Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-08-10 / 22.szám

353 csássa, mihelyt ennek ügyvivői ez iránt fölkérendik. A mint halljuk, több mint husz év előtt Sleziában is hasonló czélból alakult vala egy társulat, s úgyszólván minden biztositék nélkül rendelkezésére adatott azon pénzösszeg, melly később gyámolitá­sául sajátjává is vált. Az egylet működése sikerdús vala, s most is nyomaira akad­hatunk annak, a mi egy fél emberélettel korábban a ménesek nemesitése czéljából nálok elkövettetett ; e tartománynak gazdasága ugyanis a telivérlovakban általáno­san ismeretes, s ha az egyesület fenállhatása elháritbatlan akadályokba nem ütkö • zik vala, ugy ma valószínűleg a sléziai nemesitőkre is ép ugy hivatkozhatnánk, mint az imcnt Magyarországot példaként fölemiitők. Lehet, hogy javaslatunk talán arra fordítható állami alaptőke hiányában foganatot nem nyerhet, ez esetben az éjszaknémetországi egyesületnek nem maradna más egyéb bátra, mint egyelőre va­lamely bankárházzal szövetkeznie; ez azonban valószinükép mit se fogja késlel­tetni az állami ménes igazgatóságot abban, hogy saját felelőségére a mondott czél­ból hasonló készséggel pénzt kölcsönözzön, valamint már a jövő évre elhatározá, hogy az általa nyert futtatási dijakat, a meghatározott levonások után, ménesdijakul üjra kitüzendi. A földmivelési ministerium és ló-tenyósztésünk. *) ii. Legutóbbi czikkünkben kifejezett azon alapelvhez képest, hogy az állami ménesek megosztása, azoknak elkülönítését egyáltalában nem feltételezi, minde­nekelőtt szükséges, hogy azon osztályrészek pontosan meghatároztassanak, mellyek Magyarországra, illetőleg a birodalom lajthántuli felére esnek, és hogy ezen arány­kulcs szerint részesüljön a birodalomnak mindkét fele ugy a jövedelmek, mint a terhekben is. A ménesekről vezetett évi számadások kettős példányban lennének beküldendők a földmivelési magyar és osztrák minisztériumoknak, s mindkét he­lyen megvizsgáltatván, s az észrevételek megtétetvén, kölcsönös jegyzékváltásra szolgáltatnának alkalmat. A számadások helybenhagyása rövid szóbeli értekezlet, avagy levelezés utján is véghezvihető lenne; s az összeszámolás végeztével a bevé­telek és kiadások összege a hányad szerint mind Magyarországnak mind a biroda­lom másik felének javára és terhére íratnék. **) A ménesek lovai évenként osztályoztatván, a minőség szerint : részint eladat­nának, részint betanítás alá kerülnének, avagy hágatásra alkalmaztatnának. Az eladott lovukból bevett jövedelem, legyenek azok telivérek, katonák alá valók vagy kimustráltak, a megállapított hányad szerint osztatnék el; a betanításra szánt *) Minden félreértés kikerülése tekintetéből ismételjük, hogy lapunkban az e tárgy körüli k ü­1 ö n b ö z ö nézeteknek tért nyitunk a nélkül azonban, hogy akár az egyike^, akár a másikat teljesen a magunkénak valljuk. A szerkesztőség csak később szólal fel, mikor a szükséges adatok nyomán fogja azt tehetni. Lázár Kálmán. **) Ez alapelv nem megállapítható. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom