Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-06-24 / 25. szám

JUNIUS 24. 187 4. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 177 Uitott a fa alá, melyre az felgallyazott; a sötétség miatt azonban nem láthatta a dürgő kakast. Mit csinált hát ? A mint a kakas köszörülni kezdett, egy faágba kapaszkodva — kihajolt a fa alól, és íme maga felett alig 3 ölnyi magasban megpillantá a kakast. Igen, de testének félsulyával az ágra nehezedvén, nem bocsáthatá el azt, sem a kakas ujabb dürgésére nem várhatott, mert már úgyis nyakát nyujtogatá. Ilyen helyzetben tehát kénytelen volt szabadon levő jobb kezével a puskát »per pisztoly« használni s valamikép lőni, a mi jól sikerült is neki. — A második kakast, bár még szürkület volt, egészen szabályosan ugrotta be és lőtte le. A 3-dik kakasnál már kivirradt; a kakas egy magános veresfenyő legtetején állt, s még nem érhette be 150 lépésnél közelebb, mikor az megszűnt dürrögni; tartván attól, hogy elszárnyal, elővette legkisebb és legkönynyebb fegyverét, egy Henryféle golyócsövest Edinburgból és e fegyverből, 150 lépésnyiről, remek golyólövéssel szivén találta a királyi szárnyast, hogy az mindjárt lefordult. Még szerencsésebb volt másnap. Éjjelen át havazván, a légmérő mélyen a 0 alatt állt s kezei egészen elzsibbadtak, mire a kakast kiszemelte. Azon pillanatban, midőn azt czélba venni s a ravaszt elnyomni akarná — a lövés eldördült; azonban hallatlan vadászszerencséjénél fogva ugy, hogy a fegyver helyes irányban volt s a szép kakas holtan hullott alá a magas tölgyről. A már emiitett kivételes időjárás okozá egy részről, hogy kevesebb kakas dürrögött az idén, más részről azonban még egy nagyobb oka is volt annak. Az utóbbi években ugyanis hiúzok járnak erre, melyek nem csak özekben, hanem a fajdtyukokban is nagy kárt tesznek. E ravasz állat bizonyára még könnyebben meglepi őket, mint a vadász, és éjjel-nappal nincsenek biztosságban tőle. Az utóbbi időben az erdészszemélyzet többször talált széttépett fajdok tollazatára s mindent elkövet, bogy a hiuzokat kipusztítsa; a mit azonbaü könnyebb elgondolni, mint végrehajtani. Pohorella, jun. 16. S. J. Az én tiz vizslám története. BUJANOVICS LÁSZLÓ TÁBORNOKTÓL. VI. Mirza.*) Mikor a Dunai fejedelemségekből kijöttünk, emlékezet okáért egy négy hetes félvér szuka kölyköt hoztam magammal; Mirzának kereszteltem s erős, nagy, barna állat lett belőle. Miután az oláh fejedelemségekből Gácsországba jutottam, az volt szándékom, hogy Lemberg környékén valami derék kutya-tanitót keressek s Mirza betanítását rábizom. Ismerőseim azonban lebeszéltek erről; ismét magamnak kellett a savanyu almába harapni, s egyebet vad-szegény vidéken betanítani. Egyébiránt Mirza tanulékony volt; kilencz hónapos korában letette a szoba-vizsgát s azután mindennap nagy sétálást tettünk a lembergi külvárosok egyikében, melyen aPeltewvize folyik át, s melynek fűvel és gazzal benőtt partjain alkalmam volt őt leszoktatni azon passiójáról, hogy az ott legelő libákat, kacsákat és tyúkokat üldözze ; bőrére ható magyarázataim megérteték vele, miszerint ezek vadászati objectumokat nem képezhetnek. Ellenben néha egy-egy kis szürke macskát vitettem ki előre legényem által, melyek a magas fűben meglehetősen kitartottak nyúl helyet, s melyeket Mirzának állani kellett. E gyakorlatoknak meg volt az az eredménye, hogy mikor Mirzával első izben kimentem a szabadba, ugy megállta a nyulat mint a czövek. Hasonlóan megállt a mocsári és gyepszalonka előtt is ; s miután a lelőtt sárszalonka felvétele a vadásznak sokszor lehetetlen, egyúttal apportirozni i s tanitani kezdtem. A vizsla betanítását Gallicziában leginkább a sárszalonkán kell gyakorolni, miután más szárnyasvad nagy ritkaság. A mocsáros réteken tartott gyakorlatok következtében Mirza megszokta a vad megállását és meglehetősen el is h o z t a. De hogy egészen nyugodt legyen a nyul és lövés láttára, azt Galicziában az első nyáron lehetetlen volt elérni. Midőn második nyarában volt, magammal vittem Karlsbadba, hogy ott valamelyik erdész által egészen biztossá szoktassam; hanem az ottani erdős, begyes vidéken szintén kevés a nyúl s erdész se akadt, ki erre vállalkozott volna. Mirza tehát második évében nem gyarapodott ismereteiben. Csak harmadik nyarában vezettem ki őt julius végétől augustus közepéig mindennap foglyokra és nyulakra; s meglehetősen tanulékony is volt — persze zsemlye-darabok mellett — hogy az élő nyulaknak és foglyoknak békét hagyjon. Mirza e jó folyamatban levő tanulékonyságának hátrányára volt azonban, hogy augusztus utolsó felében magammal vittem egy barátomhoz, ki fogolyvadászatra hitt meg. Miután azonban sem neki sem vadászának kutyájok nem volt, Mirzának kellett apportirozni minden lövés után; minek azon sajnos következménye lett, hogy csak nem rég megszokott lő-nyugodtságát elvesztette. Ennek következtében, negyedik nyárra kelve, Mirzára ismét tüskés-nyakravalót kellett tennem, mert alig érezte meg a nyulat, már apportiiozni is akarta, és egy fogolyvadászaton, imént emiitett barátomnál — hol már a levegő is erkölcstelenitőleg látszott reá hatni — mindjárt előjáróban bárom nyulat nyomott meg vaczkában — bennünket lövésre sem invitálván. Ötödik esztendejében ugyan már felhagyott azzal, bogy a nyulat fektében lepje meg, ha azonban sok vadat látott és hamarjában nem kellett apportiroznia, akkor nem állhatott ellen jó kedvének, bogy a megugró nyul után ne szaladjon; az őszi szalonkavadászaton is mutatkozott ez erkölcstelensége. Egyébként Mirza igen szorgalmasan keresett és mindenütt használható volt; csak a lövésnél nem tudott nyugton maradni; azonban pár évvel később, midőn öregebb és testesebb lett, ezt is megszokta lassankint s még vagy bárom évig jól használhattam. (Folytatása következik.) VII. VIADALOK. Ha egy athletikai club vagy más, hasonló irányú egylet, elhatározta egy »viadal« megülését, következőkép szokott eljárni. Először is alkalmas helyiségről kell gondoskodnia. A versenytér, a mennyire lehet, gyeppel borított, lapos, szép terjedelmű helyiség legyen. (Ismerünk egyet, mely 21 bold területtel bir.) A versenytér vagy kizárólag tulajdona valamely vagyonos clubbnak, vagy — legtöbb esetben — egy vállalkozó szakember birtokában van, ki azt tökéletesen berendezi, fölszereli és ellátja, és igy esetről-esetre az egyes viadalt rendező egyleteknek bérbe kiadja. Na gy városokban ezen »speculatió« igenis kifizeti magát, mert április elejétől oktober végéig sűrűen váltják egymást az athletikai egyletek nyilvános viadaljai. A londoni hires »Lillie-Bridge« versenytér az »idény« alatt minden héten legalább is kétszer szinhelye ezen kedvencz sportoknak. Még pedig csak azon versenytérekről szólunk, melyek kizárólag Dillettansok (»Amateurs«) a mit a gyepen urlovaroknak szokunk nevezni, számára nyitva állanak. Vannak versenytérek, a hol leginkább szakemberek (»professionals«) concurrálnak. Az athletika statistikáját Angolbonban a ki átlapozza, meggyőződbetik arról, hogy létezik egy nagyszámú osztály oly egyénekből összeállitva, kik az athletika bizonyos nemeit, kivált a »g y a 1 o g olást « (»Pedestrianis m«)kenyérkereseti pályává teszik. A versenytér, mely vidéki sportviadalok színhelyéül szolgál, többnyire vagy a községi legelő vagy egy azokra alkalmas rét, melyet egy sportkedvelő falusi birtokos »ad hoc« tán ingyen is átenged a »buccolicas« clubbnak. Meglévén a helyiség, nézzük, mint folynak a viadalt megelőző készületek, föltéve ugyanis, hogy az egy rendes athletikai egylet »aegis«-e alatt fog tartatni. Először is egy igazgatóság alakul. A clubb elnökét itt is megilleti az elnökség. A viadal intézői (stewards) és apályabirák a clubb-bizottmány tagjaiból választatnak. A handicap per, az inditó (starter) és a pályatitkár (clerk of the course) a szokásos modor szerint neveztetnek ki. A »directorium« most már megalakulván, az intézők mindent el fognak követni, bogy a meeting fényes sikert arasson, bogy a programúi mentül változatosabb legyen, bogy a kitűzött dijjakra a lehető legszámosabb nevezések érkezzenek be. A viadal fináncziális oldalát sem fogják elhanyagolni és már jóval előre a belépti jegyeknek szük és tágasabb körökben fogják elkelését sürgetni. A clubb d i j j a i többnyire arany vagy ezüst serlegek-, arany, ezüst és broncz érmekből állanak, mig a sportkedvelő egyének és testületek nem ritkán értékes dij jakkal szaporítják a nyeremények lajstromát, — fokozván a competitió iránti érdeket. »Asszonyságok« dijjai sem hiányoznak mindig, — és tudunk esetet, bogy a viadal végén »szép kezek« lőnek a clijjak ünnepélyes átadásával megbizva. Megemlítendő, hogy az athletikai viadalok dijjai mindig tisztelet dijak. (»Ehrenpreise.«) Pénzért gentleman-atbleták nem ver