Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-08-10 / 22.szám

354 lovak becsű alá vétetnének és becsértékök mind a két tulajdonos áliam terhére je­gyeztetnék szintén a hányad szerint; a hágatásra szánt csődörök pedig küldöttsé­gileg megvizsgálva és megbecsülve, évenkénti számukhoz képest aránylagos szám­ban mind a két birtokosfél ménes illetőségéhez könyveztetnék, a szükséghez képest a ménesekhez beosztatnának és a becsérték a „tartozik" rovatba lenne bejegy­zendő. A ménesek gazdászati ügyvitelének felülörködése mind a két földmivelési minisztérium jogköréhez tartoznék, s a megkívántató pénzmennyiséget összeszámo­lás mellett ezek utalványoznák. Tenyésztési készletek bevásárlásánál mind a két fél, a megállapítandó hányadhoz képest, lenne érdekelve, mig azok felhasználása mindkét félnek a teljesített hozzájárulás arányában engedtetnék meg. A ménesek ellátásához, mellynél a katonai szolga-személyzetet ugy a szükséges fegyelem mint az olcsóság miatt alig lehetne mellőzhetni, a hadügyminisztérium ***) rendelné ki a legalkalmasabb egyéneket, s a lovak örizéseért, s általában a közösen megállapított tenyésztési szabályzatnak szigorú megtartásáért is ö viselné a felelős­séget. A szükségessé vált személyzet változtatásokat indokolt jelentés mellett csak az évenkénti vizsgáló küldöttségek eszközölhetnék. Az örködő személyzetnek ki­szabott kötelességek pontos teljesittetése czéljából, a hadügyminisztérium a fő fel vi­gyázást egy tőle függő s neki felelős felügyelőség által gyakorolná, mellynek költ­ségeit mind a két földmivelési minisztérium a hányad szerint az évi jövedelemből fedezné. Ezek szerint ^kellene ama szabályzatokat kidolgozni, mellyek mindkét félnek jogait és kötelességeit az eddig közös vagyonhoz szabatosan körvonaloznák, jogigényeik élvezését biztositván, egyszersmind a megállapított kötelességek telje­sítésére utasitná mindkét birtokos felet, s módot njujtná arra nézve, bogy mind a két államtestület lehetőleg olcsón, s igényeihez képest könnyen juthasson a becses és nélkülözhetlen szerek- és anyagokhoz. Az általunk felállíttatni javasolt ménesigazgatóságok a hágató intézeteknél is könnyű szerrel alkalmazhatókká válnak. Itt is a ménekkeli bánásmód körül úgy­szólván nélkülözhetlen a katonai fegyelem, ennélfogva a felülőrködés itt is a had­ügyminisztertől függő katonai közegekre lenne bízandó. A méneknek ellenben melly állomásokra utalása a földmivelési minisztériumnak jogköréhez tartozik , s ebbeli rendeleteiknek a katonai személyzet foltétlenül engedelmeskedni tartoznék. A szükséges katonai fegyelem fenntartása a hadügyminisztérium által itt is a már előbb emiitett felügyelőség gondjaira lenne bízandó. Mindamellett önként értetik, hogy a hágató intézetek az ellátáshoz szüksé­ges pénzmennyiséget — a hányad szerint ? — a földmivelési minisztériumoktól nyer­nék, s erről azoknak számolnának. A mi pedig az állami versenydijakat illeti, ezekre nézve az a véleményünk, hogy ezek a jelenlegi számban és dij mennyiségben fenn­hagyatnának, de e feltételeket a telivérlovak terjedéséhez kéj est lenne szükséges meghatározni. ***) És nem külön a két hadügyminiszter ? Hisz ekkor ott leszünk, a hol voltunk Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom