Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-03-24 / 12. szám

8« VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁRCZIUS 24. 187 5. Történt pedig, hogy november havában, amit még ezen a vidéken ritkán tapasztalt emberi te­remtés, valóban beköszöntött a tél, és nemsokára több 20 hüvelyknyi hónál lepte a földet. A va­dász úr rendelete szerint meglett a esapázás is. Már kora-reggel beállit az erdész, bejelentendő uránál a nyomozás érdemes eredményét, de sze­gény urát jajgatva, káromkodva találja, mert őt ki az első hóesésre annyira örült inár, a köszvény bántalmai ágyra teríttették ; vége volt a vadá­szatnak ! De nem volt vége még a reménynek ; hisz maradós lesz a hólepel s fagyni sem fog tán annyira, hogy ropogós kéreg lenne ; a köszvény is, ha ujabb időváltozás nem áll be, majd csak engedni fog a joó-kálinak, s megjön majd az ideje, hogy véget lehessen vetni a dúvadaknak ! Igy okoskodott vadász urunk s szenvedte a legnagyobb türelemmel minden fájdalmát. De mint szokják mondani: »Ember tervez, isten végez!« itt is úgy lett, s az elégedetlenség csak másnap érte el tetőpontját. Ugyanis a felhők megszakad­tak, az ég kiderült, s hajnalra kemény fagy váltá fel az estvéli, inkább ujabb hóesést igérő lágyabb időt. A f-igy kéreggel voná be a hótakarót, mely ugy ropogott az ember lába alatt, hogy akár a földgömböt lehetett volna megkerülni anélkül, liogy езчк egy vadat is lehetett volnt látni. Volt ám aztán rosz kedv ! Megérezte azt nem csak a tensasszony, dc az egész jelenlevő rokon­ság s a házi népen kivül még a bejáró tarokko­zok is ! De a legnagyobb szidalmazások közt, mintha | az még a jódnál is nagyobb ellensége volna a kiiszvénynek, javulni kezdett érdekes vadász urunk egészsége ; úgyannyira, hogy az emberi emlékezet óta még nem volt pompás szánútat ö is meg­próbálhatta élvezni, egyúttal erösiteni igyekezvén megrongált nervusait. — »Józsi ! az erdőbe hajts, hadd gyönyörködjem legalább a vadak nyomain.« S felkapaszkodva szánjára, már szokásból magá­val vivé egycsövű golyós fegyverét. Azonban az asszony magányosan csak nem hagyhatta a sze­gény beteget, oly hosszú betegeskedés után: kiko­csikázni először csakis felügyelet alatt szabad ; menjenek hát vele a kisasszonyok, hadd legyen azoknak is miről beszélniök, ha hazatérnek : »de tovább egy óránál nem szabad elmaradnod, hallod édes öregem ? !« Megindultak szerencsésen, ugy csúszott a szán a mélyen letaposott hóutban, hogy csak ugy tűn­tek el a ház elől. De elmúlt ám két óra is, mire haza kerültek ; a fogadtatásnál pedig noha könnyen és gyorsan ugrott le a vadász ur szánjáról, mégis mogorva arezvonásain rosz kedélyállapot volt olvasható, s a kisasszonyok jókedvű csevegése sem hallatszott. Méltó feltűnéssel kérdezé tehát az asszony, bogy hát mi baj volt, feldűltek talán ? De semmi vá­lasz, sem ura, sem a lányok nem szólnak. Bizonyosan volt valami baj, s a lányoknak meg­tiltották a szólást. v Elég volt ez asszonyunknak, elhallgatott ö is, de csak azért, hogy mielőbb biztosat tudjon meg ; mert, hogy ne tudná ő azt meg alattomban a lányoktól, hogy mi haragította meg annyira urát ? — Mégis tudta csakugyan. De lia már három asszony tudta, meg kellett azt tudni mindenkinek, igy tudtam, meg én is. Volt pedig a barátunknak rosz kedvét méltán felgerjesztő, vadász ügyességét azonban ke­vésbbé kitüntető nagy esemény a következő : Elérvén az erdőt, uraságunk egy a vadak ron­csoló fogai elől G lábnyi magasságú s a földbe ásott karókkal körülvett négyszögű közel 20 holdas erdei ültetéshez került, hol egy erdész figyelmesen vizsgált egy nagyobb vadnyomot. »No, mi újság Jancsi« ? szólt az ur. »Egy vaddisznó bemászott a rezulába, nagyságos uram, az éjszaka, még most is benne van«, volt a felelet. Orven­detesebb esemény alig lephette volna meg urunk­nak vadászszenvedélytöl hevült kedélyét ; mert biztos volt az oly kis helyen berekesztett vad­disznó elejtése. Bemászott [tehát azon a sarkon, melyen a vadkan is helyet talált, s az erdészt a vad nyomán beküldvén a vágásba, lövésre készen várta a felriasztott vadat. Rövid várakozásra hallatszik az erdész jele, hogy a vadkan fekvőhelyéből kiugrott. Zörej támad, s ott áll lőtávolbau , gy hatalmas vadkan! Vadász urunk ráfogja puskáját s elsüti; a vadkan nagyot ugrik, visszaveti magát a sűrűbe és eltűnik. Gyakorlott vadász türelme eléggé ki van pró­bálva, semhogy azon nyugtalankodnék, hogy be­teg lábai nem engedik a löhely megvizsgálását. Daczára azonban, hogy vadász urunk nem egy­könnyen hibázta el vadját, s golyója csattanása szerint tudta is, hogy a vadkan sebezve van ; kénytelen volt mégis bevárni az erdész visszaér­kezését. Mégis érkezett az, de azon jelentéssel, hogy a disznó vérzik s felfelé szökik. Nagy volt a mi urunk csodálkozása, hogy vadja még szökik és npm esett el ! de egy közbe eső ágacska könv­nyen más irányt adhatott golyójának, s igy lehet hogy lövése nem jó helyen találta a vadkant. Most tehát a sebzett vad elé, a kerités mellé rendelte erdészét, hogy azt vagy forditaná vissza, vagy ha megtámadná, lőné agyon. Ő pedig tűr. lemmel várt ", hogy második lövését jobban applikálhassa. Egyszerre a kerités ellenkező oldalán nagy lármát hall, s végre egy lövést ; kis várakozásra pedig futva jön az erdész égfelé meredt bajjal s remegő hangjával alig érthetően jelenti, hogy a vrdkan megtámadta, ő azonban reá lőtt, de elhibázta ; s most megfordi­! tani vagy a túlsó sarokból kihajtani nem képes. A most már nyugalmát vesztett vadász urunk I naeynebezen felkapaszkodik a szánra, s bajtat I a kerités körül annak sarkához, de útközben a palánkon keresztül látja a vadkant habos szájjal s véresen a sarok felé szökni. Mit tegyen most ? Kész az elhatározás. Vág­tatva hajtat elejbe, hogy megelőzve, a sarokban lövéssel várhassa a dühös állatot. Odaérkezve leug­rik a lehető legnagyobb gyorsasággal, lövésre kész fegyverét felkapva bebújik a keritésbe ; de a vad­kan nem jő feleje ! A dühös állat az elejbe hajtó szántól megi­jedve bizonyosan visszafordult, mit valószínűleg ismételni fog, lia a szán ismét elejbe bajt : a kocsis tehát visszarendeltetik, hogy forditaná vissza a vadat ; de biz az nem jő vissza és jelenti, hogy a vadkan egy helyen megállt, a palánkot 'urja és dühösen ágaskodott a szán ellen ! Ez persze jó alkalom volna a kegyelemlövés megadására ! Sietve mászik fel tehát urunk a szánra s bajtat vissza azon helyre, melyet a kocsis kije­lelt, de biz nincs már ott a vaddisznó ; — \aló­szinü, hogy behúzódott ismét a sürübe s a foly­tonos vérzés következtében fekhelyet keresett. Most tehát ismét cselédjeire kellett bizni a csapázást. Hogy azonban az erdézs maga ne legyen kényte­len a dühös állat támadásának már csak egy töltött csővel ellenállani, a kocsis saját kívánsá­gára, baltával fegyverezve követé őt, igérve : hogy csak jöjjön feléje a disznó, ugy leveri azzal a baltával , hogy mindjárt felköthetik a szánra ! Türelmét és higgadtságát immár teljesen elvesz­tett urunk pedig ismét előbbi helyét foglalta el, bevárandó ezen ujabb stratégiai müvelet ered­ményét. Jó darab ideig hallgatta a neszt, s várta a talán visszariasztott vadat, de semmi ; végre megjelenik a kocsis és sápadtan meséli, hogy bizony a disznó ott van a túlsó sarokban, de kihajtani nem lehet, mert mihelyt észreveszi az embert, azonnal neki rohan. Tehát nem merték megközelíteni, ez világos volt, ő pe {dig járni nem tud! Soha nein mérgelö dött baján annyira mint ekkor. De mégis a szánról talán sikerülhet a lövés ? Kocsisát tehát visszaküldi az erdészhez, maga pedig felmászik a szánra , s oda hajt a túlsó sarokhoz intve a szányban ülő leányokat, hogy csak csen­desen tartsák magokat. Amint pedig a sarokhoz érnek, meglátják a vadkant lassú ügetésben feléjök tartani ; most va­dász urunk ugy állitja meg lovát, hogy a lányok ülöhelyökről egyenesen bálátbattak a keritésbe, s a velők szemközt jövő vadkanra. Maga pedig leszáll a szányról, behajlik két szétágazó palánk közé s czélba veszi vadját, de biztos lövést akarván applikálni, megvárja inig 30 lépésnyi távolságra jő. Ekkor, hogy a \ad megálljon, ej y nagyot fűtytyent, de a dühös vad­kan fi l sem tekint ; sőt villámgyorsasággal neki vágtat az ellenségnek. — Végre szól urunk pus­kája, s ö egy lépéssel félre áll ; nagy ropogás, törés, — és vadkanunk eltörve két karót kijö a szabadba. Urunk p-dig töltetlen puskával kezé­ben indulni látja lovait az ijedtség- és félelemtől félig alélt li ányokkal ; a legnagyobb erőltetéssel eléri szánját, felkapaszkodik, m gfogja a gyeplőt, m* g­állitja lovait ; megtölti ismét puskáját, ... de a vadkan eltűnt! Nyomozták, keresték, de senkisem birván a szük­séges elszántsággal és nyugodtsággal, eredmény nélkül. Vadász urunk pedig belátva, liogy lovai ez egyszer leányait nagy bajtól mentették meg az által, hogy a lövésre m gindultak, s hogy a kerítésből kiszökő vadkan nem került a szán alá, minek okvetlen meg kellett voln i történni ; másrészt pedig rcstelvén a rosz lövéseket s ha az egé.-z dolognak Ívre j írná a vidéket: agyonhallgatást rendelt el. De hiába, ez s:m sikerült egésze n, már annyiból sem, mivel az érdekes episódot a vadászközönség is megtudhatja. Vadász urunk­nak azonban elhallgatjuk nevét, de nagy örö­münkre egészsége javulása folytán remélhetjük, hogy Nimródunkról máskor is fogunk szólhatni. A pesti galamblövész-club vasárnap d. u. 4 Óra­kor ülést tart, melyben az egylet megalakulásának előmunkálatai s az id. bizottmány kiegészítése fog tárgyaltatni. Besten, 1875. márcz. 2 4. Megbízásból a titkárság. V eg y e s. Az országos lótenyésztésügyi értekezlet tár­gyában Farkas Abráhám gömörmegyei lótenyész­bizottsági elDÖk ur felszólalása folytán illetékes helyről azon értesítést vettük, miszerint az idei ülésszak valószínűleg a budapesti versenyek ide­jére, vagyis május hó második hetére fog kitü­zetni. Egyúttal azon biztosítást is vettük, misze­int a tárgyalandó kérdések sorozata minden ló­tenyészbizottmánynak előleges tanulmányozás vé­gett jó előre meg fog küldetni. A mint halljuk a tanácskozmány egyik főtárgyát képezendik az álladalmi lótenyészintézetek javadalmazásának le­szállításával szemben teendő intézkedések, s az álladalmi mének egy bizonyos részének kiadása magántenyésztökhöz és községekhez egész évi tar­tásra. (Földmiv. c'rdek.) Egy muszka Zubovits. Medvedovsky kapitány az orosz gárda lovasságnál, Vyrodoc ordonance altisztjével együtt folyó évi február 14-töl 23-ig, tehát 9 nap alatt, 20 és 26 fok közt váltakozó hidegben s a harmadik, negyedik és ötödik na­pon irtóztató hózivatarral küzdve, Novgorod kor­mányzóságon keresztül Szt. Pétervárról Moskauba lovagolt. A távolság 698 werst, vagyis csaknem 100 német mfd. Mindketten szolgálati lovakat és pedig : a kapitány Ivozyr nevü 7 éves almás szürkéjét, az altiszt egy a doni válfajból eredt sötétpejt használtak. — Naponként átlag közel 11 német-mföldet hagytak hátra, habár az őket ellenőrző utmesteri hivataloknál jelentékeny késé­seket is kelle tiirniök. — Lovasok és lovak — mindeme nehézségek daczára — teljesen jó kar­ban értek a czélhoz. A kitartó kapitány — mint a berlini »Spornnak« írják — közelebb Szt. Pe'­tervárró', Bécsbe szándékozik lovagolni, mely al­kalomra már 75,000 rubel dij lenne biztosítva. — Ha lesz belőle valami, értesíteni fogjuk t. ol­vasóinkat. — Tudósítás. А nemzeti-lovar la-bizottmány ha­tározatának következtében : a 12 órai lovagoltatás az intézet lován 16 frt 80 krról 18 frtra ; — 12 órai lovagoltatás saját lován 12 frt 60 krról 13 frt 80 ; — egy napi lótartás 1 frt 30 krról 1 frt 40-re emeltettek. Az igazgatóság. Felelős szerkesztő és kiadó-tulaidonos : Sárkány Ján. Fer. Nyomatott az A t h e n a e u m nyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom