Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-06-30 / 26. szám

174 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JÚNIÜS 30. 1875. dékaik számára adott nagyobb dijak által — el­tekintve az apalovak hovatartozóságától — leg­jobban és legbiztosabban emelhető. mm , * № Kecskeméti vadászrajzok." (Ujabb közlemény.) Addig készülődtem vadászrajzaim kikereki­tésével a régebbi múlttól : hogy ime azalatt, az 1874-diki vadászati idény is búcsút mondván Nimród híveinek, most már módomban áll, Baden-Badenben' űláW i vadászat i leírásaimnak oly irányt adnom, hogy feltevésben hogy a z°k a jelenkor élményei közé fölveendő né­A berlini versenyekre 1875-ről sokáig vissza­emlékeznek még a német sportsmanek —- mondja a »Sport« egy elegiai hangulatban irt visszate­kintésében a lefolyt küzdelmekre. Eddig mindig azért fohászkodtunk, folytatja tovább, hogy bár­csak többen látogatnák meg versenytereinket a dunai birodalomból — mert az egy Henckel is­tállón kivül alig jött néha más valaki, s legfe lebb Frankfurtban és battunk. Mindezt persze azon egyenlő erővel birunk. Most persze megváltozott a dolog, de nincs köszönet benne ; mikor olyan lovak jönnek át, s verik legjobbjainkat kik alig értek fel a bécsi Derby magasságára — ugyan csak kiábránditnak bennünket azon képzelt ma­gasságról, melybe egy pár szerencsés Adonis-Hocb­stapler-Amalie évek ringattak bennünket ; most tudjuk hogy ezek csak kivételes tünemények vol­tak s hogy tenyésztésünk általánosságban véve nem áll szomszédainkéval egyenlő magasságban. Vannak sokan, kik nem akarják ezt megengedni, s azt vetik föl, hogy hiszen tulajdonkép Przeds­wil és Schwindler csak oly kevéssé mondhatók belföldi tenyésztésnek, mint Hymenäus és Ehren­bogen. De ez a vigasztalás nem sokat segit, mert im ott volt a mult évben Lady Patroness, és az idén Bendigo, a Buccaneer-Amazonian mén, (még hozzá teheti majd Altgrafot,) és még egy csomó igen hasz­nos Buccaneer ivadék, melyekhez foghatókat a mi tenyésztésünkből nem állithatunk ki ; a mi pedig Hoehetaplert illeti — ennek ellenében ők Gamee­cockot igen szép sorba állíthatták. De ha lehangolok is a körülmények, éppen ezek nyilt beismerése sokkal nagyobb hasznot tesz, mint a hibák takargatása — mondja igen helye­sen a nevezett lap — mert arra készt, hogy a baj kutforrását felkeressük ; ez pedig abban van, hogy szomszédaink sokkal kitűnőbb tenyészanyag­gal rendelkeznek mint mi. Később átmenvén az egyes futamok részleteire, s különösen az Unióra, daczára, hogy Miechovitz másnap Ehrenbogen által a IV. oszt. államdijban esunyául megveretett — még mindig reméli, hogy e mén, ha Waisenknabe nem lenne is képes Hamburg­ban a német szinek becsületeél t kiállni — elég jó lesz miszerint a keztyüt felvegye a magyar-oszt­rák lovakkal, s ennek okadatolására azt mondja : Miechovitz nem futhatott jól oly pályán, mely emelkedősen végződött, sajátságos alkata miatt, mely hátul felhúzott mint a szarvas, s ezenkívül gyenge háttal is bir ; ellenben a hamburgi gye­pen, hol lefelé visz az ut haza, hiszszük, hogy sokkal jobban fog beérkezni, mint Berlinben; egyébiránt ezért még nem mondjuk, hogy 3éve­seinkről valami sokat tartsunk, de annyit igenis, hogy Ehrenbogen nehezen ér el oda, hova Mie­chovitz. (Hannover óta, lásd alább, aligha meg nem változott a Sporn ezen véleménye.) A kétéve­sek közül Vorderman és Eléna kitűnőknek bizo­nyították magokat. Ménes- és gy©pupt©ntágQk, Birtokváltozás. Zelica 2éves s. p. k., ap. Zetland, any. Abbess, báró Wesselényi Bélától megvette Gyürky Béla. Eladó : egy derék valódi newfundlandi kutya. Kan, közel 3 éves. Fekete, igen megbízható hü állat. Ara 150 frt o. ért. Bővebb értesítéssel szí­vesen szolgál e lap szerkesztősége. mely régebbi esélyek által élénkítve, a tisztelt olvasó figyelmét, ha csak némileg is kiérdemel­hessék. — Mi is van csak ma, márczius 21-én, ami­dőn e sorokat irom ? — Palmarum. Az idén egy kissé korai volt beköszönése e nagy napnak, a melyen a hosszúcsőrü vándo­roknak szerelmi mámorukban a »matrimonium consummatum« után már távozniok is kellett volna alföldi vidékeinkről, holott eddig még a násznagyok sem köszöntöttek be cserjéseink meztelen galyai közé. — Jönnek-e már ? — kérdé egyik vadász­barátunk a másikat, fontos arczot vágva a nagy horderejű kérdéshez. — Jönnek, jönnek ! de lia csak csákányt is nem hoznak magukkal, itt ugyan a lakodalmas népség eszem-iszom dolgában meg lesz akadva. És valóban, nálunk, még oly vastag fagy bo­ritá a földeket, hogy a gazdaközönség vasekéje sem volt képes azokon csak silány karczoláso­kat is ejteni, hát még az erdők talaja, mikor lazul meg annyira : hogy a szalonka puhanyós csőrével tápszere után abba leszúrhasson. Nem igen biztattuk magunkat a kilátással, bogy e tavaszon, ha csak rövid időre is élvezhetnék a szalonka-vadászatot ; ha csak az én öreg va­dászbarátom Szeless Ferencz úr, mint a vadá­szatok e nemének legnagyobb mestere naponta ki nem rándul tölgyeseinkbe, és derék vizslájá­val felszimatoltatva, egy-két darabot le nem durrant mutatóul közülök, — kétkedtem, hogy nálunk más valaki saját lövése után idei sza­lonka-tollal felékesíthesse vadászsüvegét. E sorok irója semmi esetre sem számithatott e szerencsére, mert páratlan szaglású, csendes és biztos keresésü és állású 12 éves vizslája — öregségi gyengélkedése következtében — e hó 5-én zárta be háládatos szereplését, és most volt vadászura tanyaföldjének egyik izmos élő­fája tövében aluszsza örök álmát, pár puska­lövésnyi távolban a »Nagy Tálfája« tölgyes er­dőhöz, a hol többször vadászott, s a liol gazdá­jának vadászati éleményeit leggyakrabban s minden kritikán felül álló praecisióval tudta a hevély legfelsőbb fokáig felemelni. No de menjünk tovább. Mult évi legnagyobbszerü kopászatunkról már fentebb tettem említést s utólag most még csak annyit : bogy a »Szentkirályi« erdő âZj cl hol a tilalomnak, mely ott rendesen február l-jétől decz. 1-sőig tart, kedvező eredménye mutatkozik. Ugyanis ezen egy erdőből a társu­lat néhány tagja az egész idény alatt több mint 100 darab nyulat és 3—4 db rókát hor­dogatott el. Többi, a városhoz közelebb eső és kisebb terjedelmű erdeinkben a vadászatok évenkint már aug. 15-kével megindulván, jelen­téktelen is volt a. kopászatok eredménye. Kukoriczásaink a mult évben, csekély kivé­tellel, oly silány termést mutattak fel : hogy mig a tulajdonos bánattal gondolt az időjárás mostohaságára, addig a vadásznak örömére vált, az alacsonyra maradt, különben gyim­gyommal jól felvert kukoriczások közt kényel­mesen vadászhatni, főleg ott, a hol a termelésre egy tagban 20—25, sőt néhol 50 holdnyi tér­ség is beültetve találtatott. Nem történhetett meg kopászataink alkal­mával a mult évben az, a mi máskor gazdag termés mellett, az ember-magasságon is jóval felülemelkedő, igen sürii kukoriczásokban csak­nem minden hajtásnál előfordult : hogy t. i. a hajtott nyulat a vadász csak akkor vette észre, a midőn az már nem több, mint két vagy három lépésnyi távolban villant meg előtte, vagy épen lábaihoz suhanván, e miatt lövéshez sem jutha­tott volna. Kukoricza-vetéseink legtöbb helyen csak térdig, legfeljebb övig érők voltak, és igy a nyu­lat kopóink előtt nem ritkán 40—50 lépésről is megláthattuk s lövésre készen várhattuk. A mi pedig a foglyászatot illeti, no ez már mind­annyiszor igen pompásan sikerült, mivel a vizsla ellen felrebbentett fogoly röptét a vadász akadálytalanul megfigyelhette, s az egész vi­dék könnyen áttekinthető lévén, minthogy attól sem kellett tartania, hogy valakit még talán meg is serétezhetne, egyszersmind biztos lö\é­seket is ejthetett. Nem mulaszthatom el itt fölemlíteni : hogy életmentési ösztöne még az oktalan állatot is eszélyessé, furfangossá teszi. Egy tönkre vert fogolyfalka maradványaként, a gyakori hajhászás s családtagjainak lepuskázása foly­tán rendkívül óvatossá vált fogoly-kakas tar­tózkodott törpén maradt kukoriczásomban egész szeptember derekáig. Egypárszori ottani kopászatom alkalmával kopóim össze-vissza kanyargó, keresztűl-kassul vezető, igen rendet­len hajtást tesznek, és pedig nem ritkán köz­vetlen közelemben, a nélkül, hogy a zaklatott vadat megpillanthattam volna. Kései süldő nyulat véltem a kopók előtt bujkálni, azonban csakhamar kiderült, hogy a fentebb jelzett fo­goly volt a hajtásban, a mely is a helyett r hogy kutyáim által fekhelyéből kiverve, rögtön szárnyra kelt volna, létfentartására a futást használta fel, a melyhez a foglyok különben is jól értenek. Hajtatta magát nyúl módjára rö­videbb-hosszabb ideig, olykor 15—20 perczig, mignem nagyon szorongattatva, lővonalon ki­vül fölrebbent s nagyobb távolban ismét levá­gott, hogy az előbbi manővert — ha a kopók vesztett nyom után rejthelyét ismét felfedez­nék — esetleg újból megkezdhesse. Mintha csak gúnyt akart volna űzni a nyúltalan vidé­ken nyúlra vadászó fegyveres erőből. Igazi jó terméssel — lerdősürüséget helyet­tesítve — oly magasra felnő vidékünkön a ku­koricza : hogy egymást maguk a vadászok sem láthatják meg olykor 10 lépésnyi távolról sem, s kopászatok alkalmával a kiinduláskor meg­állapított vonalnak fentarthatása végett jelző felkiáltásokkal vagy füttyökkel értesitik egy­mást a menet rendjéről. Csendben ha'adtak a vadászok egy alka­lommal is felfogott ilyen kukoricza táblán ke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom