Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-01-20 / 2.szám

21 tésekor nem igért életrevalóságot — megölték, netán a költöző madarakról vettek példát, mint hogy ezek legnagyobb része az Archypelagon és Kis-Azsia szélein át vonul Afrikába. A jelen időből pedig Du Chaillou, ki az Egyenlítő alatt élő szerecsen népeket látogatta meg, s kinek rettenetes gorilla (ember-majom) vadászatai e lapokban is meg voltak ismertetve, a szerecsenekről azt beszéli: bogy ez utóbbiak a véneket, kik már önmaguknak élelmet tö.bbé keresni nem tudnak, minden irgalom nélkül veszni hagyják, és ez utóbbiakra még szerencse, ha megölik. Hát ha mi az állati természet eme vasszabályát a mostani társadalomra alkalmaznák, és minden léha, vagy önvétke miatt hasznavebetlenné vált embert, meg az olyant, ki örökségét eldőzsölve másoknad csak terhére válik, és maga nem keres semmit — ha mi az ily embereket a világból kipusztítanék — vagy mert ezt tennünk nem szabad — őket egyszerűen veszni bagynók, be sokkal jobb élet volna a világon! Ez alatt alkonyodni kezdett, a leszálló nap még Baja város tornyaira és főbb épületeire oly ragyogó fényt árasztott, hogy a gőzösen lévő idegenek csodálkozva kérdék a távolból oly szépnek látszó város nevét; azután a mint a nap elbujt, mint őszszel és általában a rövidebb napokban történni szokott, az egész láthatár hirtelen, elsötétült, ugy hogy csak az árboczra tűzött lámpák világiták meg a látkört annyira, bogy a vizet a part szélétől meg lehete különböztetni. — Nemsokára a távolban jobbra egy egész sor világot láttunk : azt mondták, bogy ott van Mohács, s én is, ki már többször jártam e vidéken, azt hivém, hogy legfölebb fél óra múlva kiszállhatunk, de bele telt még négyszer annyi idő is s a délutáni 5 órából lett 9, mig helyre vergődtünk. Az én kedves házi gazdám azonban a hideg és késő idő daczára barátjaival együtt künt a parton várakozott, és otthon felséges paprikás halat tálalt elénk, mihez mi városi emberek oly ritkán férhetünk. (Folytatása következik.) Az ausztriai ménesek szervezete, s eredményei. Az „Alig. land- und forstwirtschaftliche Zeitung" 1867. évi dec. 13. számában fentebbi czim alatt megjelent czikk az ausztriai tenyészménesek reformjával foglalkozván, a napi renden levő hátrányos dolgokból indul ki. Hogy mennyiben alaposak a czikkiró által felhordott hátrányok, s kinek számítandók be, azt a következendők nyomán határozza el az olvasó. A legközelebbi idők bebizonyíták, mint azt a szerző maga is mondja, bogy nemcsak fedezhető az államnak hadi czélokra kellő lószükséglete a legkönnyebben, de marad még jelentékeny szám a kivitelre is. Pedig csak nem rég volt, midőn a lovasság számára Oroszhonból hozták lovai nagy részét; bogy az Olaszbonban fekvő lovasságnak is Radautzból — az Oroszhonból hozott lovak gyülhelyéről — kelle elhoznia lovait; ugyanaz volt az eset 1859- és 1854-ben, midőn még a Troppaui hadfogadó helyen is Poroszhonból kellett a szükségletet beszerezni. 1859-ben a nagy sorozás hónapokon át tartott, s végre is a lovak kényszeritett beszolgáltatásához kelle folyamodni. Végre a nagyobb és erősebb fajtájú luxus lovakat, mint tudva levő, nagyobb részt inportálták.