Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-06-05 / 22. szám

174 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JUNIUS 5. 1872. tenek, különösen a guanaco és a strncz húsából. A növényzeti tápot jóformán nem is ismerik ; csak ha a Cordiilerák keleti lejtőjén az araucaria-dió gyümölcse megérett, ezt ízlelik vagy ha a keleti partok gyarmatosait látogatják meg — cserevásár alkalmával — élveznek némelyek közülök talán először és utolszor életükben egy-egy falat kenyér eledelt. Patagonia egészben véve egy nagy pusztának tekinthető, kivéve a Cordiilerák keleti lejtőjét s néhány folyam völgyét, és igy talaja se földmivelésre, se rendes állattenyésztésre neui igen aikalmas ; vadállatai közt pedig a prémes szörméjüek hiányzanak. Ez az oka, hogy azon vadászállomások — mellyeket egy társulat, hason'ólag a Hudson-Bay társasághoz Eszakamerikában — e vidékeken berendezni akart, nem sikerültek ; mert a mi itt vadászható állat van, az épen csak annyi, hogy a kóborló iudián csapatok — kik úgy se nagy számmal vannak — belőle megélhessenek. Régóta hallott már Europa hireket e távoli földrészről, de inkább csak oontourokban, legújabban Darwin és Guinnard is sokat közöltek arról földrajzi és népismei tekintetben, de senki sem élt e nomád néppel úgy együtt, mint Master, ki a déli törzsekkel megbarátkozván, egy egész évig lakta sátrukat, osztozott örömük és bánatukban, és soha sem liiáuyzott vadászataikról. Igy ismerkedett meg azon vidékek jellemzetes állataival ; itt tanulta meg az „amerikai oroszlán" húsát is ízlelni— és Ízletesnek is találta. A vadakról és vadászatokról beszélve, mondja, hogy az amerikai oroszlán (puma= Felis coneoloij Patagoniában és messze ennek határain túl is el van terjedve, annyira, mint kevés más állat : s úgy a naptéritő körei alatti forró éghajlat alatt, mint a chiieni cordillerákban 10,000 lábnyi magasságban feltalálható, majd ezzel ellenkezőleg ismét a Magelan part hideg nedves vidékein is barangol. A La Plata folyam vidékein és Chiliben szarvasok, struezezok vizcachák és más négylábúak ragadozásából él, különösen kedveli a fiatal gidák és borjuk pecsenyéjét. Darwin is hasonlót beszél róla, bár csak hallás után, s azt mondja hogy apuma, lia jól lakott prédájából, s egyszerre neai bírja felfalni, a maradékot elvonszolja a sűrűbe és falombokkal fedi be ; azonban közelben marad, hogy megőrizze. A condor-keselyük azonban megsejdítik a prédát, felette kóvályognak a levegőben, s néha-néha lecsapnak rá; a puma azonban elkergeti őket; ez elárulja a vadász előtt a puma rejtekét, s közelbe lopózva megvárja, rnig az a keselyük elűzésére rejtekét ujonuan elhagyja, midőn aztán egy vagy más módon elejti azt. Muster még következőleg festi ez állatot: „A Rio Chico környékén szokatlan nagyságú pumákat lőttem, némellyik (j láb bosszú volt, farkát nem szamitva, melly közönségesen a test fele hosszát teszi. Leginkább azon vidéken tartózkodik, hol a struccz és guanaco falkák legelni szoktak. Patagonia déli vidékein színe fakóbarna, mig Argentinben verhenyes. A puma-oroszlán minden macskafaju állat közt legerősebben hasonlít a macskához minden tekintetben. Igen félénk, s a lovas ember elöl mindjárt megszalad, gyalogos ember elöl is, világos nappal. Sebesen, nagy ugrásokkal távozik, de uem messze, mert hamar fárad, midőn aztán a legközelebbi cserjésbe bújik s ott morgolódik. Néha éleivel karczolni igyekszik , komolyabban támadni azonban nem mer. Egyszer egy angol válláról ennek punchóját lerántotta ugyan, de többet nem is merészelt tenni és megfutott. Egyszer azt is láttam, hogy egy chiieni utána ment a futó pumának, melyet kutyái körülfogtak a bozótban, s bár ez sürü volt s csak nagy navajo-jával (vágó-kés) nyithatott utat, elérte a meghúzódó pumát, s bolas-jaival (hosszú szürkötélen lóggó fagolyók) agyonverte azt, anélkül, hogy a puma támadni mert volna, mert ha csak egy ugrást tesz a gaucbora, megölhette vagy legalább keményen megsebesítette volna azt. — Hogy néha-néha egy magános gyalogolót megtámad, az igaz; banem könnyű tőle menekülni, ha csak tüzet gyújt az ember, mert akkor nem mer közeledni. Tavasszal, a pacsmagolás ideje alatt persze neki vadul a him ;uma s vérengző ordítással csatangol a bozótosban. Illyenkor igen lesoványodik s ugyancsak rosszul néz ki, mig máskor igen jó búsban vau és fényes szőrrel pompáz. A nőstény puma többnyire kettőt kölykezik, többet soha sem is láttam mellette. H il sa a pumának hasonlít a sertésh úshoz, s kivált főzve igen jó, a patagonok általában meg is eszik ; csak egypár szomszéd indián törzs nem meri azt éldelni. Itt eszembe juthogy Darwinnak, midőn e környéken járt, a gauchok kedvencz ételükkel kedveskedvén, ez (Darwin véleménye szerint) egy tehénből kivágott és még nem egészen kifejlődött bornyú húsából lett volna készitve, valósággal azonban, mint megtudtam, a fiatal pumának fehér busa volt az. Már Shaw is emiitette, ki Eszakafrikáról olly sokat irt, hogy az oroszlán búst szeretik az emberek, dc nem akarták neki hinni, midőn beszélte, hogy az szinre, izre és szagra nézve nagyon hasonlít a borjúbúshoz ; pedig ugyan illyen, Darwin szerint, a puma húsa is. En magam és a gauchok nem vagyunk az iránt egy véleményen, vajjou a jaguár búsa jó e V hanem abban egyetértünk, hogy a puma húsa kitiinő. Különben nem olly könnyű a pumát elejteni, mert olly SZÍVÓS élete van mint a macskának, s a golyók nem ártanak neki, ha csak fején vagy szivén nem találjuk. En egyszer lovon és ebekkel űzvén egy pumát, ez mély sziklamartba menekült, honnan azonban nem tudott elölünk pusztulni, s kutyáim megrohanták ; azonban gyalázatosan elverte őket, s azok tört bordákkal és vonitva hátráltak, mig én háromszor lőttem rá revolveremmel, de csak anynyit ártott ez neki, mintha iáira borsót hányok, végre _bolas"-omat akasztottam le a nyeregről s ennek keringve repülő golyóival vertem le ; olly nagy volt ezek hatása, hogy az erős állat néhányszor fején találva elszédült, s én egész kényelemmel kötöztem össze lábait, állát felpeczkeltem, s egyik kísérőm lován a táborba szállítottam. Fényes, nagy diószinii „világitói" mindenki csodálkozását felköltötték, hanem olly rémitő dühtől szikráztak, miszerint egyik indián társam, ki v.ilahol a téritőktől igen sötét képet ballhatott már az ördögről, felkiáltott: „Nézzétek csak, hát nem a Lucifer szemei e ezek?!" Muster a „tehuelques" féle indián törzsnél is hosszabb ideig volt, kik semmiféle más foglalkozást nem ismernek, mint az egy vadászatot ; ez az ö egyetlen keresetforrásuk. A mint a nap virrad, kilép a kaczika az ö „to!do"-jából (igy nevezik romlott spanyol nyelven a bőrökből készült sátrat, mellyre az indiánok saját nyelvükön a „kau" kifejezést használják) s fellármázza törzsét, mellynek fiatalai azonban máirendesen szétoszoltak, hogy a szabadon legelő paripákat összefogdossák. Összegyülekezve, a főnök kiadja parancsait a napi vadászatra hogy milly irányban baladjon az, meddig terjedjen, s hol legyen a gyülekezés vadászat után, mi néha 10—12 mfd távolságra húzódik. Az asszonyok ezalatt s az öregebbek a sátrakat szedik szét s rakják a lovakra, s maguk is gyermekeikkel együtt lovakra ülnek, hogy lassabban a vadászó vándorok után baladjanak. A fiatalság ezalatt ellovagol, s mihelyt a környékre ér, hol az előre küldött kémek nagyobb mennyiségű strucczok és guanacok csapatjait nyomozták ki, szárnyakat ereszt nagy kiteijedésben, mintegy félkörbe fogva a nyomozott vadat, s e bekerítés után mindenfelől tüzet gyújtanak, mellynek látására az eddig a cserjésekben elülő vagy legelésző vad csoportokba gyűlve, iramodik erre arra. Az illy csapatokat aztán 50—60 lovas több oldalról közre veszi, rájok ront, s hosszú kötélen repülő golyóikkal verdesik le az állatokat. Sokszor töméntelen struccz, guanaco és puma kerül az illy körbe, s bár nagyobb része kitör, de azért elég marad ott prédának, mig a menekülök a mindenfelöl égő tűztől visszariadva, más lesben álló lovas csapat közé kerülnek s új tizedelésen mennek át. Ez igy megy több kevesebb változatossággal 6—8 órán át, mi lovaik kitűnőségéről tanúskodik, kár liogy ezekről Muster bővebben nem ir. Vadászat után a préda közösen osztatik meg, s a ki többet ejtett el, csak annyiban van előnye, hogy a strucezoknál a tollakat, a guacauonál pedig az állat bőrét, veséjét, máját és szivét kapja. A vadászdicsőség mellett elég ösztön mentől több vad elejtésére, miután tollúikat és bőrüket a kereskedők meglehetősen fizetik, azonkívül ruházatjokat is ebből nyerik ; ez utóbbiban ugyan nem valami nagy igényük van a patagonoknak. A guanaco nagyban hasonlit a julitevéhez vagy lámához, magassága mintegy 3 láb, hoszsza az orr begyétől farkáig öt láb, marja púpos s gyapjas szőre van, melly verhenyes sárgás, némelly helyen fehér foltokkal tarkázva, különösen véknyán, lábán és homlokán. A guanaco igen elterjedt Délamerikában, s Perutól kezdve a Cordiilerák keleti lejtőjén át egész a Mendoza pusztaságig, a Magellan útig és a tűzföldig mindenütt található. Ez állat nagy csapatokban él együtt ; azonban többnyire juhokból áll, a bak igen kevés köztük, 100 darab közt alig 3 darab bak találkozik. Ezek a nyáj vezetői, s ha az legel, közönségesen ők állanak őrt valamelly magasabb sziklán, hol azonnal a lóéhoz hasonlitó nyeritést ballatnak, s azért mondá egy chiieni Musternek : „Ez a guanaco mégis különös egy állat ; nyerít mint egy ló, gyapjas mint egy juh, ollyau háta van mint egy tevének, lábai mint egy szarvasnak, s sebes mint az ördög." Ezért nem is könnyű