Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876
1876-12-20 / 51. szám
Ост . 11. 1876. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. •337 rüljárni a pályát, hanem mindegyikük győztesnek tekintetik, s minden teherfelemeléssel járó versenyben az egész összegre szabott tehernagyobbodást kell vinniük, mintha első lónak érkeztek volna be. Ha a 2-ik ló részére is volt dij kitűzve, ezen is megosztoznak. Az ily egyezményt az intézőknél be kell jelenteni. Ha azonban holtverseny után az ellenfél vagy az ellenfelek egyezmény nélkül vonatnak vissza a döntő-futamból, akkor a fenmaradt lónak a pályát körül kell járni, s akkor maga tekintendő nyertesnek. 47. czikk. Holtverseny 3 ló közt. Ha például 3 ló érkezik be boltversenyben és kettő közülök egyezmény nélkül visszavonatik a döntő-futamból, ugy e két ló mindenesetre megosztja a 2-ik és 3-ik lónak fentartott dijakat ; ha pedig csak egy ló vonatnék vissza, akkor ez mindenesetre megkapja a 3-ik lónak fentartott dijat. Ha csak két ló érkezik be holtversenyben, s az egyik a döntő-futamból egyezmény nélkül visszavonatik, akkor ez a 2-ik lónak fentartott dijat kapja. (Folyt, küv.) Tally ho ! Kisbér. Emiitettük már múltkor röviden, miszeriut a Lajth in-tuliak nincsenek megelégedve azori beosztással, melyet a magy. kir. fóldmivelésügvi minisztérium a Buccaneer és Cambuscanliöz bejelentett kanczákra nézve hat irozott. Olvasóink emlékeznek a lapunk 48-dik számában közölt kimutatásra, mely szerint a kisbéri két legkitűnőbb apalóhoz csupán Magyarországból több kancza jelentetett be fedezésre, mint a mennyi a két ménhez egyáltalában elfogadható volt, s bár ennek daczára a főldmiv. minisztérium, részint szokásból, részint jó szomszédsági figyelemből, magyar lovak kizárása árán — 18 osztrák kanczát fogadott el: osztrák részről még is háttérbe szoritdsiól beszélnek, sőt rábírták az osztrák főldmiv. ügyi minisztériumot, miszerint egy átiratban a magy. kir. földmivelésügyi minisztériumhoz, — mintegy számon kérje, miért nem veszi egyenlő figyelembe Kisbéren az osztrák tenyésztők igényeit, mikor azoknak erre joguk van? — H 'gy e jogok honnan sz irmaznának, nem tudjuk, hacsak azon régi szoká-ból nem, hogy a ini a mienk, azt szomszéd tink szeretik közösnek tartani ; a mi pedig közös volna, azt kizárólag maguknak követelik. Osztrák körökben rászoktak, hogy Kisbért a »mi ménesünknek« nevezik, s még nem rég történt, hogy a bécsi lapok az idei angol Derby-gyöztest is »österreichisches Pferd«-nek vindicálták. A bankés vám-kérdésben nem akarnak paritást ismerni, hanem Buccaneer — az már más. Legnevezetesebb azo iban az osztr. főldmiv. ügyi ministeriuin felszóllalásábau az : miből származtatják e jogot? — Hivatkoznak ugyanis a a budapesti és bécsi Joekeyclubbok által közösen elfogadott versenyszabályokra, mely az ausztriai és magyar lovaknak, mint belföldieknek — egyenlő jogot adnak minden gyepen ! — De hát gyep-e a kisbéri ménes ? vagy a magyar állam egyedüli és korlátlan tulajdona ? — Azonban ők magok is érzik ez érvelés gyengeségét, s egy másikat hoznak fol : a reciprocitást. Szemünkre hányják, hogy ők is szabad rendelkezésünkre bocsájtották a piberi ménesben állott apalovakat. Tehát a viszonyosságnál fogva engedjük őket közösön rendelkezni Kisbér felett. Köszönjük szépen. — Hisz csak nem hiszik ők maguk sem, hogy holmi Vertrauter és Dualist-féle mének aequivaknst nyujhattik volna Buccaneer v. Cambuseanért ; — sőt még a legutóbb vásárolt Przedswitröl is el kell várni — minő apaló lesz ! — Mint halljuk a m. kir. főldmiv. ügyi minisztérium megfelelt már e követelésekre. Nem tudjuk ugyan szóról szóra, hogy mit felelt, de ugy hallottuk, hogy ez ujabb Lustkundl-féle kitérlet erélyesen visszautasittatott. J[. пвввштвм^^оввааав^м válaszold : rosz dolog, egy szeretővél birni, de ha már birtuuk egyet, akkor kettőt is tarthatunk. Szánalomra méltón összetépve, bátyám folytonos gúnyolódásai és élczelései közt tértünk vissza tanyánkra. Szerencsétlenségre a jó leczkét hamar elfelejtjük, mig a rosz példa mindenkor termékeny földre esik. Csakhamar beláttam, könnyebb dolog száz juhot búzaföld előtt rendben tartani, mint egy nőt, kinek szifce lángot vert, megőrizni ; csapatunkban pedig még öt nő volt, azokkal egy öz vegy. A másnapi reggeli riadóra, már csak négyen j :lentek meg. Ugyanazon napon véres tusám volt bátyámmal. Verekedés közben egyik szemét vágtam ki, ő meg csőrivel ezombomat sérté meg, ugy, hogy huzamos ideig sántikáltam. A csatatér tollakkal volt födve, de a harez kimenetele eldöntetlen maradt, s én a szomszéd parkba vonultam, táplálkozás végett, bátyámmal többé nem törődve. Az esteli takaródénál ismét egy tyúkkal kevesebb volt, kit az napon megszöktettek. Hiába kiabált bátyám torokszakadtáig a szélrózsa minden irányába, nem jött az többé viszza ; végre e fölötti boszuságában anyánkra támadt, hogy mért neveié oly rosszul gyermekeit, sőt meg az itthon maradt két nővérünket is bántalmazd. En e közben tisztába jővén magammal, a jövői-e nézve megállapítana tervemet. »Bátyám !« mondék, mi két makacs, oktondi fráterek vagyunk.« »Kezdek magam is oly véleményben lenni,« volt a válasz. »Lábunk alól kihúzzák a gyékényt, s még mindig rosz szemmel nézzük egymást.« »En semmikép se nézek, mióta egyik szememet kiverted,« felelt bátyám. »Egy okkal több, hogy ily eredményért többé háborút ne viseljünk. — Nem lenne okosabb, lia békét kötnénk.« »Mindenesetre.« »Add elő tehát békefóltételeidet.« »Neked el kell menned, — egyéb semmi.« Egy nappal előbb még az ily békeajánlatért a másik szemét is kivágtam volna, de most sokkal nyugodtabb valék, s hidegvérrel folytatám : »Tegyük fel, liogy távozom« — »Akkor én leszek a legény a csordában.« S ezután nevetve folytatá : »Valld meg öcséin, párzás idején gyönyörű napokat élünk.« »Igazad vau,« válaszolék, »de ily élet mellett hamar fölöslegesekké válhatunk.« »Azért a kakas még is kakas marad« viszonzá ő. »Azonkivül ez állásnak kimondhatlan ingere van, hol a barna, hol a szőkébe halálig szerelmesnek lenni. Majd a kecses polgár lánykának, majd a büszke uri nőnek udvarolni, e mellett még a grisettek nem megvetendő csábjainak hódolni. Igaz, gyakran meg Í3 czibálnak, de ez a csaták sorsa, s a nélkül ugy is egyhangú lenne az élet.« >. S azért kivánod távozásomat ?« »Igen, inert lásd, a mama is égő szemeket vet rám, s most csakugyan nehéz a választás. Kár hogy nővéreinket megszöktették.« »Ha a dolog igy áll,« válaszolék nyugodtan, »akkor élj boldogul bátyám, én nem akarok akadályodra lenni, sem többé veled verekedni, mert isten tiltja, hogy testvér-harezban vér folyjon.« Ezeket mondva, ott hagytam bátyámat, s boszus kebellel eltávozám. A legsűrűbb rekettyébe vonulva, fájós ezombomat ápolgatám, s folytonosan azon törém fejemet, miként boszuljam meg magam ; s már előre örvendek a gondolatnak, hogy fogom bátyám másik szemét is kivágni, midőn egyszerre kimondhatlan édes s mélabús hang üté meg fiilemet, melyre egész lényem legnagyobb izgalomba esett. A pesti falka vadászatai. Nov. 26 — decz. 16-ig. Az idei, kiválóan hosszan tartó lágy idő — dicsőén kedvez a szimat útin vadászó kopóknak. Két hónapja már, hogy egy kevés kivétellel, majd minden nap folyik a vadászat, s a német költő azon mély bölcselet és emberismeretről tanúskodó mondását: miszerint »nincs nehezebb, mint egy húzómban sok boldog naptól meg nem c-ömörleni« — már а rákosi vad szok is kezdik érezni, habár egy kevéssé más értelemben. Négy öt hétig folyvást esőben, sárban lovagolni ; tetőtől talpig csitakosan hazatérni minden nap, — lassanként még a legszenvedélyesb falkavadászt is boszuss 1 teszi, nem is szólva a sok sántává lett lóról és ebekről. Hat még a roppant kárpótlásokról, miket a Pest környéki föld mii vesség követelni fog, s mely azt hiszi, hogy a mult évi rosz termest a vadásztársaság által kell pótoltatni. Nov. 30-án, csütörtökön a gödöllői erdőkben ismét vadszarvasra vadásztak. A társaság negyed tizkor ment ki külön-vonaton, s Gödöllőn a királyi kastélyban elköltött reggeli után indult ki vadászatra. Részt vettek О Felsége a király és királyné és unokatestvérük IVallersee bárókisasszony ; továbbá Hohenlohe Róza hgnö, Veesera bárónő, gr. Esterházy Miklós, gr. Károlyi Gyula, hg. Esterházy Lajos, gr. Festetics Pál, gr. Szápáry Gyula. gr. Szápáry Iván, Baltazzi Ar. Fáy Béla, Beniczky Gábor, Blaskovies Ernő, lag. Lobkovitz, Harkányi K. br. Orczy, Rohonczy Gida stb., mindössze 45 en. Egy szarvas hajtatott fel, mely Hatvan felé vette útját. De közben annyi szarvas zavartatott fel mint ilyen vadászatoknál rendesen, hogy a falka elvesztette az elsőnek nyomát. Volt több csinos »run«. A társaság fél háromkor tért haza. Pénteken, decz. 1-én rókavadászat. Találkozás a kis 8-as coveruél. A felugrasztott koma Fóth felé tartott igen sebes iramban. Onnét ivbeu Dunakesz felé, majd Göd felé tartott Irmaiakig, Simonyi Ernő' birtokán inenven át. A Dunánál azonban a nagy nád között sikerült a ravasznak elmenekülni. Résztvettek a vadászatban király és királyné О felségeik, j Mozdulatlanul, mintha leszögeztek volna, állotI tam, fejemet a hang irányába tartva, s minden boszuszándékom rögtön füstbe ment. Kifejezhetlen ösztönnek engedve, magam is egy hatalmas kiáltást hallaták, mire a kedves hang rögtön válaszolt, s igy folyt ez érzelemdús párdal nagy hévvel huzamos ideig, mint a Hugonották negyedik fölvonásábau Raoul lovag s a szép Nevers grófné közt, de annak biinös eredménye nélkül. Hasonló természeti ösztöntől kényszerítve, teljes erőmből, s mennyire roncsolt testem engedé, szárnyra keltem, s hódításra indultam. De minden fáradságom hasztalan volt. Az ismeretlent sehol sem pillanthatám m^g és saját énekemre se nyertem többé viszhangot ; s igy nem maradt egyéb hátra, mint sebzettt szivvel régi nyughelyemre röpülni. Azt mondják, hogy a szerelmesek se nem éhesek, se nem álmosak. En részemről igen jól va csoráltam, s aludtam is; de azért még is sajátságos érzelmik gerjedének bennem. S azon egyetlen tény, hogy lemondék arról bátyáin másik szemét is kivágni, jellemzi ama nagy változást, mely belsőmben létre jött. Szerelmes valék. Szemelött tartva a közmondást »ki korán kel, aranyat lel« reggeli szürkületkor, tollazatomat rendbe szedve, s menetközben reggelizve, a park felé irányozám lépteimet. Oda érve, azonnal rákezdék csábdalomra, melyre távolról a rejtelmes hang visszafelelt. Szárnyaimat igénybe véve rögtön azon irányfelé törtem, s nagy garral oda érkezve ismét semmit se találtam ; hisztalan futkosám keresztül kasul az egész parkot, végre azon vévén észre magam, hogy ismét a szabadban vagyok, nem látva egyebet mint napot és füvet. (Vége következik.)
