Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-02-17 / 7. szám

54 VADÁSZ ÉS VEKSENY-LAP. FEBROAR 17. 1875. Ezek csakhamar rátaláltak a csapára s ezt kö­vetve sok ide-oda-járás után a hegység alatti tör­pefenyvesbe, majd egy sziklaoduhoz értek, mely­ből a nyom többé nem vezetett ki. Hosszas megfontolás nélkül s egészen a kapott utasitás ellenére a kerülő lövésre készen az odu szája elé állt, s ráparancsolt a csak egy szál fej­szével fegyverzett parasztra, zavarná ki a medvét fekhelyéből. Alig kezdett ez a parancsolt műtét­hez, midőn maczkó koma késedelem nélkül csak­ugyan megjelent s mig a paraszt ijedten félreugrott, a kerülő felülről egy csomó özpostát repitett a macz­kó bundájába. A medvére láthatólag kellemetlenül hatott a vá­ratlan labdacs-adag — bár mint később kitűnt a posta egy szálig a bundában maradt — és dühö­sen morogva hátulsó lábára állt s első lábaival a levegőben hadonászott ; de a paraszt nagy megelé­gedésére nem támadott, hanem egyet fordulva a fenyvesben eltűnt. Miután a két vadász kissé magához tért a talál­kozás-okozta ijedelemből, megegyeztek abban, hogy jó lesz mára lemondani egy második tête-à-tête­ró'l a medvével és meglehetős szótlanul haza felé tartottak. Ugyanis a kaland emléke és annak meg­fontolása, hogy buzgalmukban tul mentek a hatá­ron, a főczélt is veszélyeztetve, — s hogy ezál­tal kemény megrovást érdemeltek, mely bizonyára nem fog elmaradni : mindez igen nyugtalanitá hő­seinket s csak akadozva tudtak hazatértükkor jelentést tenni a történtekről. Nem volt tehát más, mint következő napon újó­lag a vad keresésére indulni : a melynek szeren­csére azon eredm'énye lett, hogy a medve csak­ugyan a fentebb említett sűrűségbe húzódott. Az erdőség nagy terjedelme s azon körülmény mellett, hogy csak kevés lövész állott rendelkezésre, a tüs­tént eszközlendő hajtás nem igen kecsegtetett jó eredménynyel, s igy elhatároztatott, hogy a med­vének egyelőre ne legyen bántódása, hanem a kör még szűkebbre vonassék össze. Ez sikerült is, s nem sokára lábra kapott a meggyőződés, hogy a talpas ismét egy barlangban húzta meg magát. Ekkor újra elindult egy jól fogyverzett és lel­kesedő csapat, — a főerdész, egy erdész, egy ügy­véd, két kerülő és egy paraszt — a döntő táma­dásra. Több órai fáradalmas gyaloglás után a tár­saság nagy csendben az odúhoz ért, s azonnal ki­jeleltetett minden embernek helye azon meghagyás­sal, hogy arról ne tágítson köröm szakadtáig. Miután még egyszer kellő óvatossággal kiku­tatta volna, hogy a koma csakugyan bent van-e, — miközben minden ember lélekzet-fojtva várta a jövendő dolgokat — a főerdész parancsot adott, hogy a medvét zavarják ki. Ez nem is váratott sokáig magára, az odúból dörmögő hangok hallatszottak s kis vártatva a medve kibukkant. A főerdész tüzelt s a medve béllövés által ta­lálva, összerogyott, de egy hang nélkül újra föl­tápászkodott s támolyogva néhány lépést tett. Az ügyvéd is ki akarván mutatni foga fehérét, mind­két csövéből lőtt a vadra, de elhibázta, mire a fő­vadász egy másik golyóval megadta a maczkónak a kegyelemlövést. Miközben valamennyien odasietnének az elejtett zsákmányt megtekinteni s a győzelem érzetének szabad folyást engedni, a barlangból még egy má­sik medve jött ki. Az ezen váratlan incidens által előidézett za­vart képzelni talán, de leirni nem lehet. A medvéhez legközelebb a paraszt állt, kezében puskával s a másikban revolverrel, — de az első megfoghatbin módon rongyokba volt csavarva, az utóbbi pedig annak rendje e's módja szerint a tok­ban pihent. Ennek daczára sem vesztette el em­berünk lélekjelenlétét, és a medve orrára oly ha­talmas csapást mért a megfordított fegyverrel, hogy ennek agya egyszerre letört ; és midőn a macz­kó erre tátott szájjal feléje jönne, hogy öt megra­gadja, a puskacsövet lökte torkába ; de ezt a medve, mintha gyenge drót lett volna, elhajlitotta. E közben megragadta a paraszt kezét is, mely­lyel a puskacsövet tartotta, s azt össze-visszamar­czangolta ; e mellett talpra állt s a parasztot el­sölábával átölelve fölemelte. Erre az egyik kerülő, a lövésre nem vévén magának időt, a fejszével egész erejéből a medve nyakához sújtott ; mire ez a kerülő fejéhez nyúlván elsölábával, ennek kucs­máját letépte s talpával oly erős ütést mért homlokára, hogy a vér szájából és orrából azonnal megindult s elkábulva földre rogyott. A harcz hevében a medve eleresztette a parasz­tot ; de ez a helyett, hogy elmenekülne, zavará­ban még jobban belekapaszkodott a maczkó tes­tébe s igy mindketten átölelkezve legurultak a me­redek lejtőn, miközben majd az egyik, majd a má­sik került alól. A medve azonban egy kedvező pil­lanatot felhasználva elszabadult és a megrémült parasztot ott hagyva, kereket oldott. Miután a vadászok magukhoz tértek ámulatuk­ból, elhatározták a medvét űzőbe venni, s ettől annyival bizonyosabban vártak eredményt, mivel a maczkó, hihetőleg a fejszecsapás következtében, meglehetős sok sebvért vesztett. Meg is indultak a csapa után s ezt hegyen-völgyön át több óra hosszáig követték, mig a reájuk jövő éjszaka a további kutatásnak véget nem vetett. Másnap a csapá­zás borzasztó fáradalmak és veszélyek közt foly­tattatott, szintén eredmény nélkül. Csak harmadik nap értek a fáradhatlan vadászok üldözés közben egy meredek sziklához, melyre csak egyetlen kes­keny vizmosás vezetett föl. A medvének ott kel­lett lennie, mert kijárást vagy visszavezető ősa­pát nem bírtak felfedezni. Alig állhattak fel a vadászok a keskeny víz­mosásban, a medve iszonyú dörmögéssel, mely a sziklafalakon sokszorosan visszaverődött, előro­hant, szájából a meleg pára gözmozdony füstje­ként omlott ki, s őrült sebeséggel rohant alá a vadászok felé. A főerdész lőtt először, majd egy kerülő czél­zás nélkül sütötte rá fegyverét, melynek öble a medve bundájába akadt, de örszelleme az egyszer megvédte, mert a fegyver csütörtököt mondott. — Erre a medve dühe legmagasb fokra hágott ; fel­állt hátulsó lábaira ? a havat oly dühösön ka­varta fel maga körül, hogy néhány pillanatig egészen hó-felhőbe volt takarva. Most már a bátorszivü jogásznak is inába szállt a bátorsága. Ugyanis a keskeny szakadás kellő közepén állván, attól tartott, hogy a medve me­nekülés közben legelőször őt takarítja el útjából. Ezért félreugrott, de a kőkeményre fagyott talajon elsiklott s fejjel előre gurult le a meredek hegy­lejtön. A medve szabadnak látván az utat, a nélkül, bogy a meghökkent vadászokra figyelne, nagy szökésekben iparkodott a lejtőn lefelé, az ügyvéd után. E pillanatban a főerdész még egy lövést küldött a maczkó után ; de a hatást már nem lehetett ész­lelni, mert az ügyvéd és üldözője a felkavart hó­felhőben csakhamar eltűnt a megrémült vadászok szemei elöl, s nem hallatszott semmi más, mint az ebek csaholása, melyek még egy darabig nyomá­ban maradtak a medvének. A legközelebb fekvő gondolat az volt, hogy a medve az ügyvédet megsérthette, vagy ezt a fő­erdész elhamarkadott lövése is találhatta ! — s ez utóbbi fellevés nem kis aggodalmat okozott a társaságnak. A rögtön foganatba vett kutatások azonban ki­derítették, hogy az ügyvéd csúszás közben lábá­val megakadt egy kóróban s ez feltartotta őt a továbbgurulásban ; de már akkor ugy megsértette lábát, hogy annak hasznát már nem vehette. E felfedezés természetesen nagyon lehangolta a vadásztársaságot. De a tótok csakhamar segitet­tek a dolgon ; összehordtak egy csomó fris fenyö­galyat, rögtönözve hordágyat fontak s arra a nyö­szörgő jogtudóst rátéve lehető óvatosan lebocsá­tották a lejtön, alul szánkára tették, mely a se­besültet a legközelebbi faluig, majd másnap ha­za szállította. A szegény ügyvédnek néhány hétig ágyban kellett maradnia, s hallomás szerint az­óta alaposan kigyógyult nemcsak a zúzódás okoz­ta bajból, de medvevadászati szenvedélyéből is. Az imént elmondott szomorú eseménynyel ma. gától érthetöleg e napra a további müveletek el­maradtak. A medve kézrekeritése azonban más napra halasztatott. Másnap délelőttjén a vadászok fáradozása ered­ménytelen maradt. A medve csapája meredek hegygerinczeken s' keskeny szakadásokon vezetett keresztül, s bár több helyen kisérlette meg, hogy rögtönzött fekhelyet készítsen magának ; de a nyugtalanság csak mindig arra ösztönözte, hogy azt odahagyja. Délután jobban kedvezett a szerencse vadá­szainknak ; mert a mint egy gerinezre fölhatolná­nak, a medvét is egy szemközti lejtőn pillantották meg, s fáradt czammogásából következtették, hogy már nagyon ki lehet merülve. A fáradhatlan üldözök másnap is folytatták a kutatást. A délután folyamában egy sziklacsoport­hoz értek, mely mellett egy 3 öl mélységű nyi­lást találtak. A medve oda szállott alá, valószínű­leg rejthelyet vélvén találhatni a barlangnak felül­ről is észrevehető oldalmélyedéseiben. Haditanács tartatott, melynek eredményeként elhatározták, hogy a medvét onnan ki kell zavarni. De a megkisérlett módozatok nem vezettek eredményhez ; eleinte hangzott némi zaj az odúból, de nem sokára min­den elcsendesült. Ekkor a kerülök egyike azon gondolatra jött, hogy ebét feláldozza ; a szegény állatot ennélfogva egy hosszú parázon leeresztették, s azután elejtet­ték. A szegény állat kinjában vonitott, de a med­ve nem hagyott még föl a passivitással. Most a paraszt, ki már egyszer közeli érintke­zésbe jött a medvével, azon heroikus elhatározásra vetemedett, hogy maga száll le a mélységre ; egy­részt, hogy a szegény kutyát felhozza, másrészt, hogy meggyőződhessék : a medve csakugyan ott van e ? Leérve, ugy találta, hogy a barlang többféle irányban kibővül s végét a sötétségben nem lát­hatta meg, beljebb nyomulni pedig nem tartotta ta­nácsosnak ; nem volt tehát más mint eredmény nélkül visszatérni. E közben beesteledett s a va­dászok a legközelebbi faluba tértek, hogy másnap reggel létrákkal, kötelekkel és fáklyákká lvissza­jöjjenek ; mert azon erős meggyőződésben voltak, hogy a medve vagy meghalt már, vagy haldokló­félben van s ezért nem hagyhatja el odúját. Képzelhetni tehát meglepetésüket, midőn más­nap reggel a requisitumok sulya alatt nyögve és izzadva a helyszínére érkeztek s azon kétségbe­vonbatlan tényt constatálhatták, hogy a medve meggondolta a dolgot s hogy a további kellemet­lenségeket elkerülje, az éjjel szépen odább állt. Ekkor újra követni kezdték a friss csapát, de az éjjeli szél a tisztásokon csaknem felismerbet­lenné tette azt ugy, hogy igen nagy kerülő-uta­kat kellett tenniök, mig azt megint feltalálhatták. Igy mult el megint az egész nap a nélkül, hogy a medvét megpillantották volna.' A fáradozások sikertelensége által némileg el­kedvelenitve másnap csak 3 vadász vállalkozott a medve tovább üldözésére. Ezek hosszas bolyon­gás után fel is találták a nyomot, a mely azon erdőrész irányába vezetett, melyen a vén üres já­vorfa ált, hol a . medve eredetileg rejtőzött volt. Újra reményt merítve e váratlan fordulatból a bá­tor és kitartó tót atyafiak egyenesen ama hely felé tartottak s nagy volt örömük látván, hogy a fris nyom csakugyan az öreg jávor felé vitt. Miután nagy csendben és óvatosan közeledtek és lövésre elkészültek volna, elkezdték a zavarást, mely után az odu szájában csakhamar a hatalmas s oly soká üldözött ellenfélnek előbb lábai, majd a feje is előbukkant. Mint vezényszóra egyszerre 3 lövés dördült el s az óriási állatnak 3 golyó által szétzúzott feje hang nélkül hanyatlott kinyújtott első lábaira. , Ekkor a hegyek is visszhaugoztak a bátor lövé­szek örömkiáltásaitól, a kik az annyi ideig üldö­zött zsákmányt most ujjongva liurczolták le a lej­tön, majd egy szánon G. főerdész laka elé vitték. A medve 4 mázsát nyomott ; Guber erdész Zázri­vában később kitömte s Zichy grófnak Lángra küld­te el. R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom