Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-08-20 / 23.szám

373 egyik domb alatti édesvízi aquariumban a hünningeni haltenyészde, — a másikban a Concarneau, d'Arcacbon, de l'Ile-de-Ré és más tengeri tenyészdék. Az édesvizi aquariumot rejtő barlang — az adlerbergihez hasonlóan — a fő üregen kivül, több mellék-barlangot is tartalmaz, melyek igon ügyesen szintén viz* tartókul vannak berendezve, s látszólag sziklába vájt fülkékből állnak j a nézővel szemközti, vagyis hátsó falat, óriási tükörlap képezi, mely a szük nyíláson benézőnek a különben nem látható részeket is feltárja: igy például a nézőhöz közelebb álló előfalat is, mely csodálatos ügyes perspectivával festett vidéket ábrázol, mig a barlang homok fenekén különféle buja tenyészetíi vízi virágok láthatók. (Vége köv.) A mexicoi dög kánya. Spanyol neve (Zopilotti vagy Galinazo.) Nagyon kevesen vették figyelembe ezen érdekes és hasznos madár életét, természetét és tulajdonságát, mely a tengerparti levegő, s lehet mondani az egész tierra caliente már magába egészségtelen, úgyszólván mérges éghajlatára oly előnyös hatást gyakorol. Több ideig Vera-Cruzban s annak környékén tartózkodván, itten tűntek fel nekem először ezen nem szép, de annál hasznosabb állatok. A város csupán ezen madaraknak köszönheti kitűnő tisztaságát, s méltán nevezik őket a tisztaság rendőrségének. A városban ezerek tartózkodnak — s meg vagyok győződve, hogy minden piacznak, minden utczának — de minden háznak meg vannak a maga kányái — készek territóriumokat életükkel és vérükkel védelmezni. A spanyol mint a bennszülött, rondaságánál fogva minden hulladékot — minden tisztátlanságot az utczára dob. Mi lenne ezen városból csak két nap alatt is, ha ezen jótékony madarak helyre nem hoznák azt, mit a lakosok gondatlanságból elkövetnek? Lehetetlen lenne egészségben maradni a lakóknak. Vándorlásaim alatt több ször volt alkalmam ezen szárnyas állatokkal összekerülni — s mielőtt tulajdonságaikat jobban nem ösmerém, lődözém azokat, a tábori tüzek élesztősére, melyre szurkos tollaiknál fogva, igen alkalmasoknak látszottak. A szabadban egész más természettel birnak, mint a városban, s lehet őket veszedelmes ragadozó madaraknak nevezni. A döghus nem kiváltságos eledelük, — étvágyuk kiterjed az élők húsára is, és nem ritka eset, hogy élőbeteg vagy haldokló állatokat is megtámadnak. Mint a városban házak és tornyok tetején, ugy az erdőkben, uton útfélen a fák legmagasabb ágain tartózkodnak, az utakat és nyájakat szemmel tartva, ha egy ló, öszvér- vagy szarvasmarha kidől — hogy azonnal rá rohanhassanak. Ilyenkor aztán felszállnak, méltóságosan körül röpkedik martalékjukat, ügyelve minden mozdulatjaikra, és a perezre, melyben hozzájok férhetnek.