Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-08-18 / 33. szám

220 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. AUGUSTUS 18. 1875. mértföldnyi távolságban volt. Midőn oda értünk, kiszedtük a tarisznya tartalmát, mely állt túzok- és fogolypecsenyéből, sonkából és vajas kenyérből s jóizüen fogtunk az ebédeléshez, s aztán siestát tartánk egy lombos fának kellemes, üditő árnya alatt. Egészen három óráig heverésztünk ott, szivarozva, beszélgetve, midőn egyszerre egy nagy csapat vadludat pillanték meg, a mint az sik felé vonul. Nyomban ezek után egy tekintélyes sereg nagy kanadai lud röpült ugyanabban az irányban. A délutáni húzás ezzel megkezdődött. Charlie barátomat is szerettem volna magammal vinni ; de ő előnyt adott a fürjezésnek s maradt. Nem sokára aztán hallottam fegyverének sürü puffogását. Sokáig kelle várnom, mig a gyanakvó madársereg kapóra jött. Valószínűleg sejték, hogy ott most veszélyes lesz a hely rájok nézve. Végre »Belle« vizslám egy nyöszörgéssel jelt adva, fölvetém szememet s láttam egy épen felém tartó vadlud-csapatot. — Mindenik csövemmel egy-egy hatalmas példányt ejtettem el. Kis vártatra egy másik csapatból még egy harmadikat is puskahegyre vehettem ; de ez csak erős sérülést kapott ; láttam a mint kezdé elhagyni a csapatot, mindig alantabb röpülve, mig végre a távolban kimerülten alázuhant. Aközben sötétedni kezdett. A nap már aláhanyatlott s a szürkület foglalta el uralmát. Társam lövését már rég nem hallám, miből azt következtettem, hogy aznap már megelégelte az eredményt. Lementem tehát a völgybe, magammal czepelve a ludakat. Útközben néhány fogoly röppent fel, s kettőt szerencsésen le is lőttem. Mikor a napraforgók közül kiértem, egy öreg irrel találkoztam, ki jelenté, liogy Mr. D . . . . ludamat megtalálta s azt izente, hogy lia farmjában meglátogatjuk, átszolgáltatja azt. Charlie barátom már várakozott rám, 14 pár fürjjel s két tengeri nyúllal megrakodva. Ép akkor érkezett meg a kocsi is, Charlie csinos feleségével, ki látni akarta a vadászatot ; azonban későre járván az idő, hazafelé indultunk, útközben beszólván még D . . . urlioz is, hol csakugyan megkaptuk az elveszett ludat. Este, vacsora után, abban egyeztünk meg, hogy másnap csupán vadludakra fogunk vadászni. Kiadtuk a rendeletet, hogy a kocsi korán reggel készen álljon. Napkeltekor már csakugyan be volt fogva. Szép háziasszonyom bőven ellátta tarisznyánkat finom grouse-pástétommal, két sült libával vadszőllő-befőttel, vajjal, kenyérrel, meg egy üveg »Bourbon-Whiskey«-vel s pár üveg otthon termelt borral. A Madame is velünk tartott. E nő szenvedélyesen szerette a vadászatot s ügyesen kezelte a fegyvert, mint bármelyik férfi. A »Big Bend« felé, a Kaw folyamnak irányzók utunkat. A széles völgy, melyben haladtunk, oly kies és igéző volt, hogy egy methodista pap szavaival élve, ki, midőn a »kék hegy«-re fölmászott, elragadtatással kiáltott föl: »A ponoráma, melyet a »gonosz« föltárt, a megváltó előtt nem lehetett gyönyörűbb !« Midőn a folyóhoz leértünk, a farm-uton leeresztettük a korlátot. Alig haladtunk néhány lépésnyire, mikor maga a farmer utánunk jött s nagy tisztességgel tudtunkra adta, hogy az összes farmer testület elhatározta, miszerint a vadászatot tilalmazni fogják, mivel sok haszontalan ember jár-kél a farmokon, kik a korlátokat kinyitják és be nem zárják, azonkívül ügyetlenségükben megsebesítik a szarvasmarhákat s számtalan egyéb kárt okoznak. A mint azonban megmondtuk neki, kik vagyunk, szivesen visszavonta a tilalmat. Csakhamar aztán 3—400 darabból állott tuzok-sereget vertünk fel s mielőtt szárnyra kaphattak volna, nyolczvan lépésnyi távból utánok lőttünk s kettőt el is ejtettünk, daczára annak, hogy otthon elhatárzók : csak is vadludra vadászni. No de a túzok »kivételt« képezett, mert áhítoztunk jó pecsenyéjére. Tovább haladva, egy lóhátas embert pillantánk meg a vetések közt nyargalni. Nyeregkápáján keresztben feküdt puskája. О is túzokra vadászott, meg vadlibára. Nemsokára szép látvány merült fel előttünk. Egész sötét felhőt képeztek a vadludak ezrei, melyek a folyam magas partja fölött kanyarogtak. Egy ugrással künt voltam a kocsiból s a magasra nőtt buffalo-füben egész a partig másztam — és ott láttam vagy ezer darab vadludat a zátonyon ülni Voltak ezek közt kanadai óriás ludak, bóludak, a brantok s a kékorruak számos faja. A táv köztünk legalább is százötven lépésnyi volt, de azért, mivel még lejebb menni szándékoztunk, felzavartam a siestát tartó lud-családokat. Oly gágogást, szárnycsapkodást soha sem hallottam még. Az egész repülő karaván lement a folyón. Látva, liogy e zátony kedvencz tartózkodási helyük, egy farmert, kit magunkkal vittünk, ott hagytunk oly utasítással, hogy ha a ludak megjőnek, zavarja fel őket ; mi pedig lementünk a kocsival távolabb s a folyam partján kiszállva, leteritők az ülésekül szolgált buffalobőröket a pázsitra a »lady« számára. A bokrokon keresztül nem sokára hallottuk a gágogást. Fölzavartam újra a ludakat és sikerült egy párt lelőnöm. Az elejtett madarakkal gyorsan kiszaladtam a zátonyra, s a két libát kiültettem csalókákul, fejüket faágakkal rendes állásukba hozva. Alighogy ezzel elkészültem, a fönt visszahagyott farmer : Fred már eldurrantotta fegyverét. Erre egész csapat húzódott lefelé s egy le akart szállani a zátonyra, vagy negyven lépésnyire ama bokroktól, hol én és Charlie barátom lesben álltunk. Ugy látszott azonban, hogy gyanúsnak látták a dolgot s kezdett az egész csapat visszakanyarodni. Mi sem késtünk sokáig, rájuk lőttünk s egy csakugyan leesett; nyakán át találta a golyó. »Belle« kihozta a vizből. Láttuk aztán, hogy a farmer sem hasztalan lőtte ki puskáját, mert a folyamon egy tört szárnyú liba úszott lefelé, mit Belle nagy küzdelem után szintén partra szállított. Mistress Charlie most, miután a ludak nem húztak többé, étkezésre hitt bennünket, mire nem igen kellett minket sokáig biztatgatni. A szép kezek által kiszolgált vadászebédet elköltvén s a finom dohányfüst élvezete mellett kissé heverészvén, újra fölkerekedtünk. Charlie egy más zátonyra ment; neje pedig szintén fegyvert véve kezébe, az én zátonyommal szemben ült lesbe s nézte műfogásaimat. No mert egy и

j, stratégiai mozdulatra szántam el magamat. Ugyanis egy széles fahasábot találva, a zátony szélére mentem s eléggé bosszú s mély gödröt ástam, melyben egész kényelemmel kinyújtózkodva foglalhattam helyet. Midőn munkámmal kész valék, száraz homokot szórtam az egészre. Négy óráig kedélyesen beszélgettem mistress Charlievel, midőn egyszer csak hallám a ludak előcsapatának zajos gágogását. Tudva, liogy alkonyat felé a ludak mindig a folyón fölfelé repülnek, lefutottam a gödörhöz s belé feküdtem, arczczal a folyónak lefelé fordulva. Mistress Ch. is fölfogta fegyverét. Mindinkább erösebben hangzott a közeledő madárcsapat zaja. Lehúzódtam. Alig mertem még pislogni is, nehogy a szerfölött óvatos madár fölfedezzen. Egyszerre, közvetlen hátam mögött, erős szárnycsattogás hangzott. A ludak csaknem szárnyaikkal érinték a földet. — Fölegyenesedtem hirtelen s rájok durrantottam mind a két csőből, ugy a mistress is a bokorból. »Echelon«-ban jöttek s a vezért lőttem le először is, aztán az utána következőt, mely mellett egy harmadik a vízbe zuhant alá. A mistress szintén két ludat talált. Pompás madarak voltak, (mint később megmértük, párja 17 '/г fontot nyomott). Az én bű »Belle« vizslám mind kihozta a. vizbe esett ludakat s fölvittem mindet a mistresshez, ki már várt rám a fák alatt. »

Bang, bang« — hallottuk e közben Charlie barátom hangját a folyón lefelé, a mint egy másik csapat ludat hajtott felénk. Rögtön visszasiettem a gödörbe. Az eredmény ép olyan volt, mint elébb ; csakhogy ezúttal nagyon is alacsonyan röpültek. A mi az egészben legkülönösebb : egy ludat egészen keresztüllőttem, mégis tovább röpült a többivel ; de 150 lépésnyire lezuhant s Belle ezt is megtalálta. E közben már sötétedett s a farmer is előkerült, egy libát mutatva föl. Mistress Charlie hármat lőtt s férje ugyanannyit. Épen hazafelé akartunk indulni, midőn újra egy csapat közeledésének vettük neszét. Épen zátonyom felé tartottak. Sötét lévén, csak ugy találomra lőttem. Egy nagy zuhanás a vizbe azt bizonyitá, hogy nem sikertelenül sütém el fegyveremet. Belle beugrott a vizbe s egy nagy ludat hozott ki, s újra visszatért a folyamba. El nem tudtuk gondolni, miért marad ki vizslám oly soká. Nem láthattunk semmit, csak azt hallottuk, liogy valamivel harczol. Végre kijött egy roppant kanadai lóddal, melynek csak egyik szárnya volt eltörve. Ez volt legjobb lúdvadászatom életemben. Tizenhárom lúd esett személyemre. Haza érve, a nap fáradalmait vig lakoma közt feledtük. (Folytatjuk.) Az én tíz vizslám története. BUJANOVICS LÁSZLÓ TÁBORNOKTÓL. Hogyan kelljen a jól idomított vizslát általában vezetni, hogy el ne romoljon ? (Folytatás.) 1861. augusztusában a most elbeszéltliez egészen hasonló esetem volt a Flórával, azzal a kiilömbséggel, hogy ezúttal magamat okozhattam egyedül. Ekkor ugyanis egy foglyot megsebeztem és (hogy a hirre kapott Flórát idegen bámulója előtt ne blamirozzam) eltűrtem, hogy Flora a felszálló foglót követte és engedelem nélkül elhozta; és látváD, hogy büntetlen marad engedetlensége, kis idő múlva ismételte ezt. Midőn ezt is szó nélkül elnéztem, később egy meglőtt nyúlnak is nyomába iramodott, hogy apportirozza. Igy hát nem