Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-08-10 / 22.szám

351 vőn észre, s visszavonult, ha ez által kárt nem okozott; a már egyszer felajánlott alapot azonban, mihelyt a tőke kamatozni kezdett, nem bizza a tömegre, hanem a tőkét még akkor is gyarapítja, midőn többre haladott, mint sem kitűzve volt. Az erők ezen egymásra hatása s megkétszerezésének tulaj donitható legnagyobb rész­ben ama gyors előhaladás, mit Francziaország méneseinek telivérűségében szemlél­hetünk, holott a tenyésztők iparűzletöket sem nagyobb értelemmel, sem kevés ki­vétellel tetemesebb pénzáldozatokkal nem kezelik, sem tárczáikat mód nélkül meg­nem erőltetik. Császárjok mindent mozgalomba hozó szelleme nélkül Francziaor­szág valószínűleg máig is azon alacsony fokán állana a lótenyésztésnek, melyen állva mi minden versenytéren, a hol velők csak találkozánk , mindig legyőz­tük. Földmivelési ministerünk, Selchow űr, bizonyára figyelmére fogja méltatni ezen eljárást , s azon módosításokkal alkalmazandja, mint ez viszonyainknál szükségesnek és megállapíthatónak mutatkozik. Allamkormányunk elvégre is el­szánja magát azon határozatra, hogy a jelenleginél még szabadelvűbb alapelvekből indulva ki, nagyobb áldozatokkal járuljon a magán telivér-lovak tenyésztésének gyámolitásához; tartózkodó fontolgatása véget érend, s tisztán közvetett gyámo­litásra szoritkozand az államkormány, a cselekvőleges részvételt beállítja, a mi tu­lajdonkép csak áldozatot kiván, a nélkül, hogy elég s illendő anyagi kárpótlást nyújtana, és a mi tartósan ki nem elégithet, ha csak magán bajiam és személyes dicsvágy nem elegyedik a dologba. — Egy másik utánzásra méltó példát ta­lálunk a német birodalom túlsó felében , de különösen Magyarországban, melyre annyiszor figyelmeztetve lettünk, miglen fölébredt a vágy bennünk, misze­rint hasonló kisegitő módhoz folyamodjunk. Magyarországon alig 3 év előtt ép olly fokon állottak a telivér nemesitési viszonyok, miképen nálunk, azon különb­séggel, hogy a kisbéri istálló versenyzése általában nagyobb szánalmat mintsem félelmet gerjesztett, s bár ismerték a telivér nemesítés országos jelentőségét, még is az egészet a véletlenre hagyták, s inkább biztak egyesek ez iránti vonzalmában, mint annak általános szakszerű kezelésében. Az elhunyt Ri 11 e r tábornok azon­ban egy új korszaknak vált náluk teremtőjévé, újra szervezése által rendet hozott be a telivér-nemesités zagyva ügyébe, s az országos alapítványi segélyforrásnak általa alkalmazott hova fordítása —• a magán tenyésztőknek új erők szerzésében kiapadhatlan nyeremény-forrássá vált. A mi az országnak a sport e neme iránti minden előszeretete mellett is hiányzott: az egy tőkeösszeg volt az első koczká­zatra, a tenyész-anyag első bevásárlására — azt Ő előteremtette, és midőn ezen té­nyező előállott, R i 11 e r tábornok annak felhasználását teljes bizalommal a sport közönség igyekezetére bizta, s oda munkált, hogy köz erővel gazdag nyereménydi­jak tűzessenek ki, már csak azon indokból is ösztönöztetve, hogy a nagyszámú iva­dék növelési költségeit valami módon behajthassák a tenyésztők. Ezen előrelátás ime fényesen kezd már valósulni! A birodalomnak telivérü lovai mennyiségileg kétszer annyira emelkedtek, és a mint látszik, minőségileg is hasonló mérvben nemesedtek, ha t. i. zsinórmértékül vesszük a legközelebbi három év versenyeit; kiváló tekintettel a jelen saisonra : tudjuk, hogy a hároméves sarjak jobbjai — jobbak a mieinknél, és gyanitjuk, hogy a következő ivadék még nagyobb csodákat is fog mivelni, mint Dante, 22*

Next

/
Oldalképek
Tartalom