Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-07-15 / 28. szám

200 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. J

ULIUS 15. 187 4. neral Williams a. Miss Agnes — eladó. Bővebb tudósítást a tulajdonos, gr. Sztáray Antal N.-Mihályon ad, bol az emiitett mén négy évi ivadékai is megtekinthetők. Ugyanott eladó még egy pár számfeletti nemes vérű anyakancza is. Kerestetik: 1. Egy (városi használatra) elegáns 4-es fogat. Egy szin és alak. Nem nagyobb 16 m.-nái. Tökéletesen betanítva. 2. Két, szekérben tökéletesen betanított dupla pony. Nem nagyobb 15 m.-nál. Széles és elegáns alak. Eladó, Egy nemes származású erős jucker-fogat, 15.3., 4éves. Áruk 1600 frt. (Többet mond a szerkesztő.) MiátMriii. Párviadal a vadonban. Kaliforniában tartózkodásom alatt egy izben mulasztbatlan üzleti ügyekben Stockton-ból a körülbelül 80—90 angol mértföldnyire levő st.-jose-i telepitvényre kelle utaznom. Ezen utat csupán lovon tehetvén meg, kora reggel nyeregre ültem, s már néhány mértföldet haladtam, midőn a kellő nap első sugarai üdvözöltek. Fölséges regg volt, tele üditő üdvösséggel, erdő- és virágillattal. A harmat mint számtalan gyémántcsepp ezerféle színben csillogott az ágak és fűszálakon s a szarvasok s más czimeres állatok deli lépésekben s félelem nélkül jöttek elő a bokrok mögül, bámulattal tekintve a lovasra. Fürjek rajokban keltek szárnyra, rövid közökben lebocsátkozva a dombos, virányos, parkszerű rétre, melyen itt-ott óriási tölgyek emelek koronáikat ég felé törpe szomszédok közt. Két órai lovaglás után fellegszerüen kezde föltűnni a láthatáron az Ördöghegye, balról pedig, utammal egyirányban a Csendestenger hullámai mosták a partokat. A reggeli hűvösség csakhamar eltűnt az emelkedő nappal, s midőn delelést véget leheveredtem pihenni, a levegő tikkasztólag forró volt. Az általános, még rovardongás által sem zavart csendben nyugtalanul kapkodtam lég után, mely azonban, mintha fűtött kcmenczéböl jönne, kétszeresen nyomasztólag hatott reám fekvő helyzetemben. Rövid ideig nyugodva, a távolból valami tompa, de mindig erősbödő moraj íité meg fülemet: ez a villanyos vihar üvöltése volt. Egyszerre egy irtóztató villám czikkázott a légben, melyet rögtön megrenditő dörgés követett. Erre ismét oly halotti csend lett. mint mikor a dühöngő visszafojtja lélekzetét; ezután dörgés és villámlás kábitó gyorsaságban váltakoztak, a vihar ordított, az eső hullámokban szakadt. A természet e lázongása két óráig tartott, mely idő alatt takarómba bújva, át meg át áztam. Eleinte molión szitta föl a szomjas rétség a víztömegeket, de csakhamar jóllakva, mit sem fogadott magába, s az esőviz kisebb-nagyobb tavakat képezett, vagy patakokban omlett le a dombokról. Lovam, melyet zablájánál fogva és kötéllel egy erősen földbe vert czövekhez kötöttem, kezdetben ijedten ágaskodva, mindenkép megugrani iparkodott ; de a czövek erősen tartott, s minden figyelmemet arra irányozhattam, hogy magamat a vihar és eső ellen némileg védjem. Midőn a zivatar egy kissé szűnni kezdett, körültekintek, s kellémetlen meglepetésemre azt vevém észre, hogy lovam kiszakítván a meglágyult talajból a czöveket, megszökött. Magam maradtam, s nem gondolhattam arra, hogy a végtelen pusztaságban utamat gyalog folytassam. Nyergemet tehát egy bokorban lehetőleg jól elrejtve, visszafelé indultam. Legelőször is lovam nyomát követtem, azt, czövek és kötél miatt valami bokor által megakasztva, föllelni remélvén. Jobban el lévén foglalva a részben elmosódott ló nyomok követésével, mint környezetemmel, körülbelül 4 — 5 mértföldet haladhattam, midőn észrevevém, hogy egy rettentő bika által vezetett vad szarvasmarhagulya nem épen jó akaró figyelmét magamra vontam. A marhák több oldalról mindig jobban közelítve , meredt szemeiket morogva forditák felém. Elég sokáig lakván Texasban, jól tudtam, mily veszedelmesek ez állatok a gyaloglóra. Azt is tudám, mennyire védtelen valék a tágas pusztaságban körülbelül négyszáz ilyen czimeres vad ellenében; nem is gondoltam tehát egyébre, mint magamat lehetőleg, vagy futás által, vagy valamely fán vagy bokorban megmentem. De ez is veszedelmesnek látszott, mert e meredt szemii, hatalmas begyes szarvú dühös vadak fokozott gyorsasággal közeledtek minden oldalról. Csak uruk és királyuk, egy vén, hatalmas külsejü, s nagy szarvaival a földet néha-néha felszaggató bika iránti tekintet tartoztatá fel őket egy pár másodperezre ; a bika azonban s vele az egész gulya, ily szünetelés után annál nagyobb, gyorsabb és dühösebb ugrásokban futott előre, s dühösen ordítva, farkaikat magasan csóválva kerítettek mindinkább körül. Rögtöni futásra kellett tehát magamat eltökélnem : de liova ? Valami ötszáz lépésnyire a hátain mögött egy bokrokkal körül vett fát pillantottam meg, melyhez visszafutni a menekvés egyedüli lehetősége volt. Futásnak eredtem teliát, és pedig oly gyorsasággal, mint talán emberi teremtmény sohasem futott, hogy a fára mászhassak, vagy esetleg a bokorban oltalmat és meredeket leljek. A fát, nyomban üldözve a neki dühödt vad állatoktól, elértem, s daczára mexikói nagy sarkantyúimnak, gyorsan s ügyesen mint az evet, felmásztam egészen hegyibe, mit csak is az életveszély által legmagnsbbra fokozott tetterőnek tulajdonithatok. A fa koronája meglehetős magas levén, egyelőre megoltalmazott, de meddig ? Letekintve, sürü csoportokban láttam a dühöngő, orditó és szarvaikkal a földet egész hozzám fölhányó vadállatokat, meredt szemeiket felém forditani; meddig tartandnak e fán fogva? Ki tudja? Miután a marhák felém meresztett nézéssel egy ideig dühöngtek, néhányan közölök másra szánva magukat, s kisebb-nagyobb távolságban tőlem egyetegyet harapva a fűbe, legelni kezdtek. Vezérük a bika a szomszéd bokrok közt járkált, mintha más ellenség nyomát keresné. Egyszerre azonban rekedt, ijesztő orditásban tört ki. A bokor lombozatja, mintha gonosz dämonok egész serege vivna harezot, ropogott és tördelödzött, az erősebb és magasabb ágak pedig ide-oda inogtak , mintha óriási kezek által lennének megrázva. Miféle viadal folyik a bokrok közt, nem birtam kitudni, addig, mig a bikát véres fejjel előbukkanni nem láttam. Felszaggatott lapoczkáiról nagy darabokban, véres szalagok formájára lógott le a lius. Szemei a dühtől lángba borítva, vérvörösen égtek, jeléül, bogy a harezot nincs szándéka beszüntetni, csupán jobb tért keres annak folytatására. Eddig a bikát hatalmas ellenségem- és életem veszélyeztetőjének tekintém; de most önkénytelen el kelle bámulnom, midőn közel alattam állni láttam egy pár pillanatig e bosszú, karcsú, kifejlődött izmokkal bíró, erőteljes állatot, gyönyörű testarányaival, valóságos mintaképe volt a vad, fékezhetlen tetterőnek. A hátán és válllapoczkáin ki-kidomborodó izmok hatalmas s kifogybatlan szövetségeseket képeztek, liosszu, élesre hegyzett szarvai erőteljes használatára. — Persze csak néhány másodperczig nézhettem a puszták e, még az óriási macskafajok ellenében is csaknem mindig fölénynyel helytálló királyára s róvhattam le irányában bámulatom adóját, mert ellenfele, egy, sem embernek sem állatnak soha nem kegyelmező s kegyelmet el srm fogadó óriás medve, egy valóságos »Grizzle« is megjelent az uj küzdtéreii. A mint a bika megpillantá, szarvait ueki szegezve, egy gőzmozdony erejével és sui lyával rohanta meg. A medve el volt készülve a támadásra, hátsó talpaira állván, tárt karokkal fogadta megtámadóját, s azt mind két szarvánál megfogva, lenyomta s fejét elötalpaival véresre nyuzváu, liátsó talpainak nagyobb, hegyesebb s erősebb karmaival a bika vállát és oldalát összemarczangolá, e mellet fogait is teljes dühvel használta. A bika is kitett magáért szarvaival. Mindkét dühös ellenfél hasonló elszántsággal küzdött, s számított a győzelemre. E halálos tusában egymásba fogódzva, néhány perczig folyvást öklelték és harapták egymást; a bika, testének folytonos kinyújtása s öszszehuzása által iparkodott előnyben maradni, mig a medve mindenkép erőködött a bika fejét lenyomni, s testét karmai s fogaival össze-visszaszaggatni. Egy izben ugy látszott, mintha közmegegyezéssel megpihennének, de csak egy pillanatig, melyet a bika ravaszul felhasznált, liogy erősen hátra felé ugorva, a medvét magáról lerázhassa. A tusakodás egész folyamában a tehenek, borjuk és fiatalabb bikák rémület cs irtózat közt körben állottak, a nélkül, hogy csak egy kísérletet is tettek volna királyuk segítségére. Ez, számtalan mély sebből kibugyogó vértől elborítva, összemarczangolt, fölbarázdált testével iszonyatos látvány volt, nfig a medve kevésbbé vala megsebezve; de a bika egy ujabb, hatalmas ökleléssel szarvait a medve hasába fúrva, annak beleit kiszaggatá. Mindketten ismét hirtelen egymáson voltak, s egy megkiilönböztetbetlen testet képezve, folytonos rángatódzások közt hömpölyögtek a sárban, mig a bikának ujolag kiszabadulni sikerült. És most mint győztes álla itt, de miként! Egyik szeme kiszakítva lógott ki mély üregéből, s mellette a fülek egészen összerongyolva, testének előrésze tökéletesen fölismerhctlen a vértől és piszoktól, átharapott nyelve földagadt ajkai közt mint egy darab holt lius csüngött ki, borzasztó látvány! s mégis, a medve még irtóztatóbb állapotban, saját beleivel mint szalagokkal körültekerve, bevert a földön, e mellett a bika szünet nélkül fokozódott dühhel öklelte és tiporta, addig mig hosszas vonaglás közt kiadva páráját, mozdulatlanul ott bevert. Meggyőzödvén végre a bika, liogy ellensége oda van, eltorzitott fejét győzelmesen emelé fel, s tompa orditásba tört ki, mely azonban megcsonkított nyelvén át igen keservesen hangzott. Emellett ide s tova tántorgott, s bármennyire iparkodott is első lábai szétterpesztése által magát fenntartani, fejét még is mindinkább lekouyitá, mig végre rekedten nyöszörögve összedűlt. Neliány fölkelési kisérlet, s hosszabb vonaglás után ő is halva terült el némán és csendesen legyőzött ellensége mellett. A gulya többi marhái egy ideig körül szaglászván megismcrlietlenségig összemarczangolt királyuk bolt tetemét, nagy ijedelem közt futottak szerteszét a végtelen pusztaságban. Magam is helyemre valék szegezve a viadal után néhány perczig, e jelenetnek borzadályai és vége által. Végre elbagyám fám tetejét s utamat hazafelé folytatva, iparkodtam lovam nyomába jönni, mi sikerült is, mm-t egy bokorba megakasztva s legelészve megtaláltam, s nyereg nélkül reá vetve magam, ugy a mint lehetett Szoktonba visszautaztam; később ez utat szerencsésebben s minden kaland nélkül ejtvén meg. A medve és bika közti párbajt azonban mig élek, el nem feledem soha. A »Field« után. Az én tiz vizslám története. BUJANOVICS LÁSZLÓ TÁBORNOKTÓL. VIII. Flóra. 1859-ben, a fogoly-idény kezdetén, párszor egyik ismerősömnél, b. B. ezredesnél vadásztam. Mirza vizslám ez idötájt naponta gyakorlatban volt, s a fogolyvadászatokon oly derekasan viselte magát, hogy öröm volt nézni. Valószínűleg ez ösztönözte ismerősömet arra, miszerint egyéves fekete szukáját, Flórát szintén kihozta egyik nap, azon leményben levén, hogy