Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873
1873-01-22 / 4. szám
J ANUAR 22. 1873. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 27 Eladó paripák. Egy jól belovagolt arabs hátasló, 15 markos sötétsárga, 9éves herélt, egészen ép. ló, ára 400 forint. Megtekinthető Mező Nyaradon, (Borsodm.) a hol vasúti állomás van, Majthényi Ádámnál. Egy ezüst szürke, 15 m. és 3 hüv. magas felvér arabs herélt ; gr. Krasinsky nevelése, neve Videx, apja Dzulabi eredeti arabs, a. Krosawica félvér angol kancza -- Wattasic után; а ló 4 '/» éves, hibátlan minden tekintetben és igen erőteljes, szép növésű. Járása rendkívül gyors és 5 — 6 láb ma gasan ugrik 2 ölön át biztosan ; mellette jó indulata, s mostani fél ratiója mellett is erőteljes állapotban, rendkívül kitartó. Eddig csak mint paripa használtatott, de gát- és akadályversenyekben a versenypályákán is használható volna. Ara 1500 forint. Megtekinthető Hentschker Vilmosnál Aradon, fő utcza 1. szám. Egy bábolnai nevelésű, valódi eredeti arabs anyától származott, jól belovagolt szürke kaneza eladó. A ló 5 éves, hibátlan, 14' 1" 3'" magas, kitűnő könnyű és elegáns mozgásai vannak, dáma-lónak vagy könnyebb férfi alá, kivált a tervben levő lovagjátékhoz kitűnő lenne. Ára 600 forint. — Megtekinthető Losonczy Mihály urnái Poresákoson, u. p. Tisza-Abád-Szalók, per Fegyvernek. Itt Pesten is tudunk egy igen kitűnő jó arabs paripát. Szerk. Eladó lovak: 1. Y.ENGLAND, ар. Old England, anyja Fliyng Polka; 16 2/ 4 markos, hibátlan jó vadászló és paripa ; ép, egészséges, jó fedező csődör. 2. FEJÉR, szürke, 15 markos csődör, hibátlan, jó, szép (hack) paripa és könnyű teher alatt vadászló. 3. Szürke, 16 markos vadászló, WHITE COCKADE telivér, egészséges steeplechasser. Az árak iránt tudakozódhatni Cseklyészen W. Philips urnái. állaton, mintha egyenesen csak annak hátából nőtt volna ki, — szólt Chinnery vidám tekintettel. A fiezkó bámulatos hidegvérrel szemlélte föltartóztatóját. Mintegy tizenöt éves gyermek volt ez, korához mérve kicsiny, de erőteljes, amellett szabályosabban ügetett, mint a hogy általánosan a vidéki ily szőrű suhanezok szoktak. — Kit nevez ön kamasznak s mi inditá önt eme silány tréfára ? — kérdé a fiu, bámuló tekintettel méregetve Mr. Chinneryt. — Oh, ez igazán pompás ! — ujjongott Mr. Chinnery a fékezhetlen öröm kitörésével. — Hát •nem dicső dolog ez? Hiszen ezzel röpülni fog! Ez valóságos csodagyerek ! — Most pedig bocsásson őn, — szólt a gyermek türelmetlenül. — Elereszti-e végre azt a féket ? Én futár vagyok s egy óra alatt helyen kell lennem a levelekkel. — Kinek a futárja ? — Baskerville squireé. Reggel és este egy bőröndnyi levelet szállítok ki Londonból. — De hát ki tanította önt a lovaglásra. — A kötelesség a fő, uram, mulatság csak az után következik, — válaszolt a fiu ; — ha majd kézbesítettem e leveleket, erre térek vissza s akkor bővebben beszélgethetünk. — Felséges fölfedezés. Ez a suhancz valóságos kincs ! Megér oly darab aranyat, mint a minő ő maga. — Hag-.juk öt menni isten hirével, — szólt Mr. Blennerhasset. — Buzgalmát csakis méltányolnunk kell ; ha visszatér, majd értekezhetünk vele. Ne tartóztassuk most föl hivatása teljesítésében. — No bizony, csak az kellene még, — szólt Mr. Nicholas Chinnery. — Az ily becses zsákmányt nem örömest veszíti el szem elől az ember. A „Vadász- és Verseny-lap" egy teljes példánya 1857 -től 1872-ig bezárólag eladó. BövebbenP. L. urnái Kis-Kajdacson, per Fehérvár, u. p. Nagy-Dorog A nyúl-tenyész-kertek ügyében. Felkérjük mindazon urakat, kik a lapunk 3-dik számában Härtung F. úrtól közölt levél értelmében nevezett erdész bejövetelét óhajtják, sziveskedjenek ebbeli elhatározásukat legfeljebb f. é. január 30-ig velünk tudatni. Pár tenyésztőnk már jelentkezett. Tudomásul: Jelentkeztek eddig : gr. Széchenyi Pál, gr. Zichy Nep. János, gr. Nádasdy Ferencz, gr. Pálffy Vilmos. A „Vad., és Vers.-lap" szerk. Utóbbi cserkészetem a Retyezáton. (Folytatás és vége.) 26-án Elhatároztam a Zenoga tavához átmenni és onnan kirándulásaimat folytatni. Kora reggel összeszedve sátoromat, felpakoltattam a lovakra és folytonos eső daczára elindultunk, még pedig a podgyász az uton, én pedig egy kísérővel a magunk által tört ösvényen haladva, a Zenogának tartottam. Alig mentünk azonban 200 lépésnyire, már a további ut mikénti folytatásáról kelletett tanácskoznunk, mert ösvényünk egy derékszöget képező sziklafal mellett vonult el, nagyon meredek és füvei benőtt volt, mi a folytonos esőzés miatt, igen sikamlóssá lett. Ezt akartuk kikerülni, de ily körülmények között még roszabbnak tűnvén fel a kitérés, neki szántuk magunkat az egyenes útnak. Én elöl, fegyveremet szíjánál fogva felcsatolva, kezeimmel védve magamat az elcsúszástól ; emberem, ki élelmi szereket, halászbotomat és fejszéjt't vivé, még ovatosabban Menjen csak ön a farmhoz, majd én is követni fogom. — Csak menjen ön is. Ha visszatérek, fölkeresem ott önöket s rendelkezésökre állok. Mr. В. Chinnery látván, hogy a ficzkóval nem boldogulhat, elereszté a kötőféket s kedvtelve nézett a vágtatva tovasiető postillon után. A két férfi egy szót sem váltott többé egymással, mig a postásfiu, táskájának tartalmát kiürítvén, egész nyugodtsággal lépdelt hazafelé öszvérén, mint ki kötelességét hiven teljesité, s midőn a rávárakozó urakat megpillantá, igy kiáltott Nicholas В. Chinncryhez intézve szavait : — Nos, master, szolgalatjára állok. — Majd meglássuk, boldogulhatunk-e egymással. Igy szemre-főre nem igen látszik ön várakozásomnak megfelelni. — Kicsiny vagyok ugyan, de azért használható, — volt a fiu gyors válasza. — Hogyan hívják önt ? — Little Joe. — Hát atyját ? — Azt meg Makeweight atyusnak. — És kedvtelésből, vagy kenyérkereseti czél ból postáskodik ön ? Bármint legyen is, kár önért, mert reményteljes jövőnek nézhetne eléje, az már bizonyos, — szólt Mr. Chinnery. — Azt jól látom, hogy szeret lovagolni 9 én ugy vélem, nem lesz inye ellen, ha egy kis jó állásra elegyengetem útját. Mi ? — Nem állhatok el, — válaszolt Joe határozottan. — Mi akadályozza önt ? — El vagyok szegődve, — viszonzá Joe, — az a bökkenő. — Meg van ön helyzetével elégedve ? — Nem mondhatnám, hogy valami nagyon. Egy gebét kell lovagolnom, meg ezt a gyönyö- I baladott utánam. A sziklafal közepére érve, valami sötétet pillantok meg, de mar a következő másodperezben reáösmertem, hogy az medve, mely szintén engem is megpillantva, nem liogy elszaladott volna, sőt ellenkezőleg, pár hatalmas szökést tett, kétlábra állott, tajtékzó szájjal és nagy morgás között felém közeledett. Ekkor láttam, hogy két bocsa is mellette volt. Habar meglepetve is, de mint vadász, ösztönömnél fogva, lerántottam fegyveremet, bogy czélozhassam, ezalatt lábam elcsuszomadott, — szerencsémre jobb kezemmel a gyepbe kapaszkodva, fentartottam magam, mig balkezemmel a lövésre készen álltam. A 10 —15 lépésnyire lévő medvét még közelebb akartam bevárni, hogy félkézt is lőve, biztosabban találhassam. Ezalatt vizslám, mely velem volt, a medve első bögésere oda rohant és, — talán bivalynak tartva azt, — ugatással kivánta boszantani. Mindezek gyorsabban történtek, mint elbeszélni lehet. E közben társam is közeledett, ki látva a történteket, more patrio leveszi nagy báránybőr kucsmáját, s azzal hadarászva s torok szakadtából kiabálva, akará elűzni a medvét Ez még egy két lépést tett, hátratekintve egyszerre megfordult, és eszeveszett futásnak indult. Erre én is rögtön elbocsátottam jobb kezemmel a gyepet, hagytam magam lecsúszni, mig egy bozótban megakadtam s ülve lőttem a még alig 20 lépésnyire szaladó medvére, de sietségemben nem irányoztam elég mélyen, s golyóm felette röpült el; erre töltöttem és csendesebben irányozva sütém el fegyveremet ; de nagy boszuságomra — a sok esőtől elmocskosodott szerkezet üresen hagyta a csőt — és csak a gyúiü pattanása hallatszott. Még egyszer töltve, rádurrantottam a maczkóra, de már jó tova haladt és sértetlenül vitte el szép barna bundáját. A medvének ezen támadását annak tulajdonítom, hogy bocsai véle lévén, azokat védelmezni kivánta, mert miután azok elmentek, saját menekülésére gondolt. A hogy az idő rövidsége engedte és mint nyomai nagysága is bizonyítottak, magasságát, felállva, mintegy 6— 6 V2 lábnyira becsültem. Sajnálkozva, hogy a szerencse nem kedvezett ezen találkozásnál, elértem a Zenoga tavát, hol rüséges öszvért. De hát mit tegyek ? Kapok egy lovagló nadrágot, meg egy szép kis fél-pencest. Tehetek e máskép ? Ha aztán az öszvéren fülig sárosan visszatérek, néha csak azon veszem észre magamat, hogy egy pálezikát a hátamon mérnek végig. Hanem hát, ha ön épen valami jobb sorsot tud ennél számomra ajánlani, ám én kész vagyok azt elfogadni, — Nos Joe, csak vessen számot magával hamarjában, — szólt Mr. Nicholas В. Chinnery. — Azonnal ? — Minden habozás nélkül. A fiu kissé gondolkozólag tekintett ég felé s igy szólt : — De hát n.ik lennének a föltételek? — Nevezze meg azokat saját maga s ha nem tnlsagosak követelései, Íziben megalkuszutik. — Hideg sült reggelire, ditto ebédre, idényszerű zöldséggel, — no aztán vasárnaponkint ürüezomb, s mint illik saláta is hozzá. Hollandi sajt csak marad minden este önök estélyéröl, no meg ugy hébe-hóba, változatosság kedveért, csak lesz egy kis aprómarha-pecsenye is, aztán alkalmilag egy-két falat halacska is. Na, a mi azt illeti, a lazaezot mindenesetre többre becsülöm, mint a tökehalat. Hetenkint egy kis tésztasütemény is elcsúszik, a mellett egy csésze thea nélkülözhetlcn kjlék, — és még szükséges ám évenkint két öltözék is. — E szerint kész az alku, Joe. Menjen csak a guv'norral s készítsék el a szerződést. Most tehát nemde nyugodtan térhetünk haza ? Ugy e bizton számithatunk önre ? — Rendelkezésére állok, sir, — viszonzá Joe, fejét kissé megbillentve, — s ha ön az első hétre járó béremet előre kiadja, megelégszem, lia az három pencenél nem lesz is több.
