Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-02-09 / 6. szám

FEBRÜÁR 9. 187 6. VADASZ- ÉS VERSENYLAP. 43 fájdalom nagyon lábrakapott rosz szokástól, hogy a lovát, ha már szemmel láthatólag meg van verve s legcsekélyebb esélye sincs, ostorcsapásokkal terelje a] czél felé. Igen jól tudom. hogy a verseny-emberek nem hajlandók jóhiszemüleg belenyugodni a megveretésbe, ha csak a jockey a végsőt meg nem kísérli ; de az ö kételyük nem elég mentségnek eme, napjainkban fájdalom, nagyon is gyakran ismétlődő fellázító látványért. (Folyt, következik.) P árhuzamok. Lapunk mult évi utósó számaiban közöltük az osztrák-magyar monarchia gyepeinek eredményét, statistikailag adván az egyes lovak nyereményeit rangsorozatban, majd az apalovak nyereményeit ivadékaik után. Bármennyi tanulság rejlik is ezen kimutatásokban, csak ugy lesznek ezek valóban értékesek a hazai versenyviszonyok megbirálására nézve, ha összehasonlítást teszünk a monarchia és Európa egyéb államai, nevezetesen Németország, továbbá Francziaország és Anglia évi mérlege között. Ez által legjobban kitűnik, mennyit kell még hazánknak haladnia, hogy ezen kedvezőbb viszonyok közt levő országokkal egy sorba emelkedjék, másrészről meg, hogy az előző évekhez képest számokban kifejezve, menynyit haladtunk, s miben maradtunk még el. Tehát nemcsak ephemer értéke van ezen összeállításnak, hanem ez csak oly lényegesen szükséges, mint a kereskedőre nézve az év végén a mérleg és vagyonkimutatás készítése. Igen természetes, hogy legelőbb is Németország kínálkozik ily összehasonlításra. Legközelebb van hozzánk, lóállománya qualitás tekintetében is egyformább, azonkívül a kölcsönös befolyás is legerősebb. A mi már az elmúlt évben szerepelt versenylovak qualitását illeti, e tekintetben nem fogunk az olvasó figyelmével visszaélni, erre nézve illetékes emberek nyilatkoztak e lapok hasábjain s egyebütt, ezek után resumékép kimondhatjuk, hogy bizony jobbak voltak a mieink minden tekintetben. De térjünk át a kérdés quantitativ oldalára. Németországban 45 helyen tartatott 187 5-ben 55 meeting, melyeken a futamok összes száma a mateheket is belefoglalva 356. Futott ezen versenyeken mindössze 574 ló, ezekből 308 ló nyert kisebb-nagyobb dijat. Dijakban összesen forgott és kifizettetett 850,000 márka kerek összegben. Ezzel szemben az osztrák-magyar monarchiában a következő adatok állanak szemben. A kisebb versenyeket beszámítva 19 versenyhelyen 27 meeting tartatott; futam volt mindössze 187, melyeken 161 ló nyert dijakat. A nyeremények összege 340,000 frt. Pályázott összesen Németországban 574 ló, Ausztria-Magyarhonban 296 ló. Ha futólag tekintünk e számokra, első tekintetre ugy látszik, mintha nagyon elmaradnánk Németország mögött. De ez csak látszat. Mert a főösszeg igen közel jár egymáshoz (a németországi dijak összege irtokban kifejezve 425,000 frt) ; a többi tétel külömbözete pedig onnan ered, mert Németországban igen sok apró meeting van apró dijakkal (az úgynevezett kis uri sport) s kevés központi versenyhely, ehhez arányos dotatióval, holott nálunk kevesebb helyre és meetingre oszlik szét, de aránylag sokkal jobban vannak dotálva az egyes dijak. A mi különben kitűnik a következő összeállításból is : Németországban egy nyertes lóra esik átlagosan számítva 2760 márka (1300 frt), holott az osztrák-magyar monarchiában egy nyertes ló átlaga 2115 frt. Németországban egy meetingre esik átlagos dijérték 15450 márka (7725 frt); nálunk egy meeting átlagos dotatiója 13483 frt; tehát csaknem kétszer annyi ; egy futam átlagos dijértéke Németországban 1864 márka (934 frt), nálunk ugyanaz 1548 frtot tesz ki ; tehát szintén tetemesen több. Egy apalóra esik nyeremény, melyet ivadékai után kapott, Németországban 9658 ma rkát (4829 frt) tesz ki, holott Ausztria-Magyaroi szagon egy-egy apaló átlagos nyereményösszege 7403 frtra megyen. Megjegyezvén, hogy csak azon apalovakat vettük számításba, melyek ivadékaik legalább 500 frtot vagy 1000 márkát nyertek. Ez adatokból tehát kiviláglik, hogy monarchiánk és Németország között — nagy különbözet, legalább hátrányunkra nincs, még quantitativ tekintetben sem. Kitűnik, hogy Németországban a versenyügy s a lótenyésztésügy általában inkább extensiv, azaz külterjileg műveltetik, holott nálunk az inkább intensiv. Innét természetes következménykép foly, hogy Németországban sokkal több középszerű jóságú ló van mint nálunk, de viszont, hogy az első osztályú verseny lovak nálunk öszszehasonlithatlanul jobbak, — a mint ez tavaly a versenypályán is tényleg bebizonyodott, s a mint biztos hitünk szerint ezután még sokszor ismétlődni fog, — természetesen számot vetvén mindig a véletlen szerencsével és a constellatiókkal. A miből azonban nem következik, hogy ne törekedjünk Németországot az extensiv gazdálkodás terére követni. Mert abból, ha nekünk néhány igen jeles első classisu lovunk van, a többi pedig a középszerűségen is alul ténfereg, — abból lótenyésztésünknek általában igen kevés haszna lesz. A lótenyésztés az egész világon csak ott vett valóban nagy lendületet, a hol gondoskodtak arról, hogy ne csak az épület tetőzete legyen szép és tökéletes, hanem alapja is elég széles és erős, hogy amazt mindig megbírja és támogassa. Lótenyésztésünk csak akkor lesz mintaképes, ha a mellett, hogy legjobbjaink az angol Derby kék szalagjáért versenyeznek (a mi, mint a BuccaneerMineral csikó gyanitni engedi ma-holnap meg lesz), elég számmal legyenek jó lovaink a hazai és német gyepekre küldendők, s a hazai lótenyésztést nemesitök és emelők. * * * E kis kitérés után térjünk Németországra. Az alábbi táblázatban megtalálandja az olvasó azon lovakat, melyek legtöbbet nyertek dijakban. A csillaggal megjelöltek osztrák-magyar monarchaibeli lovak. Hányszor Összeg futott 1-sö 2-ik márka 4é. Gastgeber 3é. Ehrenbogen 2é. Elena* 3é. Basnäs 3é. Palmyra* 11 10 6 3 4 8 7 3 34,270 29,670 23,600 23,440 22,650 értem, a két kis ördög rettenetes orditást hallatva, lesütött fejjel lábaimnak rohantak. Még nagyon gyöngék voltak arra, hogy őket megöljem, de alig tudtam az árvákat közelemből puskaagygyal is tova kergetni. Azt hiszem, soha életemben nem nevettem oly jóizüen, mint e pillanatban, mikor e kis medvefiókok követ is megindító ordítással rohanták meg szegény lábaimat, hogy megmarhassák. Ily nevetséges helyzetben pillantott meg az engem kereső G ... ki egész sietséggel jött segélyemre. Hamarjában el is bántunk aztán a két bocscsal, tarkón csipve őket s kötelet kötve nyakuk köré, egész diadallal vezettük őket táborhelyünkhöz. G . . . látott vagy 14—15 darab samburt (indiai szarvast) ; azonban száraz levelek borítván a talajt, nem közelitheté meg azokat. Mikor a táborba visszaérkeztünk, arról értesültünk, hogy ponyaink egyike egy párdueznak lett áldozata. A szegény lovacskának a felét ott hagyta a fenevad, s mi föltettük magunkban, hogy jövő éjjel, holdtölte levén, rá lesünk e párduezra. Eközben a felöl értesültünk, hogy a Magapat környékén észlelt tigrisünk újra jelenkezett. Rögtön nyergeitettünk s a lehető gyorsasággal igyekeztünk a táborhelyüktől tiz mértföldnyi távol eső helyre. Ezúttal О . . . foglalta el előbbi helyemet, s én bizonyos voltam abban, hogy a tigris ugyanazt az utat választja, a melyen elébb járt. G... a meredélyes parton foglalt állást, ama hely fölött, a hol a tigris a múltkor elvonult ; én pedig ettől oldalt, egy jamon-bokor mellett húzódtam meg. Alighogy megkezdődött a hajtás, midőn a tigris legott közeledett a folyamhoz, ezúttal egyenesen О . . . felé úszva. О pedig, a helyett hogy bevárta volna, mig az állat a szárazra kilép, rálőtt mind a két csövével, mikor még a tigris úszásban volt, s elhibázta. A tigris fölorditolt, fölugrott a meredélyre, s a helyett, hogy megfutott volna, megállott, körültekintett s keresni látszott a vadászt. Szerencsétlenségére О . . .-nak, ki rendesen hat tartalék-töltényt hordott magával, —mint mi mindnyájan — mikor a halomra fölment, elveszité s csak egyetlen egyet talált. Ez őt idegessé tette és újra sietett lőni. A fegyver eldördült és a tigris újra el lőn hibázva. A vad megint fölordított s a lőporfüst felé szökkent. О . . . borzasztó helyzetbe jutott, de lélekjelenléte nem hagyta el ; egy bokor mögé húzódott, alig öt lépésnyire a szörnytől, mely égett a dühtől. Hogy őt a tigris e pillanatban észre nem vette, mindnyájunk előtt megfejthetlen talány maradt. Ez egész jelenet alatt hideg veriték gyöngyözött homlokunkon. Mi, szerencsétlenségre, csak puszta szemlélői lehettünk a jelenetnek, nagyon távol levén arra, hogy segélyére siethettünk volna társunknak, ki miután nem lőtt többé, e körülményből azonnal sejtettük, hogy lőszere hiányzik. A tigris azonban hirtelen megváltoztatta tervét s a halomra fölmenve, újra eltűnt szemünk elől. Le voltunk ugyan hangolva a fölött, hogy a tigris megszabadult, de másrészről szerfölött örvendtünk, hogy О . . . minden baj és sérelem nélkül megszabadult. Ezúttal nem remélhetvén többé, hogy a tigris szép bundáját hatalmunkba ejthetjük, visszatértünk táborunkba. E napunk ugyancsak fáradalmas volt. Az egész napot vadászattal töltöttük ; de a párduez nagyon csábitó hatással volt rám, s én föltettem magamban, hogy a bekövetkező éjet a csalétek közelében fo gom tölteni. Épen asztalnál ültünk, kedélyesen társalogva, midőn egyszerre puskadörejt hallottunk. Kérdőleg tekintettünk egymásra. Csakhamar arról értesültünk, hogy a Shikarik egyike szabadságot vett magának a párduezra lőni ; de a sötétségben elhibázta. Ez ember komolyan meg lett fenyítve, mert mi igen szigorú rendszabályokat alkalmaztunk a vadászat közben. De mit ért most a megfeddés, ha esélyünket ez éjre csaknem tönkre silányultnak tekinthettük. Mindennek daczára is, vállamra vetém puskámat s egy bokros helyen vontam meg magamat, közel ama helyhez, hol a csalétek kitéve volt. Az éj egész pompájában tündöklött ; egyetlen felhőcske sem homályositá a csillagos eget, s csaknem oly jól lehetett látni, mint fényes nappal. Ha a nap fáradalmai után nem vagyok annyira eltörődve, még sokáig veszteglek ama helyen ; de az álmosság erőt vett szememen, s kilőve fegyveremet egy oldalt kullogó hiénára, visszatértem fekhelyemre. Táborunk terjedelmes jegenyésben feküdt, mely körül tekintélyes sík terült el. Itt voltak hálóhelyeink berendezve. Jobbfelől feküdt tőlem E. barátom, balfelől В., s kissé távolabb a többi három vadász. Én is követtem jó példájukat, leheveredtem s csakhamar mindenki aludt a táborban. Nem tudom mennyi idő telhetett el elszenderedésem pillanatától, midőn egyszerre éktelen zajra ébredtem föl. Félig fölegyenesedve ágyamban, egy árnyat láttam alattam elvonulni, mely az ágyam mellett állt széket feldöntve, a másik oldalra vonult. Fölemelkedtem egészen, s a mi párduezunkat pillantottam meg, a mint hosszú farkát csó-