Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-06-09 / 23. szám

JUNIUS 9. 187 5. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 155 nalban napfelkölte előtt meg szoktak jelenni, miután ezen vad azon lielyeket az egész párzás ideje alatt megtartja, — s ott gályákból kalyibát készit. A siketfajd, ha este nem is mindig, de korán hajnalban okvetlen megjelen; — bogy a hím-e vagy a tojó először, az bizonytalan, de bármelyik is : az először megjelenőre nem lőnek, hanem bevárják a többiek megérkezését is, midőn a kakasok a maguk udvarlásaikat s ugrálásaikat, sőt verekedésüket is megkezdik — akkor lő rájuk a vadász. Sokszor — miután ezen szerelmi düh mondhatni siketté teszi őket — fel sem repülnek, és a lövés ismételhető, csak ne mozduljon helyéből a vadász, ugy liogy egy csoportból hármat, négyet is lelőhet, mert az elesettre oda se liederitnek, sem pedig a lövésre. Ha azonban a helyet ki nem puhatolhatják, ugy kénytelenek már éjfél után szétoszolni a vadászok hálóhelyükről, mert holdvilágos éjszakákon már 2 — 3 órakor kezdenek gyülekezni, s hallatják a maguk bugyborékoló s doboló hçmgjokat, a mikor is, midőn hangot ad, — ha már a vadász 200 lépésre van tőle — ezen hangadás ideje alatt kénytelen ugrálva baladni, igyekezvén, hogy teste fa által fedezve legyen, s midőn a hang nem ballatszik, kénytelen mozdulatlanul várni mindaddig, mig ismét megszólal, s akkor szökéseit ismételni, mig megláthatja, — vagy ha sokszor a sötétség miatt meg nem láthatja, de gyanítja, hogy lőközelében van, — megvárni a világosságot, s akkor le-lőheti. A másik neme e vadászatnak sokkal egyszerűbb, de unalmasabb is ; ez már augusztus vége felé szokott történni, a mikor még a fiatal együtt van az öregekkel. Ekkor azon tájon, hol tanyáznak, este felé ki szoktak jönni a sűrűből, a kavicsos csapásokra s utakra, hol a kavicsokat szedegetik, s igy lesből lövik ; de ez sokkal bizonytalanabb.— S most szabadjon egyetmást az én idei vadászataimból elmondani. * * * Az idei kemény tél a Mármaros és Erdély közti havasokon természetesen még tovább hátraltatá a természet kiderülését, mint másutt, s igy csak április vége felé kaptam jelentést pásztoromtól, — ki juhokkal és kecskékkel már vagy két héttel előbb felment, — bogy a vadpávák — mint erre felé nevezik — dürögnek. Miután naponkint vártam már e hirre, azonnal készen is valék, s E. M. barátommal, kit röviden értesítettem, és az oláh pásztor fiával, ki e hirt hozta, másnap reggel megindulttunk, hogy a mintegy félnapi járás távolságra eső magas hegységbe feljussunk. Két jó erős havasi mokányunkon, melyeknek magunkon kivül még vagy öt napra számított élelmet kellett vinniök, minden nagy megerőltetés nélkül, miután a hegység fele utján pihentünk és abrakoltunk, s azután a meredekebb hegyen gyalog másztunk volna, d. u. 4 óra felé elértük a Maniaja közép magaslatait, hol még fenyvesek tenyésznek, s hol a Piatra Baba táján pásztoromat, ki nagy füstöt gerjesztő tűzzel jelzé merre létét, fel is találtuk. — Idáig fel a hó többnyíre elolvadt л olt, csak itt-ott a mélyedésekben s árnyas helyeken fehérlett még. Emberem nem töltötte az időt hiába, s egy természetes sziklahasadékban, mely mintegy 30 láb teriméjü barlangot alkotott, s melyből a havat kilapátolta, (maga készítette hósaruival) kényelmes fekhelyeket készített fenyőzöldből és bundáinkból, mig a barlang előtt hatalmas tüzet penderített. Miközben sátorunkat és fegyverünket elrendeztük, s pásztorom a rendeletemre levágott ürüt bográcsra hányta volna, elbeszélé, hogy este és reggel már három nap óta vagy öt kakas kappogását ballotta a Mamaja déli oldalán, kunyhónktól mintegy órányi távolságban, s miután a környékkel mindketten ismeretesek voltunk, könnyen megmagyarázta merre létüket. A havasi lég által fokozott étvágygyal elköltvén ízletes vacsoránkat, miután még korán volt az idő, elindultunk a kakasok kineszezésére ; azonban jó egy órai mászkálás után sem hallottunk egy árva neszt sem. A hegymászás közt kifáradván, s mindinkább besötétedvén, kunyhónkhoz kelle visszatérnünk, bár a pásztor szentül erősitette, hogy reggel bizonyára több helyre vezet, liol dürgő kakasokra akadok, miután tegnap és tegnapelőtt ugyanazon helyeken hallotta őket, bár mint mondá, az egyik igen nyughatatlan és ide-oda száll. Egy jól átaludt éj után e havasi világban, reggel 3 órakor még lámpavilágnál megindultunk s csakhamar magas szál fenyőerdőbe jutva, az itt még bőven fekvő s keményre fagyott, bár nappal olvadó, s igy igen sikos hótalajon kellett kapaszkodnunk fölfelé, mi igen nehezité a járást s nagy zörejt is okozott. Útközben tökéletes szélcsend volt, de egy kevéssé havazott, mi még síkosabbá tette a mászást ; egy jó negyedóra múlva azonban felértünk a magaslatra, s itt már — az egyenes erdei talajon — könynyebb volt haladni. Emberem, ki igen jártas volt a vidéken — beszéd helyett intett, liogy álljunk meg s neszezzünk, egyúttal jelek által figyelmeztetett, liogy posztókabátomat öltsem fel. mert mászás közben kiizzadván, meghűlhetek, mi csakugyan helyes volt ; s igy várakoztunk mozdulatlanul egy jó félórát. Eközben a havazás megszűnt s fejünk felett a sötétkék csillagos ég terjeszté pompáját. Az erdőben semmi nesz, kivéve a fülesbagoly siránkozását. A mennyire magamat tájékozhatám a sürü fák közt, mindig kelet felé néztem fel az égre, vájjon szürkül-e már, mert a liavon ácsorgás vagy inkább álldogálás nem igen kellemes volt. Végre kissé világosodni kezdett, s emberem egyszerre olyan mozdulatott tett fejével, mintha valamit hallana. Magam is a legnagyobb feszültséggel neszeztem, s csakugyan haliám a kakas kappogását, mialatt fejbólintással inténk egymásnak, hogy mindketten hallottuk azt. A ki a siketfajd kétségkívül legfáradtságosb vadászását ismeri, az tudhatja csak, mily édes öröm rezgi át a vadászt, midőn e hangokat hallja. Most egymás után következett a kappogás, csettegés, csak köszörülés nem hallatszott. Miután a kakas egy párszor megszólalt, jól kivehettük, hogy sokkal magasabban áll, mint mi, s igy igen meszsze lehetett. Mindamellett elbocsátám a pásztort, hogy barátommal másfelé menjen, miután én elég gyakorlott vagyok, hogy feltaláljam azt. Mindemellett a pásztor intett, hogy aligha nem ez az a nyugtalan kakas, s jól teszem, lia igen vigyázok, különben előbb elnyargal, mintsem lőtávolába lopózliatom. Álláspontomról tehát macskamódra kezdtem fölfelé kapaszkodni a meredek oldalon, a menynyire lehet a fák ágaiba, bokrokba kapaszkodva ; néha elcsúsztam a kemény havon, a sötétben nem látott ágak szemeim közé vágódtak, v

agy egy a sietségben megkapott ág, mialatt kapaszkodnék, elszakadt, s alig birtam magam a visszagurulástól a lefekvés által megmenteni. Mondhatom : fárasztó egy munka volt, melyet kétszerezett az aggodalom, hogy azalatt a kakas talán elrepül. Végre felértem egy magaslatra ; a mialatt kifújtam magam, újra liallám a kakast, és pedig már sokkal közelébb és tüzesebben kappogni. Nyilvánvaló volt, bogy nem vett észre semmit. Itt fenn világosabb lévén, s előttem félkörben tisztás terülvén, kezdtem magam tájékozni és stratégiai combinatiót csinálni a kakas belopására. Azután pedig megkezdtem taktikai mozdulataimat a kakas concertjének taktusa szerint, és nagy vigyázattal, mert még itt a tisztáson is némely helyen fekvő s ki nem kerülhető hó, ugyancsak ropogott lábaim alatt ; amint tehát felhagyott az énekkel, én is megálltam, mintha odanőttem volna. Igy ment ez tovább, mig egy sürü cserjés utamat állta a kakashoz, mert ő kelme, mint kivehetém, annak túlsó oldalán volt. Ezen a cserjén keresztülmenni a nélkül, hogy a kakast el ne zavarjam — bihetlen dolognak látszott. Körülnéztem tehát, ba megkerülhetném ; de nem lehetett; mert jobbra ismét meredeken fölfelé emelkedett a hegy, s oldala hóval volt fedve, balra meg lefelé ereszkedett. — Újra a cserjének rohantam tehát, — rohantam, mert ezalatt már négyszer énekelt a kakas, s épen, midőn már közepéig értem, újra elhallgatott. Akkor egy kis meredélyen kapaszkodóban egy ágat fogtam, mely, ugy éreztem, mintha recsegni kezdene, s e gondolatra hideg verejték lepett el ; kínomban nem mertem azonban mozdulni, s már-már kimerültem, midőn a kakas újra kappogni kezdett, s én egy pár szökéssel künn a tisztáson voltam, közel a kakashoz. Még köszörült, midőn már megláttam egy kiálló ágon, a mint szárnyait és farkát szétterjesztve hajlongott, Hanem azt is láttam ám egy pillanat alatt, liogy épen felém fordulva van, s ahogy én egészen szabadon állok a havon és tisztáson, rögtön észre vesz, mihelyt felhagy a concerttel ; egy pár veszett ugrással tehát oldalt termettem egy testes fenyő mellé, éppen abban a pillanatban, midőn csettegésével felhagyott. Lehetőleg keskenynyé húzódva a fa 'mögé, meg sem mozdultam, s vártam szivdobogással, hogy concertjét újra kezdje. A kópé azonban valami gyanúperrel élhetett, mert kétszer kezdé el concertjét, de az első pár kappogás után egy elcsukló trillával, mintegy kérdőjellel, félbeszakitá azt s neszezett. Ösmerem azonban az ilyen fogásokat s meg se moczczantam. Midőn aztán harmadszor kezdve concertjét addig jutott, hogy köszörülni kezdene, három lépéssel és meghajolva oldalt léptem egy bokor mögé, miközben fegyverem sárkányait rántám fel s oly állásban ereszkedém féltérdre, hogy czélba vehessem őt. Oly közelről halloám, hogy tudtam, miszerint lőközelben vagyok hozzá, de ez oldallépés által egy ág eltakará szemem elől, bár tudtam körülbelül, liogy mily irányban van. — Állásom, vagy helyesebben mondva r guggolásom kissé kritikus volt ; hátamat meg-