Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-04-10 / 10.szám

146 tömött oszlopokban kavargott fel. Szerencse hogy nem soká tartott. Emberek és állatok, csaknem elepedve, örömrivalgással üdvözlék a felfrissítő éjt, s rendezni kezdték alvó helyeiket a csaknem végkép kiszáradt folyam szegélyén. Azonban még nem volt késő éj, midőn a már hónapok óta nem hallott menydörgés távoli moraja lön hallható, mely pillanatról pillanatra erősebbé vált. „Rögtön talpon voltunk — irja Baker — s tolmácsom a legnagyobb zavarban közié velem, hogy a folyam tör előre, s a vélt menydörgés nem más, mint a rohanó ár moraja. Embereink közül sokan a folyam medrének száivaz homokján nyugodtak, ezeket gyorsan felvertük álmukból, az arabok lesiettek a lejtön, hogy a két, általam lőtt hippopotamus-fejet megmentsék, melyek szárítás végett voltak kitéve, s ez embereknek már alig volt annyi idejök, hogy terhökkel a partot újra elérhessék, mire már az ár is nyomukban volt. A legmélyebb sötétség uralkodott, általános zavar, mindenki beszélt, de senki sem ballá. Ámde a nagy esemény bekövetkezett, a folyam megérkezett, mint a tolvaj az éj sötétében.— Junius 24-dikének reggelén ott álltam a gyönyörű Atbara folyó partján. ... A sivatag csodája! .... Tegnap itt még kiszáradt útvonal terült el csillámló homoktól födve, mely elaszott bokrok és fáktól övezve, húzódott keresztül a sivatag végtelen sárgaságán. A kiszáradt folyam medre napokon át út gyanánt szolgált nekünk, s az egész természet még itt is, hol annak szegénységét már megszoktuk, tökéletesen kiéltnek látszék lenni, egyetlen bokor sem diszlett csak egy levélkével sem, árnyat vetni egy fa sem tudott, megkeményedett fa-gyanta tapadt a mimosák törzseire, a nedv megszáradt a fahéj repedésein, melyek a Samum lehe alatt pattogtak fel. . . S ime, egy éj alatt megváltozott minden ! . . .. Csodája a hatalmas Nílusnak ! . . . . Egy vizbadsereg sietett elő a szorongatott vidék felszabadítására. . . . Tegnap pusztulás és aszály mindenütt, s egyetlen eső-csepp, egyetlen viharfelhő sem, mely reményt nyújtott volna. . . . S ma már gyönyörű folyam zubog, legalább is 600 rőfnyi szélességben, s 15—20 lábnyi mélységben a kiszáradt sivatagon keresztül. Bambus-nádat, kákát s mindenféle ágat és lombozatot sodort magával. S hová lőnek a mocsárok oly tömegesen összeszorult lakói!! . . . A börtön ajtajai felszakgattattak, a foglyok kiszabadittattak, B ezek örültek életüknek az Atbara hatalmas hullámaiban/' A bennszülöttek örvendeztek a nem remélt ajándék felett; ittak, és —• egyébre nem gondoltak. Még csak kíváncsiak sem valának megtudni, hogy vájjon honnan jöhetett e roppant víztömeg oly hirtelen. De az európaira nézve ez esemény a legnagyobb fontosságú ujjmutatássá vált; egy roppant folyamnak ily hirteleni megjelenése, nagy okok árnyalataként tűnt fel előtte. Abyssiniában eső esett: ott kell lenni a Nilus forrásainak! . . . A bosszú és vészteljes utazás, e csoda színhelyétől Chartuinig, gazdag volt vadászkalandokban. A sivatag már átváltozott, midőn az utasok ugyanazon év november havában az Atbarát átlépték, fölfuvott bőrök segítségével, melyek különösen arra valának készitve,hogy embert és állatot valamely folyón átszállítsanak, s melyekhez hasonlók annak