Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-01-20 / 2. szám

JANUÁR 20. 1871. 15 nal elbukott az eb előtt, s már megdermedt, midőn frissen megtöltött fegyverrel melléje léptein. Barátom, ki eddig néma tanuja volt a dolognak, most szintén előjött, kezében „örömzölddel", mit örömmel is tűzött kalapomra, mondván : hogy csak­ugyan ez az a nekem szánt tizenhat ágas koronás agancsár. K. B. Kapuvári vadászatok. A kapuvári urodalomban jan. 2-ik és 3-ikán tar­tattak meg a hajtóvadászatok. Kik a kapuvári „eger"-erdei vadászatokon évenként részt szoknak venni, mindig örömmel néznek ezen élvezet-dús napoknak elébe ; mert ezen, már fekvése és növény­zeténél fogva magában is érdekes erdő, több mért­földre terjedő lapályos rétségtől levén körülvéve, az első hó leestével számtalan rókának szolgál men­helyül ; hogy pedig a lővadászok az apróbb vadak közül leginkább a rókát szeretik fegyverük élére ke­ríteni, azt ugy hiszem nem kell bizonyítanom. Való­ban, a kapuvári egererdöben e tekintetben gyakran kiprobáltatik, hogy váljon merre hajlik inkább a va­dász szenvedélye, mert sokszor megtörténik, hogy a már közeledő rőtvad-falka s az ez előtt kullogó 2 — 3 róka közötti nehéz választás jut néki felada­tul ; mely azonban töbnyire a rőtvad előnyére szok eldőlni. Hogy az idei kapuvári vadászatok ered meny ükre nézve az előbbi éviekkel nem mérközhetének, annak okát főkép azon körülményben kell keresni, hogy az idei őszi esőzések következtében már november hó elején az egész vadászterület viz alá jővén, a rókák a távolabb fekvő dombosabb erdőkbe valá­nak kénytelenek menekü'ni, s a kemény fagy beáll­tával valószínűleg nem huzódának mind vissza. Mind­ennek daczára a két napi eredmény 3 suta, 12 őz­bak és 15 róka volt; de meg lehet jegyezni, hogy inégennyi róka eshetett volna ; de hiába a nagy hi­deg s a merev kezek nem éppen előnyösek a jó lö­vésre, s igy volt elég hibázás. Az első napi vadászat kezdete előtt, egy élvezetes látmányban részesült a vadásztársaság. Ugyanis a vadászat előtt néhány nappal az urasági béresek egy szarvast fogtak meg a jégen, s ezt az istálóban köt­ve tartották, m el)- midőn a vadásztársaság a major előtt szánakon elhaladt, szabadon bocsáttatott, — gondolhatni mily vig szökésekkel tartott egyenesen az erdőnek ! A vadászatok után mindannyiszor kedélyes lako­mára gyűlt össze a várban az egész társaság, s szi­ves háziurának — báró Berg Gusztáv uradalmi igazgatónak egészségére, valamint ezen élvezetes vadászatok jövő évbeni ismétlésére, szívélyes társal­gás és vig kedély közt ürite nem egy poharat. Hót h József. A Vértes-hegységből. Csép, 1 871. január 3. Tisztelt szerkesztő ur ! Véletlenségből, — mert vidékünkön, fájdalom nem pártolják érdeme szerint a „Vadász és Versenylapot" — jutott kezembe e lap mult évi utolsó száma, melyben szerkesztő urnák elegikus panaszán, hogy a tatavidéki erdőségek va­dászataiból kevés téved a szakközlönybe, megakad­tam, s egyesitvén óhajaimat az önéivel, hogy vajha a vadászul- is venné szivére az ott elmondottakat, ezennel bátorságot veszek magamnak a csépi köz­birtokosság által a karácsonyi ünnepek alkalmával a császári erdőben tett vadászkirándulásról pár szó­val megemlékezni. Karácsony előtt való nappal, deczember 24-én történt a kiindulás Csépről, csikorgó hidegben. 4 órakor hajnalban kelvén útra, az éjszaki szél jó bundáink daczára, ugyancsak átjárt bennünket, mely a havat épen szemközt hordta ; tanácsosnak tartottuk tehát, mielőtt a valódi hadjárat kezdetét vette, a császári jegyző meleg hajlékát fölkeresni és jó szalonnájához hozzá látni — erősítőül. Elvégez­vén a lakmározást, Kiskút felé indultunk, mindig a tilos mellett tartva magunkat és egy Császártól uyu­gotra eső 3 — 4 éves vágásban, hová a fővezér Micsky Lajos főbiró által már előre egy szalmás szekér küldetett, s nevezetesen két összenőtt fa mel­lett, a főhadiszállást felütöttük. Ezt tüztíik ki ugyan­is találkozónak és éjjeli tanyául mind a vadászok, mind a hajtók számára. Innen kezdődött meg a hajtás, egy a szél ellen levő vén cserest szemelvén ki e czélra, mely itt-ott nyirfabokorral váltakozott. Itt a következőleg pos­tiroztuk magunkat, Euesey Gábor — tapasztalt va­dász — egy terjedelmes fa mögé állt, alulírott az ehhez eső mintegy 50-dik fánál, Bóday e mellett foglalt állást ; a mint itt álltunk és vártuk a jó szerencsét, közbe-közbe a szél nagy szemtelenül egy-egy rakás havat hordván szembe, egyszerre csak nagy esörtetés, ropogás hallatszik, és elő-áll, vagy inkább rohan mintegy 80 db. szarvas és őz. Megjegyzem, hogy e szám épen nincs nagyítva*) ; az olvasó pedig ebből képzeletet alkothat magának, mily nagy számban van a vad erdeinkben. Enesey, látván a vadböséget, nagy hetykén elkiáltja magát : „no most válogathatok benne ; ne nektek, ez 8 —10 águ, én ennél jobbat is találok" ; s csakugyan szavát tartá, mert egy derék 14 águt terített le egyik csö­vével. A másik csöve fiezkóval volt töltve s ezt, bár vonakodva, egy páratlan tizesve sütötte. Az állat bár béllövést kapott, mégis tovább ment, elbukott, de megint csülökre kapott, végre lenyugodott. Erre vala­melyik közülünk nagy örömmel odasiet és közelebb­ről akar megismerkedni a szarvassal, de ez a jó szándékot megköszönve, akkorát rúgott feléje, hogy majd mellé telepedett ; mire Enesey a halál-harcznak véget vetendő, vadászkésével torkát elmetszé.**) Ezen két darab vad volt egyelőre vadjáratunk egyetlen eredménye, s az is egy emberre jutott, mert a többiek velem együtt, bár mint mondám, vadban épen nem volt hiány, hasztalan prédálták el a pus­kaport. Miután a győzelmi trophaeát a hadiszállásra szál­lítottuk s ezt elvégezve Bokod felé tartánk, egyszerre roppant puskaropogás üté meg fülünket ; ennek okát keresve csakhamar rábukkanunk néhány tőlünk el­maradt vadászra, kik egy őzbakot fogtak körül, me­lyet Bóday lőtt volt le fiezkóval. Tudakozódásunkra, hogy nem esett-e el több vad, megtudtuk, liogy még egy darab fi ital szarvas lövetett meg ifj. Konkolyi Lajos a pápai collegium ügyes fiatal vadász i által ; az azonban nem esett el rögtön, hanem a sünibe rejtőzött, a honnan némi kutatás után, nagy örömri­adással hoztuk napfényre. Innen, minthogy már beesteledett az idő, az utóbb lőtt két darab vadat is magunkkal vivéu, a hadiszál­lásra indultunk ; s minthogy megtartott haditanács után a többség fegyvernyugvásra szavazott : nagy tüzeket gyújtva és bundáinkba burkolózva lakmá­roztunk és iddogáltunk késő estéig, mig az álom be­nem zárta szemeinket. Másnap kocsikkal indultunk ki a vadászatra. Irgalmatlan hideg volt, — ki ne emlékeznék a ka­rácsonyreggeli siberiai klimára, ha ugyan a főváros­ban is ugyanaz volt, — de mi a hideget fel se vet­tük ; mikor az ember egy éjjt szabad ég alatt tölt, rá sem liederit arra az egy pár grádus különbségre. Ekkor a Dobsa melletti erdőrészbe nyomultunk elő­re ; de a szerencse nem igen akart kedvezni, s egy szarvason kivül, melyet В dogh József teritett le, nem is láttunk több vadat. Elkedvtelenitve e haszta­lan fáradozásban, elhatároztuk hazaindulni. Hazafelé irányoztuk tehát a rudakat ; a mint a kethelyi erdő­ben keresztülhajtatunk, egyszerre nagy zörgést hal­lok, leszállok, de sehol semmi. Felültem tehát ismét a kocsiba, dealig haladtunk egy pár lépésnyit Köm­löd felé, midőn egy nagy őzbak bukkan ki. Eu a ko­csiból czélba fogom és ráduplázok. Csak az egyik csövei találtam. Restelvén leszállni, és nem nagy reményt táplálván lőképességem iránt, nem is jártam utána, de Czike ur lelkészünk serényebb volt nálam­nál és csakugyan alig 10 lépésnyire megtalálta. Egy szem fiezkó, mely liátgerincze végébe nyomult, véget vetett életének. Innen semmi incidens által nem zavarva haza hajtattunk. Ez első vadászatunk resumé-je ; de föntartom ma­gamnak újévi, mind rendezésében, mind eredményei­*) Gyanítottuk, de soha se hittük, hogy a közeli vadasokból ennyi kóboroljon künn. S z e r k. **) Kissé nem igen szabályos modor. S z e r k. ben sokkal nagyszerűbb vadász ltunkról — a szer­kesztő ur engedelmével — körülményesebb jelentést e lapokban közölni.*) T. J. **) Elfogadjuk, de kissé tömörebb irályt kérünk. S z e r k. Tiszafüredi nyulászatok. T.-Füred, 1871. január 4. Tisztelt Szerkesztő ur ! — Közelebbi levelemben tett Ígéretem folytán, van szerencsém második kör­vadászatunkról röviden tudósítani. E körvadászatunk megtartására m. é. decz. 21-ke volt először kitűzve, de e napról a kedvezőtlen idő miatt elmaradt, mig a karácsonyi hideg és hó által felbátorítva elhatároztuk, elhalasztott kedves mulat­ságunkat, ha csak valami különös rossz idő nem lesz, decz. 28-án megtartani. A várva várt reggel, kedvezőtlenül köszöntött be, ködös zord idő volt, s noha a talaj eléggé nedves volt arra, liogy a baga­riák vizhatlanságát megpróbálja, mindazon által, még sem volt nagyon nehéz a járás, mert a föld fa­gya még akkor nem ment ki, s mivel későbben a köd is felszállott, s a lég enyhe, szél nélkülivé vált, a legszebb vadászó napok egyikét lehetett várni, milyen az idén, — legalább nálunk, — minél ke­vesebb volt még eddig ; nagyon csudáltam tehát, hogy mikor az összegyülekező helyre, egy tanyára, kiértem, még én csak a 8-adik vadász voltam, pedig a határidőről egy órával elkéstem ; hajtó pedig egy sem volt, s hiábau vártunk 10 óráig, e szám vál­tozatlan maradt. A jó vadászidő annyira felvillanyozott benüuket, hogy elhatároztuk, ha másként nem lehet, a vadá­szat legutolsó nemét, a taposást végbe vinni, mely elhatározást azonnal foganatosítottuk is ; de alig mentünk néhány száz lépést, távolról hallottuk az én, még jókor reggel megszökött kopóim csaholását. Kürt levén velünk, a körbelövést tilalmazó jeladás végett, mely körülmény arra ösztönzött bennünket, hogy kürtöljük össze a kopókat, s a közeli nádaso­kat, dohánykorókat, s még igen ép állapotban levő kukoriczacsutkákat hajtassuk meg, mely vadászat okvetlen mulatságosabb a taposásnál, még kevesebb eredménynyel is. Elkezdtem hát keservesen kürtölni, de a folyvást liajtó kopók, — természetesen, — ezt kutyába sein vették, pedig 1 most az egyszer szeret­tem volna magam is, lia a fölvett nyúlról leállva, inkább a kürthangját vették volna figyelembe. Nem vették biz azok, s miután evvel is felhagyva, foly­tatni akartuk a taposást, egyszerre csak ott termett 11 hajtó ; volt nagy öröm, nem kellett többé a kopó, s bármily vakmerő gondolatnak látszik is 8 puskás­nak 11 hajtóval körvadászatot tartani, mi ezt meg cselekedtük ; s ebben nem az a legkülönösebb, liogy hozzá mertünk fogni, hanem az eredmény ; daczára kis számunknak */> 11 órától d. u. 4 óráig 22 nyu­lat lőttünk, mely, tekintve azt, hogy e térek nem ti­lalmazottak, nagyon kielégítő eredmény. E vadászat­ban 5 percussiós, 2 laueaster és egy lefaucheaux fegy­ver vett részt. Azóta már volt alkalmam hallani mennyire sajnálták a sutban vadászni szerető urak, hogy megriadtak attól a kis ködtől. K. F. Löjegyzék. B. Ambrózy Lajos és Gyula -bárOSSÍ birtokán 1870. évben elejtett vadmennyiség : 4 vadkan, 3 emse, 9 őz-bak, 1 ünő, 10 nyul, 14 fürj, 13 vadrueza, 7 6 erd. szalonka, 4 róka, 2 vadmacska, 3 borz, Összesen 139 darab. ^ Jegyzet: November- és deczember havában az erdőterület legnagyobb része viz alatt volt ; az ak­kori vadászatok elmaradtak. Baross, jan. 6. 1871. Horn, erdész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom