Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868
1868-08-10 / 22.szám
350 lomra tett vala szert. A válasz ezen fölterjesztésre ő excellentiájának meghagyása folytán néhány nap előtt érkezett vissza az unio-club elnökségéhez, és habár meg nem felel is az egészben a magán lótenyésztők ama kivánatainak, mik a fölterjesztésben foglalvák, de azon elv újból megállapítva lőn, hogy a versenydijak kiváltképen a magán lónemesités előmozdítása czéljából alapíttattak. Az emiitett fölter. jesztésben ama reményét nyilvánitá ugyanis a választmány: hogy az állami ménesek a versenytérről vagy végképen visszavonulnak, és működésüket, köz czélból kizárólag a lótenyésztésre fordítják, avagy legalább arra áll reá, hogy az általok elnyert dijak a következő versenyek alkalmára magán lovaknak tűzessenek ki versenydijúl. A miniszter úr azonban a kor eme követeléseinek ellenében nem érzi magát arra feljogosítva, hogy kötelező ígéreteket tegyen, s egy közvetítő útra igazit, melyen a magán ménestenyésztésre nehezült hátrányok lehetőleg ki lesznek kerülhetők, a nélkül, hogy az állam a versenytérről teljesen visszalépne, és helyette az évenkénti eladás hozatnék be. Jövendőre az állami ménesigazgatóság minden megnyert dijat, a betétek, bánatpénzek s lovagolási jutalmak levonása után, a következő évben újra kitűzi, még pedig azon megjegyzéssel, hogy érettök egyedül magán tulajdonosok lovai versenyezhetnek. *) Ezen kiegyenlítésben újból fölismerhetjük a jóakarat jelét; megengedjük, hogy illy módon bizonyos összeg a magán ménesek tulajdonosai javára esik, fölfoghatjuk az indokokat is, mellyek az állami ménesigazgatóságot egyelőre visszatartják attól , hogy a királyi ménes lovainak versenyzéséről le-mondjon; kételkedünk azonban azon , hogy a magán ménes-tulajdonosok elég erőseknek érezték magokat arra, hogy a királyi ménesek versenyzéséből támadt csak eme szelídebb nyomást is elviseljék, s azon meggyőződésben élünk, hogy az igazgatóság a versenytérről való visszalépés egyedül gyakorlati útját előbb-utóbb fölismerendi, s meg vagyunk győződve, hogy a versenytér fennállhatása mindaddig, mig létezése tnagán lótenyésztők részvétére számithat —- nálunk kétségtelen. Nem kicsinyes önzés hajt bennünket minduntalan ezen egyenetlen verseny miatti panaszkodásra, meg nem érdemelnök különben a „sportsman" nevet, nem örülhetnénk a fejedelmi sziliek vívmányain, veszni hagynók a reményt, hogy nemzetünk erélye e téren is diadalt arathasson; azonban ügyünk sokkal hosszadalmasabban sínylődött már siralmas állapotában, mintsem neki másképen, mint rendkívüli eszközökkel, lendület lehetne adni, s mind az állam, mind magánosok részéről a lehető legnagyobb erőfeszítést igényeli, hogy azon emelcső megmozduljon, melylyel más országokban csudákat miveltenek. A francziaországi legfőbb ménes-igazgatóság szerencsésen eltalálta az egyensúlyt e szándék és cselekvés között: az általa követett minden irányban segédkező közbenjárással. Ott a kormány azon alapelvből indult vala ki, hogy állami segítséggel is elő kell mozdítani az országos lótenyésztést, és hogy állandó legyen a hatás s ne csak fentartassék annak jelen állapota, tettleg belefolyt a dologba a hol hiányt *) Ezen elvet mi is helyeseljük és az illetők figyelmébe ajánljuk. Szerk.