyert. b) Aurora márczius 29-én pej méncsikót ellett. Giles the First után. Egy csillagon kivül semmi *) Kétségkívül, s igen köszönjük az eset közlésétTiszt, olvasóink legnagyobb része lótartó gazda lévén, minden ily közlemény kiváló érdekkel bir előttünk. Különösen érdekes volna azonban a kór-okozatot, s a ragálynak netán az emberre átszármazhatását tovább nyomozni. Szerk. t á i § IL Az én sportom Indiában. CzETWERTYNSKI BoRIS HERCZEGTÖL. II. (Vége.) Az istenség székhelye. — A kömáglyák. — Az utosó hajlós. — Búcsú a jun gle-októl. — À zuhogó eső.— Egy heti lakmározás Tudoréban. E félszigetet három felől a Rata-Dewi legtisztább vize nedvesiti, mely egy óriási négyszöget tüntet föl, óriási tropikus növényzettel szegélyezve, így pl. a baviánna mango-v

al s ezer más növényzettel. A túloldalon, bármerre tekinténk, mindenütt lépcsőzetes szirteket láttunk, melyek egész a vízig alányultak, mig fönt a szirten paloták és templomok romjai komorkodtak, megannyian egy rég letűnt kornak maradványai. Rata-Dewi annyit jelent mint az »istenség székhelye«, hol valódi áhítat szállja meg az embert. Midőn magunkat e kies helyen eléggé kibámultuk, a napi hajtáshoz fogtunk ; de sajnosan kellett tapasztalnunk, hogy a vadászidénynek vége szakadt. A shergurhi jungle-ok közt észleltek ugyan hat tigrist, de mi átláttuk, hogy az eszély azt kövevetcli, miszerint csak maradjunk tűzhelyünknél, nehogy valamikép a medrükből már is kiáradt folyamok által táborhelyünktől elzárassunk. Gerard kimondta a végzetes szót: finis ! — s ki lőn adva a parancs, hogy a csalétkekül kikötött barmok föloldoztassanak. * * * Másnap (jun. 8.) ott maradván, a romokat tekintettük meg, melyek szerfölött érdekesek. Főleg a köböl kifaragott máglyák vonták magukra figyelmünket, hol a kőbe durván bemetszve láthatók voltak mindamaz özvegyek arczképei, kik férjeik halála után a máglyákon lángok áldozatai lettek. Minden öt lépésnyire egy-egy máglyát láttunk, melyeknek egyikén-egyikén öt-hat, sőt több megszomorodott özvegy nő hamvadt el együtt. E szemle után megkísértettünk egy utosó hajtást. De bezzeg megjártuk. A helyett, hogy tigris jelenkezett volna, oly zápor lepett minket meg, a minőről még fogalmam sem volt. Egész özönviz omlott alá ránk, s mi a tábortól négy mértföldnyire voltunk ! * * * Jun 9-én nehéz szivvel mondtunk búcsút a jungle-oknak, melyek pár hónapon át szolgáltak szállásainkúl s hol annyi hevélyt, annyi kellemes órát éltünk át ! Gyorsan elutaztunk JalloFattunba. Itt elég legyen csak annyit jegyeznem föl, hogy két napig időztünk ott, hol a jó rajah által fejedelmi fogadatásban részesültünk. Egész idő alatt azonban ki sem mehettünk a földél alól; oly rettenetesen zuhogott az eső. — Minthogy azonban nem akartunk tovább várakozni, búcsút vettünk a szívélyes rajahtól s gyorsított menetben utaztunk Angvrba. Ez utazásunk három szörnyű napot vett igénybe. Egész napon át szakadt az eső nappal s mi bőrig átáztunk. Tevéink csak alig gázolhattak a nagy vizben, mely a lapályokat elbo.itá; málháink messze hátra maradván, egész nap s egész éjjen kénytelenek voltunk átuedvesült öltönyeinket viselni. Még csak a szél ellen sem találhattunk enyhe hajlékot. Bezzeg volt is öröm, mikor elvégre jun. 13-án Angvrba megérkeztünk, a hol a derék M. őrnagy és szeretetreméltó neje végtelen szivélyességgel fogadtak minket, úgyhogy hárotn napon át valódi ünnepély volt házuknál. Junius 16-án búcsút vettünk valamenyi indiai barátunkról, s miután az intézkedés meg volt téve, hogy a 90 mértföldnyi uton Indore-ig miudenütt kész lovak várjanak az állomáshelyeken, útra keltünk s tűrhető időjárás mellett 17-én megérkeztünk oda. A derék D. tábornok, kinél újra megszállottunk, mindenféle szívességgel elhalmozott minket s tudni sem akart róla hogy hajlékát egy hét leforgása előtt oda hagyjuk. Ez időt örökös lakmározásban töltöttük. Mindennap nagy rfiner-ket, suiper-kat stb. rendezett a mi tiszteletünkre. A jó Holkart alig tudtam megvigasztalui, hogy a vadászídény elmulta miatt uem rendezhet számomra ismét tigrisvadászatot ; szerfölött zokon esett neki, hogy oly későn érkeztem vissza. Végre azonban értesülvén arról, hogy első és legnagyobb tigrisünket az ő birtokán ejtettük el, a dolgot bölcseimi szempontból foata föl, s miután tigrist nem ölethetett többé velem, egy nagy bált rendezett, a tábornokkal szövetkezve, jun. 23-án a kormányzósági palotában. Az egész környék minden zugába küldtek