Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-09-13 / 37. szám

SEPT. I3. 187 6. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 229 pasztalásaiknál fogva hivatva vannak e közérdekű eszme életbeléptetésére — melyet többször pengettünk már mi is e lapok hasábjain (legutóbb 1875. 12. szám) segédkezet nyújtani, hogy illető javaslataikat a fentebb jelzett időben és helyre beküldeni szíveskedjenek. Megjegyzések a Kárpátokban honos vadak mennyiségére. Késmárk, sept. 9. Tisztelt szerkesztő ur ! Tátrafüreden történt ismeretségünk s ennek folytán tett Ígéretemnél fogva, a midőn vadászati tudósításaimat megkezdeném, bocsásson meg ha elsőbben is a kárpáti vadászatokra vonatkozó tárczaczikkeire teszek némi helyreigazító és tájékoztató megjegyzést. A Kárpátok legnemesebb vadját, a zergét illetőleg megjegyzem, miszerint annak állománya már a vadászati törvények életbeléptetése előtt közbatósági rendeleti uton keletkezett erélyes óvintézkedések alapján annyira megszaporodott, miszerint az a zergevadászok igényeit teljesen kielégítheti, — ugy, hogy jelenleg egy falkában 40—50 zerge is észlelhető; — s az egész regiobeli létszám némelyek által ezer darabra is becsültetik ; azonban véleményem szerint is 5— 600-ra biztosan tehető ; — a mint ezt már a Kárpátegylet első évkönyvében is jeleztem. Az is igaz, hogy a zergeállományt egy-két kirándulás alapján nem lehet meghatározni ; mert ez a legpraecariusabb vadászatok egyike. Ha majd az idei vadászati idény letelik, értesíteni fogom becses lapját az összes eredményről. A mi az özvadat illeti, erre nézve elismerem mindazt, a mit ezen szép vadunk a Kárpátokbani el nem szaporodhatására nézve indokul felhoz, — de azt, hogy a Kárpátokban őzvad »rendesen nincs is« alá nem Írhatom, — miután arról, hogy a Kárpátokban rendes őzvad állományunk van, mint husz év óta itt lakó vadásznak é? a késmárki vadásztársaság elnökének biztos tudomásom van ; — a miről az is tanúságot tehet, hogy a mult őszi vadászatokon — (pedig a sutákat kíméljük) 9 drbot ejtettünk ; s annyit mondhatok, hogy ha a Kárpát hegység őzvad tenyésztésre oly igen alkalmas régióit a marha legeltetés és egyéb háborgatástól mentté lehetne tenni : valóságos vadaskertet lehetne benne teremteni,*) melyben még a szarvasokat Í3 meg lehetne honosítani ; — a mivel különben Salamon Aladár a maga privat terjedelmes erdeiben próbát akar tenni. Őzvadászatainkat csakis oct. 15-ike után fogjuk megkezdeni — azoknak eredményéről tebát maga idejében szinte fogom becses lapját tudósitani. Az is bizonyos, hogy a medve a Kárpátokban nemcsak mint »át tévedezö,« hanem mint rendesen tanyázó és tenyésző dúvad szerepel ; — a minek a Kárpátok tövében lakó marhatartó gazdák elég drágán fizetik meg az árát, — a mi aztán ösztönül szolgál arra nézve, hogy a megtorlás boszu szomjától felbátorodva, vagyis inkább elkeseredve, gyakran koczapuskások is rászánjuk magukat Maczkó bácsira leskelődni. Ily koczapuskási elszántság áldozatává lett f. hó 1-én azon három mázsánál nagyobb sulyu medve is, melyet két nagyszalóki ember a kárpáti zabföldön meglőtt; mely hőstett azonban a két nimródnak majd életébe került, (stb. stb. Lásd hátrább. Szerk.) A szerk. ur távozta után Tátrafüreden Zsedényi ur companiája 5 drb. őzet ejtett, ezek között 3 szép bakot. A mi fogoly-, fürj- és nyul-vadászataink még csak ezután fognak kezdődni, miután itt az aratás még folyamában van s igy a mezőkön még csak szórványosan vadászhatunk : később majd erről is.**) Addig is vadász-üdvözlettel, marad Kárpáti. *) Igen, ha ; — s még ekkor is hiányozna a fű és lombosfa, mint takarmány. Nyáron ugyan volna táplálékok az erdők alatti gabnaföldeken, de ezt aligha tűrnék meg a községek. Szerk. i Tátrafüred idei egyik medvéje. Tátra-Füred, 1876. Szept. 4-én. Tiszt, szerk. ur ! — Tegnapelőtt délben egy szokatlan érdekes jelenetnek voltunk tanúi. — Ugyanis a Tátrafüredi erdő alatt fekvő NagySzállok községből Horvay János gazda és zenész egyszemélyben még néhány társával kiment m. hó 30-án este az állítólag az ö zabföldjén kárt tevő medvével közelebbről megismerkedni. De azon este nem jelentkezvén az addig hivatlan vendég, a lest 4 nap egymás után ismételték, s a negyedik nap hajnalán 3 óra tájban a várt maczkó csakugyan kiczammog az erdő sűrűjéből, s egyenesen a zabföld felé tartva, a vadászok figyelmét magára vonta. Oda érve, valószínűleg nagy éhe csillapítására ugyancsak irgalmatlanul neki fogott a zab pusztítása és összekuszálásához. A szép holdvilág mellett H.-nak kedvező alkalma volt őt jól czélba venni, s egy mesterlövéssel, mely első lapoczkáján alól szivébe fúródott, le is teritette. Lehet képzelni, mily nagy volt az öröm és ujjongás, s a tapasztalatlan vadászok siettek azonnal a még csak elalélt maczkóhoz, hogy fülét levágván, mint bizonyos jelét diadaluknak a községnek megvigvék, s a zsákmányért egy kocsit küldjenek. Felhibbadt azonnal az egész falu ; siettek kicsiny és nagy, fiatal, öreg a diadaltérro, egész kíváncsisággal vágyva az erdei szörnyet közelről láthatni, s a bátor és szerencsés vadászoknak gratulálni. Kiérve azonban a hareztérre, nagy csodálkozásukra a maczkót nem találták a kijelölt helyen, s már zúgolódni voltak hajlandók, midőn a vadászok egyike »hurrah« kiáltással tudatta, hogy mintegy 60 lépésnyire megtalálta a keresettet. Nagy volt a lelkesedés ; senkinek sem volt egyéb vágya, mint a bozontos szörnyet megsimogatni. De néhányan a vadászok közül közeledve, még hörögni haliák, és elkezdtek reá egyszerre tüzelni 7 csőből, s elég vigyázatlanok voltak egész közelébe menni, mire a maczkó utolsó vonaglásaiban magát megboszulandó föltámaszkodott, s egyikét a vigyázatlanoknak magához ölelte, legelőször is fegyverét zúzván szét. — Látva ezt a vadásztársak, siettek a szerencsétlen védelmére, mi a már félignél inkább életnélküli állat egyszeri fejbekollintási által sikerült is, de az ügyes talpasnak még volt ideje a vadászok egyikét végbucsuzóra megezirógatni, és pedig oly gyöngédtelenül, liogy a szerencsétlen ember még ma is fekszik, mert mindkettöjök a talpas fogaival is kénytelen volt közelebbi érin kezésbe jutni. Komoly bajtól azonban alig lehet tartani. A legelső volt, hogy a fenevadat kocsira téve, Zsedényi Ede ő excellentiájának, ki huzamosabb idő óti Tatra-Füredeu időz, s naponta rendez vadászatokat, valamint a fürdővendégeknek is bemutassák. A gondolat tetté vált. Szépen felkoszorúzva, feldíszítve, rózsák és virágokkal, megindult a menet, nem hiányozva a nap hősének társai, a falu zenészei (német parasztok ill. gazdák) sem. — Tátra-Füredre érve nagy trombitaszóval vonták magukra a közönség figyelmét, mely a medve hiréröl értesülve azonnal összpontosult a ritka látványt élvezni. A maczkó zeneszó mellett körülhordoztatott, mellette ültek a szerencsés vadász és а megsebesültek egyike. A menet bevégezte után az elejtett maczkót megszemlélte a közönség közelebbről, s a helybeli fürdőorvos megvette a szép szőnyeget nyújtó bőrt 30 frtért; a közönség is gyűjtött össze a sebesültek részére, a fürdőfelügyelöség pedig jól ellátta őket villásreggelivel, ugy hogy vigan fogtak hozzá a már eladott bőr lenyuzásához, mi kevés idő múlva meg is történt, s a talpakból a fürdői közönség e napokban fog kocsonyát élvezni. — Az éppen elejtett medvén kivül, még 2—3 darabot éreznek a vidéken. — Szives üdvözlettel. Ry. K. *) Kérjük. Szerk. Vadászat orrszarvura Cochinchinában. Xuley-mot, 1874. aug. 20. Több napon át elefántokra vadászván, fáradtságtól és izgalomtól kimerülve a délelőtti időt pihenésre forditám, melyre ugy magamnak mint embereimnek felette nagy szükségünk volt. Egyúttal intézkedtem, hogy a következő napon táborhelyünket elhagyjuk, miután az elefántvadászatra — mely főczélomat kópezé -—- itt nem sok kilátás nyílt. Szives házigazdánk W. ur Basiában, közölte velem a helyet, melyen további vadászataink czéljából tábort verjünk, — és liogy az elefántok innen távol, épen ellenkező irányban tanyáznak. Baeiáig még négy napi ut várt reánk, miután épen az esőzés időszaka volt, s a folytonos esőzés következtében megáradt folyamokon át, s csiknem feneketlen ingoványnyá fellágyult talajon az előre haladás felette gátolva van. Igy is csak gyalog utazhatunk, s a podgyász továbbítására — bármily kevésre szorítottuk is ezt — legalább tiz hordárra van szükség, ugy liogy két-két ember visz egy bőröndöt vállon nyugvó bambusrudakon ; s bár ezek is csak kevéssé terhelnék, az előrehaladás mégis felette lassú, mert néha nemcsak nagy kerülőket kelle tennünk, de sőt nem ritkán egészen magunk voltunk kénytelenek az erdőségekben utat törni. A délelőtt az uti készületekkel tölt el. Ebéd után egy kis pecsenye-vadászatra indulék, és pedig szószerinti értelemben, mert arról volt szó, hogy embereim számára az utazás első napjaira szerezzek. Kis vadászatról szólék, mert itt Cochinchinában megszokja az ember, minden таз vadászatot, mely nem elefánt, orrszarvú vagy tigrisre tartatik, tehát akár szarvas, őz vagy pávákra stb. — ilyennek nevezni. Két órakor előjöttek a kalauzok, s már felkészülve találtak. Fegyverbordóm felette fáradt levén, s hozzá lustaságát rosszullétével mentegetvén, az első pillanatban arra gondoltam, hogy a kalauzokkal egyedül magam megyek, és kis (20-as caliberü) golyós puskámat viszem el csupán. A tervvel azonban csakhamar felhagytam, miután e vidéken soha se tudhatja a vadász, nem fog-e elefántokra akadni, melyek gyakran nagy távolból jőve, egész váratlanul csörtetnek elő, hogy a holtra ijedt jámbor Anamiták ültetvényeit s kunyhóit szeite rombolják. Ehhez járult, hogy legényem Hyén, egy derék fiatal Anamita önként ajánlkozott nagy golyós puskámat (8-as ealiber 18 font nehéz Springertől Bécsben), e kitűnő fegyvert utánnam hozni, a mi az itteni forróságban, s a sokszor igen egyenetlen talaj mellett elég súlyos teher. Arról is biztositott, hogy ha elefántokkal keilend viaskodnunk, állhatatosan segélyemre lesz, a mire pedig e törzs fiai a vadállatoktól rendkívüli félelmük és azon babonás hitük folytán, melylyel bármely állat megsebezésétől tartózkodnak, csak igen nehezen és csak akkor birhatók reá, ha látják hogy az európai vadász mily merészen száll szembe az elefánttal, s hogy ejti el azt. Miután már szerencsés voltam néhány elefántot lőni, bizalommal volt irántam, bár meglehet, hogy csak mutatta ezt, kevés kilátás lévén arra, hogy elefántokra bukkanjunk valahol. Két kalauzamboz harmadikul még egy fiatal Moi cs itlakozott, a ki biztositott, hogy ismer egy helyet, a hol egész csorda vad szokott tartózkodni. A Moi-k egy fél vad, de jó indulatú nomád törzs, mely az Anamitáktól nyelvre, szokásokra, hitére és kinézésére nézve is egészen különbözik, s Cochiucbina szélén a Byn-toin tartományban, mely az Áriam királysághoz tartozik, egy széles területen lakik. A vadászra nézve min-