Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875
1875-08-18 / 33. szám
A UGUSTUS 18. 187 5. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 221 maradt más hátra, mint egész nap, ugy lövés előtt mint azután, figyelemmel kellett kísérnem a vizslát, hogy gonosz vágyait in Flagranti megzabolázhassam. 1861. September havában, Flórával a kis vadaskertben hajtóvadászaton levén, az utolsó hajtás után megengedtem ennek, hogy egy megsebzett dámvadat üldözhessen ; egy idő múlva Flora a még frissen nyargaló lapátost csakugyan megállította, s addig feltartoztatta, mig odaérve, fegyveremet megtö'thettem és a lapátosnak a kegyelemlövést megadhattam. Flórát e hőstetteért egy .zsemlével megajándékoztam, s aztán nem törődtem vele. De a vizsla a dámvad megállása után oly vadász-izgalomba esett, hogy veszett-módra ide-oda szaladgált, s nekem a vadász-urat egy negyedóráig kellett váratnom szakadó esőben, mig Flora ismét megjelent és mi elindulhatunk. Minden vadászember tudja, mily gyakran megesik, hogy a li gkezesebb vizsla is — néha még tudvalevő ok nélkül is — a dressura valamely pontjában felmondja az engedelmességet. Ha már most a baj okát fürkészszük ugy találjuk, bogy, ha engedetlenség forog fenn, csaknem mindig az eb megriasztása (Verprügeln) oka ennek. Némely vizslánál a megriadás nem is épen a verés következménye, hanem beáll (különösen betegség esetén) nyers rákiáltás vagy időn kiviili szólongatás által is. Ennek bebizonyítására »Lord« vizslámat hozom fel ; ez a lehető legkezesebb eb volt, azonban egy izben, a nélkül, hogy okát tudtam volna, sehogysem akart egy sürübe, keresés végett bemenni. Igaz, hogy némi idő múlva észrevettem, miszerint gyakori hányásban szenved. Sajnálatomra azonban csak akkor vettem ezt észre, miután már néhányszor igen mogorván megszólongattam ; miáltal igen-igen kedvetlen lett. Legközelebbi kimenetelünkkor azután nagy fáradságomba került, mig barátságos biztatásaim által az időszerűtlen kemény bánásmódott vele elfeledtettem. Különösen könnyen megriad a vizsla vizben. Megtörténik ugyanis, hogy a legjobb vizi ebnek is hoszszab'b kereséskor elviselbetlen lesz a viz term peraturája ; ezt tapasztaltam Mirza vizslámnál is, a mely kölykei szoptatása után (valószínűleg fájó emlője miatt) épen nem akart hoszszabb ideig keresni egy sásos ingoványban. Es midőn ez alkatommal kemény szavakkal illettem, valahányszor egy mocsáros nádast látott, oly félénk pillantásokat vetett rám, hogy még azután sokáig, még hat hónap múlva is, néhány zsemlét kellett biztatásként neki vetnem, mig huzamosabb keresésre bírhattam Mirzát. (Folyt, köv.) Körültekintés Anglia sport-mezején. (Vége.) A northumberlandi vidrász-falka is megkezdte a mult héten miikö lését íl Wansbeek partján, a hajtást a folyón fölfelé kísérelve meg. Legott szimatra találtak az ebek s követték azt pompás stílben. Elhagyva a botholi tornyot, nem sokára a Lady Chapel erdejében hangzott föl az ebek hangos csaholása. Körülbelül egy mértföldnyire, Morpethen alul jelezték a vidrát, bol a meredek partok alatt bevehetlen sziklanyilások voltak. Innen tehát, minthogy a vidrának semmi hajlama nem mutatkozott erős kővárából kijönni : a falka a folyón feljebb, Mendon-parknál tett ujabb kísérletet, hol szimatot lelt. Az ebek lefelé hajtottak s a vidra egy negyedmértfóldnyire eső milomceatornába menekült, me'yben a falka csak nagy bajjal bajthatott vagy két óra hosszát. Innen a folyamba szökött a töltésen át s az ebek egy fának gyökerei alatt találták meg. A vadászok egyike hosszú rúddal kényszerité menhelye elhagyására a vidrát. Ki is szökött innen, s hol fák, hol bokrok között még két óráig tette próbára a falka türelmét, meg Mr. Tenwiekét, e szenvedélyes vidrászt, a ki egy perczig a szárazon üldözte a vidrát, mig a másik perezben már nyakig járt a vizben. Végre is a vidra egy lyukba menekült, honnan két órai ásás után menhelyéből kiszorittatott, s egy fiatal vidrászeb : »Wellington« csipte el nagy kurjongás és éljenzések köri. Érdemes lett volna egy Landseer ecsetére, midőn a nagy nőstény vidrát fölemelték s az egész falka csaholt s ugrándozott, a felhevült vadászok pedig kalapjaikat veték föl nagy ujongások közt a légbe. Ugyané kopók, pár nappal később a Coquet patakban kezdtek fölfelé hajtani. Szimat sokáig nem volt a nagy szárazság miatt föltalálható, s csak a Guizant-malomnál bukkantak némi földturásr.i, mely a vad közelségét sejteté. A falka fölkapta a szimatot s rövid keresés után megtalálta egy fagyökér alatt a vidrát, csakhogy oly magas part alatt, a hol sem ásóval, sem rúddal nem lehető közelitni, még borzkutyával sem. Másfelé kellett szerencsét próbálni. Találtak is az ebek egy vidrára, de ez ravaszabb volt, mint a falka, mely elöl sikerült bevehetlen várába vonulnia. * Néhány nappal később Mr. Cheriton hires vadászfalkája a Mole partján kezdett hajtani. E falka telivér vidrászokból áll. A vezérebek rögtön szimatra találtak s űzték a vidrát egész a Mole és Bray összefolyásáig, hol szimatot vesztettek. Egy negyedóra inulva ismét nyomára jöttek a vidrának, de csakhamar végkép eltűnt, holott a patak alul felül őrizve vala. Az ott lakók azt állítják, hogy bizonyosan ama számtalan facsatornák egyikébe bujt, melyek a rétek öntözésére szolgálnak. »Blank« napra volt kilátás. A falkanagy azonban restelte a dolgot, s ki akart magáért tenni. Addig buzdítgatta ebeit a keresésre, mignem ezek csakugyan nyomra találtak a folyón föntebb. Kiszorították a vizből s szárazon folyt a zaklatás cserjék s bokrok közt. Midőn a vidra újra kísérletet tett a vizbe menekülésre, ép a vizparlján érte utói egyik gyors eb, mely legott elbánt vele derekasan. Egy szép nőstény volt. Visszafelé térve, a falka a -Hlappery Weir tócsánál szimatot- kapott. A vidra szökni akart, de útját vágták, nehogy az előbbi bevehetlen várba vonulhasson. Szép látvány volt, midőn az egész falka csaholva úszott lefelé, mígnem nagy küzdelem után a vidrát utolérték s kivégezték. Huszonkét fo tos szép példány volt. * * * Ama nagy nemzetközi lóverseny, mely amerikai és irlaudi lövésztársulatok közt mult hónapban a dollymounti nagy lövöldében (Dublintói 2 mértföldnyire) végbe ment, az amerikaiak győzedelmével végződött, ők 1000 lövés közül 967-szer találtak, az irek 929-szer. A távolság 800, 900 és 1000 yardnyi volt, s természetesen vontcsövekkel történt. Az irlandiak a Rigby-elöltöltóket használták, mig az amerikaiak a hátultötőket. Igy Fulton, Bodine, Dakin és Coleman urak a Remington féle vontcsövű hátultöltőket vették igénybe, G-ilderslewe és Yale a Sharps-vontcsövüeket. E hat ur képviselte az amerikaiakat. Ellenfeleik voltak : Mr. James Wilson, Edmond Johnson, I. B. Hait,ilton , J. Polloek , John M. Kenna e's J. K. Milner. » A verseny napja nem volt kedvező. Az idő ködös és a szél változó volt. Véghetetlen nagy néptömeg jelent meg a városból s az egész környékről, mint érdekelt és kicáncsi nézők. A londoni és dublini lordmayorok számos brit főurak és nevezetességgel jelentek meg. A lövések 11 óra tájban kezdődtek 800 lépésnyiről. A két versenyző fél között oly egyenlöek voltak a lövések, az első distantiára, hogy a rovások szerint az íreknél 338 s az amerikaiaknál 337 mutatkozott. A néptömeg nöttön-nött, már a harminczezeret is túlhalad a számuk s az izgatottság náluk a féktelenségig fokozódott. A konstablerek alig voltak képesek némileg is csillapítani a zajt; pedig az amerikaiak nem akartak tovább lőni, mig a rend teljesen helyreállítva nincs. Délután 2 órakor 900 yardról folytatták a lövést. Az ir lövészek gyakran hibáztak, mely miatt az izgatottság a nép közt oly fokra emelkedett, hogy kellemetlen tüntetéstől lehetett tartani. A lövések bevégeztével a rovások (scores) az amerikaiakat illetőleg 327-et mutattak, mig az íreknél csak 292-öt. Most mindenki látta, hogy Amerikáé a győzelem. Villás reggelit költöttek el a szünet közben, mialatt harag, levertség és elégületlenség tükröződött vissza az ir lövészek arceain. Fél órai szünet után az 1000 yardni távról való lövések kezdődtek meg. Az amerikaiak hidegvérrel kezdték a lövést s kitűnő rovásokat csináltak, mig az irek, bár kissé izgatottak voltak, nem nagyon maradtak hátra ellenfeleik mögött, úgyhogy a verseny végén a rovás igy mutatott : az amerikaiak 303-at, az irek 299-et lőttek. A verseny vége felé a korlát köteleit elvágta a nép. Fulton és Bodine még akkor nem lőttek. Az előbbi ekkor hibázott a nagy zűrzavar miatt. A csőcselék keresztül-kasul futkosott »hurrak«-t kiáltva a pályatér előtt. Még csak Bodine maradt hátra, hogy az utósó, a döntő lövéseket tegye. A nép ellepte az egész tért és sok időbe került, mig a rendőrség közegei a rendet újra helyreállíthatták. Egy dörej, egy kis füst és a czélzó golyója ellapult a bikaszemben. Midőn az eredmény tudva lőn, roppant éljenzéssel üdvözölték az amerikaiakat s Leech őrnagy — honfiai nevében — elismerte Írország lövészeinek legyőzetését s kinyilvánitá, hogy az amerikai lövészek a világ legjobb lövői. A verseny után a lordmayor banketje következett, mely vig rszem-iszomban ért véget. E versenylövés azt igazolta, hogy az amerikaiak a lövészetben a tavalyi Creedmor-verseny óta nagy haladást tettek. 1000 lövésből az amerikaiak 967-et találtak s igy 89'/o száztólit s ez a legnagyobb szám, mennyire lövészek oly távolságból valaha vihették. Az irek száztólija 86 volt. A versenynap után voltak még más lőgyakorlatok a Dollymount R mge-en a »Spencer Cup«ért. A dijat Mr. Coleman nyerte. Gildersleeve és Yale is nyertek még két más dijat. Az amerikaiak még több babért is akarva szerezni, mielőtt az Óceánon visszahajóznának, átmentek Angliába, liogy- ott az angol és skót rifleclubokkal szemben is szerencsét kíséreljenek. * * * Angliában a napokban egy hires fogadási lóverseny lesz Mr. Shaw és Captain Bogardus közt 400 font sterlingben, 100 galamb mindegyik. E híres lövő, ki már Londonba érkezett, nagy érdekeltséget és kíváncsiságot kelt a »rifleman«-ek közt. Mielőtt Mr. Bogartus az Egyesült-Államokat elhagyta volna, f. évi május 29-én vivta utolsó harczát Ira Paine ellen a prospect-parki versenytéren. A lövés szabályaiul a Hurlingham-féléket alkalmazták : mindegyik félnek 100 madárt kelle lőnie, 30 yardnyi magasból. Az első ötvenből Paine 39-et jegyzett, mig Bogartus 36-ot; de az utóbbi feléből Mr. Bogartus egymás után 48 madarat szedett le a légből, tehát 50-nél csak kettőt hibázott, mig méltó ellenfele 43-at, s ekkép Mr. Bogartus 2 madárral győzött 84-et mutatván föl 82 ellen. A természetrajzból. A kánya (Milvus regalis, Falvo milvus) ha a mezőséget majd nagyobb majd kisebb körvonalokban átczirkálja, rendesen egy sereg holló s varjú által boszontatik s üldöztetik. A fekete sereg gyűlöli őt, mivel gyakran prédájukat elveszi. A kánya vándormadár, távozása s visszajövetele egyidejű az erdei szilonka húzásával. Vidékét megtartja, s ősi fészkét minden esztendőben megtartani szereti. Ez a legnagyobb fák törzs melletti ágaira van épitve, ily helyiségeket kedvel a holló is, s ha két ily nagy orvmadár közel szomszédságban tanyát üt, ugy sokáig tart a küzdés köztük reggel s estve, mig mindegyik elfoglalt helyével megnyugszik. Szomszédságunkban — irják a szászországi Elster völgyéből — egy kányafészek volt, melyet jókor tavaszszal egy hollópár elfoglalt s benne már
