Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-02-09 / 6. szám

42 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 2. 187 6. könnyű erősitő-szert, például enziant és antimoniumot egyenlő részekben ; jóhatásű lesz, lia mindjártegy unczia extractum chamomillae-t adagolunk. De általában minél kevesebbet folyamodnak az ilyen szerekhez, annál szívósabb lesz a ló testalkotása. A próbafutamok, jelesen az utolsó próba és verseny között bizonyos időnek kell elmúlni ; én részemről föltétlenül szükségesnek tartom, hogy legalább ötnapi időköz legyen az utolsó próba és a verseny között. Tehát a verseny előtt öt nappal kell a próbának végbemenni, és pedig ugyanazon távolságra, ugyanolyan, vagy legalább a valót megmegközelítő teher alatt, s a mi fődolog, igen sebes iramban; ha ekkor a ló roszul viseli magát, még idejekorán vissza lehet húzni, de ha megállja a sarat, ugy már másnap reggel fogadni lehet reá. Mert ha ekkor minden rendben van, minden valószínűséggel fel lehet tenni, hogy az eldöntés napján is minden rendben log menni. És most a további bánásmód a legszorgosabb gondot és figyelmet igényli. A munkát ezentúl egészen'Jte kell szüntetni, és a lónak tökéletes nyugalmat kell biztosítani, a végből, lwgy a próba által előidézett fáradságot kibeverje, hogy a netaláni merevség és érzékenység elmúljon, egyszóval, hogy a ló ismét friseséget nyerjen : minderre pedig az említett időköz épen elegendő lesz. Kívánatos csupán, hogy a ló naponkint egy vagy két óra hosszáig a fris levegőben mozogjon éspedig lágy talajon; s a mellett annyit egyék és igyék, mint rendesen, csak a széna-rátiót szabhatjuk kisebbre. Ha a ló a rendesnél nagyobb étvágygyal bír, ugy a verseny napján reggeli 7 órakor egy órára ki lehet vezetni, bogy kiürüljön s kétháromszáz lépésnyi rövid »breatlier«-ben magát kifújhassa ; ekkor egy kis porczió zabot és vi—^ T á Ii 11 â. Az én sportom Indiában. CzETWERTYNSKI BoRIS HERCZEGTÖL. II. (A jungle mozgó világa. — A majom elárulja a tigrist. — Az úszó tigris. — Kirándulás Kadjvriba. — Medvebocsok járszálagon. — Samburt látni — és nem lőni. — Les a párduczra. — Tigris-kaland. — Pdrducz-látogatds táborunt ban. — Téves vélemény a vadak elöl. — Nyugi hely a faágak közt. — A »Chitul.«) (Folytatás.) A mint a folyam mente a mindenféle növényz t tenyészetére a legkedvezőbb volt, ép oly alkalmasnak látszott az a meleg hónapokban arra, hogy minden vadnak rejtekül szolgálhasson. Hemzseg itt az élet körülünk. Ott láthatjuk a fákon a tarka tollazatú bengáliai madarakat, az ezerféle színű kajdácsot, az aczélezinű, hosszúnyakú kigyász-sólymot, a part szélén komolyan sétáló nagy tokájú pelikánt, mely a halakra tart nagy vadászatot ; amott egy csoport majom tornászgat teljes buzgalommal. Ha a vizén legeltetjük szemeiket, időről-időre egy-egy szörny bukkan föl a folyam medréből: az alligátor, с vidékek ocsmány állata, mely hátát a verőfénynek teszi ki ; lentebb a gyönyörű pisztrángok s egyéb apró halak viczkándoznak a viz felületén. De íme kezdődik a hajtás ; s körünkben mozgó világ kezd nyugtalankodni s egy átalános »sauve gui peut« jeligében látszanak valamennyien egyetérteni. Ki merre lát ! Az egész egy percznek a müve s az előbbi mozgó világ eltűnik s a táj elcsöndesül. A folyam túlsó oldalán, a meredek part fölötti zet adunk neki s innentől fogva, mi g csak a versenytérre ki nem vezettetik, vagy szájkosárt kap, vagy a takarmányt magasra kötjük fel. A nyereg feltevésénél igen vigyázni kell arra, hogy a súlyok egyenletesen oszoljanak meg mindkét oldalra, és hogy azok, ha mellszíj nem al-kalmaztatik , jól előre essenek ; továbbá arra is, hogy a heveder ne legyen igen erősen megszorítva. »Ha a ló nem tud léhlzeni, akkor galoppirozni sem tud« ; ez ép oly régi, j mint a milyen bölcs mondás ; s nem egy erős karú lovász jól tenné, ha ezt jól emlékezetébe vésné. Igen jó szokás továbbá a ló száját kiöblíteni, mielőtt a jockey-nyeregbe száll ; mert ez megakadályozza, hogy a hevesebb lélekzetvétellel a ló szájpadlása igen kiszáradjon s egyúttal eszközli azt is, hogy a zabla jobban álljon s a ló ennek megrántása iránt érzékenyebb legyen. Y. A versenyeken való lovaglásról. (Race riding.) E tárgyra felöslegesnek tartanám sok szót vesztegetni, miután a versenyek nagy elterjedésénél fogva, ma már könnyű szerrel leliet — kivéve talán Anglia némely félreeső vidékeit — bárhol is szakértő embert találni. Határozott szabályokat, az alábbi általános észrevételeken hivül alig lehetne fölállítani. 1. Minél inkább »fit« egy ló, annál gyengébbnek kell a pace-nek lenni. 2. Ha alapos okunk vau a ló bátorszivüségében kételkedni, akkor vegyük át mindjárt elejétől fogva a vezetést, s igyekezzünk azt minél tovább megtartani. 3. Ha egy ló erősen kézre fekszik (pulls very bard), akkor tartsuk nyugodtan és szilárdul is, ne rángassuk a zablát ; mert ez megakadáfákoD, három nagy majmot pillanték meg, melyek kevésbbé látszánik megrémülve mint a többi állat s még mindig kedvtelve hintázták magokat az ágakon. Egyszerre azonban a majmok egyike félelmesen vonított föl s rettenetes arczfintoritással nézegetett szerte. Én azonnal megértettem hanyadán vagyunk. A majom tigrist vett észre. A majom vonitása épugy jelzi a tigris közelségét, mint a páva kiáltása, mit a vadász teljességgel nem magyarázhat félre. Ujjam fegyverem ravaszán nyugodott, s alig mertem lélekzetet venni, midőn egyszer csak megzörrennek a bokrok, s a part meredélyén, szemben velem, egy roppant á lat jelent meg. Feje óriási nagyságú volt. Megállapodott s fejét amaz irány felé forditá, a merről a hajtók lármája hangzott s mintegy tűnődni látszott annak jelentősége fölött. Aztán lehajtva gyönyörű testét, mélyen fölbödült ; majd a folyónak tartott s minden sietség nélkül beléveté magát. Lassankint eltűnt báta a babok közt s én nem láthattam egyebet, mint roppant csikós koponyáját, mely ép felém volt irányozva. Gyönyörű látvány volt ez s szivem ugy dobogott, majd szétpattant. Vártam ama pillanatot, melyben partra ér, hogy halált nyújtó ólmommal üdvözölhessem. Minden idegemet megfeszülni érzém. Egyszerre ugy látszott, tervet változtat a vad, mert a folyamból szörnyű talpaival kikapaszkodva, tőlem ellenkező irányban kezdett elvonulni. A tigris ekkor mintegy hatvan méternyi távolságra lehetett tőlem, de az egyetlen pont, melyet testéből láthattam, a feje volt. Szeráttem volna lőni, de ha elhibázom nagyon valószínű, hogy végkép eltávozik vadúszterünkröl. Legeszélyesebbnek tartottam tehát , most békén hagyni ,

?egy másik hajtás esélyébe vetvén reményemet. Hagytam tehát , lyozza a lovat a rendes lélekzetvételben s káros hatással van a kedvére s a stride-re. 4. Fiatal és még kipróbálatlan lovunk lévén, ne engedjük, hogy az inditó-oszloptól igen gyorsan elugorjanak, mert a távolság háromnegyedén már valószínűleg belefulad az iramba ; hasonlókép mérsékeljük az iramot mindaddig, mig csak sajátos stride-jökbe bele nem jöttek, akkor aztán az iram oly gyors lehet, a milyet csak kibírnak. Ez által lecsillapítjuk a ló nyugtalanságát és idegességét, a mely különben okvetlenül erőt venne rajta, s mely sokkal több kárt tesz, mintsem hiszik. 5. A távolság hét-nyolczad részének megfutása után nem tanácsos — kivévén, ha a ló erejét egész pontossággal mérlegelni képesek vagyunk — valami művészien lovagolni, hanem iparkodjunk lehetőleg a vezetőhöz felnyomulva s lovunkat jól kantárban tartva, a többieket elhagyni s higgadtan, de határozottan a czél felé törekedni. Fődolog, hogy nyugodt biztossággal üljünk a nyeregben. Ha a lovas érzi, hogy lova teljes erejéből, inainak végső megfeszítésével megy, akkor maradjon nyugton ; de ha a ló restnek mutatkoznék, akkor vegye a kantárt balkezébe, húzza meg, s egyúttal üssön néhányat a lovaglóostorral lovára s biztassa ezt még a sarkantyúval is. Ha azonban attól tartunk, hogy a ló az ütést kikerüli (a mi gyengeszivüekkel gyakran megtörténik), akkor hozzuk meg egyenletesen mindkét kantárszárat, s sarkantyúzzuk meg kétszer-háromegymásután a heveder mellé oldalába, igy legalább annyit értünk el, hogy megmarad az egyenes vonalon s mégis jobban biztosítja az eredményt. 6. Ha a lovas észreveszi, hogy a győzelemre nincs kilátása, akkor legjobb, ha nyugodtan paríroz és lovát megkíméli a hasztalan fáradságtól. Különösen óvakodjék attól a mai napság •——^^i menekülni s füttyentett m a vadászoknak. G . . megdicsérte ez eljárási módszeremet s a vadászatot egy másik napra halasztottuk el, a midőn több sikert várhattunk belőle. Nyolcz mértföldnyi nyargalás után Magapaton valánk, táborhelyünkön, hol már várt ránk az ebéd. Másnap reggel (26-án) a nyolcz mértföldnyire eső Kadjuriba rándultunk ki a folyam mentén, miután jelenték, hogy az előtt való nap újra egy buffalo lett a tigris áldozata. — Itt is a Nerbudda egyik ágáuál, haladtunk, kissé déli irányban s a természet itt is ép oly szép volt, mint a minőben előbbi napon gyönyörködhettünk, főleg ama környéken a hol a második hajtást rendeztük, s a hol a folyam két függőlegesen emelkedő szirtfal között vonul tova. A mi a tigriseket illeti, ezek közül egyetlen egy sem jött ezúttal a hajtásba s üres kézzel kellett táborhelyünkre visszatérni. Másnap (27-én) nem mozdultunk ki, várva, mi hirrel térnek vissza shikariaink. G . . . és én azonban vállunkra vetve fegyverünket kora reggel, még nap kelte előtt kirándulást tettünk oly czélból, hogy ebédre egy szarvast ejthessünk el. A folyam felé vettük utuukat, s, annak túlsó oldalán néhány mértföldnyire távoztunk el, nehogy elrontsuk majdani tigrisvadászatutik esélyét. A viznél különváltunk, más-naás irányban próbálva szerencsét. A mint egy óráig haladtam igy, egy domb lejtőjén a bambusznád közül egy medvét pillanték meg kicsinyeivel. Én azonnal igyekeztem közelébe jutni, s még mielőtt menetének irányán változtathatott volna, egy golyót lőttem rá, mely szivén találván, azounal összerogyott. Most elővigyázattal közeledtem feléje s nagyobb biztosság kedvéért még egy lövést tettem rá. A két bocs, anyja bundájához simult s midőn oda