Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-01-20 / 2. szám

14 madarak ma is hasonló alakban és hasonló anyagból épitik fészköket mint ezelőtt száz esztendőkkel. A fiatal vándormadarakat nyugtalanság szállja meg a költözés idején. Allatkertekben a tengeri csigák pontosan minden hat óra után kimásznak a vizből, hogy porondon legyenek, mint apály idején a tengerparton. A fiatal pók előbb "kezd hálószövéshez, mintsem tudhatná (tavaszszal), hogy legyek is lesznek, mellyek majd abban felakadnak. Honnan tudják mindezt az állatok ? A természetvizsgáló előtt azonban legnagyobb érdekkel bir azon madarak költözése, mellyeket se hideg, se táphiány nem kényszerit erre. Az ibis, e vándormadár, melly Egyiptomban nem fészkel, rendesen megjő oda, ha a Nilus áradni kezd ; számuk napról-napra lépést tart a folyam növekedésével, és fogy: ha a Nilus apadni kezd, ugy hogy junius utolsó napjaiban, midőn st folyam rendes állásába tér, egyet sem lehet közülök látni. Ki mondja meg e vándormadaraknak a költözés idejét, utazásuk czélját és irányát ? Erre bajos felelni ; miután ezeket se a hideg, se a hó leesése nem üzi — mint más vándormadarakat, kik a közeledő tél elől mindig tovább húzódnak dél felé ; sőt ezek se várják be a hideget vagy hóesést, hanem évről-évre, fajuk szokása s a vidék sajátsága szerint bizonyos meghatározott napokon vagy héten mind elköltöznek (mint a szalonkák, fürjek, darvak, vadludak stb.), akár volt már hideg vagy hó, akár nem. *) A vándormadarak leginkább nappal húznak, s csak kevés részok éjjel. A himek érkeznek meg először, ismé^ visszafordulna к is elhozzák tojóikat is. A gólya, melly szintén vándormadárként ismeretes, s mellyről Plinius azt mondta, hogy nem tudni honnan jő és hová megy, mert éjjel költözik, hajdan Egyptomban házi szárnyasként neveltetett^s nem költözött. A zeuérek (éneklő madarak) legtöbb faja még éjjel is utazik, vándorlásuk egész tartama alatt, s igy nem is alusznak, mit a fogságban levő vándormadarakon is észlelhetni illy időtájt ; folytonosan énekelnek, akárhová helyezzük kalitjaikat, akár elsötétített, akár világos szobába. Holdvilágnál nyugtalanabbak mint máskor, miután szabadon élő rokonaik többnyire holdvilágos éjeken utaznak. A vándormadarak némellyike't, mint р. о. a kakukkot, a leggondosabb tartás daczára sem lehet deczember és januáron túl kalitban megtartani. Szomorúak, levertek lesznek, elgyengülnek s elhalnak. Az állatok ösztönének egy másik jelensége, hasonlóan vándorlásukhoz — téli álmuk vagy dermedtségük, azon különös félig életbenlét, minőt némely emlős állatokon, kétéletüeken, rovarok- és csigákon észlelünk. Valamint a madarakat nem a hideg vagy élelemhiány készti a vándorlásra, ugy nem is a fagy okozza téli álmukat, mert némely csigafajok nyáron át is alusznak, s déliebb vidéki állatok közt is találtatnak alvók. így Arabiában a legforróbb időszak alatt alszik a gerb о a, Madagascarban pedig a t a n X i ; Észak-Afrika hidegében a krokodil téli álomba merül, mig Dél-Amerikában ugyanezen állat s több más kétéletü a legforróbb időszak alatt az agyagos talajba vagy iszapba fúrja magát s álomba merül. Hogy nem a hideg vagy táphiány okozza az illy téli alvást, abból is kitűnik, hogy az illy fajhoz tartozó állatok fűtött szobában és dús táplálék mellett is elalusznak. Tehát az állati életnek olly valami jelenségei, mint a vándorlás és lohosodás, vagy emlősöknél a szőrvesztés. A medve az első hóesésnél barlangot vagy odvas fát keres s elalszik benne, mig a lágyabb idő fel nem költi, és semmi tápot *) Vannak számos kivételek. így az idei sokáig lágy, esős ősz következtében az erdei szalonkák sokkal tovább maradtak mint rendesen ; hasonlót mondhatni a fürjekről is, mellyeket még deczember 15-ke körül is csoportosan láttak a Balaton körül ; a darvak is csak decz. 22-ke körül (a másodszor leesett nagy hó és erős hideg beálltával) kezdtek dél felé húzódni, mint ezt Szolnokról irják, — sőt még Karácsony napján, 10 foknyi kemény fagyos időben hittünk d. u. 2 órakor vagy 50 — 60 darabból álló va dludfalkát a Itákoson át a Duna felé húzódni. Szerk. nem vesz magához. *) A havasi mormoga mély lyukban aluszsza át a telet ; a sündisznó tele hentergi magát levelekkel s az erdőkben, szöllökben süríí cserjékbe huzza meg magát. A canadai szökdécselő egér agyagköpönyegbe burkolja magát. Nálunk a denevérek a barlangok és pajták sötét padlására menekszenek, hol egymáson esügve, lógva aluszszák át а telet. Az erdei csiga négy lábnyira is lebuvik a föld alá, hol oetobertöl áprilisig marad. Az illy téli álomba merülök összegörnyednek, mozdulatlanok, érzéktelenek, se nem esznek, se nem isznak, keveset vagy épen nem léhlzenek ; s legtöbbjénél hihetőleg a vér minden keringése megszűnik. Azonban nem mindnyájuknál egyforma e dermedtség ; a borz és a medve csak könnyű bódultságba esnek ; mig a havasi mormogát meg lehet ölni, а nélkül, hogy а fájdalomnak legkisebb jelét adná, s csak ha meleg szobában felocsúdik, lehet rajta észrevenni, hogy megérzi a halálos sebesitést s pár perez múlva kimúl. **) Hasonlóan csodálatos az is, hogy az ily téli alvók némelyikét tiz-tizenöt perczig viz alá tarthatni, a nélkül hogy megártana nekik ; mig ébrenlétük alatt 3 pereznyi viz alá buktatás után megfúlnának. Különös ellenben, hogy az illy téli alvók némely közeli rokonai — például a patkány, egér, evetke — nem alszanak. Egy más sajátsága az állati ösztönnek az előérzet, hogy magát a tél keménysége vagy táp hiánya ellen biztosítani iparkodik. A tövisszúró gébics (Neuntödter) szöcskőket és bogarakat fogdosván, a fák töviseire tűzi azokat, hogy télen az ezekre csalogatott apró madarakat elcsíphesse. A borz és a hörcsökök eleséget hordanak odúikba, s annak mennyiségéből lágy vagy kemény telet szoknak jósolni — némellyek ; annyi igaz, hogy a csigák, hangyák és földi giliszták is a lágy vagy keményebb tél előérzetében kevésbé vagy méllyebben ássák le magokat a földbe ; s hogy a pók csalhatatlan időjós az ahhoz értők előtt 10—14 napra. A harkály — ha szavát hallatja, más napi esőt jelent ; a juhász is tudja, hogy, ha a bárányok igen ugrándoznak — éjjelre eső várható ; ha a kecskék ugrálnak, az is hasonlót jelent. A lovaknak elöérzetiik van a veszélyről, s a kutyák is megérzik azt, magam azonban még nem tapasztaltam illyest. Sp. *) De nem alszik fogságban, р. о. a pesti állatkertben, se nem böjtöl. Szerk. **) Lásd bővebben a Vad. és Vers. lap 1870. évi 28. számában Rowland főerdész adatait a havasi mormoga természetrajzához. Szerk. Lő-vadászat. A nekem szánt 16-os agancsár. A mult September egyik napján volt, hogy jó barátom O. J. meghívását követve, a közeli Vértes hegységekbe В . . . rándultam, pár napot az általam leginkább kedvelt szarvas cserkészettel tölteni, s különösen pedig, egy már régen nekem ígért 16 ágas koronás agancsár elejtésével az idei sffisont inaugurálni. Épen az iizekedési idény javára érkezvén, s barátom kis vadásziakéban •— a kastélytól mintegy félórányira az erdőben szállásolván el — kedves családja körében töltött Ízletes estebéd s jó bor fűszerezte társalgás után, meglehetősen későn volt már, midőn barátomtól kisérve éji szállásomra visszatértem, s útközben egy tisztásra kiérve megmutatá a forgótjj hol pár nap óta a kerülő állítása szerint a nekem szánt 16 ágas szarvasbika szokott reggelenkint a sürübe visszaváltani. Egy darabig még a tornácz nádfonatú székén iilve szivarozgattunk s beszélgettünk egyről-másról, különösen a holnap reggeli cserkészetről, melyen barátom e pompás 16 ágast igérte bemutatni, melynek lombár agancsát, s a felső ágak koronáját oly ékesszólással festette előttem, hogy egészon lázba hozott. Egyszerre a méla, csendes éjben egy erős szarvas riadása hangzott végig az erdőn, mit rövid időközzel háromszor-négyszer ismételt. A hang oly közel tetszett, hogy puskáin után akartam ugrani, de barátom nevetve tartóztatott vissza, s eezélytelen kísérletnek tartotta éjnek idején a hold kétes világításánál a hatalmas agancsárt felkeresni, s hogy legalább is félórányira a völgysürüből hangzott riadása. Megígérte azonban, hogy reggel korán elvezet a vad szokott forgójára, inellyet ö már jól ismer, s miután még nekem szavamat kellett adnom, hogy az éjjel semmi ostobaságot el nem követek, visszatérve a kastélyba családjához, magamra hagyott, hogy menjek aludni. A ki már hasonló körülmények között volt, könynyen elképzelheti, hogy nem sokat aludtam. Hiába próbáltam szemeimet behunyni, hiába kísérlettem az olvasást. Eszméim egyre a hatalmas szarvassal foglalkoztak. Néha-néha ugy véltem, mintha hallanám rezgető hangját a csendes éjben, s illyenkor lélekzetem visszafojtva hallgatóztam. Semmi nesz. Újra elkezdtem nagy keserves figyelemmel az abbahagyott olvasást, mig végre egészen elkábulva s fáradtan, de szerencsésen elaludtam. Még alig pirkadt azonban a hajnal, midőn felriadva rövid, de mély álmomból, s gyorsan felöltözve, golyós fegyveremmel a tegnap este futtában mutatott helyre siettem s szivdobogva vártam agancsáromat. Tudtam, hogy a folyatás helyéről erre szokott visszatérni lenyugvásra reggelenként, de most soká késett. Már attól féltem, hogy megváltoztató szokott forgását, midőn egyszerre a galyak s száraz ágak ropogósait haliám, s kevés vártatva tőlem oldalvást egy, kettő, három, négy szarvassuta ötlött ki legelészve az előttem terülő kis tisztásra, nyomukban egy derék villás és egy páratlan tizenkettős, mellyek folyvást a menekülő sutákat akarók borítani. Első pillanatban arezhoz kapám fegyveremet, de még jókor eszembe jutott, hogy nem ezekre várok, s meggondolván, hogy nem messze lehet e háremi szépségektől a hatalmas kényúr is, nem akartam őt elriasztani lövésem által. S mintha sz. Hubert megelégelte volna szenvedéseimet, egyszeri-e egészen közel megzendült az üzekedö szarvas rövid s haragos böffentésc, s csakhamar tőlem szintén oldalt alig husz lépésnyire, feltűnt a szálas fák közt egy hatalmas agaucsár, melly а vadat szimatoló ebekhez hasonlóan, mélyen leeresztett fejjel s szerelmes sovárral követé az imént elhaladt suták nyomát, melyek a tisztásról ezalatt tovább a szálas fák közé húzódtak. Elnyelő pillantásokkal méregetém a valóban erős állatot ; semmi kétség, ez az a nekem igért koronás agancsár ; hatalmas termete s egész kinéze'se igazoló barátom állítását, hogy nein találkozik hamar párja. A szabadba érve, agancsárom egyszerre'megállt, hogy előre nyújtott s szokatlanul feldagadt szakállas begyéből egy hatalmas, hosszasan nyújtott riadással reszkettesse meg a levegőt, mialatt forró lehellete gőzfelhőként repült fel a hűvös reggeli légben. Bármint szerettem volna is további, s mindenesetre érdekes élményeit meglesni, s a „schneiderek" megkergetését bevárni, tartottam tőle, hogy állomásom meghaladtóval szél alá jő s neszt vesz rólam ; idejének tartottam tehát őt üdvözölni, mielőtt ,,valet"-et mondhat, s fegyveremet arezhoz kapám. Izgatottságom miatt azonban golyóm előbb repült el, mint akarám, jól haliám ugyan , hogy bevágódott , de oly tompán hangzott, miszerint nem kétkedhettem, hogy szegényen csak bélsebet lőttem. A hatalmas állat rögtön megugrott, s én gyorsan megtöltve fegyveremet, szemeimmel követéin, meddig birtam, s aztán a lövés helyére siettem, hol „körmölését" s hullatott szőrt is találtam, vagy husz lépéssel tovább pedig sebvért is. Épp azon tépelődtem, mit csináljak a dolgok ilyetén helyzetében, midőn egyszerre barátom hangja ébresztett fel, ki — éji tanyámon nem találva, hogy hamarább rám akadjon — kis borz t ь skójával jött nyomomon, s most megértvén a dolgot, hogy mielőbb óhajtott vadamhoz segitsen, Spartacust a nyomra vezette, hogy agancsáromat behúzva, megállítsa. Nem is soká tartott, midőn már hallottuk a derék eb „megállító" esaholását, s pár perez múlva vigyázva közelébe lopóztunk s láttuk, hogy a roszul talált, de erős vérvesztésében gyengülő hatalmas állat mint iparkodik a csaholó ebet magáról elijeszteni, mely azonban, akármerre iparkodott fordulni, rögtön inába harapott, s haragos nyifogússal csattogtató reá fogait. Észrevétlenül egészen közelébe férkőztem, s most jól megmérve s biztos kézzel röpíteni golyómat valiapja mögé, ugy hogy tüzelésemre azon-