Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-06-30 / 18. szám

160 VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. JUNIUS 30. 1870. A királyhegy alljában berezeg Coburg k. fenség fiai Pohoreliáról több kirándulást tettek e fajdra s hallomás s érint 6 dbot ejtettek el. Akis kakas nyirfajd — szintén aprilben kezdte bohó tánezát s diirgött egész májusban, sőt egyes példányok még a folyó junius hava első harmadában is : május közepén tul azonban — setétben érkezvén, s pitymallat előtt távozván —- lövésre kevés esélyt adott. Lövetett nyirfajdokból Dobsinán 9 db, a rozsnyói vadászok szintén többet ejtett-k el; mi a csetneki hollákon 3 reggelen 5 darabot lőttünk, az utolsót május 27-én, s még szebb, sőt kitűnő eredményt mutathattunk volna fel, ha jobb időben tehettük volna kirándulásunkat. Legszebb dürgterei holláinknak: a Kakas, Javorina, Haró fensikok még május közepén megjárhatlanok voltak, s csak a május 20—-23-ki kánikulái forró napok apasztották az öles havat annyira, hogy a felmenetel ide lehetséges lett. Ekkor azonban a siketfajd már eldürgött, a nyirfajd meg alig várta be a pitymallatot. Szomszédságunkból az idei fajdidény alattt a következő két érdekes epizód jutott tudomásomra : Erősen diirg a siketfajd egy fenyii tetején. •— Elég világos már az idő, tüzesen dürg a nemes fajd, méltóztassék lőni ! — Hol ül ? nem látom ! — Iti előttünk a fenyii tetején himbálódzik, feléje czélozva tartom a fegyvert, kegyeskedjék a csövön végig nézni. — Tiszta a pápaszemem, de még sem látom ! — Reá irányzóm a felhúzott fegyvert, méltóztassék elnyomni a ravaszt. — Puff! — Tovább diirg a fajd, méltóztassék a másik ravaszt is elnyomi. — Paff! A sértetlen s a szerelmi mámorban siket madár tovább csattogott s köszörült. — Peter, meinen Feldstecher ! A hátrább hagyott Leibkammerdiener sietve rohan magas urához, már közel van, de megbotlik s csörtetve hasra vágódik. Ezt a nemes fajd csakugyan megsokalta s elvonult! Lesben ül a dobsinai czukrász s mintegy 20 lépésről a tánczoló nyirfajdra reá durrant Ez 8 —10 lépéssel odább ugrik s tovább bohóskodik. Egymásután hatszor ismétlődött a lövés s a kakas részéről a tovaugrás s tánczolás, mig a puskás kifogyván munitiójából kergetni kezdte, mit a nemes madár megrestelvén, csufolódások közt ott hagyta a koczapuskást. Vigasztalhatja magát édes süteményeivel a vadászati keserűségekre ! A beállott „saison morte-ra mindennemű vadjainknak Szent Hubert jóvóltából nyugtot, szaporodást és gyarapodást, a tisztelt szerkesztő urnák meg becses lapja részére sok érdekes vadász közleményt vagy akár tréfás latinságot kívánva, maradtam vadásziidvvel s hazafiúi tisztelettel Csetneki B. M. J. szakállas-zerge vadászatra megy (Humoresk.) (Folytatás.) IV. A nyugalom napja. A mindkét részrőli nátha és novemberi eső másnap reggel nem éppen alkalmatlanul jött. Sok minden várt sürgős elintézésére; először is Nadályosi ur kihallgatása, a mi, rövideu megjegyezve, kiengesztelő határozatra vezetett; azután jött a helység lelkészének bemutatása, azután az iskola-tanitóé, ki rendkivül sajnálta, hogy ma nincs iskola, s az iskolás gyerekeket nem hozhatta el magával, azután jött az orvos, s végre a közelebbi határozatok a vadászatvezénylete s a terület igazgatása tárgyában. A későbbi reggeli órákban vagy féltuczat kézműves jött ki a kastélyba a legközelebbi városkából, a kikre a kastély tökéletes előállítása és berendezése lett bízva. Dél felé, hogy mi sem hiányozzék, Tóvölgyi erdőmester alkohol-mérgezésre mutató arcza is mu átkozni kezdett az elfogadó-szoba ajtajában, ki átázott testtel s haragos arczvonásokkal hozta a hirt, hogy csakugyan talált bárom eldugott puskát a vadász-kunyhó viztartója alatt a fűben, melly szemtelenség előtte megfoghatatlannak látszik, s a mit megbőszülni lesz jövőre egész feladata és legfőbb törekvése. Báró Mondel kegyelmes hangulatban volt. Mindazáltal a már megfogamzott anarchia szigorú határozat-hozatalt kivánt. — Tóvölgyi — mondá a báró — a faluban azt beszélik, hogy ön nagyon is kényelmes fráter. E súlyos vádat, valamint még több mást is, most az egyszer abban hagyom. De jövőre annak nem szabad ugy lenni. Jól fizetek, tehát becsületes és szorgalmas szolgálatot kivánok. Ha nem megy, bát majd megy Tóvölgyi, meg a ficzkó is. Tevékeny embereket akarok; rám nem lesz panasza senkinek. Ou és segédje felügyelnek a nagycsucsra, a szakadásokra, s a barátvágásra. A kastélyfelügyelö, számadó és vadász, Békási a többi területrészekre. Vadorzókról többé ne halljak ; legalább csak olly keveset, a menuyire csak lehet s azzal punctum. Es most dologra ! Hogy áll a vadállomány ? ... . Tiszta bort ide. Tóvölgyi fiiletövét kezdte vakarni, mintha egy darázs csipte volna meg. AzutáD kalapja tollairól törülgette le a nedvességet, rövid eső-köpenyét ideoda rángatta, s ugy tett, mint a paraszt, mikor azt kérdjük tőle, hogy adja azt a földet, mellyet valahol valami czélra kiszemeltünk. — No, ugy valami busz darab lehet még a nagyjából — válaszolt végre az interpellált erdész hosszas gondolkozás után. — De még szanaszét vannak mindenfelé, mint nyáron, mert a szél és meleg eső a havat leolvasztá a meredélyről s a csúcs árnyékos oldaláról, s ott még jó táplálékot találnak. Az őzekkel valóságos kínban vagyunk, s ha egy ünőnek hat borja volna is tavaszszal, jön a tél, s ismét minden oda van. De azért van ám vagy negyven őzünk, s azt hiszem, egy pár év alatt, ha nem lesz olly durva tél s előbb fog kitavaszodni, száznál is többre vihetjük. — Reménylem Tóvölgyi. Sőt el is várom határozottan, érti ? — Na, a mennyiben engem illet. . . — Jól van Tóvölgyi, önt fogja illetni tökéletesen. Sok szénát feletettek már ? — Bizony már jócskán, méltóságos uram. (A gazficzkó még az ördögöt is meglopná — gondolá magában a báró.) — A mult hóban ugy mutatkozott az időjárás, mintha liegyet-völgyet hóval akarna elborítani s szorgalmasan utána kellett néznünk, hogy a szegény vad hiányt ne szenvedjen. Nem is lett baja egynek sem. — Csak annak, a mellyet a v—i parasztok agyon lőttek — egészité ki Zsiga báró, ki épen egy hámozott burgonyával lépett a terembe. — Azok az akasztófára való gazemberek, azok a rablók, nem mehettem fel tegnap, mert a feleségem leesett a padlásról, de nem fogom nekik' elengedni. — Hagyjuk azt. A mi történt, el vau feledve. Tóvölgyi ismeri akaratomat. Békási tegnap mintegy husz zergét látott. — Ah! igen, a zerge, az még csak megjárja, azok nem olly könnyen kaphatók meg egy pár vadorzó által — viszonzá az erdész kissé meggondolatlanul. — Hát a siket- és nyir-fajd? — Kisebb-nagyobb mindig találkozik, méltóságos ur, s reményiem, a tavaszszal minden nap ott fog néhány pár függni a kastély kapuja előtti vadas-fogason. — Örülni fogok neki, Tóvölgyi. A jutalom el nem marad. Most beszéljünk a zerge-vadászatról. En és öcsém szeretnénk egy-egy szakálas-zergét elejteni. Magam akarom a diadalt kivívni. — Hja, méltóságos uram, azok bizouy most már szép cske'k lehetnek — viszonzá Tóvölgyi vidámabban — kampóik hegyei is fehérek. A hó is kevés már, s ha nem sokára neki indulnánk, majd kimutatnám én az igazi helyet, a hol még minden évben elesett egy pár. — Tehát holnap menjünk lesre. Tóvölgyi velem fog jönni. Hát segédje, kiismeri az magát ? — Apja, nagyapja mind hegyvadászok voltak. Ép azért fogadtam fel őt, mert. . . . — Értem. Ó tehát öcsémmel fog menni. Magasra kell mászni — kérdé aztán némi aggodalommal. — Na bizony jó lesz, ha nem sokat kell fel és alá mászkálnunk. Hisz' különben a méltóságos báró ur még egészen erőteljes szép ember. — Bátyám, tiineo Danaos et dona ferentes — mondá Zsiga nevetve. — Hát mikor kell holnap indulnunk, Tóvölgyi barátom ? — Korán reggel, kegyelmes báró ur, nehogy a szél tönkre tegye vadászatunkat. — Minden rendben van. Kell hegymászó-vas ? — Ali, a világért sem. Csak erősen szegezett csizmák. — Én már megreszeltem körmeimet — mondá az épen belépő Békási. — A leves az asztalon van — hangoztatá Lidi a nyitott mellék-szoba láthatárán. — Bátyám, j'ai faim. A gombócz nagyon apprehensiv, s ba nem látunk gyorsan hozzá, még borzasztóbban boszulja meg magát. Bocsásd el miniszteri tanácsodat. — Lidi! Szolgálj Tóvölgyiuek is. Jancsi, adjon neki egy üveg bort ! Tóvölgyire szükségem vau, mert délután, ha esik is, kissé körül akarok nézni a . vidéken. Te pedig, Zsiga, leszesz olly szives azalatt a falubani viszontlátogatásokat helyettem elvégezni. Az udvariasság soha sem árt, s uj letelepedésünk miatt több tekintben sürgős szükség is. — Köszönöm bátyám e megható missiót. Hanem inkább mentem volna veled, vagy játszottam volna márjást Békásival. Látogatásokat tenni illyeu fészekben. Idyll, hova bújtál ? Jól van. Ugy fogom magam viselni, mintha e rottenboroughok által országgyűlési képviselővé választatnék. Bámul ui fogsz népszerüség-hajhászatom eredménye felett. Hanem mindenekelőtt Nadályosi által, a ki, reményiem, nem fog azért haragudni, be kell magam avattatni a falu honoratiorainak műveltségi állapotába, az összes ház- és marha-állományba, s az urak és hölgyek mindennemű szükségleteibe és óhajaiba. Egészen vándorló babkár akarok lenni, mindenkinek adok valamit, a . . . — Itt van ni! Beszélőtehetségének csöve már ismét liogy megeredt. No, az ebéd épen jókor jön — mormogá a báró, s gyors léptekkel sietett a dining room felé. Egy novemberi délután hamar elmúlik. Már meglehetős sötét volt, midőn a báró, Tóvölgyi és annak segédje, Szálka Miska által kisérve, az erdőterületen tett kőrútjából haza felé indult. Sétája közben örvendetes látványban részesült. Két őzet és két fiatal fajdkakast, egy fövadat (Sciurus vulgaris Lin.) ejtett el, melly kellemes eset az egész világot igen szép színben tükrözé- le előtte. Most épen a vadászkunyhó közelében fekvő, erdei fáktól félkörben köritett igen szép green groundra akart kilépni, a mint egyszerre több lámpást pillant meg, s emberi hangok egész moraját hallá, a mit nem tudott magának megmagyarázni. — Mit jelentsen ez, Tóvölgyi ? Talán valami dalárda ? Akkor azonnal csomagoltatok. Én itt visszavonultan, az emberek által egészen háboritlanul akarok élni. A phalanx, a lámpáktól megvilágítva, közelebb jött. Néhány másodpercz múlva Zsiga uuokaöccs a rendkivül elbámult s mérgesen maga elé néző nagybátyjának bemutatta Nadályosiné asszonyt, négy leányával, a pap szakáesnéját, az orvo3 nejét s a csinos mészárosnét, a kik mindnyájan eljöttek, hogy az uj szomszédnak, méltóságos báró Mondel Jáuos urnák mély tiszteletüket és hódolatukat bemutassák. — Bátyám, — szólott az ifjú — kívánságodat, a mint látod, a legnagyobb tűzzel hajtám végre, s most rajtunk a sor, hogy e kedves, szeretetreméltó hölgyeknek, irányunkban tanúsított gyöngéd figyel-