Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874
1874-03-11 / 10. szám
MÁRCZIUS 11. 1874. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. nak ? nern hiszem, hogy valaki egyhamar kocsislovait annyit használta volna s tőlök anynyit kivánt volna, mint én, ki összejártam Magyarországot saját lovaimon Kolozsvártól Muraszombatig s Miskolcztól a Bánátig; — s legyen szabad egy pár esetet el is mondanom. Ezen hajtásaimban nem egyszer tettem 20—22 mfldet egy nap, és 15—16 mfldet egy hajtásra. Három éven át ugyanazon fogattal minden évben háromszor tettem meg az utat Fegyvernekről Mura-Szombatra és vissza ; többek közt egyszer két lóval, csak délelőtt 10 órakor indulva Fehérvárról, másnap 2 órakor délután Mura-Szombaton voltam; 30 mfld 28 óra alatt. Ezen esetet kivéve, midőn csak Fehérvárról mentem, Pestről Mura-Szombatig vagy onnan vissza, soha sem kellett több idő, mint 2 1/ 2 nap, äZäZ ! HZ első két nap 15—15 mfldet, harmadik nap délelőtt 9 mfldet. — Más irányban : 6 órakor reggel Nagyváradról elindulva, 6 órakor este Kolozsvárott voltam. — Mentem nyáron, meleg napon, 12 órakor délben Párádról elindulva s este 7 órakor Fegyverneken voltam; — mentem, őszszel, sárban, egy hajtásban Gyomáról Aradra. — Egyszer Bánátba akarván menni, elindultam Szarvasról s Tót-Komlóson etettem; ott d. u. 4 órakor befogatván, eltévesztettem utamat s folyvást menvén, az utolsó két órát pedig igen sebesen, 11 órakor fogattam ki. Ebből láthatni, hogy ha versenys vadászlovaimat használom, kocsislovaimat sem kíméltem, s e téren is szerezhettem tapasztalatokat, mindenféle uton s időben használván azokat, s a sebes haladás lévén mindig törekvésem ; de a kitartást és szívósságot is megkívánván ; — és ezen hajtásaimban az angol telivér s félvérlovak kielégítettek, mig ha néha-néha más vérű ló akadt közéjök, az nem felelt meg fával, erdei fűzzel, gyakran meg bükkfával vegyítve, mely utóbbi sokhelyütt bokorrá törpül. A földön szétfolyó s csekély magasságot érő borókafenyü, mint a fanemek proletarja, mindenütt ott van. A királyhegységi hollákon a henyefenyü (Mughus L.) képezi a legfelsőbb fatenyésztési övet, e pinus faj azonban alig ereszkedik le az 5000 láb tengerszin feletti emelkedésen alul s igy a Kakas, Falova s Erczhegységi begycsoportozatokban nem található. Az egyes fák s facsoportozatok sűrűsége s világosabb helyeken is a hangafü, áfonyabokrok s mohok tömkelege ritkán zavartatván meg emberek vagy marhák által — a szőrmés s szárnyas állatvilág több fajának kedves tanyát nyújt. Itt költ a siketfajd, a nyirfajd, a császármadár, az erdei szalonka, mely utóbbi a sok nedves s posványos lápákkal biró felső fenyvesekben állandó vad. Itt szeret tartózkodni az óz, s a hegyi nyulak nagy fejű, lapátos fülű úgynevezett hűvös példányai is nem ritkán találhatók. Tavaszszal s nyaranta a fürge czinkék s kivált & hegyi rigók csevegése élénkíti az erdőségeket, a csöntör is mindenütt ott van s néha egy-egy orv madár sivitása hallatszik, gyakran meg az arany sas keringése szemlélhető. Hol már a luczfenyő s boróka sem képes nőni, ott a nagy kiterjedésű, erdötlen terek, havasi rétek s legelők foglalják el a tetőket s hátakat, valamint az erdőségek közt s mellett a hegyek annak, mit kívántam, s iparkodtam tovább adni. Már most próbálja meg valaki a fentebb leirt hajtásokat bábolnai vérű lovakkal megtenni. Mire van szüksége lótenyésztésében a f'öldmives népnek ? — Vagy saját használatára kell nevelnie — s akkor ekébe vagy fuvarozásra való ló kell neki. Már pedig — ekébe talán csak nem alkalmas a bábolnai eredetű, s fuvarozásra sem igen alkalmas, mert két becsületes ló elviszi azt, mire legalább három bábolnai kell; — saját szükségletén kivül ha a földmives lovat nevel, azt csak eladás végett teszi. — Bármily szép legyen a keleti fajú mén után ellett csikó, az mégis csak kivételkép fogja elérni az angol faj után nevelt csikó árát, mert kisebb s gyengébb marad, mint amaz; s mai nap a nagyság és erő ad leginkább értéket a lónak. Ezért vagyok s leszek ellene a keleti vérnek, kivévén a mezőhegyesi Gidran és Schagyákat, melyek elvesztvén nagy mérvben keleti jellegüket,, erősebbek s nagyobbak a többi keleti fajoknál. — Attól, hogy, a mire a keleti faj pártolói oly büszkék, hogy most legalább sok huszárló van, s ha Bábolna feloszlatnék, az is elveszne : — attól ne féljenek; messze vagyunk onnan, hogy túlságosan elnehezedjék lóállományunk. — De jobbak lehetnének katonalovaink ; — mert nem is áll az, hogy annyira bővelkedünk e fajban; de inkább ugy van, hogy nagyon is nehezen lehet a szükségletet beszerezni. Ennek, igaz, nagy oka az is, hogy a kivánt alkathoz aránylag csekély az adott ár, de főleg az, hogy a mostani gyakorlati mód mellett a lovak nem elég erősek arra, hogy a követelt gyorsasággal, melylyel a mozdulatokat most végezik, azon nagy terhet elbírják. — Akármerre tekintünk tehát, minnyergeit s oldalait is nagyrészben kopaszitják. A kevés szénát, mit itt némely kedvezőbb helyeken nyernek, az avar fü okozta simaságú meredekségeken leszokták csúsztatni a völgyecskék valamelyik erdei utja közelébe, itt kis boglyákba rakják s tél idején nagy havakon leszánkázzák a falukba. Az avar fü — melyet az itteni tót psziczának nevez — kaszálás után oly simára teszi a talajt, hogy azon csak némi lejtősség mellett lecsúszhat az ember a völgyek aljáig. Járni rajta igen nehéz, s az ide való hegylakos, ha fényű mellett elhalad, megszokta szurokjával kenni bocskora talpát. Legjobb szolgálatot tesz, itt is mint mindenütt, a szeges talpú csizma. Ezen úgynevezett hegyi rétek azonban szintén más kinézésüek s más jellegűek, mint milyeket az alvidéki vagy völgybeli rétségek alatt képzelni szoktunk. Kaszálható fü itt alig néhány foltokban vagy keskeny vonalokban található, a talaj nagyobb részét a veres áfonya — Yaccinium vitis idea, — a fekete áfonya — vaccinium myrtillus, — közönséges hangafü — erica vulgaris — s az izlandi moh zsombékjai foglalják el, közbeközbe az itt alig egy láb magasságra növő, s inkább dagadó párnához mint bokorhoz hasonlító boróka fenyü — juniperus communis—sötétlik. E hegyi rétek csak május vége felé, sokszor csak junius elején kezdenek zöldelni, s ez üde szint csak néhány hétig tartják meg. Száraz J denütt azt találjuk, hogy több test- és csontra van szükségünk; — hogy használható legyen Bábolna, azt át kell alakítani. Ennek bizonyítéka, hogy hoztak oda Mezéhegyesröl 40 kanczát és 2 mént, már ez magában is káros, mert 40 kancza elvitetett Mezőhegyesről, hol biztosan jó eredménynyel használtathattak, (látjuk ott a Schagya- és Gidran-faj jó eredményét) azért, hogy mindenféle keleti ménnel kereszteltetvén, egy uj keleti faj keletkezését próbáljuk; — ily áron Bábolnát javítani s fentartani én nem kívánom. Melczer ur ama nézetemet is tévesnek tartja, hogy kívánom, miszerint a ménszükséglet részben magánosoktól vett mének által fedeztessék ; mert, mondja, komolyan nem gondolhat arra senki, hogy jó lovainkat összeszedett, elkorCsosodott ménekkel elrontsuk. — Mig a mének vétele életbe nem lépett, magam is mondom, hogy az első években a beszerzés nehézségekkel járna; de újból utalok Francziaországra, hol ez bizonyult he a leghathatósabb módnak a lótenyésztés emelésére ; más részt sok helyről hallom a panaszt, hogy a földmives nép jó kanczáit a külföldre adja el. — Ha a méneladásból jövedelme lesz, mindenki iparkodni fog jó kanczáját megtartani, mert jó kanczáhól inkább vehet jó mént, mint roszból. — Különben a bábolnai tenyésztést sem tarthatom tiszta fajnak, mert azon szomorú példák után, melyek tudomásomra jutottak, nem bizom a keletről hozott mének tisztavérüségében. — Másrészt mi a magánosoktól vett méneket illeti, több bizodalmam van ezekhez, mert vagy maguk is voltak, vagy legalább a szülők voltak használatban ; pedig azt minden tenyésztéssel foglalkozó tudja, hogy a legjobban termett ló néha egy egészen hasznavehetlen állat, és épen az államhelyen a fü hamar érik, hamar kap fakóbarnás, azután szürkefehéres szint, mig az izlandi moh s hangafti-vánkosok barnák maradnak. Flóra gyermekeiből találjuk azonkívül a havasi kökörcsint — anemone alpina L.,— az aranyszín virágú sima polyvahorclót — liypochocris glabra,— a bíbor szinii mécsvirágot — lichnis diurna,— a kék virágú tárnicsot — gentiana L. — s több másokat, melyek a kedvező fekvésű hegyi réteket tarka virágszőnyeggel borítják. Alig bogy a hó elmegy, és sokszor havas rétegen keresztül ütve ibolyakék fejecskéjét, virágzik, s egész oldalakat kékes színben tüntet fel az ibolya szinii sáfrány — — crocus discolor. — Száraz köves helyek a kötörövel — pimpinella saxifraga — s a kis szegfücske — dianthus petraeus — hamvas szürke vánkosaival vannak bevonva. Lápásabb helyeken a szudeti per je — poa sudetica, — a barna s ezüstös csillámu hajlongó nápicz — aira fiexuosa — s a kosborfélék — díszlenek. A delelő helyeken, hol a marha nagyobb adagban trágyázza a földet, — a hegyi lóhere — trifolium melilotis s kivált nagy mennyiségben a csalán — urtica urens —• díszlik. Legkorábban s még havas szomszédság mellett zöldelnek a forrásos helyek s a zöld szint megtartják egész nyáron át. Itt nagy mennyiségben nő a zsálya, zserucha — nasturtium L., — mely a medvének legelső zöld eledelét s embernek első zöld salátáját szolgáltatja. Ize többé kevésbbé keserű, főtulajdonsága azonban torma erejű csípőssége, *
