Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876
1876-10-04 / 40. szám
252 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. O CT . 1 1. 1876. Fogaras tájáról egymást érik a panaszok, hogy a medvék nagyon elszaporodtak. A környékbeli falvak nyájaiból, melyek nagyobb részt az erdőkben legeltetnek, nyár óta már 10—12 drb tehenet vágtak le a talpasok. Szegedi levelek. I. »Uram, uram, »Öreg vadász« uram, szólok az urnák! és kérdem lehet-e oly embert kihívni az irói küzdtérre, a ki tudományát már kimerítette? Kétségkívül nem. De hát mégis kihívtak, és pedig Baloghvölg y i uram, ki augustusi egyik levelében azt kívánja, vajha Gömöry Kecskemétről, én meg Szegedről írnánk vadászati viszonyainkról. Baloghvölgyi engem alkalmasint valami fiatal vagy legalábbb javabeli legénynek hisz, kitől joggal elvárható, hogy irjon, még pedig mentől többet. Nem ugy öcsém ! Se fiatal ember többé, se szenvendélyes iró nem vagyok ; egyszer-másszor dilettanskodtam e lapokban, mig kezem könnyebb volt és az Íráshoz szemüveg még nem kellett, ez az egész. De most már lassankint beállanak az öregedéssel járó infirmitâsok, s miután az ingerlékeny irói hiúság soha se bántott, hát ne csodálja, hogy máijó idő óta hallgattam s az ifjabb nemzedéktől vártam, hogy öntsön pezsgőbb életet e lapokba, melyek elég tág küzdtért nyitnak arra, hogy ezen téren bármely sportnem barátja szakmájabeli tapasztalatai, tanulmányai, élményei és reflexióinak kifejezést adhasson, kivált ha látja, hogy itt nemcsak elnéző, sőt hálás közönséghez szólhat, mely csaknem kivétel nélkül kedélyes emberekből áll, kik se kritikusok, sem erkölcsbírák, hanem még a hyperbolával is kibékülnek, csak jóizün legyen előadva. De minthogy a fiatal vadászok, és sportmenek keveset irnak, hát elfogadom Baloghvölgyi kihívását, s irok Szeged vidékéről, pedig ez — s itt méltóságod hatalmasan bizonyitliat mellettem ! — nem terra incognita többé, sem oly aranybánya (mint a minő a praehistoricusoknak az aggteleki barlang lett), hanem inkább egyhangú vadásztér, melynek főjellegét, vizi sportját, nagyon devalválta a még mindig népszerűtlen tiszaszabályozás, egyéb lősportját pedig a szabad fegyvertartás, s azon faji bajunk, hogy törvényeink irott malaszt maradnak, mert nincs a ki ellenőrizze és végrehajtsa. S igy hát egyelőre azt se tudom, miről is irjak. Mert Szeged és környékének leírását már sokszor és régen olvasták s én bizon megvallom, hogy nem rajongok az alföld végtelen rónáiért, mint Petőfy ; — speciális szakmám, a vadászfegyver körüli tudományomat pedig már rég kimerítettem. Es a Lefaucheux s a Lancaster közti harcz is elmúlt, mint Angolhonban a fehér és a piros rózsa harcza, csak hogy megfordított eredménynyel, mert ott a ködök szigetén a York ház, a vadászfegyverek harczában azonban a Lancaster győzött, még az én jóvoltomból is, a ki épen nem vagyok mellette elfogulva, s a Lefaucheux-t csak azért hagytam fel, mert többnyire társaságban — a mint ezt nagy sik tereink meg is kívánják — vadászván, társaimmal kell tartanom, kik mindnyájan lancastert használnak s igy megvan az öszhang és könnyebben kisegíthetjük egymást. Most még csupán a choke-bore bántja kíváncsiságomat, anélkül, hogy birni is óhajtanám, s ezért valószínű, hogy irni se fogok róla, nemcsak mert már sok pénzt dobtam ki fegyverekre, de korom s gyöngébb testalkatomnál fogva sem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy oly puskát birjak, melylyel 130 lépésnyire is ledurranthatjuk ugyan a foglyot, de vele egyszersmind tiz-tizenkét font súlyt is kell czipelnünk, mert meg van irva, hogy ez a puska tenyérnyi sőt arasznyi (?) széles csövekkel bir *) és kettős adag lőport kiván, gondolom ugy circa 140 patikai grant! Kaschamadiener ! Hát csak vegyék meg azok, kiknek athletikai erejük és ahoz való athletikai vagyonuk van s türelmük bevárni, mig a fogoly a 100—120 lépésnyi távolságot elérte, vagy a kiknek szenvedélyük a lesvadászat, melyen csak ritkán vagy csak messziről jő a vad. S lia ezen legújabb puskával, a mint leírása után feltehető, cserjésben, erdőn s mezőn rövid lövéseket nem tehetni, akkor maradjunk meg öt egész bét fontos puskáinknál, mikkel ritkábban telietünk ugyan bravour lövéseket, de annál többet lőhetünk s annál j óbban mulathatunk. — S göbecses puskánál nincs a bámulatos messze hordásnak se nagy becse, sem értelme, a hol pedig per absolutum messze lövésre kell reflectálni, mint a fővadak vagyis a Hochwild-nél, ott lőjjünk golyóval s használjuk a kezes express-riflet, és e fegyverekért forduljunk Kirnerhez ; — igaz hogy az express nála sem olcsó, mert ha jól tudom, még most 300 forint az ára, de legalább itthon kapjuk s nem kell érte a pénzt Angliába vinni vagy küldeni s ott kétszeres árt fizetni. Ad vocem choke-bore, eszembe jut egy tavali lövésem. — R. vadásztársammal mult évi julius végén kirándultunk a sövényházi rétre szétnézendők, lesz e vizisport és hol ? Tiszai töltésen, tehát a rét legmagasabb pontján vivén utunk, láthattuk, hogy a szokott viztartó láposok vagyis fenekek szárazok. A rét közepe táján azonban, mintegy száz lépésnyire a töltéstől egy, gyékénynyel övezett feneket csillogni és arra lile, vagy mint itt nevezik galambschnepf falkákat húzni láttunk, melyek ott le is rakodtak. Erre eredményes lövés kínálkozván a kocsit megállítottuk, lancastereinket 12-es göbecscsel elláttuk s neki mentünk a fenéknek. — R. barátomat balra a fenék egyik végére dirigáltam azon hitben, hogy ott lesz a nagyja, s mert barátom a fiatalabb , hadd durrantson közibük ültükben, én meg jobbra fordultam s a fenék másik végére indultam , liogy R. lövése után én őket röptükben üdvözöljem , mert huzásukból itélve, felveretésük után erre kellett kanyarodniok. Sűrű gyékény által levén mindkettőnk fedve, biztos voltam benne, hogy jó lövésre fogjuk meg*) Hol van ez megírva ? Igen tisztelt barátunk vagy roszul értette, vagy mi roszul magyaráztuk a Chok-bore puska csőfurását. Mi nem azt mondtuk, hogy a cső arasznyi széles, hanem hogy a cső felső nyílásától egy arasznyi távolságra kezdve, tágasbra van fúrva (egy tenyérnyi, azaz 5—6 centimeter széleségben mint atöbbi részen. S z e r k. közelíthetni az egyébként óvatos vadat. Ugy is lett, csakhogy a vad letelepedési pontjára nézve csalatkoztam. Mert R. barátom helyett én bukkantam a sűrűjére. Két perez alatt ott termettem a gyékényesnek azon szélén, mely a sárfenékre kilátást engedett. Még közelebb menni nem volt tanácsos, mert már ezen fedett állásomból is láttam, hogy épen a sürü tömeg áll, illetve gázolgat előttem biztos ; lővonal kikémlelésére nem volt idő, minélfogva fegyveremet arezhoz emelni, czélozni, a jobb csövet elsütni, s mert ezen első lövésem füstje szük látkörömet egészen elborította, a lile-sereg pedig felkerekedett , fegyverem végét mintegy két hüvelykkel emelni s a balcsövet is, habár vaktába s csak a felrebbenés zajába, de öntudatosan elsütni »pillanatnak müve volt.« A másik pillanatban duplalövésem eredménye után látandó kiléptem a gyékényesből a tisztásra. S volt is mit látni. Nem egyesével s nem is egymás mellettt, de itt-ott hármasával, sot négyesével s egyik a másikon feküdt a meglőtt vad, persze, a melyek az alsókon feküdtek, a fölrebbentek közül a balcső lövése folytán elesettek voltak. Anny i volt, hogy különben kitűnő és szenvedélyes apportirozó Black em is megsokalta a dolgot, mert ily embarras de richesseben ő még nem gázolt; valami négyet a ragadós mély sárban csak elhozott, de tovább nem erőtette magát, magam se forcirozhattam őt a lágy mély sárban, azért magam láttam az apportirozáslioz, s mert az ép oly mély, mint ragadós réti sárban magam alkotmányát emelgetni s puskát és vadat is czipelni nem épen gyönyörűségemre szolgált, azért nem is néztem, vájjon nem menekült-e néhány csak szárnyalt lile a gyékényesbe? hanem felszedtem a megmerevedetteket s ezek közül kilenczet aggatékra fűzvén, nyolezat jobb-, nyolczat pedig balkezembe csomózván, siettem hogy a sárgyurásból kilábol- • jak. Szóval, egy ügyes duplalövésre huszonöt nagyobb fajta lilét ejtettem. Már most tessék ezt azzal a legújabb ánglius puskával, a »choke bore «-r al produkálni, mely a foglyot 40 lépésnyire palacsintává lapítja ! Különben, a ki nem hiszi, hogy Abafi Aurél — ez az én tisztességes nevem — 1876. julius 28-án egy dupla lövésre huszonöt lilét lőtt, az interpellálja e kérdésben R. K. szegedi fenyítő törvényszéki elnököt, vagy Zombory Mihály bácsit, a szegedi 46. számú fiakker tulajdonosát, ezek megmondják a valót, különösen ez utóbbi, a ki csendes, szelid flegmáju ember, és ezenfelül kitűnő kocsis s a vadászoknak annyiban nagy pártfogójuk, hogy ámbár ő azou mesterséghez nem sejdít, inkább megy velünk a sövényházi rétre, vagy ad lacum Kerteltó, melynek partján a hét vezér az első diétát tartotta, — 4 forintért, mint a buzakupeczczel Makóra 6 forintért, söt de stylo azt is megteszi, hogy ily kirándulásokra magával hoz egy üveg buezkai sillert, szép fehér alföldi czipót és ehez valami hideg sültet, hogy netán megéhezett, megszomjazott passagerjeit megkínálja, azzal a jóizű szívességgel, mely csak a vendégszerető magyar ember sajátsága, s melyet visszautasítani lehetlen, a mint ezt a nálunk járt külföldi statistikusok is, elsőrendű és specialis magyar statistikai adatkép constatállták.
