Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-04-10 / 10.szám

147 idejében a — fájdalom, tűz által feldúlt Sydenhami kristálypalota assyriai udvarán srotesc basreliefekben voltak láthatók. Oly országba jutottak, hol törvényt csupán karddal és lándzsával irtak. A bazak hadat viseltek az egész világgal, a mek-nimmurok és abyssiniaiak az aegyptomiakkal. Hamran-arabok táboroztak a Setit folyó partján, ennek az Atbarába szakadása felett. Baker azon kérést intézte a sheikhez, hogy engedjen át neki néhány elefánt-vadászt és vezetőt a bazak és mek-nimmurok birodalmán keresztül, mivel ő azon szándékban volt, hogy az egész uton vadászni fog. S valóban, csakhamar több vadász jött át hozzá, köztük a sheik egyik unokaöcscse, névleg Abu-Do. Ez az Abu-Do csodálatos egy ember volt, példátlan vállalkozó szellemű, vakmerő és óriás erejű, a mellett külsején rendkívül sajátságos vegyülete ömlött el az emberi és állati vonásoknak. Birt az antilope ruganyos mozgékonyságával, s a giraffe szép szemeivel. Azonkívül ö volt az egyetlen magas növésű férfiú az egész társaságban, mely még egy feltűnően kis ficzkót, névleg Jeli-t, s a Sherrif-testvéreket foglalá magában, a legkitűnőbb elefánt-vadászokat az épen e téren kitűnő Hamrantörzsből. Ezek egyike, Boder, egy alacsony izmos férfiú, egyik karjára csonka volt. Bal karját egy elefánt ugy szúrta keresztül agyarával, hogy az középen rögtön ketté tört, s csontjai a könyöktől válláig szerte zúzattak. Daczára megnyomorított tagjának, mely vállától 14 hüvolyknyire csüggött alá, merev, befelé hajlott kézzel, mely hasonlított a sas körmeihez, Boder Sherrif az első volt valamennyi vezető között az elefánt-vadászatokon. Neki jutott a veszélyes feladat, az elefántnak egyenesen eléje lovagolni, azt támadásra ingerelni, s azután úgy menekülni előle, hogy a többiek hátulról mogrohanhassák. Egész erejéből törekedett e fontos állás elfoglalhatására, s balkarjának csonka ujjait arra használta, hogy arra lova kantárszárát erősité, mint valami horgonyra. E kitűnő vadászok kíséretében, kiknek elragadtatását látni az európaiak fegyverei felett, csodálatos volt, mely elragadtatás túlment az arabsvisszatartózkodás határain, folytaták útjokat kutatóink, s csakhamar az afrikai dschungelek méltóságos és szép lakói közepette lelek magukat. Girában minden éjjel baliák az oroszlánok ordítását éjjeli táborhelyük körül, s az elefántok, ivás végett, egész egy óra járásnyira közeledtek hozzájuk. S habár szerzőnek általában az elefánt-vadászat nem volt valami új, mindazáltal az afrikai speciest először látta maga előtt. E bosszú út elbeszélésében van valami phantasticus, meseszerű. A csaknem egészen meztelen és rövid pallosokkal fegyverzett arabok folytonos ügetésben maradtak, ingerülten kiabáltak, s villámgyorsasággal csaptak le az útról, hogy az elefánt vadászat szünetei közben más vadakat ejtsenek zsákmányul. Igy bukkantak egy völgy ölében több száz darabból álló pávián-csordára, melyek a mimosákról gummi arabicumot gyűjtögettek. — Akartok-e nőitek számára egy girrit (pávián) vinni — kiáltá Jeli, s három 10*