Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-03-17 / 11. szám

78 YADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁRCZIUS 17. 1875. Gr. Bombelles Kár. id. р. к. Bessy a. Plantagenet (a. fv. King Charles-től.) Gr. Esterházy Miki. id. sp. h. Mindenes a. Carnival a. félvér. Pest, 1875. mart. 16. A titkárság. T e h © r-h a t ê v q ж i § о к a sopronyi apr. 11-ki versenyekre. Polgárdij, handicap l

1/« nnfd. v.-font v. font 4 Roman

. . • . 134 5 Ellermir . . . 110 4 Wienerin . . . 129 4 Memorandum . 110 5 Y. Buccaneer . 128 4 Spitzeder . . . 108 4 Monfalu . . . 127 3 Herr Collega . 104 5 Hohenau . . . 123 3 Mrs Day Stute . 100 4 Delphin . . . 116 3 So leicht . . . 94 5 Pr. Caroline . 115 3 Gazelle

. . . 94 Gátverseny, Handicap 1 mfd. v.-font v.-font 5 Purveyor ... 145 5 Brigand . . .125 6 Preserver ... 140 5 Goldstar . . . 125 a Sergeant Bauncer 140 4 Brigantin. . . 120 4 Hubertus ... 135 id. Mala Radost . 120 5 Glückauf ... 127 4 Silvertail . . .120 (Kishánat mindkettőben april l-ig jelentendő.) Még egy szó a kétévesek versenyzéséhez. Örömmel olvasom gróf Szápáry Iván válaszát a fenti czim alatti czikkemre és örömmel veszem fel a vita fonalát, mert hiszem, hogy a szoros tárgyilagosság küzdterén loyalis fegyverekkel ejtett eszmetusa, a minő üditőleg hat a vitatkozó lelkületére, hasznossá is válhatik a nézetek tisztázására. Jól esett nekem és jó hatású leend egyebütt is azon tapasztalat, hogy a pesti lovaregylet, lia véleményezésében egy vidéki egylet óhajait nem vélte pártolhatni, nem tartja fölöslegesnek, vagy derogálónak megmondani, miért nem pártolhatta ? Nem is lett volna oka, miért titkolni véleményezése indokait. Ha akkor, midőn Soprony államdíj-megváltoztatási indítványa szőnyegre került, nem tudott egyebet Soprony szándékolt programmjáról, mint a mit az 1873-diki előzményből kö- J vetkeztethetni vélt, midőn csakugyan 4, (gróf Szápáry szerint 5, én csak 4-re akadtam, de legyen 4 vagy 5, e helyütt mindegy) két éveseknek nyilt verseny volt ; tehát nem tudta, hogy a kért államdijjal nem szaporítás, sőt ellenkezőleg azzal együtt összesen 3 két éveseknek nyilt verseny terveztetett, ugy józanul nem javasolhatta az indítvány helybenhagyását. Másrészt Soprony nem hirdetlieté ki programmját, mely lia egyszer közkézen forog, kötelező és meg nem másítható, — mielőtt tudta, hányadán van az államdijakkal, mert különben elejtendé azon esélyt, hogy indítványa megtagadtatása esetében az ez által támadt hézagot mással pótolhatja, mint ez jelenleg történhetett és történt is. Ez tehát formális circulus vitiosus, melyből — nem tagadom — eslietőleg kisegíthetne magán érintkezés, mit lényegesen könnyítene az, lia a pesti lovaregylet magáévá tenné angol és bécsi testvéregyleteink azon üdvös szokását, hogy a választmányi gyűlési hirdetmények a tanácskozási tárgyakat is megnevezik. De legtermészetesebb, legbiztosabb és — legyünk őszinték — legméltányosabb mód, a legjobb akarat mellett is támadható nehézségek elkerülésére nézetem szerint az, melyet már minap is megérintettem, t. i., hogy az államdíjak feletti véleményezéshez valamennyi hazai versenyegyletnek legyen hozzászólása. Áttérve a válasz elvi részére, szeretem constatálni, hogy a főkérdésre : a kétéves versenyek időszerűsége, sőt szükségességére nézve egyetértünk, hogy nézetkülönbözetek inkább csak részletek körül merültek fel. Hogy a kétéves futam nem minden, ez oly világos, hogy ezt különösen hangsúlyozni fölöslegesnek tartottam. Hiszem is, hogy ezen mondat hangsúlyozása inkább irányul a mult évi soproni programra ellen, és mintegy super-indokolására a pesti véleményezésnek, mint czikkem ellen, mely midőn határozottan kimondja, hogy a reformot csak odáig óhajtja : »mennyire a soha szem elöl nem tévesztendő föczél : a lótenyésztés maradandó érdekei engedik,« a radicalismussali vádra okot nem szolgáltatott. Nem is óhajtanék én többet, mint azt, hogy az állam, mely jelenleg 6700 ft díjakból 500-at ad kétéves versenyekre, ezentúl 1000-et, körülbelül Ve -át a dijaknak szentelje kétéves versenyekre, ezen arány lévén az, mely nézetem szerint a kétéves versenyek fontosságát számokban helyesen kifejezi. De sietek megjegyezni, hogy nem ezen részletkérdés indított arra, hogy a két éves versenyzés jogosultságát és időszerűségét tüzetesb vitatkozás tágyává tegyem, hanem azon észlelet, hogy az ezen tárgy felőli nézetek szélesebb körökben, melyeknek pedig államdíjainkra befolyásuk van — épen nem, — de még szűkebb szakköreinkben is koránt sem tisztázvák, tehát azon óhajtás : lökést adni vélemény képződésére, mely az eddiginél biztosabb alapul szolgálhasson hazafias kormányunk és intéző köreink e tárgy körüli intézkedéseiknek. Nem kerülte ki az én figyelmemet sem azon tény, hogy a kétéves futam a ló zsenge korában nagy megerőltetését hozza magával. De ha az angol telivér ezen drasticus sistema iái Az észak vadonjaiból. III.*) Jávor vadászat a Peace-River partján. A Peace-River egy regényes kanyarulatához értünk, oda, hol a St. John erőd, a messze tájék egyik legfélreesöbb állomása van építve. Ettől dél felé magas hegyhát húzódott, melynek egyes bérczei több mint ezer láb magasságra nyúltak függélyesen a folyam vizszine fölé. Nyugaton hatalmas jégcsucsok meredtek égnek. Észak s kelet irányában pedig a végnélküli prairie terült el. A vidék bővelkedik medvék, jávorszarvasok és hódokban, tél idején azonban csak a jávor barangolja be az erdőket és legelőket, ugy hogy az erődök lakói és a folyam mentében tanyázó indiánok mindenkor bőven tehetnek szert vadhúsra, prémre és bőrökre. A négy állomáson, melyeken legutóbb átutaztunk, csak a téli hónapokban több mint száz kinőtt jávor húsát fogyasztották el. Az e vidéken található jávor-szarvasok jó nagyok, (bár mégsem akkorák mint a finlandiak) sulyuk három és hatszáz font közt váltakozik s vele egy-egy vadászcsalád egy hónapig beéri. Az évenkint elejtett jávorok száma 4 — 500-ra is rug, ezen apadást azonban az itt nagy számban kóborgó csordák alig érzik meg, és bátran állit*) L. a »V. és V. lap« f. évi 3. és 5. számában. hatom, hogy ötven év előtt sem lehetett sokkal több e vidéken a jávor, mint most. De a jávor elejtése nem könnyű dolog, és nem is igen sikerül másnak mint indiánnak vagy félindiánnak. Nem egy angol sportsman, kinek sikerült már egy rókát elejteni, ezen állitásom ellen bizonyára protestálni fog, de a dolog azért nem kevésbé igaz. Mert üldözőbe venni a jávort könnyű, de aztán a mély hóban lötávolba beérni és el is ejteni : már az aztán egészen más. Tapasztaltam jó magamon is. Egy reggel Twa-poos nevü indiánom azon kellemes hirrel lepett meg, hogy jávornyomok vannak a közelben. Gondosan, figyelmesen megnéztük a csapát a letaposott fűszálakon, azután az indus a szimat ellenében követendő irányt magyarázgatta nekem. О ugyanis nem haladt egyenes irányban, hanem félkörökben (cast), s a félkörök végpontjai a szimatolási vonalba estek ; olyanforma köröket irt le, minők a latin В betű félkörei, a függélyes egyenest a szimat irányának tekintvén, mindig gondosan visszakerült a szimat vonalához, valahányszor megfigyelte a esapát, hogy közel van-e már a vadhoz. Ily módon való kerülgetés után lassankint anynyira jutott, hogy biztosan tudta, miszerint a jávor csekély távolyságra heverész a sűrűben. Most még óvatosabban közeledett, minden ruháját, mely csak a legkisebb neszt is okozhatta volna, levetvén, még a mocassint is. Azután lábujjhegyen járva, de oly takarosan, hogy akármelyik ballerina is megirigyelhette volna, átkutatott minden bokrot, fürkészett minden cserjében. Egyszerre megállott. Én, aki nyomban követtem, csak néztem, de hiába, nem vettem észre semmit. Twa-poos mosolygott és egy közeli bokorra mutatott. De én akkor sem láttam semmit. Erre nesztelenül felhúzta a kakast ; majd kinyujtá karját, és a fáról, amely alatt elhaladt, letört egy ágat. A recsesenésre egy iszonyú sete'tszörü állat rettent fel a gyepről, 30 — 40 yard távolságban ; ijedt pillantást vetett felénk, de ez utolsó pillantása is volt ; mert Twa-poos elnyomta a ravaszt és a hatalmas vad hang nélkül összerogyott. Furcsa alkatú állat ez az óriási szarvasfaj. A hosszú nyak ferde irányban nyúlik el a vállapoczka és a lóéhoz hasonló fej között ; a fej görbe orrban végződik, mely hasonlít a tevééhez, és az indiánok kedvencz csemegéjét képezi, pedig ocsmány alakjáról senki sem hinné. A fülek rémítő hosszúak. De bármi ruták is orra és fülei, a jávor jobban vigyáz ezekre mjnt szemefényére, leghathatósb védelmi eszközeit képezvén ezek. Mikor a vihar meg-megrázza az erdők lombjait és zúgva söpör végig a vén fákon, hogy az ágak és gallyak csak ugy recsegnek bele, a jávorszarvas mégis kiérzi a vihar ezerféle hangja közt, hogy olyan is hatott füléhez, melyet nem a vihar keltett : alkalmasint egy indián lába alatt széttört száraz ágtól származik. A jávor megueszezi még ezt is, futásnak ered és rendesen sikerül is neki a veszélyt elkerülnie. A Rocky-Mountains rengeteg béreztömegei közt haladtunk, én és még három útitársam. A csúcsok hatalmas tömbökben meredtek az ég felé. Az alacsonyabb hegyhátak fenyő, jegenye és nyárfaerdőkkel, a középcsucsok sürü törpefenyükkel voltak boritva. A legmagasabb bérezek kopárak, sivárak, itt már elhal minden növényi élet, о széditő magasságban a zöld lombot vakítóan csil-