Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867
1867-11-30 / 33. szám
5á9 / ho ! Amdo alig egy perez lefolyta után észrevettük, hogy tálkánk erősen hajt a másik oldalon. Azonnal oda sietve versonyiramban követtük a cserjésből kikapott rókát, melly a legegyenesebb irányban tartott a két mértföldre eső szalánczi hegyeknek. Mindinkább közelebb jutottunk hozzá; —alig volt már 30—40 ölre ebeink előtt, midőn futamunk alatt a közel eső gálszécsi majorból három juhászkutya támadta meg falkánkat, melly némileg zavarba jővén, ezen alkalmat csalfa rókánk felhasználta s a már közelgő és biztosan remélhető elfogatástól megmenekült. Nov. 14. Találk. Velejte. Alig esik nehezebb valami, mint kellemes társaságot oda hagyni. így történt ma is, hogy a páratlan kedvességü háziasszony társaságából alig bírtunk elszakadni, s okvetlen Velejtén marad az egész jelenvolt vadásztársaság, lemondván a vadászat élvezetéről, ha a netalán megérkező vadásztagok miatta vadászatot pontosan fél egy órakor megkezdeni nem lettünk volna kénytelenek. A bőségesen elköltött kitűnő reggeli után elindultunk tehát Lasztócz felé, s miclébb felugrattunk egy hatalmas vén nyulat, mely 45 pereznyi szünet nélküli futam után végre a falka előtt mintegy 40 öllel egy magában álló tövisbokor alatt húzódott meg, képtelen lévén tovább haladni. Szóval meg van a hallali, ha e pillanatban friss nyúl nem ugrik fel, melyről ebeinket leostorozni nem lehetvén, kénytelenek voltunk követni Ez utáni futamunk azonban nem tartott sokáig, mert nyúlunk egyenesen a velejtei fenyvesbe igyekezett, hol a sűrűség gátolta a vadászat folytatását. Nov. 15. Találk. Kazsu. Az éjjeli gyönge fagy és reggeli hóesés miatt ha vadászni nem volt is lehetlen, de miután ép a reggeli alatt a közel fekvő olsinai sűrűkben 3 farkas körülnyomoztatását jelontették — ezekre mentünk ki lőfegyvereinkkel, mellyekböl fél óra lefolyása alatt két darabot sikerült is elejthetni. Egyikét Draveczky Aurél barátunk, másikat Mandeville, gróf Andrásy Aladár lovászmestere lőtte. Nov. 16. Találk. a Kettős csárda. Mai nap vadásztunk talán utolszor ez idén. Ez volt legnehezebb s körülbelől legszebb vadászatunk, mert olly erős két futamunk akadt, minőt ritkaságnak lehet nevezni. Első nyúlunkat 46 perczig követtük a tennapi éji hó által igen meglágyúlt talajon. Ló, kutya, nyúl, mind úgy ment mintha bocskort öltött volna, szünet pedig nem lévén, képzelhető az általános fáradalom. Végre egy határdomb megett hunyászkodott meg fáradt nyulunk, melly ügyes ostorászunk által megmenekült ugyan attól, hogy ebeink helyben szétszaggassák, de ostorsuhantásával fekhelyéből kiugrasztván, még néhány perczig hajtva következett a hallali riadó. — Néhány pillanatig pihentetvén, tovább haladtunk a cserjáki sűrűbe, hol csakhamar a kitűnő vezéreb Nasty hangja megszólalt s utána az egész falka zenekara viszhangzott. A sűrűben nem láttuk mit hajtanak ebeink, de még a tisztáson sem, mert bár szünetlenül 57 perczig követtük a legerősebb iramban falkánkat, de látni nem láttunk sommit s csak is az utolsó pillanatban vettük észre, hogy tulajdonképen rókát hajtunk. A ravasz ugyan oda vitt vissza, a honnét kiindúlt, s okvetlen végét éri ő kerne, ha a beállott esti sötétség nem hátráltat követésében.