Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-02-10 / 4. szám

Vadász- és Versenylap. 19 den országbeli ló számára. Az 186 6-ban ellettekre 100 r., 1865-beliekre 126 r., 1864 : 133 r. és 1863 : 135 r. Egyptomban ellettekre 7 r. kevesb ; Európai vérrel kevertek 7 r. több; tisztán európaik 28 r. több. Kanezák és heréltekre 3 r. kevesb. Oly lóra, inely a jelen versenyekben egyszer nyertes volt (kivéve az akadályversenyt) 5 r. több. Tét: 5 f. st. — A második ló tételét menti. Táv: 1 és '/„ mfd. Indult 7 ló Nyertes lett G r i s e 11 e ang. kancza, egy Máltán lakó angol tulajdona. VI. Vigasz verseny. 80 f. st. az első, 20 f. st a 2-ik lónak; oly arabslovak számára, melyek sem a jelen, sem a múltkori versenyekben nem nyertek Teher kivétel és kor különbség nélkül 135 r. Tét 3 f. st. Távság 2 mfd. Ratib pasa id. arab p. m. Masr 135 r 1 Aly pasa 5é. arab. sz. m. Vezir 135 r 0 „ „ 4é. arab. sz. m. Kara dagh 135 r. . . 0 Delal agha 5é. arab sz. m. Koheilan 135 r. ... 0 Futott még 7 más ló, s igy összesen 11. VII. Szamarak versenye. Idegen kereskedőktől adott dijj. 20 f. st. az első, 5 f. st. a 2-ik számára ; futam tetszés szerint: ügetés, vágtatás v. száguldás. Tét egy fél Napoleond or 1 mfd. Chalil Bouchnak 3é. fehér sz. Hassavy 1 Küstner ur 4é. deres sz. Traboulsy 0 Athmed Hussein 5é. deres sz. Asfour 0 Schakér 5é. deres sz. Jack 0 Szegedi levelek. v. 1869. Január 10-én. Tavai még itt volt a vadgerle, s már is tömegesen találtuk a sárszalonkát és vadkacsát mocsarainkon, melyek a mult nyári Tisza-menti réteken számosak valának, mert tavaszszal nagy volt az árviz, mely a fakadó vizeket rétaljainkra felnyomja, s a nyár is nedves és hüvössebb volt, mint lenni szokott vidékünkön, melyről Paleocapa mérnök Széchényihez fordulva azon észrevételt tette, hogy itt nagyon magasan jár a felhő, tehát az esőnek gyérebbnek kell lennie. Egyébbként sárszalonkát e tájakon találhatni minden nedves helyen, legyen az mocsár, kubikgödörnek vagy tónak széle, pocsolya, zsombékos rét, sőt az ezek közelében lévő ritkás kukoricza földeken, fris szántásokon, s harmatos tarlón is bőven akadhatni rá. — Igy például a dohányáról nevezetes Csányi kertészséggcl párhuzamos Tömörkényi puszta azon partrészén, mely a most nevezett két puszta közt levő Csaj nevii nagy szikes mocsárra dül, September egy reggelén, kacsa és lúd les után vadászván, a homokos partföld tarlóin, nem csak fürjet, foglyot de harist is, söt túlnyomó többségben sárszalonkát találtam, miből következik, hogy ezen hosszuesörü nem csak vizállásos és sáros talajban, de minden könnyebb porhanyós földben is szokott leszúrni és élelmét keresni. — S részemről főleg azért szeretem a Tisza völgyét, mert ezredéves ártéréin mindenütt leszállhatok vadászni a nyár második felében, biztos levén abban, hogy vagy fürjet, foglyot, gerlét, sárszalonkát, vagy nyulat találandok rajta, s azon felül bibiezre, lilékre, s egyébb itt szüntelen liuzó vizi madarakra, söt reznekre is löhetendek. De menjünk tüzetesen kacsázni. — A kacsa vadászat sikeres nappal a mélyebb vizű nádas tavakon csolnakból, legháladatosabb azonban nagy gyékényes mocsaraknál reggeli, és kisebb vizeknél esti lesben. — - E végett September hóban Szegedrödélután 4 órakor az algyevi rét azon sarkába, melyet a Tisza balparti töltés és a hódmezővásárhelyi országút szeg be, kikocsizván, miután az algyevi kompon a Tisza balpartjára száltunk, a töltésről leereszkedvén, az említett országúttól bárom puskalövésnyire eső s egymástól 30 lépésnyi part által elválasztott két kis mocsárhoz értünk, melyekről hallók, hogy ide sürün húz éjszakára a vadkacsa. — A nagyobbik mocsár partjának középpontján társam, a kisebbiknek azon pontján, hol a víz szélén nádbokor volt, én helyezkedtem el, mindketten arezczal nyugat felé, mert csak erre látható és vehető czélba a vadkacsa, miután már a nap leszállt. — Alig állt be az esthajnal, a nagyvizekröl, nappali tanyáiról fölkér.kedik a kacsa, s a kisebb mocsarak és pocsolyák felé búz. — Természetesen a mi álláspontjainkat sem kerülik ki, és bármily magasan húzzanak fejeink felett, röptük sibegése figyelmeztet közeledtükre ; fel és széttekintünk, de csak szemeinkkel követhetjük, mert nagyon magasan búznak ; ezek nem kívánnak ide letelepedni; s a mint eltűntek a láthatáron, ismét magunk elébe nézünk a magasba, vagy azon oldalfelé forditjuk arczainkat, honnan uj sihegés jelentkezik, de bár lötávolban vonuljon is a kisebb faj, nem bántjuk, söt kívánjuk, hogy telepedjék le előttünk a vízen, igy legalább az e tájon még nem járt s a légben tétovázó nagyobb kacsa is kedvet kap az előttünk elterülő vizre lehúzni. Még einem halványult a nyugoti láthatáron az esthajnal utolsó pirulata, már kezd egymásután jönni a zöldfejü tőkéskac.a, s a melyik magánosan jö, az már jóval a mocsár előtt kezdett ereszkedni, mert ez nem keresi éji tanyáját, hanem már ismert, látogatott helyre bizton jő. — Ezt azután leshelyzetünk és felkészültségünkhez képest vagy röptében vagy akkor vesszük czélba, miután már leereszkedett a vizre. — Mi természetesen nem voltunk pecsenyevadászok, tehát jobb szerettük már röptében lőni a kacsát, mint bevárni annak letelepülését. — Azután a röptében lelöttet nem is kell a mellettem réti fűből készült ágyon fekvő Black-emnek megmutatni, ő máilátta mikor én czélba vettem, s a mint lezuhanását meghallotta, azonnal ott terem s a kacsát a leshelyig elhozza, hol mozdulatlanul kell maradnia, mig újra kacsazuhanást nem hall. — Társam , ki ezuttal vendégem volt, s kit a jobb viznél helyeztem el, azalatt még jobban viselte magát mint én, inert többet szólt a p isfeája ; — azonban fél órai les után fölkelek, mert már nagyon ritkán húz a vad s a nyugoti láthatár is besötétült, társamhoz megyek, kinek nincs kutyája, s ki mihelyt a túlsó partról meglát, azonnal fölkér arra, mit én magam is megakarok tenni, t. i. hogy apportiroztassam ki a vizböl az általa lelőtt vadat. — Hold fényénél a csillámló víztükrön feketélő pontok felé terelem tehát a vizslás, s az mindannyiszor kedvvel megy a vizbe és kihozza a kacsákat. — Ketten 11 kacsát lőttünk. Ez kis háromnegyed órára kielégítő eredmény s oly teher, mellet megosztanunk kell. — Egyikünk, az ifjabbik, hatot, a másik ötöt fűz fel, s e teherrel visszaindulunk az algyevi kompjáráshoz, honnan az előre megrendelt esolnakon a révész a Tisza jobb partjára áttesz. — Tiz órakor Szegeden honn vagyunk. — Itt másnap egy harmadik vadász bajtársunkkal találkozunk, s ez bejelenti, hogy tegnapelőtti kacsalesén egy maga, ugyanazon határ Iloszszutó nevű mocsarán, esti bét órától kilenczig 15 db kacsát lőtt, a mit el is hiszünk, mert ez idén sok a kacsa és az elbeszélő hatalmas Nimród. De az esti les csak addig jár kielégítő eredménynyel mig a hold be nem telt, — holdtölte után rövid a lesidö, mert a sötétség hamar áll be, a hold pedig későn jön fel, s azért esti lesen ilyenkor már kevés lövést tehetvén, más módját kell keresni a sikeresebb eredménynek. E végett már nem a Tiszántúli kis vizekre, de a Tiszáninneni nagyobb tavak és mocsarakra kell kirándulni, és pedig szintén az algyevi határban levő és Szegedhez félórányira eső sövényházi rétbe. — Délután két órakor Szegedről kiindulva, négy óra táján a Tisza lúdvári sarkához érünk, itt a töltés-csősznél leszállunk, a kocsit ott hagyjuk és a néhány puska lövésnyire tőlünk kelet felöl nyugatnak elnyúló, mint egy ezer lépés hosszú s nagyobb átmérőjében mintegy 80 lépés széles Hosszutónál elkezdjük a vadászatot. — Egyikünk a tó jobb partján, a másik a balparton, s ha csónak van, a harmadik ebben a tó közepén halad előre, s az egyik vagy másik, de leginkább a csolnak által fölriasztot kacsa vagy szárcsára esik lövés változó eredménynyel, mely azonban ilyen aránylag kis vizén nem is lehet nagyobbszerü vagy érdekes, a miért e-helyt nem is időzünk, hanem a tó nyugoti végét elérve, fölkanyarodunk délnek, s tiz perez múlva egy másik mocsár, a kis Vártó éjszaki sekélyes végében ismét szétoszlunk, kéttö az egyik partot, a harmadik a másik partot követendő. — Ha igy megyünk, egyes a tó szélein levő kacsákat kivéve, a viz közepe táján úszkálókat különösen a fiatal neinzedékbelieket jelenlétünk nem genirozza, helyben maradnak s a káka és sása töve mellől figyelnek mozdulatainkra, s előttünk csak a mocsár szélén tartozkodó sárszalonka rebben föl; és erre elég lövést tehetnénk, azonban : „nicht diesen gilt die Jagd", ezért mielőtt a két partszélt elfoglaltuk volna, a tó közép vonalára egy balászt vagy más a mocsár medrét ömerö atyafit rendelünk, ki a Vártó közepet lábolja, s mert nincs felöltözve mint mi, de meg szokva is van hozzá, hasig érő vizit is gázol, s onnan riasztja fel a kacsákat, melyek — minthogy ketten a közepén lévő vizi embertől jóval előre megyünk, a harmadik pedig a bátrafelé kanyaruló vad végeit kissé hátul halad — okvetlen lövésre jönnek. — Itt rendesen sikeresebb a vadászat mint a Hosszutónál, mert a vad jobban szereti, de meg fészkelni is szeret benne és körüle, itt tehát több van s jobban kel mint amott, — Innen még nappal ismét fölkanyarodhatnánk a kis Vártóval párhuzamos, és legfellebb ezer ötszáz lépésnyi távolságra eső nagy Váltóhoz, mely nappal telve van kacsa, szárcsa és vöcsökkel, de ez sik és mély halastó, melyen rendszeres vadászatot űzni lehetetlen, mert a vad messziről látja a puskást, s vagy fölriad s elszáll, mint a nagyobb kacsa, vagy a tó közepére húzódik, mint a kisebb kacsa, a szárcsa és a vöcsök. — E tóhoz tehát nem törekszünk, hanem lassan visszaballagunk a hosszú tóhoz esti lesre, hova ugyan a kacsa este csak kivételkép s nagyobb számmal csupán oly években húz, midőn vize annyira leapad, hogy már nyár utója felé közepén is lábolható, — de a mely fölött estve felé száz meg száz kacsa szokott elvonulni, mielőtt kis vizű éji tanyájára érne ; s épen ezen itt le nem települök adnak nem ritkán alkalmat azon gyönyörű esti lövésekre, melyeknek a vadász jobban örül, mint ha ültiben tizet lőtt egy lövésre, s a melyekre még késő öreg korában is szokott visszaemlékezni, kivált ha tanuja volt, kire hivatkozhatik. Azonban az egész délutáni kirándulás csak mellékes sport volt, inkább lögyakorlat mind vadászat, mert a tulaj donképi vadászat csak holnap kezdődik. — Az esti lesről tehát a közellévö tanyákra megyünk vissza, hol a gazdaaszonv már kész vacsorával és pedig az egyszer halpaprikással vár, mely elöl szegedvidéki embernél minden egyébb étel háttérbe szorul; és miért? azért: mert először a hal jó takarmány, s a tiszavidéki népfia azt hiszi, bogy a tiszai hal jobb izü mint a világ bármely más hala; — másodszor : mert balhoz, a ki nem halász, legfelebb csak kétszer jut egy héten a századok óta hozzá szokott szegedvidéki ember, — s harmadszor, mert a világon semmiféle ételre nem esik jól a bor, mint a halpaprikásra. — Ezért mi hárman is, bár egyikünk sem nagy borivó, lassanként beriuaterkáztunk két cylinder magyarátit, melyből azonban házi gazdánknak, a töltés felügyelőnek is jutott, kit 10 óra felé felkértünk, liogy reggeli három óra után keltse fel kocsisunkat, s utána minket is, mert a „Kis JánosPálé"-nak nevezett gyékényes mocsárra reggeli kacsalesre akarunk menni. — A gazda, maga is szenvedélyes vadász, jó éjszakát mond, s ezzel minket lenyugvásra int, mire, bár a társalgás élénk, csak hamar hajolnunk kell, mert az alvás rövid lesz, s jobb az éjfélutáni kakasszó állal fölkeltetni, mint azt ébren bevárni. — A virradat még jó messze van, már bekoezogtat a házi gazda s bejelenti, hogy négy óra felé jár, mire gyergyát gyujtunk, fölöltözködünk, megkísértjük hogyan izlik a Numvári "Werther Frigyes életitala, vagyis inkább annak lapos üvegében hozott szilvapálinka, melyből egykét korty a reggeli levegő ellenében, ugy mondják, nem árt; aztán pipára gyujtunk, more patrió, s kocsira ülünk, mely egy kis félóra alatt a Kis János-Pálénak nevezett, körülbelül kétszáz holdas gyékényes mocsár középvonala táján megáll s minket ott hagy, mert itt már tovább nem mehet. E mocsarat közepett egy kis liárom láb magas, két lábnyi széles töltés forma gát futja át. — Ezen a mocsár dereka tájáig gyalogoltunk s hol a töltés száraz alja engedé, az alá lehúzódva, egymástól nyolezvau lépésekre elhelyezkedtünk lesállásainkba. — Ez alatt a kelet felöl hasadó virradat már megküzdött a fogytán lévő hold fényével s a mint a 4*