Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-03-24 / 12. szám

MÁRCZIITS 24 1875. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 87 nyodóra fordulván, a nyert prédával haza hajtatánk.« Es most — a további panaszhangokat elnémítva — szabadságot veszek magamnak egynémely vadászati élményeink leírásához, és hogy a tisztelt olvasó türelmét próbára ne tegyem, úgy irányzóm tollam működését, hogy a részletekbe bocsájtkozva, a lehetőségig rövid legyek. A folyó évi vadászidény beáltával társas vadászataink, közleményeinkhez anyagot még nem igen szolgáltatnak ; vadásztársulatunk hajtóvadászatai csak még most lettek megindítva, azok eredményeit tehát még a titok fá tyola fedi, és igy ott kezdem, a hol a mult idényt befejeztük. Folyó évi február 4-én és márczius 25-én rókavadászatok czéljából, Földváry Gábor úrnak a Kecskeméttől nyugotnak mintegy 3. órai távolságban fekvő »baracsi« pusztabirtokára rándultunk ki. Földváx-y Gábor ûr, a hajdan országos hirű Pestmegyei alispán Földváry Gábor egyik örököse, és a korszerű előhaladás ösvényén méltó utóda, széles körökben tisztelt egyéniség, a ki az ország változott viszonyai és körülményei között, az osztrák absolut uralom és a provizórium rombadöltével, mint alkotmányos Pestmegyei alispán, a szabadelvűek sorában [helyét lelkiismeretes tevékenységgel betölteni honfiúi kötelességének ismeré, most a több mint [4000. holdnyi »baracsi« birtokán, minden tekintetben jól berendezett mezei gazdászata intézésével foglalkozik. Az említettem időkben, mint máskor is minden látogatóival szemben a szi vélyes házi gazda szerepét előzékenyen betölteni legkedvesb teendői közé sorozza, igazi magyar vendégszeretettel fogadott bennünket s szigorúan tilalmazott vadászterületeit rókavadászati élményeink kielégítése végett, szabad rendelkezésünk alá bocsájtá. Nagy kiterjedésű tölgyes erdei s a mintegy 600 holdnyi, a természet által borovicska-bokrokkal tömötten befoltozott liomokbuczkásai kitűnő s különösen ez utóbbiak, valódi vadregényes vadászterületeknek mondhatók. Yolt alkalmam a Szentkirályi Kálmán úr és részben Kecskemét város tulajdonához tartózó »bugaczi« nagyszerű buczkásokat e lapok útján a lehetőségig hűen körülirva közleni, a melyeknek részint kopár, részint pedig borovicska bokrokkal s törpenyárfákkal benőtt valóságos homokhegyeivel, a baracsi buczkások nem mérkőzhetnek ugyan, hanem vadtenyészet tekintetében azokat jóval felülmúlják. Itt ugyanis a tűlevelű borovicska bokrok élénkebbeknek, erőteljesebbeknek, tehát honosabbaknak mutatkoznak, és a mélyedések és homokdombok kúpjain keresztül, csaknem szakadatlanul lánczolatát képezik a nyugalmas rejthelyeknek, melyekből azonban, minthogy a nagy kiterjedésű bokortelepek törzsei, a sűrűn egymásra rakodott levelek szúrós fegyverzetével, csaknem földszínig vértezvék, nehéz és a vadat kopaszatok alkalmával kiverni. Sikeresebbeknek jelezhetők itt a hajtó vadászatok, tekintve : hogy a hajtók vadlármája és ostor csattogása a bokroknak botokkali megveregetése a vadakat fekhelyeikből .kiriasztván, azok a szoros összeköttetésben álló bokrok által jól fedezhető vadászok vonalának szüntelés és habozás nélkül szembe rohannak. Kopóinknak nem igen van kedvök a bokrok tövei közé bebefulakodni s e tréfánál magukat vérig csiklandoztatni. Ha pedig a nyúl vagy a róka az ebek nyomozó zöreje által háborgattatva mégis lábra kap, egyideig bujkálva szökdécsel a bokrok között, mignem keményebben szorongatva, kitör a buczkák régióiból s világgá megy a terjedelmes pusztában. Nincs rá eset, hogy a kopók a vadat a lővonalra visszafordíthatnák és csakis a legvéletlenebb esetlegre lehet számitanunk, hogy a hajtott nyúl vagy róka pus kák végire kerüljön ; a közelben felvert s rendesen alant röpülő fogolyfalkának pedig — a nagy sűrűség miatt — csak szárnyarobját hallja a vadász ; de szemre csak igen ritkán kaphatja. (Folyt, következik.) Vadász-védegyletek. A »Vadász és Versenylap« hosszabb idő óta közölt vadászati levelei s főleg a vidékiek majdnem mindegyikében feltaláltam a panaszt : a vadorvok, prücskérezök s más illetéktelen vadpusztitók naponként ismétlődő kihágásai felett. — Mások legislatori bivatottságtól áthatva a vadászati törvényt és az ujabb törvényjavaslatokat veszik bonczkés alá : igy kellene lenni, ez jól van, ez nem jól van ! stb. stb. in infinitum. En is hozzá kívánok szóllani a kérdéshez, de nem Jeremias siralmaival. Az én mottóm : Segits magadon s az Isten is segit rajtad ! — Lehet minekünk vadászati törvényünk, akár büntető eodexiink a lesipuskások ellen, s még sem lesz vége a panasznak, ha önmagunk nem tesszük meg a szükségeseket arra nézve, hogy a törvény igéje testté váljék. A törvényeknek csak ott van sikeres hatásuk, hol azokat élénk közszellem, munkás engedelmesség támogatja. — Más szóval, készítsük elő a törvény hatásának, sikerének útját mi magunk. — A társulás minden téren csudákat művelt, s én azt hiszem a mi vadászati viszonyaink — most panaszoktól hangzó — terén sem lenne meddő. »Fogy a vadállomány, kivesznek a legnemesebb fajok« sóhajt az egyik levélírója. — Szomorú ha igy van, de ám ezt a világ legjobb törvénye sem gátolhatja meg, csupán egyedül magunk. Tekintsünk csak körül, s egykét szenvedélyes vadász főurat kivéve, hány vadász urat találunk az ország közép nagyságú birtokosai közül : a ki a tél sanyaruságai közben is gondol vadállományával ? Melyik vadászat-bérlő társaság gondoskodik az ölnyi havazás által minden tápláléktól megfosztott vadakról ? Vannak e kijelölt pagonyok hol legalább néhány boglya szalmát, vagy néhány zsák gabna aljat áldoznánk a fővad, illetve az apróbb és szárnyas erdei lakók fentartására ? Én azt hiszem alig, vagy talán épen nincsenek ! Ily intézkedések nélkül pedig, csak egy-egy szigorú tél is, évekre kiható hiányt üt vadállományunkban. Az orvvadászok, lesi puskások szemtelenségeit panaszolja a másik. Ezek ellen már hozhat rendszabályokat a törvény, de biu óhajtás, azt kivánni, hogy ennek vállvetett közreműködésünk nélkül sikere legyen. A közigazgatási tisztviselők, kik első sorban lesznek hivatva a törvény foganatosítása felett őrködni, tehetnek e mást mint a felfedezett esetek, illetve tettesek törvényes megtorlását? Ez azonban mindég fél elégtétel marad, mert akkor már a kár megtörtént. Ha pedig ezektől kívánnánk, hogy őrizzék vadasainkat, s legyenek praeventiv oltalma vadállományunk és vadász uri jogainknak akkor szeretném látni, ki látja el a közigazgatás ezer csinjátbinját. — Ezen a mélyen meggyökerezett bajon senki sem segíthet oly mértékben, mint a vadas területek tulajdonosainak — bérlőinek országos szövetkezése. Miként lenne ez létesítendő, és pedig mielébb létesítendő, nem érzem magamat hivatva részletezni. — Tapasztaltabb emberek, régi vadászok vessék latba véleményüket és fogjunk a dologhoz. En csak egy példát bátorkodom felmutatni. Dresdában f. hó 15-én tartá egy uj »általános német vadászati védegylet« alakuló ülését, melyben élénk részvét mellett elfogadtattak az alapszabályok, melyekből érdemesnek tartjuk idézni azokat, mikben az egylet czéljai és működési köre körvonalozvák : »Kölcsönös támogatás, karöltve az állami hatóságokkal, hogy a » vadász-rendőri« és »vadvédelmi« törvények az egész német birodalomban érvényre emeltessenek. A vadorvok és vadászati jog sértők ellen teljes ere'lylyel, és minden törvényes eszközzel való fellépés. A lopott vad vagy vadhussali kereskedésnek — a törvényes tilalmi idő alatt — minden lehető eszközzeli meggátolása. A vadállomány őrizésére rendelt személyzet kötelesség érzetének fokozása czéljából jutalmak kitűzése és adomáuyozása. A vadászati törvényhozás terén és az uj német birodalmi vadász-törvény tárgyalásánál, a practicus vadász álláspontjáról kiindulva, érvényesíteni nézeteit, és odahatni, hogy az egész birodalomban egységes tilalmi idő hozassék be. Olyan öt pont, melynek kiviteléhez csak egyetértő komoly akarat kell, s mely legtöbbet segithet kalamitásainkon, s olyan okos összegezése a teendőknek, melyet mi is készen elfogadhatnánk. Az első négy pont szerint először is tegyük meg a magunk érdekében a magunk kötelességeit, s csak azután igyekezzünk az 5-ik pontban befolyást gyakorolni a törvények alkotásánál érdekeink érvényesítésére. — Ez azonban csak ugy lesz lehető, ha az első négy pont már él és uralkodik. Nem panasz, üres panasz, hanem tevékenység, önsegély ! Sapienti pauca ! A kis puskás. Egy beteg vadász kalandja. Testi szenvedések, kinzó fájdalmak közt látunk melegen fűtött szobájában támlányán heverni, unalmát alig győzvén elűzni, egy vadász urat, ki vadászati szenvedélyét fékezni kénytelen, de alig képes ; mert a téli idő és köszvényes rángatásai beállta előtt irtóháborút izent a pusztító és sok kártérítési igényeket okozó sertevadnak. Noha pedig az oly híres vadászati törvény által designált azon egyéniségek közé nem számíthatta magát, kik ezen dúvadat (ne csodálkozzál olvasó, ha annak nevezzük, hisz ismét az oly hires törvény 15 §-usa szerint azok sorába tartozik atengeri nyúllal együtt) kik tehát ezen dúvadat tenyésztik ; (7. §). de mégis, hogy nemcsak a magányos földesúr, hanem választói többsége irányában is deferentiával tartozó szolgabíró úrral oly coliisióba ne kerüljön, mely végre a veszett perrel még a hoszszu estélyek oly szükséges nyirbáló eszközét a clopitzkyt is elvesztené : — a téli időt akarta csak bevárni, hogy kipusztítva a határában mutatkozó sertevadat, véget vessen minden súrlódásnak. Neiéz volt ugyan ezen határozat előtti küzdelem, valódi lelki gyötrelemnek nevezhetnők azt; mert nemcsak a szenvedélyt kellett leküzdeni egész seregével az okok és ellenokoknak, hanem a magyar vérben oly otthonos s majdnem nélkülözhetlen ellenszegülési szenvedélyt, hozzá még az általa nem egyvéleményü, csak kormány hatalma által arra emelt majoritás alkotta törvény el nem fogadhatósága, mely tán a leglegyőzhetlenebb szenvedély: mindannyi elképzelhető fogásokat és magyarázásokat hajták a nemes úr vajúdásban szenvedő lelke elé s neheziték a küzdelmet. Mig végre véres veritékkel gyöngyözött homlokát simitva, ki lett mondva a halálitélet : »Hallja-e amice erdész uram, mihelyt friss hó lesz, csapázni kell a disznókat, agyon lövöm mind ; meg legyen annak idejében a jelentés !«