Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872
1872-05-08 / 18. szám
142 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁJUS 22. 1872. azon országos lőjegyzékek, miket a tisztelt szerkesztőség az 1869/70 és 1870/71 évekről annyi temérdek munkával s utánjárással öszszeállitott s a Vadász- és Versenylap 1870. évi 13-ik s 29-ik és az 1871 évi 16-ik számában közzétett. Ezen lőjegyzékek elsejétől itt eltekintek, mint mellyet nálamnál tekintélyesebb s illetékesebb férfiú, t. i. az országos statistical hivatal nagyérdemű főnöke e becses lapok f. évi 5-ik számában vett érintkezése tárgyául. Én itt egyedül a második t. i. az 187% évben elejtett vadakról szóló országos löjegyzéket, mint melly számításomhoz biztosabb alapot mutat — veszem figyelembe. Itt előre bocsátom, hogy ha sikerült volna az ország összes vadastereiről az 187% évben lelőtt vadmennyiséget megtudni, azaz hogyha ezen országos löjegyzék valóban teljes lehetett volna, akkor felesleges lenne minden egyébb combinatió s elegendő lett volna az ország összes vadmenyiségét e lőjegyzékböl kiirni, s annak értékkiszámitása sem járt volna semmi nehézséggel. Azonban egyetlen pillanat reá meggyőz bennünket, hogy abban az ország csak igen kis része van képviselve, a legnagyobb részből semmi adat sem került bele. Nézzük részletesebben. Legjobban találjuk itt képviselve P ozsony és Nyitra vármegyéket, mint melyek, — kivált fővad és fáczán tekintetében — a legtöbb s legrendezettebb vadasterületekkel birnak. Pozsonyból 21, Nyitrából 18 helyről küldettek be jegyzetek, s mégis ba körülményesebben vizsgáljuk azokat, láthatjuk, hogy e 21 respective 13 hely csak néhány főúrnak vadasterületéböl áll, melly e két vármegyének 2.275,782 catastralis holdnyi poduotiv területének 304,936 c. holddal alig -/ 1 5 részét teszi, a többi 1 3/i5 részből semmi adatunk sincs. Nélkülözzük itt, a Pozsony, Szentgyörgy, Bazin, Modor, Szakolcza királyi városi, a bazini, királyfalvi, alsó-nyárasdi, vöröskői, detreköi, dévényi, borostyánkői, nagy-lévárdi, korompaj, nagymagyari, czifferi, vedrödi, szarvai, bősi, n. stomfai, vásáruti, eberhardi, holicsi, sasvári, jókői, bainai, tapolcsányi, csejtei, mocsonoki, krakováni, újlaki, érsekújvári, szkacsányi, sélyei, bajmoczi, ürményi, tót-megyeri, bodoki, szeredi, aponyi, elefánti, kolosi, temetvényi, divékujfalussi, korlátkői, berencsi uradalmak — a sok kisebb közbirtokossági s temérdek községi — területek adatait. A többi megyékből még kevesebb jelentés j ött be. Temes 11, Abauj 9, Szepes 6, Gömör, Nógrád, Somogy 5, Székes-Fejérvár, Zala 4, Liptó, Szabolcs, Arad, Békés 3, Bács, Soprony 2, Trencsény, Zólyom, Pest, Veszprém, Győr, Tolna, Heves, Borsod, Sáros, Ungh, Beregh, Szatmár, Csongrád, Bihar, Alsó-Fehér s Udvarszék egy-egy kerülettel járult az országos löjegyzékhez. Egyetlen egy jelentés sem érkezett: Árva, Turócz, Bars, Esztergom, Hont, Mosony, Baranya, Vas, Komárom, Torna, Zemplén, Krassó, Torontál, Csanád, Marmaros, Ugocsa, Kraszna, Középezolnok, Zaránd, Hunyad, Belsőszolnok, Doboka, Kolos, Torda, Küküllő és FelsőFehér megyékből, Kővár és Fogaras vidékéről, a Jászság- s Kunságból, a szepesi városokból, a Kikindai kerületből, Aranyos-, Maros-, Csik és Háromszék székekből, az összes erdélyi szász székekből, Busztercze s Brassó vidékéből. c. holdról Beérkeztek összesen 82 vadászke rületböl 947.878 és 31 vadászkerületböl ugyanily arányban véve a nagyságot . 358.360 összesen 113 vadászkerületnek 1,306,238 c. hold kiterjedésről szóló löjegyzetek. Hunfalvy János „Osztrák birodalom statistikája 1867" szerint Magyarország kiterjedése 3,727.67 Erdélyországé 954.33 a kettőnek nagysága tehát összesen 4682. — osztrák négyszög mértföld, mellyböl leszámítván s figyelmen kivül hagyván a terméketlen részt — bár ebben is sok négyszög mértföldön igen szép zergeállományák lehetnek, és vannak is — teszen c. holdat Magyarország productiv területe 31,297.991 Erdélyország „ „ 8,261.255 összesen tehát 39,559.246 cat. holdat mellynek a 113 vadászkerületünk kevesebb mint 1/зо azaz egyharminczad részét teszi. Itt már most azon kérdés merül fel : L ehetségese ezen kis részből az egészre következtetést búzni, s nagyobb hiba vagyönámitás nélkül ezen hiányos lőjegyzékböl az egész ország vadmennyiségét kiszámítani? Nézetem szerint igen is lehet. Lehet pedig két oknál fogva. Először, mert az ismert 113 vadászkerület minden tekintetben a lehető legnagyobb változatosságot és sokféleséget mutatja s lehet másodszor, mert az ország többi itt nem érintett ezer és ezer vadastereiről hasonló változatosságot és sokféleséget kell feltételeznünk ; a nem lehetne csak akkor, hogyha az ismert 113 v. kerület mind vadbőségü s tilalmazott és minden tekintetben egyöntetű volna, az országnak a lőjegyzékben nem foglalt egyébb részei pedig teljesen vadszegény vidékekből állana. Találunk ugyanis az országos löjegyzékben foglalt 113 vadász-kerület közt az egyes vadnemekbeni különféleségeket nem érintve, s még a földirati fekvéstől is eltekintve : 1. vaddal bőven ellátott s vadszegény területeket ; 2. zord, enyhe s meleg éghajlatú vidékeket; 3. hegyes, dombos, lapályos és változatos felszínű területeket, 4. erdős, erdőtlen s vegyes vidékeket ; 5. bérezi s mezei vadászatokkal biró területeket; 6. száraz, mocsáros és vizi vadászterületeket ; 7. rendezettségre s vadóvásra nézve példányszerü vadászterületeket, mellyeken sok vad lövetett ; 8. ugyanilly területeket, hol bizonyos okok miatt kevés lövetett ; 9. elhanyagolt s kipusztított vadászterületeket honnan igen kevés; 10. s ugyanilly területeket, honnan épp a rosz gazdálkodás miatt aránylag sok vad került ki. Egyszóval találunk vadászterületeket mind felezinüknek külső minőségére, mind vadászati viszonyukra nézve minden lehető nagy változatosságban és különféleségekben, s miután mint fentebb emlitém, ugyané változatosságot az ország adat nélküli részéről — még pedig arányosítva az ismert 113 vadászkerülethez s az arányt csak is némelly vadnemre nézve kivételbe helyezve — kell elfogadnunk s feltételeznünk ; épp ezért mondom, hogy az ismert 113 vadászkerületböl az egész haza vadmenyiségét lehetséges legyen nagyobb hiba vagy önámitás nélkül kiszámítani. Az 1817% évi országos lőjegyzékben fog lalt használható vadmennyiség értékét következő — inkább alacsony mint magas — árakon számithatjuk össze. 381 db szarvas 30 ft —krjával 11,430. — 106 я dámvad 25.я 2,650. — 881 я özvad 5. — я 4,405. — 7 я zerge 10. — я 70. — 421 я vaddisznó 30.,я 12,630. — 17,946 n mezei nyúl — .60 я 10,767 . 60 19 » siketfajd 5 . — я 95. — 24 я nyirfajd 3 . — я 72. — 297 я császármadár • 2. — я 594. , — 5,065 я fáezán 2.50 я 12,662. .50 11,440 я fogoly — .30 я 3,432. ,— 9,161 я fürj — .10 я 916 10 289 я vadlúd 1.— я 289, .— 1.993 я vadkacsa — .30 я 597 .90 93 я túzok 5.— я 465 .—•1,443 я erdei szalonka 1 . — я 1,443 .— 1,387 41 vizi szalonka — .40 я 554 .80 1,778 я vadgalamb — .10 я 177 , .80 27 я medve 20.— я 540 .— 30 я farkas 5.— я 150 . — 5 я hiúz 20.— я 100 .— 127 я vadmacska 1.50 я 190 .50 1,421 я róka 2.— я 2,842 .—53 я borz 1 .— я 53 24 я vidra 10.— я 240 .— 132 я nyest 5. — я 660 819 я görény 1.50 . 1,228 .50 3053 я menyét — .20 я 410 .60 577422 я értékesíthető vadat 69,666 Гзо értékben. Mennyi lesz tehát egész Magyarország s Erdély egy évi vadmennyisége s annak értéke. Felelet: A 113 vadászkerület nagysága ugy viszonylik az egész haza nagyságához mint 1 : 30 (egy a harminezhoz) s igy az egész haza vadmennyisége s annak értéke a fentebbi országos lőjegyzékben foglalt 113 vadászkerület vadmennyiségénél s annak értékénél 30-szorta nagyobb lesz , tehát körülbelül 1.722,660 db. vad, 2.08.9,987 forint értékben. Tisztelt szerkesztőség ! Félve s tartózkodva irtam ki ezen összegeket (kerülgettem is mint macska a forró kását mig kiirtam) s szintén hallom mint zúdúl fel a tisztelt szerkesztőség: mystificatio, képtelenség stb. felkiáltásokkal, s magam is bevallom, miszerint a haza vadászatról illy nagy számokat kiirva vagy kimondva nem láttam nem hallottam. Azonban nem tehelek róla ! számításomnak van alapja, mellyet eltagadni vagy érvényét eldisputálni nem lehet; a mennyiben pedig az országos löjegyzék egyes vadnemeinek arányát kifogásolni lehetne, azt rögtön magam js megteszem. Es pedig : Túlzottnak tekinthető az 1 : 30 arány azon vadfajoknál, mellyek a 113 vadász kerületben legerősebben látszatnak képviselve lenni, olly vadfajoknál ugyan is, mellyek nem annyira szabadban, minden oltalom nélkül, mint inkább rendezett s tilalmazott vadastereken tenyésztetnek mint a fővad, a dámvad, a fáczán, melly bárom vadnem a szép tilalma