Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-09-02 / 36. szám

SZfiPTÉMBKE 11. 1874. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 251 csap-tanulmányokkal kezdvén polgári pályáját, a nagy meleg folytán bizonyos ingernek engedtek, s eltökélték a csap-ipar »haladásának« beható megvizsgálását. Reggeli öt órakor tehát a budai »Bierwagen«*) inspiciáltatott, mire a közbe fekvő borházak szembevétele után déli tizenkét órakor a promontori sörfőzde került sorra ; onnan a banda kéc darab vadász hiányával, — ezek a lőtt ma­jommal**) már túlterhelve nem mehettek tovább, este Téténybe ért; itt a vadászcsapat egy sziklaüreg sötétében nyomtalanul eltűnt. A dolog vége az lett, hogy másnap reggel két szekér fegyver, va­dásztáska, zöldhajtókás, bekapott, álmos, károm­kodó vadászember és egy hintó, megrakva négy könybe áztatott »feleség«-gel, passirozta a láncz­hidat Pest felé. Allathalál, hála istennek, nem esett. Sokkal olcsóbb s kevésbbé fárasztó sport a piaezon való vad-gusztálás. Egy valaki ugyan j rám fogta, hogy nem anynyira megsüthető, mint j »csókolni való« vad után járok a Dunaparton, -— de a ki higgadt életnézeteimet ösmeri, tudni fogja j hogy ezen ráfogás merő rágalom. Tehát láttunk, I szathmármegyei Károlyi és Vécsey-féle vadászté­reken lőtt őzeket. — Tót-Megyer és csepelszigeti ! nagy mennyiségű foglyot e's fáczányt, — a fővá­rost bekeritő megyékből való számos nyulakat, és itt-ott egy csomó korai viz- és moos-snepfet. Fürj kevés van, — vizivad több, mint kell. A vad­árak az idén tűrhetőbbek, mint tavaly, — ám­bár a fogoly és nyul nagyobb része, nagyságra nézve , igen visszamaradt, satnya. A nyulpécse­nyének kíilömben nem sokára végére járunk, miu­tán a tapsi-füles elég okosan bundáját a kuko­riczaföldek és szőlők rengetegébe rejti, s csak ok­tóber végén lesz hon- és óvtalan. Hallomás szerint, szeptember elején majd bő­velkedünk szarvasvadban. 0 Felsége a király, a ki nem csak az »legelső magyar ember«, hanem »a legelső vadász« is, — a tatai erdőkben szá­mos kíséretével már a napokban fog, mint gróf Eszterházy vendége, szarvasokra vadászni. Gödöl­lőn meg a koronaherezeg fog hosszabb ideig, az ottani számra nagyszerű, az egész birodalomban páratlan, szarvasállományban nem kis pusztítást végbe vinni; mindkét helyen a készületek bevé­gezvék, s mindenki várja most »a vadászsze­rencsét. « M e r c u r. *) Ismeretes vendéglő Budán. * *) Localis kifejezés: »Hab'n an Affen gschössen.« i Egy régi lőjegyzék. Haeffner Ernő ur, győrvárosi alszámvevő spas­sionatus vadász, az alábbi igen érdekes lőjegyzé­ket küldte be közlés végett, mely néhai hg Es­I terházy ozorai uradalmában 1822-dik é. augustus hó 27., 28., 29., 30., 31. s September 1-én megtartott hajtóvadászatokon elejtett nagy [vadak­I ról szó], s a benne kimutatott, úgyszólván hihe­[ tetlen eredménynél fogva annál érdekesebb, mert az ozorai vadász-albumnak kiegészítője, miután ab­ban csak az 1824 — 27. évek foglaltatnak (lásd »Vadász- és Versenylap« 187 0. évfolyam); más részről itt az egyes vadnemek részletesen vannak kitüntetve. A vastag merített papirosra nyomatott s megsárgult Ábschuss-Tabette német nyelven nyom­tattatott mintegy két tenyérnyi nagyságú formu­lare, régi czifrázattal kerítve, s rubrikázva, melybe a lelőtt mennyiség tintával van beirva. Még egy érdekessége, hogy hátulján ugyanazon régi kéz­írástól feljegyezve áll (Sin £irfcf) mit 463 « (gin bitó mit 574 rtf Egyike ez azon lojegyzékeknek, miket az ak­kori fővadászmester, a vadászat bevégezte után j az abban résztvett urak számára átadni szokott, s mely aztán Európa legnagyobb vadászatain elő­mutatva, csodálkozás tárgyát képezé. Az összeadás számtani miveletében azonban nem igen jártas le­hetett, mert a sommázás sok rovat alatt igen hi­bás. — Haefner ur, kinek szívességét a bekül­désért igen köszönjük — a visszaküldendő ere­detit a győri muzeumnak fogja átadni megöröki­; te's végett. für ül id) Esterházvfdjeii Ozoraer ©cíjecje, bet) ben abgehaltenen .paupt-Lagben f)erid)aíten erlegte SSilbbret. bum ma, öU-ten ,. langart — 31-ten „ Dalmad 34 1-ten Sept. Kocsola 40 Summa Folytatása közelebbi számunkban következik. C íj C C; U S , Renz lovai és működésűk. Renz lovardájának fényes napi előadásáról a lapok már hetek óta sokat és sokfélekép irtak. Egyik a pompásnál pompásabb costumeöket di­cséri, másik ä rendkivül ügyes bohóezokat, ismét mások a csinos művésznőket és ballet személyze­tet, az ügyes és merész lovarokat, a bámulatra méltó akrobatákat, az afrikai szerecsent (Delmo­nicot) és oroszlányait magasztalja, mások a fé­l nyüzéses kiállítást, mely a Hamupipőkében lát­ható, mint a tündérmesék megvalósítását egekig magasztalják — s meg kell engedni jogosultan. Renz előadásai a circus művészét non plu3 ultrái, s nemcsak a mulatni akaró nagy közönséget, ha­nem a reserváltabb müitészt is kielégítik. Mi egyelőre mindezeket mellőzve, most csak istállójáról és lovainak képességéről akarunk szó­lani. — Tagadhatlan, hogy maga Renz egyike azon ritka szenvedélyű, genialis és erélyes lova­soknak, kik e művészetben és a lóidomitásbau regenerátort szerepet visznek, mellette oly szerve­zői talentummal birnak, mely mindenhol a legjobb anyagot tudja kiválasztani czéljához. Nála e ne­I mes állat a tökéletesedésnek bizonyára legna­I gyobb fokáig vitetett mai napság, mind phisikai i mind értelmi tekintetben, s ez az, mi előadásaiya a magasb körök, hadsereg- és sportman-világot vonzza. Istállója két részre van osztva; egyik részét a magasb iskolázott lovak, mintegy 50. darab, má­sik részét az úgynevezett manővrir-paripák képe­zik; ez utóbbiak száma mintegy 65 darab. Az activ sportman és lóidomitó nem találhat messze földön egy ily lógyüjteményt, mely a fa­jok külömbféleségére s az egyes lovak szépségére re nézve vetélkedhetnék, elkezdve a trakebni cső-

Next

/
Oldalképek
Tartalom