Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-04-19 / 13. szám

94 A dologra nem tartozó vitából elég ennyi, ki ezt figyelemmel kisérte, tudni fogja, hogy azt én nem kezdtem, s nem is provoeáltam. Midőn tehát ezt befejezettnek tekintem, még csak azon szakképzett­ségre akarok visszatérni, melyet Kimer ur nevében az — R-jegyii ezikk irója bennem annyira kisebbi­tendőnek talált — Kirner ur javára. Köztudomásu dolog az, hogy én fegyvermiives magam nem vagyok ; ezzel a tisztelt közönséget nem ámítottam soha. Hanem igenis van pesti mindkét műhelyemben egy-egy fegyvermiives mester, kiknek szakképességét Kirner uré mellé bátran oda állit­hatom. Sőt még tovább is megyek ; — Kirner József ur magát szakmájában kiképzett fegyvermüvesnek tartja, üzletét mint illyen saját maga vezeti. Nagyon termé­szetes tehát, hogy a fegyverkészitéshez ö neki magá­nak kell legjobban érteni. Én tehát ezennel kétszáz darab aranyat ajánlok fel, s vagyok kész letenni Kirner ur szá­mára, ha ö az én ócsárolt Lancaster fegyveremet, melynek egy példányát mintául elébe adom, bár melyik teljesen felszerelt műhelyemben 6 hét alatt (közönségcsen elég 4 hét) kellő ellenőrzés mellett sajátkezüleg utáncsinálja, s az általa készitett pél­dány egy közösen választott szakértő bizottmány ál­tal tökéletesnek ítéltetik. Rádásul pedig még az ál­tala készitett fegyvert is oda ajándékozom. Kirner ur ezen ajánlatom megjelenésétől számítva 6 hét alatt annak elfogadása iránt nyilatkozhatik, a munkát ezen idö alatt bár mikor megkezdheti. Ha pedig azt el nem fogadja, ugy szegénységi bizonyít­ványát ö maga állitandja ki magának. A tisztelt Szerkesztőséget végül szabadjon arra kérnem, miszerint a becses lapjában megkezdett tá­madás ezen befejezését is közzé tenni szíveskedjék. Pesten 1871 april 15-én. Unschuld Ede. Lő-vadászat. A szalonka-idényhez. Kls-Komárom mart. 31-én 1871. T. szerkesztő ur ! Nálunk vége a „szalonka idény­nek", értvén az erdei szalonka vadászatát: mert a vizi szalonkák kevesbbé érdekes csoportja rendesen később érkezik meg amannál, s bár némelly évben nagy számmal lepi berkes rétjeinket, igen kevés az, mit abból ellövünk. Az erdei szalonkák ez évben korán jöttek. — Folyó hó 9-én reggel jelenti egyik erdőkerülő, hogy tegnap — martius 8-án — az esti lesen két erdei szalonkát látott. Örömmel vettem a várt vendégek kora megérkezésének hirét, s ha foglalatosságom engedi, azonnal fegyverrel vállamon felkeresésükre indu­lok ; de nem lehetett ezt tennem a szép idö miatt, melly a kedves madarakat meghozta ugyan, engem azonban az erdő helyett a mezőre kergetett, vetni, hogy annak idején legyen mit aratni ; mert közben legyen mondva, én nem csak erdő-, hanem egyszers­mind mezö-gazda is vagyok. 10-én reggel ugyanazon erdőkerülő egy erdei sza­lonkát hoz, mellyet ő 9-én az esti lesen lőtt. Vége a dicsőségnek ! — sohajték magamban, mellyért nem egyszer sikerrel fáradtam, hogy t. i. én löjjem az első erdei szalonkát a vidéken. Egészen izgatott va­lók s maradatlan. Ebéd után azonnal vetni indul­tam, de fegyverrel vállamon és azon elhatározott szándékkal, hogy esti lesre a közeli egresbe megyek, hová 7 órára kocsimat is rendeltem. Hat órakor be­végezvén a vetést, gyors léptekkel siettem az erdő­be, hova egy negyed óra alatt, és éppen akkor ér­tem, mikor három szalonka — ez is ritkaság — „kszi"-kezve sebes repüléssel üzi egymást tova az erdöszélben előttem, de fájdalom ! lőtávolou kivül. Gyorsan helyet foglalok, s alig telik el egy pilla­nat, már hallom a minden vadászban kellemes izga­tottságot keltő „kro, kro kro . . . kszi" hangokat, mellyek, mint az erdő kisértö szellemének varázs­VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. hangjai, még folyvást fülemben zengnek, bár semmit sem láthatok ! — kro, kro . . . hangzik újra és újra ; tekintek jobbra-balra, és . . ah ! kellemes meglepetés ! Látom kimért komolysággal felém le­begni a hosszuesőrüt ; most villámlik és dördül egy­szerre lövésem, elnémul a szalonka hangja, s látom öt leesni jó távol a bokrok közé. Szaladok oda, hí­vom vizslámat, s csak most jut eszembe, hogy nincs ve lem ; átkozott „Csokk„ ; éppen akkor kelle csavarog­nod, mikor hazulról eljöttem ! Kro . . . kro . . . hang­zik újra közelben, fordulok s az elvonuló szalonkára tüzelek, melly egykedvűen szóll és száll tovább, nem találtam ; de nem találtam a leesettet sem, s boszusan töltöm fegyveremet, hogy a következő pil­lanatban újra lőjjek ! No de ez azután leesett, csak­úgy locscsant, a vízbe. Bokán fölül lubiezkoltam a vizben, szalonkámat keresvén, mellyet a beállott sö­tétség miatt végre is ott kelle hagynom. — Még két lövést koczkáztattam egy „kszi"-kezö párra sikeret­lenül, s elhagyván leshelyemet, az éppen megérkező kocsim elé ballagtam. Hazáig, — kocsin jó fél óra, — de még honn is, azzal vigasztaltam magamat, hogy holnap vizslával megtalálom lött szalonkáimat, sőt cserkészve még hozzá néhányat lövök is. -— Ezen szép reményben ringatózva feküdtem le az nap, s azzal ébredtem másnap 1 1-én. Jókor kimen­vén a gazdaságba, s itt 9 órára dolgomat végezvén, az erdőre siettem, velem volt vizslám is. Lelkiisme­retes buzgalommal át meg át kutattam a helyet, hova tegnap elsőben lött szalonkámat esni láttam ; újra megláboltam a vizet, hová a második poty­tyant ; sem itt sem ott nem találtam semmit. Tovább cserkésztem a sürü növésben, s délután 1 óráig csatangolva a vadrózsa, szederinda és isza­laggal hálózott fiatalosban, csak két szalonkát si­került fölvernem a nélkül, hogy rájok lőhettem volna. Kifáradva a minden lépten akadályozott járásban, egyszersmind lehangolva а reaua nézve szomorú lehetőség által „hátha ez idényben már nem is lőhe­tek szalonkát" ; szomorúan értem kocsimhoz, s ezen haza, hol segédem, s az uradalmi ellenőr beszélték, hogy a galamboki vágásban ök 7 szalonkát láttak, de egyet sem lőttek. Ezután néhány napig dolgaim nem engedtek en­gem szalonkák után járni, 16-án pedig elkezdődtek а viharos napok ; 19-ig folyvást hullott a hó, s bár alul olvadt, mégis a mezőn arasznyi magasságig emelkedett, legnagyobb veszedelmére a fiatal nyu­laknak, mellyek a 4 — 5 napig tartó hóban hihető mind elpusztultak ; a szalonkákból azonban marad­tak itt, mert a kerülő 18-án egyet lőtt s 19-én egyet látott. 21-dikétiil, kellemes tavaszi napok következ­tek, a hó eltűnt, s 23-án a gyönyörű idő engem is­mét lesre csalt, segédem is velem jött. Jókor helyre értünk, a már emiitett egeresbe ; még a nap fenn volt, ugy látszott nem tud megválni а tavaszi alkony minden kellemeivel dúsan áradozó kedvesétől, a földtől ; végre mégis letűnt a láthatárról, s est lön. Milly nagyszerű egy csendes légü tavaszi est, a vi­gan s édesen dalló rigók, a krákogó varjak, eseregö szarkák, brekegő békák stb. chaotikus eonccrtjével, mellyböl néha kihallik a réti bagoly kleppegése, vélnéd a eoneert-mester vezény pálezája veri a tae­tust. Egyszerre mint varázsütésre minden elnémul, s ekkor megkezdi érdekes légi sétáját az erdei sza­lonka. Ah ! hallga csak ! kro . . . kro . . . kro . . kszi ! Hallom, de mit sem látok ; többször is hallom, és nem láthatok egyet is. Már, már elhatározom a ha­zamenetelt, s íme közelebbről ér az ismert hang, lá­tom vonulni a hosszú csörüt, s hirtelen felém kanya­rodni ; én sem igen gondolkozom a szemközt-lövés bizonytalansága fölött, lövök s madaram tul rajtam mellém esik. Fölveszem, össze-vissza forgatom, mint valami ismeretlen csoda madarat. Különös ! hány erdei szalonkát lőttem már életemben, s bár ez a vad az, mellyre aránylag legtöbb szerencsével vadászok, mégsem tudnék az apróbb lővadak közül nevezni egyet, mellynek elejtése nekem nagyobb örömöt okozna, mint lia egy erdei szalonkát lövök. Éppen ezért szívesen is bolygok utánna nap hosszat egye­dül, mig ellenben minden más vadra csak társaság­ban szeretek vadászni. Mart. 23-án egy Pestről jött kedves vendégünk kedveért, ki itt nálunk szalonkákra akart vadászni, s 22-én egyet lőtt is, — néhány hajtóval az úgy­nevezett „Alsóerdei" ültetésekben vadásztunk öten. MARTIUS 22. 1871.__ — Szép számmal találtunk szalonkát, de a sok lö­dözés daczára csak 3 került aggatékra, mellyböl ne­kem is jutott egy, azaz : hogy egyet én lőttem. Ezután mind gyérebben lehetett látni vándorain­kat, s löni egyet sem. — Összevéve az eredményt, kis körünkben 8 erdei szalonka lövetett, melly szám bizonyosan magasabbra rug, ha, a mint szerettük volna, megérkezésük óta mindennapi látogatással alkalmatlankodhatánk hosszuesőrü vendégeinknek. — Egyébbiránt annyit jeleznem kell vidékünkről, hogy itt soha valami rendkívüli nagy mennyiségben nem mutatkoznak erdei szalonkák ; de azért mégis találtam 1857. Juliusban a galamboki fiatalosban egy anya szalonkát 4 kirepülő fiókával ; nem bán­tottam őket s többé megsem is találtam. Ha a vizi szalonkáknak vonulásukban tetszeni fog vidékünket is rövid pihenőül használni, (nem tudom mikor lesz, most ezudar fagyos hideg van,) s ha akkor vadászhatunk reájuk, megirom, előre is kikérvén с végett tekintetes szerkesztő ur szives engedelmét. S. L. Miholáczról. az erdei-szalonka vadászatok Eldo­rádójából irják a „Jagdzeitungnak" : hogy ott febr. 25-kén látták az első szalonkát, s ez nem magános jelenség volt, mert pár napra rá, szemlátomást sza­porodtak. A nagy vadászatok 1 6-kán kezdődtek, s tiz napig tartottak, midőn a beálló nagy árvizek miatt félbeszakadt ; különben a szalonkák tovább költöztek már martius végével. Mart. 18. és 19-kén ott is vagy fél lábnyi hó esett, s pár napig havon vadásztak a szalonkákra s pedig jó eredménnyel. Az őszes vadászat eredménye Valpón 229, Miholjáezon 162 db szalonka. A vadász-gazdán (br. Prandau Gusztáv) kivül résztvettek még, ki több ki kevesebb ideig : Szász-Cohurg Lipót hg, Liehtenstein Frigyes hg, Esterházy Pál hg ; és Hunyady Imre, Fünfkir­ehen Henrik, Stockau György grófok. Csehországból panaszkodnak, hogy ott az idén a szalonka-idény említést sem érdemel, s hogy ideje volna a tavaszi szalonka-huzást az óvás-idénybe venni, s csak az őszit használni vadászatra ; 30 év előtt, úgymond a „J. Z." leutomischli tudósítója, urodalmunkhan ősszel 12—1500 db szalonka löve­tett, mióta azonban a tavaszi húzáskor is divatba jött vadászata, alig kapunk összesen 2 — 300 da­rabot. Szolyyai levelet. IV. Medve-vadászat.*) Az 1870-iki löjegyzékhen foglalt 20 db­medve nem épen olly vadászatokon ejtetett el, melyekben magas vendégek vettek részt, ha­nem az itteni uradalmon 1870-ben lött ilynemű vadak összes számát teszik ; és a mellett meg­jegyzendő hogy ezen számból 11 db fiatal bocs volt, melyek odúikból kivéve, ugy ölettek meg. Az 1870-iki őszi vadászatokra a következő urak hivattak meg ö méltsága által és jelentek meg: Lamberg Ferencz gróf, itj. Breuner Ágost gróf, Wurmbrandt Nándor gróf és Ku­tschenbach báró ezredes, a 8-ik dsidás ezred pa­rancsnoka­A magas uraságok azonban későn jöttek, nevezetesen deczember elején, melly idö-tájt csikorgó hideg állván be, a medvék még nem rejtőztek el téli álmuk tartása végett, — a mint erről több gaur (medve-odu) felkeresése által, melyeket üreseknek találtunk, meggyő­ződtünk — hanem ilyenkor még csak a szél­döntötte faállabok alatt lézengnek, mellveket csak akkor hagynak oda, ha valamely hívat­lan vendég felzavarja. *) Jövőre kissé bővebb részletezéssel kérnénk с vadászatokat. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom