Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-01-10 / 01. szám

6 telt hordó teljes méltósággal pihent a súlya alatt meghajlott ászokfán; a pincze háttéréből pedig sok hosszú és törpe nyakú régi üveg, homokba félig eltemetve, tudja isten hány év óta várakozott, hogy jó kedv után sóvárgó néhány vendég kedélyét alkalmilag földerítse. Ez utóbbiak seregét vezetőm szembeötlő megelégedéssel szemlélte s végigjártatva rajtuk szemeit, „jer elő te öreg" szavakkal kirántott egy ódon alakú — penésztől már egészen megkérgesedett üveget, s feljövet azzal tette le az addig Ízletesen felteritett asztalra, hogy ezzel majd ebédközben beszélgetünk. Ezt módjával meg is tettük, mindketten azonban érezve a testmozgás szükségét, bár másnap már éjfél után nagy vadászatra készültünk, s ennél fogva lábainkat kímélni kellett volna, mégis a Duna felé eső szántóföldeken s gyalogfenyős bokrokkal telt mezőségen napestig vadásztunk nyúlra és fogolyra. Néhány darab ejtése után, hazatéret gazdám figyelmeztetett, hogy a Duna és a pilis-maróthi hegyek közt elterülő e jókora síkon, akkor midőn a törökök a mohácsi vész után Esztergomot is bevették, az innen menekült magyar őrség lefele vonult, hogy a Dunán valahol átkelhessen ; az utánok nyomuló török csapatok által folyton üldöztetvén, ezekkel végre szembeszállott, azalatt azonban a Visegrád felöl jövő más török hadtest hátukba került s az esztergomi menekültek sok más hozzájuk csatlakozott helységbeliekkel együtt mind felkonczoltattak. Vezetőm állítása szerintDobozy Mihály is itt s ugyanez alkalommal ölte volna meg mátkáját, miután ezt máskép az utána száguldott török lovasoktól megmenteni nem tudta. Annyi bizonyos, hogy e monda itt a köznép szájából is hallható. Másnap már éjfél után két órakor jelentek meg a kerülök és vadászok kapunk előtt néhány kopóval, s csakhamar fölkészülve egy kis reggeli után melly már akkor készen állott, útnak indultunk. Még a hajnali szürkület is alig kezdett jelentkezni, midőn mi szekéren haladva már jó mélyen benn voltunk a hegyekben és a sürü erdők között, később pedig gyalog még jó órahosszat mentünk, míg a számunkra kitűzött állásokat elfoglaltuk. Szarvas és őz volt a jelszó, császármadár is jöhetett, erre azonban, valamint a netán jelentkező rókára, nyúlra, és más vadra lőnünk nem engedtetett, mig a kopóhajtás eredménye tudva nem volt. Illy szép kora reggelt vadászaton s mélyen benn az erdőben tölthetni lcgkedvesb élményeim közé tartozik. Eleinte szarvasra lesjáratot terveztek, én azonban elleneztem, mert megvallom a vadászat o nemét nem szeretem. Ismeretlen helyen lestjárni,vagy pedig, ha messze tőlünk jelentkezik, sokszor négykézláb vagy hason-mászva lötávolra hozzá lopózni — soha sem tartozott kedvencz foglalatosságaim közé. Itt kopó s hajtók által fölvert szarvast vagy őzet reméltünk kapóra keríteni, s bár ez a legtöbb esetben kétes kimenetelű vadászat, mert a lővad leggyakrabban kitör, én mégis mint a kettő közt bizonyosabbat választóm. A reggeli hűs légben plaidombo burkoltan fatörzshöz támaszkodva állottam meg. Egy jókora hegygorineznok félhold alakú oldalán volt a lővonal, a velünk átellenben lévő erdő szélén három éves vágás nyúlt lefelé, s a hajtás úgy volt intézve, hogy a vadnak okvetlenül e tisztáson kelle megfordulnia. Ekkor azonban még a körülem lévő tárgyak félhomályban úsztak, a távolabb völgyekre fel egész a hegyek oldaláig sürü ködfátyol ereszkedett; kelet felől a hajnal csak most kezdett halványpiros és sárgazöld csíkokban hasadni, az erdők négylábú