Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-03-29 / 13. szám

90 VADÀ6Z ÉS VERSENY-LAP. MÁRCZICS 29. 187 G. volt, hogy kivétel nélkül mind párosával keltek. Az ezen vadászatnál kiválón szerencsés lövéseknél kísérletet tettünk az egyes lelőtt párok elkülönítésével arra, hogy — mi már annyi vita tárgya volt — meg lehet-e a hímeket a tojóktól valami biztos támpont szerint különböztetni. Az eredmény bizony csak az lett, hogy hasonló volt mind — de annyira a másikhoz egy sem, hogy legalább ráfoghattuk volna, hogy tudunk valamit. Végtére is igaza van Hoffmannak a »Monographie der WaldSchnepfe« czímü könyvében, hogy csak a honczkés ad erre biztos választ. Ma féllábszárig érő hóra ébredtünk. Miként esik ez a mi vendégeinknek ? nem tudom ; de ha fent is igy rakja, ugy azt hiszem hosszan mulathatnak itt e titokteljes vándorok. Ugy legyen. Őszi kacsázásaim alkalmával Rápőcz nevü tavamból, a nappal szemközt egy kék madár repült fel. Lelőttem. Egy előttem egészen ismeretlen, majdnem tőkés-kacsa nagyságú kacsa volt. Egész teste hamvas-kék — szárnyán két fehér sávval — fekete csőr- és lábbal. Itt egy vadásztársam sem ismeri. Kerestem Brehmben, de itt sem találtam rá. Ozállományunk szép volt Ráhó vidékén — bár sikeres vadászat tudtommal reájuk nem volt. Sertevadunk — nem lévén makk — jobb hazába vándorolt. Ha lesz makk — lesz ismét. Különben a vadász örül nekik ; de a földmivelőre már kezdett átokká válni. Sok helyütt a szegény embert megkímélték már a krumpliásás és kukoriczatörés fáradságától. Farkasok elbeszélésben ugy termettek, mint a mesebeli sárkány, — én ugyan sem ezeket, sem amazokat nem láttam. Tele van az egész világ panaszszal, már embereket is evett meg a farkas, pedig ezek tán nem is születtek. Én hajlandó vagyok hinni, hogy a fegyverjegy ellen szórt puskázási kísérlet legnagyobb része. De hogy t. szerkesztő ur türelmét ki ne merítsem, végzem, s nem egyéb czélból, mint hogy a hazai lőstatistikához egy kis téglával én is járuljak — bár tenné minden vadász — közlöm mult vadászidényi lőjegyzékemet : róka nyúl fogoly fürj haris 1 63 14 59 9 db db erdei szalonka l vizi szalonka 3 bibitz 5 kacsa 25 Összesen : 18 6 darab. Ha a felvidéki siketfajd-hadjárat terve sikerül, nem a gömöri hollákon, mert ott különb reporter van, az én t. barátom Szontagh Boldizsár, pardon ! Csetneki, — de másutt bekopogtat annak idején pár sorral Hanvay Zoltán. Borz-vadászat. (Vége.) Egyedül maradtunk. — Órámra néztem, 3/

4 volt kilenczre. Mindketten zajtalanul álltunk, csak fejmozdulatainkkal társalogtunk. Egy órát állhattunk már, midőn látom, hogy barátom fegyveiét csendesen arczáboz emeli. Rögtön észrevettem a várt vuidéget ; mintegy 4 — 5 lépésnyire volt már odúja nyilasától. Barátom még mindig czélzott ; én, mint házigazda nem akartam őt a lövésben megelőzni. Lélekzetem szorult az izgatottságban, mert a borz mindig távolabb haladt tőlünk, s már-már egy bokor mellett volt eltűnendő, midőn barátom elkiáltja magát: »vigyázz! a másik!« s ugyanazon pillanatban fegyvere eldördült, s a czélba vett borz eltűnt a bokor mögött. E sajátságos pillanatban, mely elég izgalom teljes volt, barátom kiáltása folytán mégis észrevettem egy második borzot, mely 2 — 3 lépés nyire volt a lyuk szájától és a zajra hirtelen megfordulva visszafelé igyekezett. Épen elég időm volt czélbavenni. Lőttem s a borz elterült odúja nyílásánál. Megvallom, a szerencse is kedvezett, mert fejbe lőttem, noha nem merem állítani, hogy fejére czéloztam volna, mivel némileg a barátom lövése által támadt füst áital háborgatva voltam Épen emelgetni kezdettem borzomat, midőn a bokor mögött egy fájdalmas felkiállást hallottam, melyben barátom hangjára ismertem, és utána pár másodperezre ismét egy lövést. Oda siettem. Barátom nllt ott, vérző kézzel tartva még füstölgő fegyveiét s pár lépésnyire tőle a borz feküdt. Nem nehéz kitalálni mi történt. Első lövésére a borzot erősen megsebzé, ugy hogy az helyben maradt. Odaérve hozzányúlt, mire az hozzákapott s jobbkeze kisujját egészen ki resztül harapta, s összeszedve végerejét, odújába akart visszavánszorogni, barátom azonban egy második lövés által eme szándékában megakadályozta. Bár nagy volt barátom fájdalma, de midőn az általam elejtett borzot is meglátta, feledni látszott azt, és mindketten örültünk vadászatunk kielégítő eredményén. Jeladásomra elősietett két emberem, kik pár száz lépésnyire várakoztak, és mondhatom, eléggé megizzadtak mig a két borzot az uton reánk váró kocsimig vitték. Barátom elmondta ezután hogy ö azért nem lőtt mindjárt az odúból kijövő borzra, mert számított arra, hogy tán másik is jön utána, s igy az előre ment borz ezélzata mellett — mint mondani szokás — »fél szemmel« a lyukat is figyelemmel kisérte. Számitása nem csalt. Még (ste elhatároztok, hogy a következő napon nem megyünk ki, a mig élő borzok feledjék egy kissé a mult éji zajt, de barátom is ujjával ki sé szenvedő állapotban volt, s javulására várni kellett. Szerdára terveztük a második lest. E nap estéjén kimentünk; s helyeinket a már leirt módon elfoglaltuk. Előjött ismét két borz, melyek elsejét barátom lelőtte, a másodikat pedig én közel a lyuknál — elhibáztam, hová azonnal vissza is ment. A csősz határozottan azt állitá, hogy a borzok eredetileg hatan voltak, s az általam elhibázotton kivül még egynek kellett lenni, melyre ínég »nem szólt puska« ; mert egyet a most leirt vadászatok előtt már én ejtettem el hajnali lesen, egyet az első esteli lesen, s barátom mindkét esteli lesen egyet ; a mi összesen négy, a hatból maradt tehát még kettő. A következő napon vagyis csütörtökön tehát ismét kimentünk. Hosszas várakozás után jött egy borz ; — ezt barátom lelőtte. Pénteken és szombaton gyengélkedtem ; barátom tehát csak egyedül járt ki, azonban eredmény nélkül és ama véleményben volt, hogy én szerdán a lyukba visszasikanilott borzot megsebzém, s ezóta már vagy elpusztult, vagy sebe miatt nem távozik odújából. E véleményt én is magamévá tettem, annyival is inkább, mert hiúságomnak hizelgett, noha sajnáltam a szép szőrmét. F Mindazonáltal vasárnap ismét kimentünk, de barátom — határozottan abban a véleményben élve, hogy a hatodik borz elpusztult, vagy erős sebben őrzi odúját, kijött ugyan velem, de mikor én állást foglaltam, ő az emberekkel távozott, mondva, hogy jobb lesz neki azalatt mig én itt állok, a kocsin dohányoznia. IIa tudta volna mi fog következni ? Igaz, hogy már-már a hazamenetelre gondoltam mag un is, midőn egyszerre csak dugja ám fejét a lyukból várvavárt vendégem. Lassan és óvatosan végre kimászott és megállt. Meg voltam győződve, hogy ez ugyanaz, melyre már egyszer lőttem, a nélkül, hogy találtam volna; végre komolyain megindult. Czélba vettem, s mikor már igy biztosítva valék, egy kísérletet tettem, vájjon mit fog tenni ökelme, ha észrevétetem magamat? Köhintettem. Ebben a pillanatban az én borzom eltűnt. Ha nincs általam czélba véve, bizonyosan megmenekül ; de tudtam hogy az eltűnés csak látszólagos. A köhintésre nem ugrott vissza a lyuk. felé, — mint ezt vártam, — hanem ott a hol volt, lelapult, de ugy, hogy a földszintöl a már különben is fogyatkozó holdvilág mellett, alig lehetett megkülönböztetni. Ily állapotban már féltem, hogy megmenekül, mert igy lelapulva nagyon bizonytalan lövésem' leendett. Köhintettem újból. Semmi mozdulat. Ismét köhintettem. M- g sem mozdult. Ha te n°m mozdulsz ! ? — majd mozdulok én t — gondoltam magamban s egy lépést tetten» feléje, felugrott s rövid lábaitól kitelhető gyorsasággal igyekezett odújába menekülni, mi azonbai» nem sikerült, mert lövésem eldördült, s ő is szőrméjével fizetett az elpusztított kukoriczáért. Igy lőttünk mi ki egy hét lefolyása alatt 5 darab borzot egy odúból, — s ehez számítva a már előbb általam hajnali lesen elejtettet is — összesen 6 darabot. Mindannyian egy családhoz tartoztak, s mint ez a szőrmék összehasonlitásából kitűnt, négy ez évi elles, kettő pedig öreg volt. Velük vadászterületemen a borznak magja is kiveszett ! H. R. Hiúzok — csal-vason. Murányi collegám, Müller főerdész, e hóban, a magasabb hegységektől le egész a murányi várig váltakozó hiúzok tőrbeejtése végett csalvasakat tétetett ki.— A hely, a hol ez történt,, két megmászhatlan szirt közti átmenet volt. A csal-vasak a hóban lettek elhelyezve, s három nap alatt egy gyönyörű példány hiúz került tőrbe, mely 62 fontot nyomott. Karmait teljesen leharapdálta s fogai a vasban mind kitördelőztek, elegendő tanúságot szolgáltatván arról, mily dühvel fogadta ez állat rászedetését. A csal-vas újra fölszereltetvén, a hiúz hazaszállíttatott s másik három nap múlva újra inspectió taitátott. A közelben hiúznyomokat észleltek, azonban a csal-vasat a vadak gondosan kerülni látszottak. Nem meszsze onnan azonban két, a hiúzok által már megkezdett őzet találtak. Nagyon valószínű, hogy a hiúzok lakmározásuktól riasztattak el. Müller főerdész legott megmérgeztette striclininnel miud a két özet s hazafelé indult. Útközben egy esetleg előtte fölugrott nyulat lőtt, melyet szintén megmérgezvén — messze eldobott magától. Két-három nap múlva újra inspiciálni ment. Az őzeket nem érintették a hiúzok ; ellenben egy Reinecke-mester nyugodtan pihente a csalétkek mellett örökálmát. A nyúlat, melyet az időközben esett hó elfödött, kevésbbé veszélyesnek vélte a hiúz ; derekasan pecsenyézett belőle s mintegy negyven