Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-02-20 / 5. szám

FEBRUÁR 20. 1871. só közönségnek bemutatva, megvallom, eleinte olly hiszékennyé lettem, hogy már-már a Rá­ma társaságnak szántam ez év minden Csá­szárdiját, a Derby t, a Nemzeti dijt, a Károlyi Stakest és az államdijak egy halmazát, midőn fontolóra véve ennek tulajdonképpeni valószí­nűségét, eszembe jutott, miszerint a naptári jö­vendölések sem positivek, bár némileg alapra vannak fektetve. Január 28-kán indultam útnak, eleve ör­vendve Eiland, Ostreger, Buccaneer, Bois Rous­sel, Cotswold stb. ivadékait szemlélhetni. Dél­után öt óra lehetett, midőn a keresztúri dom­bot meghaladva, a szalánczi vár délczegen ural­kodó csúcsait, s néhány pillanat múlva a romok aljáhan a természet által diszes fekvésű park közepette az uri lakot, s az ettől keletéjszakra kellő távolságra eső padockokat és verseny­établissement-et megpillantám. „Auqu'il vive" állapotban valék a helyszínén mielőbb megérkez­hetni, addig is gyönyörködve a páratlan re­génydus vidékben, mire, az ut rosszasága foly­tán, mely két nem éppen orloffi iigetőimnek erős dolgot adott egy könnyű Sandlauferben haladni, elég időm jutott. Végre czélnál voltam, megérkezve a történelmi múltjáról hirnéves Szalánczon. Első, kivel találkoztam, a szives házi ur volt, ki a bekövetkezett est-alkonyat folytán másnapra határozta az általam várva várt revue-t. Igényelt toilette végezte után, egy fényesen csillározott budoirba érve, ladies-kkel vegyes társaságban találtam magamat; nem csoda te­hát, ha az est kellemes órái pillanat gyanánt érték vérgöket, elannyira, hogy alvásra alig maradt több idő, mint első Napoleonnak, vagy is négy óra. Reggelre ébredvén, a szabadba igyekeztem jutni, hol gyönyörködtem a válto­zatos látványosságban, mellyet a vidék minden tájékán tapasztalni alkalmam volt. Keletről messze távolban a munkácsi hegyláncz havasai, délről a zempléni buja alföld látható, mellynek a királyhelmeczi domb emelkedése szolgál di­rajt ; két bakborju volt köztük. Tovább mentünk, ismét találkoztam majd két, majd három darabbal, de sehol a keresett erös bak. Sebesen haladva, felértünk egyik tetőre, s a túlsó lejtön lefelé haladtunk, a mint egyszerre Jancsi hirtelen kabátomnál fogva megállított, s ujjával a cserkésző útnak vagy 70 — 80 lépésnyire alattunk fekvő kanyarulatánál álló őzkecskére mutatott. Halk hangon tudattam ve­le, hogy nem bak, és már tovahaladni akartam, mi­dőn ö kissé balra egy bokorra mutatva, sugá : „ ott а bak !" Oda tekinték, s a bokor túlsó oldalán egy szép és erös bak állott, agancsait és nyaka felső fe­lét láttatva, mig egész teste a sürü gályáktól fedve volt. Elővéve tarisznyájából respegjét (Perspectiv) szeméhez illeszté, s megerősitendő előbbi állítását, mondá : ,,6-os bak, de rosszul áll, majd talán előbbre jön." Még jó világos volt, tisztán láttam. Igazán megvallva, csak is Jancsi kétkedő „nem tudom uram" feleletére gondolva, bántott kissé az ambitió, s felemelve fegyverem, odasugám : „nyakba." Egy izgalmas pillanat, fegyverem eldördült, de a füst meg­állott előttem. — Jó fegyver lehet az uram ! mondá kerülőm, s mosolyogva indult a nyakba lőtt bakot felvenni. Mig azt egy fára kellőleg elhelyeztük, esteledett. — Siessünk uram, hogy még tán előbb érnénk oda. — Hova? — A határhoz, — volt a laconicus válasz. Sebesen haladtunk előre. — Miért sietünk annyira? — kérdém kis vártatva. — Talán kijön ma. — Kicsoda ? VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. széül ; mig nyugotnak rengeteg erdők magas­latai, és éjszaknak a gondosan conservált szá­zados vár dominálják a vidéket. Mielőtt a részletes leirást tenném, előre kell bocsáj tanom, miszerint M r F о tv 1 e r, azelőtti idomár, jelenleg a ménesmester, kinél e czélra ügyesebb és lelkiismeretesebb egyént alig vá­laszthatott volna a tulajdonos. Működésében gondos és éber ; ugy szereti csikait mind talán gyermekeit, és métier-jében határtalan szenve­délyt fejt ki. Bánásmódja a legszelídebb, minek folytán ollyannyira kezesek a fiatal sarjadé­kok, hogy nyomon követik ötet. Két évi mű­ködésének gyümölcse az, miszerint ezek a leg­kitűnőbb állapotnak örvendenek, miért is meg­győződésem , hogy ezen ivadékok néhányai babérteljes jövőre számithatnak, s a turfon nem egy váratlan meglepetést lesznek képesek előidézni. Nem hittem szemeimnek midőn a két éveseket láttam, csodálva és bámészkodva azoknak alkatán, kifejlődésén, mi a kivánt jó táplálás mellett, a rendes gyakorlatok által czé­loztatott el, melyben naponta részesülnek. A legelőn, melyre egy éves korukig járnak, apró hegyifüvet találnak, védve lévén a nap égető sugaraitól egy vagy más százados tölgy lomb­jainak árnyékában. A talaj kavicsos, mi patá­jok practicus kifejlődését idézi elő. Naponta kétszer ki a legelőre s ugyanannyiszor vissza a padockokba galoppban vezettetnek, mi az inak erősbödésére és a légzőszervek edzésére hatha­tós befolyással van. Áttérve az anyakanczákra s tekintve ivarjo­kat és multjokat, jogosan lehet tőlök a legjobb ivadékra számitani, mert hol Touchstone, К. of St. Patrick, The Flying Dutchman, Volti­geur, továbbá Dr Syntax, Rifleman, Orlando, Thormanby, Hampton stb. vér van képviselve, ez olly tenyész anyag, mire a nemes tulajdonos csak hiu lehet. r Es most még néhány szót Rothschilfi­ról, mint a szalánczi telivér háremnek pasájá­ról. Nem részesül ő valamennyi mississek ke­_ 35 gyeiben, a mennyiben ezeknek java Kisbérre szokott farsangolni járni, engage-irozva lévén a contre danse-okra az ottani első rendű gaval­lérokkal. Ot magát illetőleg, elég friss emléke­zetben van még a gyepen vívott győzelmeiről, s kevés versenyló dicsekedhetik azon carriére­rel, melyben ő részesült, futamai alatt. 1863-ban mint két éves még Angliában volt s lépett föl a turf színpadjára, hol 10-szer futott s nyert egy „Maiden Platelet. 1864-ben elbúcsúzott szülőföldétől s főleg a németországi gyepeken szerepelt, hol tizennég , szeri indulása alatt hat­szor aratott dicsőséget. 1865-ben kilenczszer került pályára és hatszor győzedelmeskedett. Végre 1866-ban háromszor futott és kétszer nyert. Nem tartom egész érdeknélkülinek föl­említeni, hogy győzelmeiben : Gorám, Varus, Mantrap, First Trial, Varer, der Landrath, Rembrandt, Hengist, stb. voltak azok, mellyek bizonyítékát szolgáltatják elsőrendű classisá­nak, mit csak emel azon körülmény, hogy Fau­conberg, Gaulois, Perhaps, Giles stb. után mind­annyiszor jól futott. Összes nyereménye, a­mennyiben azt kezemnél lévő adatokból merí­tem, körülbelül 20000 forintra tehető, ide nem értve a tiszteletdijakat, mellyek közül főleg a hamburgi aranyostor emelendő ki. Végül nem hagyhatom érintetlenül, misze­rint a fiatal ivadékok idomításának norma is­kolájában Benson William a professor, ki is a két év beteltével, junius havában esz­közli a trial-ek examentjét, mely próbatét után az eminensei jelzettek a Freudenauba küldet­nek Long nyilvános idomító intézetébe. Hogy Benson szakmáját érti, azt bebizonyitá mult évben Soubrette-el. A tavaszi gallopok és exer­cices-ek azok, mikből a két évesek classisának Ítélésére kiindulni lehet. Egy helyes jugement­től függ ollykor s legtöbb izben egy versenyló jövendője ; mert mig ezeknek némellyike köny­nyü alkotásánál fogva hamarább készül el ido­mitásában — addig másika, formáiban erős és hatalmas, csupán inai rovására végezheti mun­— No hát ki más, mint а Niczky-bika ! Ezen homályos felvilágosítással tépelődzve értük el a határt, s а mint kiléptünk egy apró vágás szélé­re, mély hangon ijesztve ugrott tova a sürübe egy erős darab. — Menjünk haza, nár későn jöttünk, — mondá Jancsi, egyet sóhajtva. Visszafordultunk, s csak útközben tudtam meg, hogy a pagony mythosával volt dolgom, ö vele, kit golyó nem fog, sebeiből kigyógyul ; ö vele, az őzbakok legravaszabbjával ! A vadásztanyára érve, már ott találtam Bélát. — Volt-e szerencse ? — kérdéssel fogadott. Előmutattuk bakunkat, mire ö kettővel felelt. Le­ültünk, s vig csevegés közt költöttük el estelinket, mialatt a derék főerdész, Viola, mulatságosan adta elő, hogy voltaképen mi és mi okozta, hogy ö a mai lesen elhibázta a vadmacskát. Lefeküdtünk s jót aludtunk, s mindketten szive­sen tovább is aludtunk volna még, de Viola követe­löleg lépett fel, s felölelve bennünket pamlagjaink­ról, talpra állított. — Hisz még éjfél sincs ! még sötét van nagyon ! — felkiáltásunkra párolgó findzsában tartá orrunk alá а borlevest. Borlevest nem főz ugy senki а пар alatt, mint Viola. — Nincs jobb a borlevesnél hajnali cserkészet előtt uraim ! — szokta illyenkor mondani. Megittuk a borlevest, s elindultunk. Sötétség kör­nyezett, s botorkálva indultam kerülőm után ; а tér­dig érő harmatos fű azenban csakhamar eloszlatta az álom-remanentiákat, s a májusi üde levegőt be­szíva, vidor kedélylyel haladtam előre. A sötétség oszlani kezdett, keletfelöl a hajnalhasadás okozta fe­héres, lassankint rózsaszinü szinvegyülékek külön­féle árnyalatai mutatkoztak, midőn kerülöm megál­lott s egy rakás ölfa mellett helyet foglaltunk. Há­tulról vártunk egy erős hatos bakot. A mint álláso­mon а pompás napfelkeltét szemlélve, s a vele járó madárhangok simphoniáját hallgatva, önkénytelen elmerülve bámultam a természet szépségeit, megfe­ledkeztem puskáról, özbakról, s csak a gyönyörű lát­ványai foglalkoztam ; egyszerre egy stentori hang üté meg fülemet, összerezzentem, az erős bak ijeszt­ve állott előttem. Fegyveremhez kaptam s czélba vettem, szemeim könyekkel teltek meg, kezem resz­ketett, vadászlázt kaptam ; bakom szelet fogott, s ijesztve hatalmas szökésekben tova iramodott. —• Menjünk cserkészni, itt most már hiába ma­radunk, — mondá kisérőm. Nyolcz órakor ismét tanyánkon voltam, cserké­szet közben még két őzbakot sikerült leterítenem, mig barátom egyet ejtett el. így kétszeri lesjáraton ketten hat őzbakot ejtet­tünk el, mellyek közül egy ritka erős példány barátom golyójától teríttetett le. Hazatérve, búcsút vettem ba­rátomtól, s áthatva az elmúlt órák hevélyétől, feltet­tem ezen reám nézve olly élvezetes vadászepisodo­kat önnel szerkesztő ur közölve, a nyilvánosságnak átadni s barátomnak most is még azt kívánni, hogy jövő májusi lesjáratai valamellyikén hasonló élveze­tek között : „ötet", revierje mythosát ejtse el go­lyója. Kund Jenő. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom